Profil-Kép Csarnok
Profil-Kép Csarnok : Yasmin Blue

Yasmin Blue

Barna szemű, fekete hajú, gödröcskés arcú, amikor mosolyog. Cinikus, szarkasztikus és sokszor káromkodik. Energikus, hűséges típus. Igazi vagány csaj nagy szívvel és még nagyobb szájjal.

Öt éves volt, amikor árva lett egy tűzbalesetben. Sokáig ő maga sem tudta, miért ő volt az egyetlen túlélő, de álmaiban egy gyönyörű barna hajú, zöld szemű nő mentette ki, aki miután kihozta a házból egyszerűen magára hagyta. Később azonban rájött, hogy ezek valójában az emlékei. Ekkor (15 évesen) elszökött az árvaházból, hogy felkutassa megmentőjét és végre feltegye neki a nagy kérdést: "Miért egyedül őt mentette ki?"

A keresgélés folyamán még Las Vegast is megjárta, ahol megtanulta, az élet bizony hatalmas kincs és bármit használhat azért, hogy megvédje magát. Első barátja unszolására vette meg első pisztolyát, és tanulta meg használni is. Már ekkor sejtette, hogy a pisztoly marad, de a pasik távoznak az életéből, hiszen nincs is szebb, mint a csodálatos női idomok. Egy szórakozóhelyen megtalálta mindkét szenvedélyét: a veszélyt és a nőket. Egy vámpírnő csábította el, akit csak igen nehezen hagyott magára (főleg az addigra kialakult harapásfüggősége miatt), de végül úgy döntött, a legfontosabb, hogy megtalálja azt a nőt, aki megmentette az életét.

KastélySzálló [B torony]


Teljes név: Yasmin Blue

Becenév: Yas

Neme:

Születési dátum: 1990. december 3.

Születési hely: Panama city (USA)

Származás: Hawaiiról származnak felmenői, de még születése előtt Amerikába költöztek

Faj: Ember

Nyelvek: Amerikai angol, magyar (az egyik árvaházi önkéntes volt magyar, ő tanította meg és mesélt annyit hazájáról, hogy Yas el akart jönni megnézni)

Szem: Sötétbarna, szinte fekete bogár szeme van. A Hawaii beütés leginkább a szemén és arcformáján látszik.

Haj: Hosszú, egyenes, fekete, selmyes, sűrű és vastag szálú. Gyorsan zsírosodik a haja, ezért szinte minden nap hajat mos, hogy ne látszon. Igen ritkán kreál frizurát magának, inkább kiengedve, vagy összefogva hordja. Talán egyedül zuhanyzáskor csavar magának egy kontyot.

Magasság: 167 cm magas

Test: Nem túl vékony, de nem is kövér, vagy dundi. Kicsit sportos az alkata, kicsit fiús is, kivéve a melleit, mert ott azért egy C-s méretig el van eresztve. A csípője azonban majdhogynem egyvonalban van a derekával, annyira keskeny. A lábai szép formásak, a nyaka kicsit vastag, de nem túlságosan és a kiengedett haja általában el is takarja ezt a kis hibát. Van egy köldök piercingje, a jobb karja végig van tetoválva.. Mindkét flében rengeteg fülbevaló van, szinte egymást érik. Nagy vágya, hogy egyszer legyen egy sárkánytetoválása, ami a fenekétől egészen a válláig ér, sőt egészen előrejön a feje a melléig. Sokszor ábrándozik erről.

Arc: Kicsit kerek arca van. Az orrában van egy piercing


folyt.

 

Kattints!
Kattints a képre! ©Wyndua

 
Tervek

December

4. német
8. Nyíri
9. német
12. ledolgozás (24.)
14. Üzemgyűlés
       Niki
15. Nevtan
21. Gabi
22. német
28-30. meló

x haladni az elmélettel (jogsi)
   1 - 2 - 3 - 4 - 5
   gyakorlóvizsga
   záróvizsga
x ruhák szortírozása
x könyvespolc áthelyezése
x cipőtároló 2

továbbiak >>

 
HemoBlogin - A véremben van...
Friss bejegyzések
2015.11.17. 14:21
2015.11.02. 16:49
2015.10.04. 23:07
2015.09.27. 22:11
2015.09.20. 20:17
Friss hozzászólások
 

Kövesd Dracul LordDracul VárKastélya nevű tábláját a Pinteresten.

 
 

 
Építőkövek

#ajánló #archív #challenges #évösszegző #ficblog #formula 1 #hemoblogin #hétköznapok #idézet #jellemző #kelj életre! #kezdő írók #livejournal #melo-drama #morsfatum #oldalinfó #ovis(ar)ok #pacsit? #random #sulisságok #ünnepek

 
Áldozatok száma
Indulás: 2007-08-24
 

  • Black Vogue

{{Kérj cserét!}}x{{Itt hirdess!}}

szerk: LordDracul © 24#design: Wyndua és Boci :)
téma: blog, személyes, irodalom, szerepjáték | nyitás: 2007.08.24. | zárás: nem tervezett | böngésző: Mozilla | felbontás: 1024×768 | host: gportal

 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön