¤ (kn) A Tojás (drabble)

Hihetetlen mennyit kibír ez a forma, de ha egyszer eltörik...

Általános, Sötét, Angst

 

Tudod, hogy megtartottam?
Ismertél egyáltalán annyira, hogy ilyesmit tudj rólam?
Hogy őrizni fogom, nem, nem kapaszkodónak egy üres világban, hanem trófeaként, hogy mindig

emlékeztessen...

Akkoriban jelent meg a nagy, fehér, raffaellós tojás. Amin mint pecsétlenyomatok sorjáztak a márkafeliratok, és piros virágnak álcázott masnik díszítették.
... és az én személyes üzenetem, alkoholos filccel...

Te nem adtál nekem semmit. Azt is tudom, miért.
Mindig azt mondtad, nem vagyunk már gyerekek, ideje komolyan, felelősségteljesen hozzáállni az élethez.

Az élethez. Sosem azt mondtad, hogy az életünkhöz...

Nem az ajándék hiánya fájt, mint inkább a hangodé, ami még csak boldog Húsvétot sem kívánt, ugyanezen megfontolásból.

Amikor odaadtam a tojást, mégis megszólaltál, hiszen az illem, egy tökéletes világban, így kívánja:
- Nem kellett volna - mondtad, és ekkor már én is tisztában voltam ezzel. Nem tudom, mit reméltem.

Azután újabb sablon következett, ugyanazon a hangon, azzal a tónussal, és legalább annyira céltalanul.
- Kérsz?

- Kösz, nem.
Nem tudtam volna még ezt is lenyelni, azt hiszem.
Akkor nem.

Később.
Akkor, amikor elmentél, otthagyva nekem a tojást emlékeztetőül, engem pedig egyedül, üresen.
Valamivel ki kellett töltenem!

Egy kis piszkálás, és ügyeskedés után sikerült az átlátszó védőborítót leszednem, és kiemelni alóla egy golyócskát, majd az egészet meg nem történtté tenni a műanyag visszahelyezésével.

Másnap, amikor egy újabb rettentő fontos nap után eljöttél, szinte diadalmasan közölted, hogy felfedezted a "csalást".

Nem, nem ekkor tört el bennem, mert az valószínűleg már akkor is tönkrement, amikor tehetetlen dühömben, halkan, láthatatlanul tomboltam, és díboltam odabenn.
Mindössze az üres héj ottmaradt darabkáin topogtunk, a tartalom rég elfolyt valahová, és ahogy ropogtak a talpunk alatt, már csak az maradt meg nekünk egyedüli hangnak.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
5 hozzászólás
2014.05.19. 21:23
a Lord

Imagine Archív

Reviewer: Sketchy Bejelentkezett [Feljelentés]
Date: 14/05/05 13:45 Title: A Tojás

Ez az egyperces olyan volt, mint egy dalszöveg, rövid, de csupa érzelem. Tetszettek a kontrasztok, műanyag tojás vs törékeny, finom csomagolás és otromba alkoholos filc... ráerősítettek a két szereplő különbözőségére.

2014.05.19. 21:22
a Lord

Imagine Archív

Reviewer: Kreeteeka Ismeretlen [Feljelentés]
Date: 10/03/31 14:47 Title: A Tojás

Szép írás. Jó volt olvasni. :)

2013.02.07. 00:49
Mmdodo

Kedves LordDracul!

Engem is elgondolkoztattál. Valamiért magamra vetítettem, önzőség nagyítóval érzéssel. Hej, görbe tükör! Köszönöm. Üdv.: Mmdodo

2010.05.22. 00:19
Cuki

Kedves Drac!Ezt az írásod csak egy sóhajtásnak érzékeltem.Leírtad egy szakítás történetét,amihez a tojást használtad szimbólumként.Tulajdonképpem sokfélét lehetne beleképzelni,például az előzményeket,kitalálni , hogyan jutottatok el idáig.Azt hiszem te mindent beleadtál magadból ebbe a kapcsolatba, de a másik oldal még nem állt készen arra,hogy mindenestől elfogadjon.Nem kár érte.Hadd menjen.A tojáshéjak egy ideig megmaradnak emléknek/ emlékeztetőnek/ azután egy szép napon valaki megajándékoz egy szépen kifestett ,vagy  patkolt tojással,vagy egy sima kacsatojással,amiből talán hattyú fog kikelni.Mert eljön a boldogság,csak legyen türelmünk kivárni.Üdv: Cuki


Válasz:

Ez nem igazán egy szakítás története, vagy legalábbis nem az volt, ami ihlette! Számomra mindössze az emberi kicsinyességről szól! Egyik oldalról, és a másikról is!

Mert mindig vannak olyanok, akik felszínesek, vagy lehet hogy csak más fontos nekik, és akadnak olyanok is, akik ezt nem képesek meglátni, csak szenvednek. Fölösleges mártírkodás! Hiszen ő sem jobb, ő sem ismeri fel, hogy a másiknak más ugyanolyan fontos lehet, mint neki aza dott dolog!

Nem tudom, mennyire voltam érthető, setét a gyanúm, hogy semennyire sem XD De talán mindegy is, hiszen egy történet akkor jó, ha anélkül tud adni, hogy bele kéne magyarázni bármit is :)

Köszi, hogy írtál nekem, és megvilágítottál egy másik szemszöget :)

2010.03.22. 13:40
Drac {szerk; játékvezető}

Gyöngyvért utálja a technika, így megint én pakolom fel az e-mailes cuccait XD

Elolvastam de nem igazán értettem. Tudom ám, hogy ehhez kell hangulat is ami most nálam hiányzott. Mindenesetre a címe megfogott és magamban elkezdtem összerakosgatni a mozaikokat. Vagy hogy stílszerű legyek a tojáshéjakat. Szeretnék most mondani valami világrengető, égmegmozdító, hatalmas nagy dolgot de nem megy. Néha az ember nem talál szavakat arra amit nagyon ki szeretne fejezni. Legtöbbször csak azután tudnák megfogalmazni mit érzünk mikor már túl késő. A pillanat elszállt, a tábortűz kialszik és az Éj álmai helyébe megjelenik a Nappal Valósága. Az álmok elszállnak és ki tudja visszatérnek e valaha. De fontos tudni de nem is még inkább hinni és sziklaszilárdan, bizonytalanul érezni, hogy visszatérnek. És ha felnézünk a csillagokra jusson eszünkbe, hogy azok az álmaink és vágyaink. De nemcsak a mienké hanem megannyi sok emberé. A barátainké. A rokonainké. És a családunké.

Asszem megint elkanyarodtam. Valld be, hogy te tetted! te voltál! (ilyenkor azt kell ám válaszolni, hogy én vezettem mondd meg én vezettem! de ezt biztos tudtad) Szóval ez egy vélemény akart lenni de filozofálgatás lett belőle. Azért remélem tetszik és örvendezel vala neki.

gyöngyvér


Válasz:

Mindig örvendezek vala neked :) a véleményednek pedig külön is, hiszen nem győzőm hangsúlyozni, hogy mennyire jól tud esni az írónak! Szar dolog, ha valaki, szinte szó szerint is, kiteszi a lelkét, és...

Azt mondod, nem igazán értetted. Előfordul, hiszen én messze nem vagyok olyan jó író, hogy mindent képes legyek maradéktalanul visszadni, DE! szeretném azt hinni, hogy csak a "tapasztalatod" hiányzik...

Viszont a fő célt elértem! Gondolkodtál rajta, ha nem is minden került a helyére, de foglalkoztatott! Én nem akarok mást, mint adni! Olyan gondolatokat, élményt, amik mindannyiunkban ott laknak, csak nem tudjuk őket megfogalmazni! Én felszabadítani szeretném, hogy aki engem olvas, az eljuthasson oda, ahol minden lehetséges!

Azt hiszem, én is kicsit eltértem, úgy tűnik, ilyen hatással vagyunk egymásra... XD

 

Kattints!
Kattints a képre! ©Wyndua

 
Tervek

December

4. német
8. Nyíri
9. német
12. ledolgozás (24.)
14. Üzemgyűlés
       Niki
15. Nevtan
21. Gabi
22. német
28-30. meló

x haladni az elmélettel (jogsi)
   1 - 2 - 3 - 4 - 5
   gyakorlóvizsga
   záróvizsga
x ruhák szortírozása
x könyvespolc áthelyezése
x cipőtároló 2

továbbiak >>

 
HemoBlogin - A véremben van...
Friss bejegyzések
2015.11.17. 14:21
2015.11.02. 16:49
2015.10.04. 23:07
2015.09.27. 22:11
2015.09.20. 20:17
Friss hozzászólások
 

Kövesd Dracul LordDracul VárKastélya nevű tábláját a Pinteresten.

 
 

 
Építőkövek

#ajánló #archív #challenges #évösszegző #ficblog #formula 1 #hemoblogin #hétköznapok #idézet #jellemző #kelj életre! #kezdő írók #livejournal #melo-drama #morsfatum #oldalinfó #ovis(ar)ok #pacsit? #random #sulisságok #ünnepek

 
Áldozatok száma
Indulás: 2007-08-24
 

  • Black Vogue

{{Kérj cserét!}}x{{Itt hirdess!}}

szerk: LordDracul © 24#design: Wyndua és Boci :)
téma: blog, személyes, irodalom, szerepjáték | nyitás: 2007.08.24. | zárás: nem tervezett | böngésző: Mozilla | felbontás: 1024×768 | host: gportal

 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!