Néhány napja történt, hogy hosszú idő óta először, bekapcsoltam a rádiót. Évekkel ezelőtt, nyáron, még éjszaka is szólt, tesómmal kívülről tudtuk az összes slágert. Régi szép idők? Nos, mindig az elmúlt lesz az Aranykor, s egyszer ez a pillanat is emlék lesz...
Bekapcsoltam a rádiót, és a Generaltól szólt ez a szám:

"Könnyű álmot hozzon az éj
Altasd el hűs dunai szél
Aludj el, kisember! Aludj el!
Álmodj hintát, homokozót
Álmodj rétet, kis patakot
Aludj el, kisember! Aludj el!"

Azóta folyton ezt a dalt hallom, és néha, ha elfeledkezem magamról, dúdolom is. Valahogy olyan hangulat kapott el, hogy ma meg is könnyeztem. Eszembe jutottak azok, akiknek nem dúdoltak soha... 
Gyakran énekelek a fiamnak, mégha néha unom is egyik-másik aktuális kedvencét. De szeretem látni a mosolyát, és szeretem, hogy rám nevet. Tud ember élni e nélkül?

Mostanában gyakran elbizonytalanodom. Nehéz az élet. Eddig ez csak egy kifejezés volt számomra, ill néhány pillanat, vagy óra, ami gyorsan feledésbe merült. De azt hiszem, lssan kezdem érteni... A megállapítás hibás. Nem az élet nehéz. Az a valami, ami megkörnyékez újra, s újra. Csüggedésnek hívják.
Itt vagyok, elmúltam húsz. Nincs, csak egy érettségim, nincs munkám, nincs társam. Persze, hosszú még az út, előttem a lehetőség, de... olyannyira nehéz. Annyira nehéz egyedül. Látni, hogy Anyám eszi magát a gondok miatt, amit négyünk felnevelése, ellátása jelent. Én pedig nem vagyok képes hozzátenni. Szégyellem magam. Ég az arcom, valahányszor eszembe jut, és még csak elég bátor sem vagyok, hogy elmondjam neki. nem mintha attól könnyebb lenne...

Ráadásul a suli. Ma megint úgy érzem, meg végig a héten minden nap, hogy képtelen leszek végigcsinálni. Tudom, hogy le kéne ülni tanulni, de ilyenkor mindig legyőz a saját tehetelenségem. Az érzés, hogy csőd vagyok. Nincs, ami motiváljon, nincs aki felrázzon...

Depressziós lennék? Nem hiszem. Tudok nevetni. Azt gondolom, ez csalhatatlan bizonyítéka annak, hogy nem vagyok kikészülve. Egyszerűen csak keresem az utat, és nagyon nem találom. Próbálom optimistán szemlélni a mindennapokat, de annyira nehéz....

"Könnyű álmot hozzon az éj" 
Takarjon be, borítson el! 
Mutasson utat, vidítson fel! 
Nyugtasson meg, ringasson el!
"Altasd el,  hűs dunai szél"
Itthon, a Duna partján. 
Ahogy előttem, ezer éve, 
Alszanak az őseim is.
Hűsíts a szégyentől égő arcomat! 
Hűsítsd a pofonok nyomát! 
Simíts ki szememből a hajmat!
"Álmodj hintát, homkozót"
Lendíts az ég felé, s kérlek adj időt, 
Hogy megtanulhassak repülni!
"Álmodj rétet, kis patakot"
Helyet, ahol várnak rám. 
Tiszta forrás, mi megtisztít, 
Felüdít, megszabadít!
"Aludj el, kisember! Aludj el!"
Igen, álmodj! Olyan kicsi vagy még! 
Én itt leszek veled mindig, sötéten
Azért, hogy fényesebben ragyogj!