|
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
[140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
Máskor oly vidáman vágtam volna hozzá Flexhez valami keményet és nehezet, vagy legalább egy jóféle riposztot, de most csak tátogásra sem futotta. A hangulat meredeken kezdett zuhanni, ahogy egyre többen lettünk. Nem volt összefüggés a dolgok között, ha csak az, hogy az állatok, a varázserővel bíró ények valami furcsa, természetfeletti módon mind megérzik a veszély közeledtét.
Pattanásig feszültek az idegek, a gondnok ideges a múlktori miatt, Arleyn ideges, mert ideges, és ki tudja, azzal, hogy megint nő, lehet több gondja lett, mint amire emlékezett így hatezer év távlatából. Evariszt pedig hamarosan vérfürdőt rendez, habár még ne tisztázott, hogy a molyemberek rendelkeznek-e ilyesmivel? De Bonc megoldja a dilemmát, amikor beállít egy tetemmel.
- Ari írt - nyögöm ki végre, miközben Arleny tekintetét keresem. Talán még ő az, aki a legtöbbet foghatja ebből, habár neki sem meséltem túl sokat az előző életemről. - Azt írta, meglátogat.
A hideg végigkúszik a hátamon, miközben a tekintetem ide-oda rebben a jelenlévőeken, az agyam pedig számba veszi a hiányzókat is.
- Ide fog jönni. - A tény ijesztő súllyal kezd rám nehezedni, habár sanszos, hogy rajtam kívül ezt még senki sem érzi igazán. - ki fog csinálni - jelentem ki az újabb nyilvánvalót. - Adjatok valami erőset!
|
- Nemigazán értem mi bajod vele - biccentek Husi tányérja felé - Császármorzsa.
Furcsán feszült. Úgy értem egészen biztosan nem a kaja a fő gond, ha valamit tudok csinálni az a nyüves császármorzsa. Gordon Ramsay megnyalná utána minden ujját és Jamie Oliver reflexből ledobná a gatyáját. Beindulna a pucér szakács ösztön egyből.
- Valami... - de a szavam elakad mikor Bonc belép az ajtón.
- Már értem a neved haver! - fordulok vigyorogva a szakács felé, és hozzá lépek, hogy lesegítsem a hátáról a szerencsétlen állatot. Azért mentemben még bíztatón végigsimítok Arleyn karján. Nem tudom mi lehet pontosan a fintora oka, de elkapom még egy körre hogy kiszedjem belőle ez biztos.
- Tuti hogy ezt minde megfőzöd ugye? Nem támogatom állatok elejtését ha nincsenek maximálisan felhasználva - mormogom és a karom nyújtom hogy segítsek az egyik kissé félreesőbb munkaasztalra rakni a dögöt.
|
// valahonnan kintről
Már egészen világos van mire visszaérek a kastélyba, és egyből a konyha felé veszem az irányt. Kíváncsi vagyok találkozni fogok-e majd a vámpírnővel - akinek a nevére sajnos már nem emlékszek - így fényes nappal, illetve az enyhén elmebajos gondnokkal, vagy bárki mással. Esetleg valaki épeszűvel, akkor is ha erre igen kicsi az esély az eddigi tapasztalataim alapján.
Dúdolgatva haladok végig az üres folyosón, a konyha ajtaja előtt viszont meg kell állnom, hogy megigazítsam az extra terhet a hátamon, és mivel mindkét kezem foglalt, nincs más megoldás, elegánsan berúgom az ajtót. Még mindig halkan hümmögve erélyesen lépek be a helyiségbe, hogy aztán meghökkenve egyből meg is torpanjak.
Látom a vámpírasszonyt, Flexet csámcsogni valamin, egy lényt szárnyakkal (?!), a Lordot, valamint egy másik -khm- nőt. És akkor ott állok én az ajtóban, véres nadrágban és feltűrt ujjú ingben, övvel, ahonnan hatalmas kések és egy balta lóg le, a nyakamban csüngő szarvasról meg ne is beszéljünk.
- Hoppá. - elkerekedett szemekkel nézek körbe a jelenlévőkön, és minden egyes újabb részlettel az egész jelenet egyre bizarabb és bizarabb lesz.
|
Mikozben egy kanal tukorfunckiojara bizom a teljes kinezetem, mar hallom a kovek susmutolasat, es a Lord is belep az ajton.
Bocsi, ma nem vagyok kiralyi formaban, pedig regen jobban ment a masnapossag lekuzdese. Hiaba, nem vagyok mar mai csirke...
Felegyenesedem, es keszulok melton lereagalni a tegnap tortentek zavaros utoizet, de hirtelen beroppen egy denever az ablakon es a Lord koszontese elmarad.
Ennyi jutott, kesz.
Egy percre belem hasit az aggodalom, ahogy az arcat es a hangjat hallom - na jo, eldontottem, felreteszem a meltosagot, valami nagy gikszer lehet a dologban. Epp kozelebb lepnek, de eljen, harsogjanak a fanfarok, megjott Flex!
"- Bontjak a pecot, fonok?" - vagja oda a konyhapadlojara a szavakat, es elkezd valami kajat ugykodni maganak- es remelem, nekem is.
- Ha igen, akkor teged benthagyunk - sziszegem oda neki, es talan kisse gyerekesen marom el a kezebol a tanyert, ami felem nyujt. Egy percig furcsan meredek a tartalmara.
- Mik ezek? Es milyen az izuk? - bokom ki vegul.
Eleg regen ettem emberi kajat. Ami pedig az emlekeimben halvanyan el, egyaltalan nem hasonlit ERRE. Evariszt is megerkezik, a szokasos osszeallitasaban, amit jelen esetben dugjmeg-szerkokent tudnek definialni. Semmi gond, gyerekek, eleg nagy ez a bolondokhaza mindenkinek. Varazsutesre besuhan a molyember, es ugy tunik, o nyiltnak veszi Eva ruhajanak sikoltozo feltunosseget, mert szepen elkezdi felgongyoliteni a cernaszalakat a nyelvevel, mint egy tal spagettit. Bizalmatlanul a kezembe veszek par darabot a Flex-fele szupireggelibol es egykedvuen csocsalni kezdem. Egesz jo kis musor hozza a vampirno szadizmusa, marcsak hogy az imagebol ne veszitsen.
"- Nem hinnem hogy ez jo otlet lenne. Jobb ha hanyagolod a ruhazatom, nem neked szantam." - Akkor kinek szantad, hm? - a pultnak tamaszkodom, es inkabb lerakom a tanyert. A muver, amit mely kortyokban nyel, most undorito a szamomra. Minden undorito a szamomra. A Lord tehetetlen arckifejezese, Flex bore, ami maskor egesz erotikus, a molyember zizego pergamenszarnyai, es mindenek folott sajat magam, meg ez a rohadt, dohos hely, es hogy faznak a labaim.
|
A molyember szagát már messziről éreztem, hagytam néhány percig hadd bohóckodjon a hátamon, de aztán megelégeltem. Idegesített a szaga. Villámgyorsan megfordultam, és fél kézzel a nyakát kezdtem el szorongatni.
- Nem hinném hogy ez jó ötlet lenne. Jobb ha hanyagolod a ruházatom, mert nem neked szántam. - sziszegtem rá, kivillantva éles tépőfogaim, ezuttal először a kastélyban, szándékosan engedve ki őket. Csak rá akartam ilyeszteni, hogy tudja, merre hány méter. Nem akartam megenni, de ezt ő nem tudhatja. El is engetem a show bemutatása után, és ismét a konyhaasztalhoz léptem, hogy újabb adag vért töltsek magamnak. Kezdtem nagyon unni ezt a csöndet.
|
Miután emberemlékezet óta vártam Reyklani szobája előtt, de sajnos nem érkezett semmi letjel, ezért gondoltam lemygek a konyhába, hátha akad ott ember/lény/vámpír/egyéb vagy valami harapnivaló.
Evariszt! Úgy döntök, hogy lezabálok vlamit róla. Mondjuk a felsőjével kezdem. Csendesen mőgé lépek és elkezdem lassan rágcsálni a ruháját...
|
Hangtalanul térek a konyhába, és kissé meghökkenek a küszöbön, mikor látom, nem leszek egyedül, mint ahogy számítottam rá. Na mindegy... -gondoltam magamban, és bevonultam ezuttal a szokásos piros szerelésem helyett, fekete feszes tetshezálló pólóban, és miniszoknyában, a jó öreg magassarkú csizmámban. Tekintetem a Lordra tévedt, és miközben töltöttem magamnak a szokásos vérből, rákérdeztem, a tényre:
- Mi a gond? - karbatett kezemhez támasztottam a poharam, és fürkésztem az arcát. Próbáltam nem tudomást venni a bennem mocorgó energiákról. Még jó, hogy kissé lecsillapodtam az éjszaka.
|
// Arleyn szobájából //
Kivágom a konyha ajtaját és ügyet sem vetek a Lord sipákolására, pedig olyan hangot ad mintha tökönszúrták volna egy karóval.
Vajon most mesélte el neki Husi az ablakot?
Egy levelet lenget szóval talán mégsem.
- Bontják a pecót főnök? - kérdem foghegyről és mély sóhajjal nekilátok hogy irdatlan nagy adag kávét tegyek oda.
Amíg fő Husinak is szervírozok némi reggelit. Szakács van vagy nincs, hát fene tudja merre jár, de kezd elegem lenni a levegőben lebegő feszkótól. Kapja meg mindenki amit akar és öljenek meg az ablakért.
Azért lehet hogy a hatadagos császármorzsa kicsit túlzás...
|
//emelti folyosóról, az 1-es szoba elől//
A fáraónő ideges. ez határozottan kitűnt abból, ahogyan a leplei ingerülten csapkodtak körülötte, és a körülötte lévőeket. Bár most újra emberi teste van, és már rég nem azt a kort írjuk, ő még is ragaszkodik ezekhez az öltözékekhez. Egyszer azért szivesen megnézném, hogy állna neki egy praktikus, rövidnadrág, ami szépen kiemelné, amit most eltakar.
Mire beérek a konyhába, már rendbehozta valamennyire a tolettjét, és a szakácsot keresi. Éppen szólnék hozzá, amikor egy aprócska denevér röppen be a nyitott ablakon, karmaiban egy méretéhez képest nagy levéllel. Idegesen nyújtottam a karom, hogy legyen hova lecsimpaszkodnia. Két helyről kaphatok cska ilyesféle levelet, egyik sem túl jó. Vagy a vámpírok találtak rám, vagy...
- Neeeeeee - a hangom éteri magasságokba szökik, ahogyan végigolvasom a néhány sort. Elszörnyedve, megsemmisülten meredek a papírra.
|
/szobájából
Ahogy kivágtam az ajtót, és elsuhantam a folyosón, szinte beleütkoöztem a két alakba, aki a folyosómon ácsorgott. Már, amikor még az ÉN folyosóm volt... Evariszt volt, és a Lord. Oh, hát persze ki más is lehetett volna? A hideg, tökéletes mértéktartásukkal, a behajtogatott galérukkal és vörös csizmájukkal egy szétzilált, másnapos kiralynő csak utálni tudja őket. Nem vártam meg a reakciójukat, inkább tovasüvítettem az orruk előtt, azt hiszem, valamelyikükre még rá is csaptam véletlenül az uszályomat.
Azt hiszen, miután meghaltam, rám már nem az egyiptomi istenek vigyáztak. Legalább is, rendkívül sanszos, hogy újabban az irónia és a balszerencse szirénjei vettek pártfogultságuk alá. Lehet, hogy a kétszer holtaknak már csak ez marad, ahogy a kétszer elváltaknak a padlizsán és narancsszínű pulcsis randik egy lecsúszott középosztálybeli férfival, és a gyerek hányásának feltakarítása.
Ahogy bevágódom a konyhába, próbálok keresni valami fényes, tükröződő felületet - és másodsorban kaját. Egy ezüstkanál viszonylag fényes felülete megadja nekem, amire vágytam, és közben fúriaként visítom bele a házba: - VAN VALAHOL EGY ISTENVERTE SZAKÁCS?
|
Nem is lennék önmagam, ha ezt most és azonnal visszautasítanám. egy pillanat alatt döntök, és belemegyek a játékba. Annál is inkább, mert végre történik valami, aminek a végén talán nem helyezik kilátásba a megégetés, vagy a lincselést.
Különben is hogy leheték olyan szívtelen, hogy nem adok enni, egy szegény, éhes molyembernek?
Elnevetem magam könyörgőfejének láttán, majd válaszolok:
- Rendben meg kapod a többit is, de csak a fürdőben! És nem ér lesni!
Azzal hátat fordítok a molyembernek, majd kildom a kötést és egy laza mozdulattal hátrahajítom a hevenyészett felsőt.
Két kezem a melltartóm elött összefogva rohanvást indultam a mutatott irányba. Persze csak annyira siettem, hogy lépést tudjon tartani velem, de ahhoz elég tempósan, hogy ne akadjon senki, aki Lufun kívül megbámul.
A molyemberek szeretik a vizet?
//Fürdőbe el//
|
| - úúúúú, de finom ruhád van...- de sajnos eltaszított Reyklani. Nem tudtam megenni rendesen. Hm... micsoda melltartó... Persze nem is lennék Lufu, ha ezt magamban tartanám:
- Sokkal szexibb vagy most, hogy kevesebb rajtad a ruha. Esetleg lezabálhatom a maradékot, úgyis most fürdeni akarsz, ahhoz nem kell ruha - kacsintok röhögve a boszorkányra. - Egyébként a fürdő arra van, Hölgyem! - mutatok nagy helyismerőként a fürdő irányába. - Naaaa, lécciii, lécciiiii! Adj még egy kis ruhit nekem..... - és most állati behízelgő fejet vágok, miközben a fekete selyem melltartójával szemezek. Persze az sem lehet rossz, ami a melltartó mögött van... |
- Azt veszem észre - felelem, majd megfogom a tarkóját és elszakítom a ruhámtól. Azaz csak félig, mert a szövet reccsen és a szájában marad. Így aztán kitűnően látni lehet fekete selyem melltartóm felét és a derekamból is egy kicsit.
Nah, ez szép.
Kösz Lufu.
Nem sokáig tétováztam. Keresek egy ollót, majd az asztalra tettem. Aztán minden mindegy alapon letéptem a maradékot is, majd a molyember felé dobtm:
- Jó étvágyat! Aztán nehogy azt mondd, hogy nem izlik!
Az ollóval levágok néhány fodrot a szoknyámról, majd megkötöm. Olyan, mint egy kis topp, és az ügy le van tudva.
Éjfélnek szelek egy kis kolbászt, majd hagyom hadd tűnjön el vele az egyik sarokba.
Magamnak kenyeret szelek, szalámit, zöldségeket és egy ínycsiklandozó szendvicst készítek. Egy pillanatig gyengéden nézem, majd jóízűen befalom.
Mikor végzek keresek egy konyharuhát, és megtörlöm a számat.
- Ha már úgyis leedted a fél ruhámat, nem mutatnád meg hol a fürdő? - kérdezem, csípőre tett kézzel. Nem akarok fenyegetőnek tünni, egyszerűen így kényelmes.
|
| / Reyklani szobájából/
- Ezekkel a szárnyakkal lehet repülni, de minek repdessek itt ebben a kastélyban? A szabadban szeretek repülni. Belső térben sokkal kényelmesebb a járás. Nos, ez lenne a konyha - mutatok végig a helyiségen. - A macskádnak találsz itt kolbászt, magadnak pedig... Nézz körül! Én nem szoktam emberi kajákat enni - kacsintok a boszira és finoman rágcsálni kezdem a bal válláról a ruhát... |
Ugyan hallom Flex közbeszúrását, de már megszoktam hogy folyton félreért, így rá sem nézek ezuttal. Nem zökkent ki a koncentrációból, de Bonc, láthatóan inkább úgy vette, ezzel megúszta a válaszadást. Nem fenyegetőzni akartam én itt, csak feltettem egy kérdést. egy tényt közöltem. Mert az tény, hogy már nem leszek újra ember.
-Nincs különleges óhajom, köszi. -odavetek még egy félmosolyt, a javaslatára pedig nem reagálok. Én pont hogy most vagyok elememben! És ismét önmagam vagyok, hogy lecsapoltattam magamból a felgyülemlett energiát. Viszont roppantúl zavart a buli alakulása. Így bár igaz hogy Bonc azt mondta elmosogat, miután kifordult a konyhaajtón, gépiesen nekikezdtem a mosogatásnak. Olykor megálltam, és a mosogatószeres, habos kezemmel a pohárért nyúltam, és ittam egy kortyot. Nem volt sok edény, de azért nem siettem vele. Aztán fogtam magam, és kiléptem a konyhából, bolyongani a kastélyba. Kellett a magány.
/Evariszt el, valahol a kastélyban bolyong/
|
"-Nem félsz tőlünk?" - és megváltozik az egész kisugárzása. Hirtelen a jópofizós ismerkedésből valami olyanba csap, amit nem is értek először, hogy minek szól, ennek eredményeképp értetlenül pislogok rá néhány másodpercig, ami elég hülyén festhet... Mi a franctól kéne félnem? Mind abnormális perverzek, és megerőszakolnak majd az éjszaka közepén? Aztán leesik, hogy persze, elvileg ő egy vámpír... Mi a jó válasz erre a kérdésre? Ne aggódj, mindig van nálam fokhagyma?
Szerencsére Flex megment, és innentől kezdve csendesen figyelem a szóváltásukat, kortyolgatva a boromat, mintha ott sem lennék. Flex kivonul a vörös anyagban, mintha minimum valami görög császár lenne, és én még mindig csöndben nézek utána. Aztán a kaja maradékára, aztán a cuccaimra.
- Nem akarok parasztnak tűnni, de szerintem én inkább elrakom magam holnapra. Neked is ezt kellene tenned, hosszú napod volt, ha jól sejtem, ugye? - vigyor. - Ezeket meg majd holnap elintézem - intek az edények felé.
- Különleges kívánság holnapra? - fordulok még hátra, ahogy a különböző csecsebecséket pakolom a karomra. Még megvárom a válaszát, aztán egy biccentés és egy "jó éjt" után elhúzok a szobámba.
// Bonc vissza a szobájába ^^ uh, és bocsi Eve, hogy így lelépek, csak gondoltam lezárom, lehet hogy nem lesz időm néhány napig írni, aztán ne tartsalak már föl :D
|
Beleprüszkölök a poharamba ahogy felröhögök.
- Ne haragujatok, hogy beleszólok ... de mond babám - fordulok Evariszthoz. - Miért gondolod, hogy bárki aki egy vámpírnál keres szálláshelyet cidrizik a fajtádtól? Lord nem csinált titkot a beköltözők előtt abból, kicsoda-micsoda. A félelem nem egyenlő az egészséges elővigyázatossággal.
Felhajtom az utolsó kortyot a poharamból majd levágom az asztalra és miközben feltápászkodom sikkesen a karomra veszem uszályom.
- Engedelmetekkel! Vár rám egy könnyű zuhany.
// Bálkirálynős feelingben elvonul hogyvégre lemossa magáról a tejet //
|
-Sajnos az ízek már nem a régiek a számban. -mondom tárgyilagosan. -De neked elhiszem. -vigyorgok rá, és kortyolok egy aprót, amolyan macskásan.
-Tehát te is messziről érkeztél. Itt mindenki nagyon különleges, és titokzatos. Eleinte nem tetszett hogy ilyen nagy a nyüzsi itt, de most már egészen megszoktam. -észrevettem, hogy kissé óvatos. Félelmet ugyan nem érzek a levegőben, de hát Flex is ilyen volt, mikor előszőr látott meg minket. Egy vámpírral sosem lehet óvatos az ember, ez való igaz. Én nem voltam az, meg is lett az eredménye.
-Flextől is megkérdezem még annak idején, megkérdezem hát tőled is. Nem félsz tőlünk? -teljesen komolyan gondolom a kérdésem, semmi viccet nem látok benne.
|
Szóval ő lesz a vámpír. Aha... megpróbálom megerőltetni az agyam, hogy mit mesélt még róla Flex, de semmi sem ugrik be. Hát...
- Tényleg érdekes, de passzol - helyeselek mosolyogva.
Hülye lenne az, aki nem nézné meg magának. Jól áll neki a vörös, de végül úgy esik, hogy ezt nem jegyzem meg hangosan, témát vált.
- Nem csak az illatok - biccentek felé a pohárral, egy féloldalas mosoly kíséretében. Pillantásom kettejük között cikázik, és a kapcsolatuk valamilyen módon, persze belsőségesnek tűnik, de azért érezhető a kettőség. Vagymi. Szimpatikus, de egyben ijesztő is. Flexre szegezem a pillantásomat. Már tényleg nem tűnik olyan fáradtnak, és hogy ez tényleg a tojás érdem-e, vagy Eva személyéé, kitudja...
- Északi... - elvigyorodok. - Szibériában nőttem fel, de már lassan öt éve járom a világot, menekülök apám akarata elől. Fárasztó dolog, meguntam. Egy ideig maradni szeretnék, és elhalmozni a népet minden jóval - rákacsintok, hosszabb korty.
|
[140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
