Név: Lénea Saeta
Becenév: nem szereti, ha becézik

Külső megjelenés:
- Szem:    világoskék
- Haj:        világos, szőkésbarna, hosszú és tépett
- Magassága:    170 cm
- Testalkat:    szíjas, ruganyos, arányos
- Arca:        ovális, határozott vonások, keskeny ajkak


Egyéb adatok:
- Faja / neme: félvér (anya. grosero; apja: cielo); nő
- Születési idő (kora): 1007. október 10.; 21 éves
- Születési hely: Borrón városa
- Anyja neve: Rhea Saeta
- Apja neve: Jason Recto
- Állandó lakóhely: Borrón városa, anyja házában
- Ideiglenes lakóhely: Brasa városa, közös szállás a többi quintóval
- Foglalkozás: cielo tanonc, kiképzés alatt áll
- Különös ismertetőjel: bal csípőjére tetovált, tenyérnyi indaminta
- Különleges képesség: a nyilak energiával való bevonása

Amit mások mondanak róla:
- Szokások: rágja a körmét, amikor gondolkodik; az íjjal lentről fölfelé tart célra (tehát ellentétesen, mint ahogyan az szabályos lenne)
- Legnagyobb félelme: hogy képtelen lesz igazi cielóvá válni, és soha nem ismerik el a képességeit
- Motiváció: a legjobb akar lenni abban, amit imád, az íjászatban
- Hobbija: íjászat
- Beszéd stílus: művelt, választékos, ügyel, hogy ne használjon durva szavakat
- Öltözködési stílus: egyszerű cuccok, nem akadnak bele semmibe, nem feltűnőek
                               cielo könnyűvértezet, íj, nyilak, mérgezett hajtűk

- Eddigi előélete: Borrón városában élt az anyjával, hétköznapi lányként. Apja már régen meghalt. Rendes gyerekkora volt, semmi különleges, vagy kirívó dolog nem történt vele. Kicsit zárkózott, de egyenes jellem, kevés baráttal. Tanulmányai rendben, panasz nincs rá. Az egyetlen furcsasága, az íjakhoz való szinte fanatikus vonzódás. Az ő fajtája nem foghat fegyvert a kezébe, ha mégis megtenné, szigorú a büntetés, nem egy esetben halál. Mindezek ellenére saját íjat készít és titokban gyakorol vele.

Pozitív tulajdonságok: kitartás, határozottság, céltudatosság, jó felfogóképesség, pontosság, precizitás

Negatív tulajdonságok: kicsit hideg jellem, hajlamos a gunyorosságra, nem túl jó csapatjátékos, túl merev, enyhe gőg, sértődékeny

xXxXxXx

2, az évenként megrendezésre kerülő Triunfador ünnepség, ahol kiválasztásra kerülnek mindazok, akik már elég érettek ahhoz, hogy felnőtt harcosként tekintsenek rájuk
hatalmas megtiszteltetés, ha valaki a soraikba léphet, van, akinek soha nem sikerül

xXxXxXx

3, Nem törődtem a gnomókkal, ráhagytam a többi quintóra, had próbálgassák az erejüket, szerezzenek egy kis önbizalmat. Nekem nem ellenfelek ezek a lények, én valami nagyobbra várok már a Triunfador kezdete óta. Nyugodt vagyok, a környezetemet csak annyira követem figyelemmel, nehogy váratlan támadás érjen, de nem foglakozom vele különösebben. Csak a villanásokat keresem a tekintetemmel a terepen, mert ezek jelzik a huracán jelenlétét.

Erre az ünnepségre tartogatják népünk ellenségeinek legjobb példányait. Azok, akik már túlestek a beavatáson és harcosnak mondhatják magukat, szüntelenül ezeket vadásszák, irtják, vagy azok pusztítanak el minket. De a jobbakra vigyáznak! Egészen az ünnepség kezdetéig gondosan ügyelnek rá, hogy jó formában legyenek addigra, amíg összeeresztik őket velünk. A harc az ellenfél pusztulásával ér véget. Aki életben maradt közülünk, azt a teljesítménye alapján vagy harcossá avatják, vagy jövőre kezdheti az egészet elölről.

Megcsinálom! Ezt már akkor eldöntöttem, amikor ma reggel felébredve még egyszer ellenőriztem a felszerelésemet. Nem vagyok hajlandó tovább eltűrni a többieket és a rám kényszerített csapatmunkát. Ha végzek, akkor dolgozhatok végre egyedül!
Ez a cél lebegett a szemem előtt, ahogy a horizontot pásztáztam igazi ellenfél után kutatva.

Az akarat pedig remek segítőtárs. Néha túlzottan is az.
A mandar kegyetlen mosollyal közeledett. A kezem megszorult az íj testén, de még nem mozdultam. Nem hittem, hogy elkerül, hiszen ő is tudta, amit én is, innen ő biztosan nem távozhat élve, így csak annyi elégtétele maradt, ha elég ügyes, akkor sokunkat magával vihet.

Tökéletes lehetőség, ennél nagyobb dobásom nem lehet ma. Ha megcsinálom, tutira harcos válik belőlem, ha nem…
Már emelés közben megfeszítettem a húrt, gondosan célra tartva vártam a tökéletes pillanatot, amikor a hátam mögül fültépő visítás hangzott fel, és egy fekete valami csapott le előttem a lőtávolságba ért mandarra. A hirtelen hangtól megugrottam, és a kezem önkéntelen oldott, a nyíl pedig eltalálta az egyik hatalmas bőrszárnyat, mire a hatalmas denevér a földbe csapódott, rögtön alakot váltva, botladozva rohanni kezdett a fák felé. A mandar szánt rám még egy pillantást, ahogy újabb támadásra készültem, majd sarkon fordult és a rohanó alak felé vette inkább az irányt.
- A francba! – eresztettem le az íjat. A suelo egyetlen esélye, ha időben eléri az erdőt, de miután elszúrta az én egyetlen esélyemet, valahogy nem tudtam szurkolni neki. – A francba! – kiáltottam még egyszer érzéssel.

xXxXxXx

4, A mostan helyzet az viszont más. Már az elején kiszúrtam a többi quinto közül, mert az egész kiállásából csak úgy sütött az elhatározás. Nem törődött semmivel, nem hajtott a pontokra, ahogyan a többiek teszik, amikor először szippantja őket magába a Triunfador. Nem is tartott egyik csapattal sem és nem rohant fejetlenül az első mozgó valami után, amit csak sikerült megpillantania. Helyette határozott léptekkel haladt, ruganyosan, célszerűen. Kíváncsivá tett, így csöndesen, messziről, hogy semmiképpen ne szúrjon ki, követtem.

Egy erdő melletti sík területen állapodott meg, ahonnan elég sokáig el lehet látni. Mivel az égből nem fenyegethette veszély, ezért az sem volt gond, ha őt észreveszik, hiszen a vizsgafeladat mindenképpen halni jött ide, nem fog kitérni a harc elől, viszont így ő is idejekorán felmérheti az ellenfelet.

Tuti nem adja alább egy huracánnál és én élvezettel vártam a harcot. Kinéztem a csajból, hogy képes lehet rá, hiszen épp elég kölyköt láttam már felnőni, tökéletesen fel tudtam mérni kiben miféle lehetőségek vannak, és benne határozottan volt potenciál.
Érdekes viszont, hogy azelőtt soha sem láttam, habár idősebbnek tűnik a legtöbb társánál. Vajon mi lehet az ennek az oka?

Biztos, hogy hamarabb vettem észre a mandart, mint ő, sokkal jobb a szemem, főleg ebben az alakomban. Még végig sem gondoltam, de már nyílsebesen repültem feléjük. A lány nem vett észre, ami hiba, ha ellenség lettem volna, valószínűleg nem élne, mire megfeszítené az íját.
Nem tudom pontosan miért ennyire sietős, de mindig is bíztam az ösztöneimben. Ez a lány viheti valamire, kár lenne most meghalnia, mert bármilyen ügyes is, egy mandarral még nem bírhat el. Pocsékolás lenne, így cselekednem kell.

Nem fogok odaérni! Tehetetlenségemben fölkiáltok, mire mindketten összerezzennek és ez pont elég arra, hogy a lény elé vágjak, aki erre belémereszti a nyilat. Iszonyúan fáj, annyira, hogy szinte nem érzem, de tudom, hogy lesz ez sokkal rosszabb is, amikor elfogy az adrenalin. Rendesen megütöm magam és megfordul a fejemben, hogy azért ennyit talán még sem ér meg, de most már nem visszakozhatok. Ahogy csak tudok, ugrom fel és a fák felé kezdek rohanni, hiszen a mandar tutira a sérült vadat veszi üldözőbe a könnyű zsákmány reményében.
Az egyetlen esélyem, ha elérem a fákat…

A feladatmegoldára kapott kritikákat letöltheted [IDE KATTINTVA]!

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés