|
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
[140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
Nekiállok összerakni még egy szendvicset a "haver" számára. Furcsa fazon. Röhej, de ahogy ránézek biztosan tudom hogy olykor barátilag szétkapjuk majd egymást. És valahol várom is a lehetőséget.
Pimaszul hozzáméregetem a savanyú uborkákat, ahogy a festők saccolják a méretet a ceruzájukat merev karral maguk előtt tartva, és látványosan hezitálok két aprócska kunkori darab közt, mielőtt a kész szenyó mellé raknám a tányérra és átnyújtanám neki.
A bor felajánlás jól hangzik, de nincs az az isten, hogy én elfogadjak tőle bármilyen folyós vöröses dolgot.
- Sör nincs? - majd némi kutakodás után előkaparok egy üveggel a hűtőből.
Hideg... hideg... mire észreveszem magam az üveg már a farzsebemben van és hűsíti a fenekem. Átszellemült mosollyal pillantok a vámpírra.
- Bocs. Új tetkó. Még sajog. Mégis kérek bort. - erős fenntartásokkal, és lehet meg e iszom, csak tartom, de... basszus mégis ő a házigazda a legtutibb pecóban ahol valaha jártam, nekem meg ez az első napom és a seggemet hűtöm a sörével. Ide azt a bort...
|
Bár lassan úgy érzem, feleslegessé válok, mert ezek ketten remekül megvannka nélkülem is, azért még maradok e gy darabig, figyelni a fejleményket. Mert kezd szórakoztatóvá válni a szócsata, és kiváncsi leszek ki kerül ki a végén belőle!
Közben a kamrából előkotrok egy lepecsételt üveget, és felbontom. Remek évjárat, az illata szite bódító. Olyamsi ez nekem, mint a pattogatott kukorica. keresek egy kristálypoharat, hogy kiöntsem, mert vétek lenne üvegből inni ilyemsit!
- Uraim - fordulok feléjük, miután megízlelve megbizoyosodtam róla, hogy valóban kiválló a minősége - egy kis bort a találkozásra?
|
- Kivállóan tudok hallgatni - vágok vissza, viszonozva a mosolyát. Ez az első pillanat kellett hozzá, hogy tudjam, vagy nagyon csípjük majd egymást, vagy napok kérdése és valamelyikőnk halott lesz. Nem én. - Valami gond akadt a hátországgal? - pimaszkodom tovább, látva a fintorát, ahogyan nekidől az asztalhoz. - Megsütött tán a nap a tengerparton? Amúgy meg nincs szükségem kompenzációra, ellentétben a szendviccsel, szóval ha úgyis benne vagy, megdobhatnál egyel, csak hagyd ki belőle a paradicsomot, mert utálom... haver - teszem hozzá gyorsan. Nehéz pasinak lenni.
|
A belépő hangjára majdnem félrenyelek egy falat paradicsomot.
- Lehet hogy nem nagy - pillantok a szendvicsre. - de még nem érkezet rá panasz. Szeretek némákkal kavarni - kacsintok rá pimaszul.
Azért amikor Lord közli hogy ő a szeme és a füle a nap fényesebbik felében akkor lelohad a mosolyom és egy pillanatra a fenekemen feszülő bőrről is elfeledkezem. Így eshet meg, hogy az asztal sélénak dőlök és a leírhatatlan kín csöndes fintora villan át az arcomon egy pillanatra. Nagy szusszanéssal egyenesedem ki ismét.
- Egyébiránt örvendek. - embernek tűnik, de azért... - én leszek... vagyok a gondnok. Különleges kívánság? Pénisznövelő? Hátha te nem szeretsz nyilvánosan kompenzálni. - harapok ismét a szendvicsembe és feltűnően jóízűen csócsálom.
|
- Ő Siron Loch - mutatom be az újonnan érkezőt. - Nem sokkal ezelőtt költözött be ő is. Mivel a nap egy részét sajnos kénytelen vagyok még én is pihenéssel tölteni, ezért ő lesz a szemem addig, bár mondanom sem kell, hogy sosem tudni, hol bukkanok fel éppen - jegyzem meg, egy egészen kcisit fenyegetésképp. Nehogy azt higyje bárki is, hogy ha nincs itthon a denevér, hát cincoghatnak!
- Egyél valamit te is - intek széles mozdulattal a konyha egésze felé - ha már iylen szépen összejöttünk.
|
//D toronyból//
Innen hallom a hangokat, a nagy, kétszárnyas ajtó nyitva. Az előbb viharzott el mellettem egy furcsa alak, ruhába tekerve, alig volt időm elugrani előle az egyik kiszögellésbe. Valószínűleg nem vett észre, mert nem fordult felém. Utána nézek, hátha megvilágosodom, de aztán gyorsan eltűnik ahhoz, hogy megállapítsam, miért a kötés?
A gyomrom közben megkordul, és ez ismét az eredeti célom felé terel vissza, a konyhába. Belépve a házigazdát pillantom meg először, és a nem sokkal mellette egy másik férfit, aki tekintélyes méretű szendvicset próbál éppen begyűrni.
- Kompenzációs probléma? - szalad ki a számon rögtön, mielőtt befoghatnám. Ha már így alakult, mindegy. A férfiak úgyis kedvelik a bunkó humort, állítólag.
|
- Örömmel állok a lakók rendelkezésére - vigyorgok rá egészen őszintén egy röpke pillanatig elfeledkezve róla hány évig tanultam pontosan hova is kellene szúrnom a felmosófát a mellkasába.
Elgondolkodom rajta kicsit, vajon meg merjem-e kérdezni mi a véleménye a tatósító varázslatokról. Az gátolja a molyt és a hulla gyolcsának is hasznára válna. Kevésbé gyorsan foszlana le róla.
- Velem tart? Nem tudom pontosan mit fogyaszt egy nem vérszívó vámpír, de a magam részéről nem szeretek egyedül enni. - nah meg jó lenne kitapogatni hogy mi az amit eszközként igényelhetek, mert egy árva felmosó nem épp a legmegfelelőbb felszerelés egy ekkora helyre. - Egyébként arra nem gondolt, hogy felvegyen egy szakácsot? Mr... Lord... - próbálgatom, de még mindig forcsán hangzik a számból.
Elkezdek összerakni magamnak egy igazán méretes szendvicset és közben zavartan csacsogok. Hátatfordítottam. Hátatfordítottam egy egész vámpírnak és bármit is csinálnak a kezeim, a szemem közben minduntalan az előttem heverő késre mered. Vajon milyen gyorsan tudnám felkapni ha valami történne?
Akkor inkább csacsogjunk, csacsogjunk, mint valami útszéli zöldségeskofa, csak a késre ne gondoljak, úgy is hatástalan lenne ellene,de azért valahogy megnyugtat a jelenléte.
- Én a sarokcsiszolóról kaptam a nevem. Nem kifejezetten előkelő, de a nagyapám szeretett barkácsolni - leginkább vérfarkas fogó ketreceket, de ezt nem kötöm az orrára - ő nevezett el. Pont benn volt a kórkázban, mert az a szar belefutott a lábába. Szóval ez volt az első szó ami eszébejutott mikor anyám megkérte hogy nevezzen el...
|
- Gondnok úr - sziszegem neki oda kedélyesen - telán első feladatként megpróbálhatná lebeszélni a molyemberünket arról, hogy elfogyassza a berendezést! Utána meg, tényleg egyen valamit, mert nagy szükség lesz az erejére! Mivel egyelőre nicns túl sok az állandó szemlyzetből, ezért elég sok miden hárul magára. Itt van a fedett medencénk, a kert, és a lakók igényeinek kielégítése - vigyorgok még szélesebben.
Hang nékül, gyorsan végigpörgetem a fejemben a rengeteg tennivalót, amit még el kell végezni, és újfent meg kellett állapítanom, hogy sajnos erre kevés egy ember. Sürgősen keríteni kell például egy szakképzett kertészt!
Közben Arleyn elköszön, visszavonula szobájába. Kerítenem kell egy szarkofágrenoválót is...
Összevonom a szemöldökömet. Nem normális, hogy egy élőhalottnak fáj a feje, de most mégis határozottan kedvem támadt megmasszírozni a halántékomat. Hiába, vannak emberi szoksáok, amiket száz év sem vetkőzhet le.
A szemem megint visszatér a gondnokhoz, aki még mindig rejtély a számomra. Még csak meg sem fordult a fejébe, hogy sikoltozva is menekülhetne, pedig ők még csak az első vendégek voltak... valami ne stimt, valami nagyon nem kóser és nekem ez lesz az új szabadidős tevékenységem, hogy rájőjjek, mi az ami nem illik a képbe.
|
Egy új lakó ragyogó belépője zavar meg minket, és meg kell állapítanom, valószínűleg nem ő csapta a zajt. A szemem a helyén, nagyszerű, ezek ketten meg hadarnak. Az egyik Lufu, a molyember, és gondolom nálam ínycsiklandóbb dolgot még nem látott. Antik darab vagyok, meg kell jegyezni, bár semmiképp sem tömegberendezési dísztárgy.
- Üdv - mormogom, de már továbbszáll a konyharuhák felé. - Egyébként, Flex, remélem jobb szolgálatot teszel, mint az elődöd. Bár ő lakáj, inas, kertész és szakács volt egyben, a balzsamaim illatát mindig megszólta. Ne forduljon elő.
Fordulok, nincs ínyemre ez a sok újítás, hol a kongó hall és a pokhálós sárkányszobor a lépcsőfordulóról, na és az ezer éves penészgombáim?
- Gazdikám, - próbálom rebegtetni a pilláimat, amitől kioldódik az egyik gyolcsfonál a fejemen, és felfedi a fél koponyám. - Köszönöm az új homokot, bár a szarkofágomat újraaranyoztathatnánk. - Kuncogok, és visszacsavarom a gyolcsot. - És ha most megbocsájtanak.
/szobácskájába el.
|
- Flex? Az milyen név? Flexibilis vagy tesó? Vagy sarokba vágod este a flexes zacsit és flexelsz egy nagyot? Cin-cin-cin-cin.... (most röhögök) Bocsi, tényleg, de imádom a szóvicceimet. És te tényleg gondnok vagy? Mi a fene! Csak a molytestvéreimet hagyd békén, léccike. Köszike. Ja, be se mutatkoztam. A nevem Lufu. Lufu a molyember. Van igazi nevem is, de azt úgy sem jegyzi meg senki. Figyelj, Flex, őrölt szimpi vagy, de most elrepülök kajálni, mert láttam az egyik sarokban ínycsiklandó konyharuhákat. Még látjuk egymást. Pápá!
|
A gyomrom megremeg ahogy belibben a molyember. Tévedtem. Mindenben! Ez a legjobb hely ahova csak kerülhettem.
Egyébként ez a moly furcsán ismerős. Lehet, hogy valamelyik közeli rokonát csaptam agyon egyszer mikor a sarokba vágtam a Rómeó és Júliát.
Sose felejtem el szerencsétlen arcát, ahogy rámbámult a János atyát ábrázoló kis képről, és szenvedőn utolsót szusszant. Azóta egyetlen könyvet sem hajítottam semerre. Szörnyű ha az ember így találkozik egy általa csodált faj valamely példányával. Abba meg bele sem merek gondolni mit érezhetett a moly, midőn én voltam az utolsó képe erről a világról.
- Flex vagyok az új gondnok! - mutatkozom be, bár gőzöm sincs, volt-e egyáltalán régi gondnok. - A C toronyban lakom. Nyugodtan szállj csak arrafelé mikor kedved szottyan.
Persze... mert megenni úgyse tud semmit. Minden holmim tele van varázsigékkel. Az ember figyeljen oda, ha idegen helyre költözik!
- És te haver? Honnan libegtél? - bár bűntudatom van fajtása halálért, de ha már nagyvonalúan, csak mint embert azonosított, hát fogja a tököm magázódással körbeudvarolni!
|
/B toronyból repkedett ide/
Érdekes társaság. Egy ember, hülye vágással az arcán, egy idióta vámpír, egy hulla. Nem mai darab. Miiiii? Hatezer éves? Egész jól tartja magát. Az mi? A halotti leple? Nyami nyami. Olyat még nem ettem. De ami késik, nem siet.
- Szervusz hulla, hello ember! - köszöntem a két ismeretlen egyedet. A Lordot fölösleges, nagy spanok vagyunk.
- Ti hogyan keveredtetek erre, meséljetek már egy kicsit magatokról? Hol laktok? Meséljetek a ruhatáratokról is. Ugye nincs nálatok molyirtó és egyéb méreganyag? Amúgy totál immunis vagyok az irtószerekre, de azért próbálkozhattok, az úgyis olyan vicces. - cincogó hahotában törtem ki, mert a molyemberek cincogva röhögnek, ezt jó ha tudják.
|
- A barátom - válaszolom. A többit nem fejtem ki, elvégtére is ez egy diszkrét hely, majd Arleyn elmondja ha akarja, hogy hogyan és miképpen került ide. Ha nem, hát nem. Habár gyanítom ezek ketten remekül meglesznek, tekintve az iménti kis közjátékot.
- Szerintem Arleyn valami harapnivaló után nézett - jegyzem meg vontatottan. Egyre inkább érdekel mire fel ez a fene nagy érdeklődés, tuti ki kell szednem belőle valahonnan!
- Arleyn, drága, elégedett vagy a lakosztályoddal? Ha valamiben a szolgálatodra lehetek még, tudod, hogy nem kell haboznod!
|
Készségesen a guruló látószervek után vetem magam és sikeül elkapnom őket mielőtt elindultak volna a konyhaasztal alá. Talán van arrafelé valami érdekes amit mindenképp látni akartak. Tudja a fene. Felkapom és kicsit megtörölgetem őket az ingujjamban.
- Persze, semmi gond. - megdörgölöm még egy kicsit őket - Nem jó az ha hideg mikor visszakerül - mormogom.- Kicsit széjjelebb húzhatom itt a szemgödrén a gyolcsot? - már csinálom is választ nem várva. - Oh egy... kettő... Remek! Minden a helyén. Lenyűgöző - sóhajtok nagyot nem bírom abbahagyni a vigyorgást.
- A szolgálya? - kérdezem a Lordot, meg sem fordulva, továbbra is a hullára meredve.
|
| Jaj milyen kis jolnevelt. Gazdam kifacsart humoraval ismet forditja a beszelgetest, bar egy kicsit igyekszem sertodotten szemet mereszteni az idegenre, hogy a csukloizuletem sorvadt felet rangatja - aminek az lesz a vege, hogy a szemem kisee tulsagosan kiguvad es kiesik... Megesik. Hehehe.
-Elnezest, a humorom tobbnyire halali es meg a nevet sem tudom, de... Lenne kedves visszarakni nekem? |
- Ha valami szilárdra vágyik, akkor nem éppen a legmegfelelőbb helyen keresi - vigyorgok szélesen, a legjobb kedvel. Mindig felderít, amikor a kedvenc hullámat látom, aki csak nagy ritkán, különleges alkalmakkor merészkedik elő a lakosztályából.
Érdeklődve fiygelem hát kettejük találkozását. Kicsit meglep a fejlemény, hogy a srác, habár mindössze ember, nem hogy sikoltozva nem rohan el, határozottan lelkesnek látszik a találkozástól. Kiváncsi vagyok, mit hisz? Hogy jelmezbálban van? Vajon mikor jön rá, hogy Arleyn tökéletesen igazi? Vagy esetleg tudja? De akkor honnan?
Szóval, érdeklődve figyelem a fejleményeket...
|
Amint meglátom a konyhát azonnal tudom hogy mégsem vagyok akkora barom mint amekkorának pár perccel korábbanéreztem magam.
- Igazán kedves, de most inkább csak valami szilárdra pályázom - a felmosót meg úgy szorítják az ujjaim a vér gondolatára, hogy majd eltörik a fanyelet.
Már épp kezdenék megint esetlen kamaszként leplezősdit játszani amikor kitárul mögöttünk az ajtó és még valaki érkezik.
Egy hulla! Igazi mozgó hulla!
Nem az a lerongyolódott zombifilmes rettenet, hanem egy egészen valós, kissé hiányos, gyolcsba csavart elhunyt. Még sosem találkoztam ilyennel!
Persze olvastam a létezésükről... egy ideig megadatott a lehetőség, hogy mágikus lényekről és állatokról szóló kartotákokat rakosgathattam. Igaz hogy gondozni csak a Golgotacsótányokat engedték, de legalább volt időm olvasni.
- Oh üdvözlöm! - csillan fel a szemem és házigazdám kezébe nyomom a felmosót amíg a hullához lépek. - Flex Mongrel vagyok! A gondnok. Igazán örülök hogy megismerhetem hulla ú... asszony. Vagy tán kisasszony? - kacsintok rá és vigyorogva megrázom az egyik gyolcsa végét.
|
| /szobabol/
Oh, letantorogtam az emeletrol, eszrevettem hogy a szobamon a szam furcsan all. Mivel nincs rajta szam. Majd graviroztatok bele arannyal.
Nyilvan halalra fogom remiteni a lent tartozkodokat, de ok is halalra remitenek engem a modern kutyujeikkel meg a kutyaikkal es a dobozokkal amiket istenkent tisztelnek.
Lent jo uram all (hat ezer nem hallotta. a deli harangszo elnyomta. arra meg ugye inni kell.)
A masikat nem ismerem, nem valami uri forma, de hat na, az en gyolcsaim se mindig Chanel vagy Versace markajuak, neha egy-egy darabot tobb napig hordok - sot a legutobbit hatezer evig, mielott felebredtem volna.
Na most mit bamulnak ram? Minusz egy csuklo es egy kar viszonylag meg jo arany |
// a C toronyból érkeznek Flexszel//
Odafele szó nélkül tettük meg az utat. Felx halkan jár, ami nagyon meglepő tulajdonság ekkora ember esetében. Persze nem macskatalpakon, de azért lehet rám tudna ijeszteni, ha elgondolkodva állbék valahol.
- Ez lenne a ház konyhája - jelentem be, amint kitárom a nagy, nehéz ajtókat. - Este hétkor van meleg vacsora, addig pedig nyugodtan szolgáld ki magad a nap bármely szakában. Nem kell szégyellősnek lenned, van itt bőven mindenből. Ha valami mégis hiányozna, írd fel ide a táblára! - mutatom meg neki a nagy, digitális táblát a falra akasztva. Technikai újdonság a drága. Tudom, nem túl vámpírisztikus, de betegesen vonzódom a modern kütyükhöz, ahová cska lehet, becsempészek belőlük.
- Óhajtasz esetleg inni valamit, netán? Valami vöröset és nehezet? - mosolyodom el újfent.
|
A Kastély konyhája a földszinten helyezkedik el, a főbejárattól balra, a folyosó legvégén. Egyetlen hatalmas helység, ami magába foglalja magát a konyhát, a tűzzel, a mosogatóval, hűtővel, egyéb munkafelületekkel, és az ebédlőt.
Az asztal nehéz, tömör fa, faragott lábakkal, és súlyos damasztabrosszal, ahogyan az elvárható egy ilyen helytől. Porcelán étkészlet és arany evőeszköz, mert az ezüstöt kevéssé kedveli a Kastély ura, és a néhanap erre tévedő vérfarkasok, na meg a legtöbb mágikus lény.
A kamra is ide tartozik, ahol különféle évjáratú borok, és kicsivel arréb, hátrébb, beazonosíthatatlan egyéb folyadékok vannak felhalmozva. Valakik biztosan hasznukat veszik, ha itt vannak.
A Kastély minden nap egyszer, este hétkor szolgál meleg ételel. Aki a nap többi szakában óhajt étkezni, azelőtt nyitva áll a konyha és minden eszköz, hogy ellássa magát azzal, ami szemének, szájának (pofájának) ingere.
 
|
[140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
