Hosszas kihagyással, - aminek során jobban és biztosabban hazavágtam az online énemet, mint bármelyik számítógépes vírus valaha is képes lenne rá, sőt, virtuális szívlapáttal még agyon is vertem, nehogy véletlen feltámadjon - itt vagyok. Megint.

Lassan nem is olyan randomnak tűnő ez az egész, inkább az atribútumommá válik, a hol jelen vagyok, hol eltűnök, rendszerint a leglehetettelenebb időpontokban. Hiába is magyaráznám, hogy ebből mi az enyém, és mi olyasvalami, a rajtam kívül és felettem dönt a sorsom felől, ki hinne már nekem?

Nem depi. Tény.

Szóval megint vagyok, és szép csöndesen megint elkezdek ásni.

Hogy alapot-e egy új építményhez, vagy sírt...?

*elmegy írogatni*