Profil-Kép Csarnok
Profil-Kép Csarnok : Siron Loch

Siron Loch

Siron igazi neve Siren, mivel nő, de éppen menekül. A falun áthaladva hallot róla, hogy a helyi kastély ura éppen szállót készül nyitni, így gondolt egyet és szerencsét próbált. Mivel nem szerette volna, hogy félreértések adódjanak, ezért férfiként próbált meg jelentkezni. A Lord természetesen azonnal lebuktatta, de mind tudjuk, hogy nem normális, így megtetszett neki a lány kreatívsága. Hogy titka ne kerüljön ki egykönnyen, a saját lakosztályában helyezte el, mint személyi lakáját/kormornyikját.
 
Siren, aki férfiként, tehát Sironként szolgál a kastélyban, eléggé erőszakos típus. Ami a szívén, az a száján, és a modora is csiszolásra szorulna. Az is benne van, hogy kicsit eltúlzottan játsza a szerepét, de egyébként is vadóc kislány volt világéletében. Nem nagyon tűri a szabályokat, parancsokat, de hűséges típus, mégha ezt sajátosan értelmezi néha.

KastélySzálló [D torony]


I. ALAPOK

1.1 Teljes név

Siron Loch

1.2 Ha van, a névválasztás oka, jelentése

A Siron a Siren férfiasított változata, mivel nincs túl sok fantáziám, a karakterem pedig (aki nő) férfinak álcázza magát :) A Loch pedig angol szó, tavat jelent, ez pedig összefüggésben van a... ez még titok :D

1.3 Becenév

Nem tudok róla, hogy lenne, és megragadom az alakalmat, hogy mindenkit megkérjek rá, még véletlen se hívjatok Sirikének :O

1.4 Ki hívja így és miért?

Mivel nem tudok becenévről, így erről sincs bővebb információm.

1.5 Szereti a becenevét? Ha igen, miért, ha nem, akkor miért nem?

Ha lesz, majd attól függ, ki és miért :D

2. Faj

félig ember, félig szirén

3. Nem

igazából nő, de jelenleg férfinek álcázza magát

4.1 Hol lakik? Állandó lakóhelye

nem rendelkezik ilyesmivel, egész életében mindig költözödni kényszerül, ilyen-olyan okoknál fogva

4.2 Hol élt előtte, milyen körülmények között?

folyamatosan költözködött, a helyek legtöbbször eléggé igénytelenek, sok esetben szinte élhetetlenül rosszak voltak, egyedül az iskolájában voltak rendes körülményei, illetve most, hogy a kastélyba költözött

4.3 Hogyan jellemezné az otthonát?

fontos, hogy vízközeli legyen, már csak a fajtája miatt is igényli, habár megvan nélküle is, ha muszáj, de az ereje jó részét innen meríti, egyébként nem vágyik nagy luxusra, egy rendes, csendes, nyugodt hely bőven megteszi

4.4 Ma is ott él? Ha nem, ideiglenes lakóhely

a Lord, hogy segítse a rejtőzködését, felajánlotta, hogy lakhat vele a kastély D tornyában, ezzel is minimalizálva a lebukás esélyét, ki merné a házigazda lakáját zaklatni? :D

5.1 Születési dátum, év, hónap, nap

1993.03.03.

5.2.Születési hely

valamelyik görögországi szigeten

5.3 Kora

19 év (lassan öregszik, fajának rettenetesen fiatal példánya)

6.1 Foglalkozás

Az eredeti karakternek volt, de a szállós karakter egy kicsit módosított, így neki nincs, otthon eltartották, nem volt szüksége munkára. A kastélyban a Lord számláit és könyvelését intézi, személyes ügyeinek egy részet, lakájféle.

6.2 Szereti a munkáját? Ha igen, miért? Ha nem, miért nem?

Kedveli a mostani munkáját, valamennyire még biztonságban is érzi magát a toronyban, a feladatai pedig nem fárasztóak, bőven marad szabadideje.

7.1 Származása

A Sorrentói-öböl környékén született (Dél-Olaszország), de gyerekként elég sokfelé járt, többek között Magyarországon is, innen ismeri a nyelvet is.

7.2 Apja neve

Raban Loch

7.3 Anyja neve

Peiszinoé

7.4 Családként milyen a viszonyuk egymással?

Anyja korán meghalt, nem is igen emlékszik rá. Apjával ambivalens a viszonya, nem szivesen vannak egymás közelében. Testvére nincs (legalábbis nem tud róla, hogy lenne)

7.5 Milyen a viszony a rokonokkal?

Rokonait egyáltalán nem ismeri.

8.1 Barátok

Elég sokat költözködött, így nincsenek igazán mély barátságai. Alapvetően gyanakvó típus, nehezen barátkozik, viszont hűséges fajta, aki ha egyszer megbízik valakiben, akkor sok mindenre képes érte.

8.2 Kihez fordulna a szereplőd, ha bajban lenne?

Ha a szállót nézzük, akkor valószínűleg a Lordhoz, aki segített neki elrejtőzni, de lehet, hogy Amorinnál is próbálkozna, mert felkeltette a figyelmét a mogorva elf. Flex-szel is jól alakul a kapcsolata, abból is sok dolog sülhet még ki.

8.3 Mi tartja össze őket, mint barátok?

Őt a hűség tartja leginkább a barátaihoz. Nehéz a bizalmát megszerezni, de utána mindenben lehet rá számítani.

9.1 Vannak ellenségei?

Ellenségei főleg a múltjából kerülnek ki, plusz a vámpírokat gyűlöli kimondhatatlanul.

9.2 Mi az ellenségeskedés oka?

Úgy tudja, vámpírok végeztek a családjával, plusz fiatalkorában ezeknek a lényeknek a gyűlöletére és pusztítására nevelték. Egy meg is marta, annak idején.

10.1 Milyen típusú embereket tart szimpatikusnak?

A tisztességességet tartja legfontosabbnak, ezt még ellenfeleiben is becsüli.

10.2 Milyen típusúakat ítél el?

Az árulókat gyűlöli leginkább, legyen szó mások, vagy akár saját elveinek elárulásáról.


II. KÜLSŐ MEGJELENÉS

11. Arc formája

ovális arc, olyan, mint a tenger koptatta kavics, helyes kis arca van, de semmi igazán jellegzetes

12. Haj

hullámos, hosszú, amikor éppen nincs álcázva, akkor leengedve viseli, most szalaggal szorosan hátrakötve

13. Szem

tengerkék

14. Magasság

170 körüli, egy-két centi plusz-minusz

15. Súly

sosem mérte, de alkatához viszonyítva normális

16. Testfelépítés

"áramvonalas", az izmai főként puhák és lazák, alkatra szintén teljesen átlagos

17. Hiányzó végtagok

szerencsére mind megvan

18. Bőrszín

fehér, nem barnulós fajta

19. Bőrtípus

normál, emberi bőre van ránézésre, de tapintásra érződik valami halvány külömbség, ugyanis a bőre vízzáró, így nem ázik fel, ha sokáig van odalenn (de nem nyálkás!)

20. Különös ismertetőjel, tetkó, anyajegy, heg, plusz végtagok, farkak, csápok, egyebek...

egyikkel sem rendelkezik

21.1 Milyen ruhákat hord legszivesebben?

az egyszerű szabású, praktikus ruhák kedvelője, így általában sportosan öltözik, uniszex

21.2 Mit nem venne fel sosem?

fölösleges cicomát, így a női dolgok nagy része szóba sem jöhet! ki tudja, mikor kell megint lelépnie, szoknyában nehéz elillanni

22.1 Ékszerek, piercing, fülbevaló, nyaklánc, egyéb csecsebecsék (a fegyverek majd későbbi téma!)

nincs (egyelőre nem találtam még ki ilyesmit)

22.2 Hord-e szemüveget/kontaklencsét?

nem

 

folyt. köv.

 

Kattints!
Kattints a képre! ©Wyndua

 
Tervek

December

4. német
8. Nyíri
9. német
12. ledolgozás (24.)
14. Üzemgyűlés
       Niki
15. Nevtan
21. Gabi
22. német
28-30. meló

x haladni az elmélettel (jogsi)
   1 - 2 - 3 - 4 - 5
   gyakorlóvizsga
   záróvizsga
x ruhák szortírozása
x könyvespolc áthelyezése
x cipőtároló 2

továbbiak >>

 
HemoBlogin - A véremben van...
Friss bejegyzések
2015.11.17. 14:21
2015.11.02. 16:49
2015.10.04. 23:07
2015.09.27. 22:11
2015.09.20. 20:17
Friss hozzászólások
 

Kövesd Dracul LordDracul VárKastélya nevű tábláját a Pinteresten.

 
 

 
Építőkövek

#ajánló #archív #challenges #évösszegző #ficblog #formula 1 #hemoblogin #hétköznapok #idézet #jellemző #kelj életre! #kezdő írók #livejournal #melo-drama #morsfatum #oldalinfó #ovis(ar)ok #pacsit? #random #sulisságok #ünnepek

 
Áldozatok száma
Indulás: 2007-08-24
 

  • Black Vogue

{{Kérj cserét!}}x{{Itt hirdess!}}

szerk: LordDracul © 24#design: Wyndua és Boci :)
téma: blog, személyes, irodalom, szerepjáték | nyitás: 2007.08.24. | zárás: nem tervezett | böngésző: Mozilla | felbontás: 1024×768 | host: gportal

 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön