|
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
[97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
Flex képtelen szavaira idegesen rázom a fejem.
- Nem, nem, ez őrültség, nem őrült boldogság. - úgy hadonászik, hogy elengedem a kezeit.
Letörlöm az arcomról a port és a könnyeket, és megrögzött mozdulattal a ruhámat kezdem babrálni. Koncentrálj.
- Nem, Flex ez... - mélyen beszívom a levegőt. - Azt hittem, a kicsi... nem is tudom, mit hittem. Amikor összeraktál, - itt nyelek egyet, ennek a szónak soha nem vész el a morbid jelentése - eszembe sem jutott az a kanópusz.
Beletúrok a hajamba és a Flex-szel szemközti falnak dőlök a sarokban. Ez az. Hűvös. Nagyon hűvös.
- A Napisten szerelmére, hatezer éve nem vettem elő semmit abból a szarkofágból. Három évezreden keresztül dolgoztam azon, hogy elfelejtsem az életemet. - gúnyosan felkacagok - Ami elég nehéz, ha az az egyetlen dolog, ami történt veled.
Ismét Flex-hez fordulok, elkámpicsorodó arccal, és belenézek a szemébe, hátha hat még az olcsó trükk.
- Nem maradhat a kicsi. Nem... egyszerűen nem engedhetem meg. Mióta feléledtem, azt a szörnyű húsz évet törlesztem; az összes baklövést, az összes hibát... most kell fizetnem értük. Hová teszek ennyi döglött bakot, Flex? - idegesen forgatom a szememet. - Hatezer éves terhes vagyok egy vámpír kastélyában. Te milyen életet kívánnál az első gyermekednek? Én nem ilyet.
|
Zavartan bámulom.
- Nem válogattam a kanópuszokban, hogy "ez kell, ez meg nem kell, a veséd... hát csak az egyiket a másikat majd eladom..." minden visszakerült amit hozzád tartozónak érzékelt. Egészen szó szerint minden. Összedöntöttem a hozzávalókat és kiráylnőt sütöttem - kalimpálok ezerrel hogy elengedjen, mert úgy néz, csészeajnyi nagyságúra tágult pupillákkal, hogy kezdem azt hinni valamiféle őrület vonul át rajta.
- De mindent összevetve... mi ezzel a baj? Úgy értem új élet, új lehetőség és faraghatok neked billenős kiságyat. Hatalmas babaparty, ajándékok és szaros pelenkák. Ez... miért baj? A helyedben őrülten boldog lennék.
Egy pillanatig szíven szúr, hogy ha gyereke lesz nekem még kevesebb közöm lesz hozzá mint eddig, de azt hiszem van amiért megéri egy kicsit eltekinteni a saját önző gondolataimtól.
Nem kétlem hogy amint kiderül Lord olyan óvó aggodalommal fonja majd körül, mintha az ő adta volna a dns lánca másik felét.
|
Most eloszor huvosen nezek ra.
- Nem etikai tanacsadast kerek, sem pedig, hogy megmentsd a lelkemet. Csak azt akarom tudni, ot is... visszaraktad-e? - kiszabaditom a csuklomat, a kezeim felkusznak az alkarjara es eszelosen szoritom. Erzem, ahogy lassan felbomlik a pokhalonyi higgadtsagom. - Vagy meg mindig ott van? Megmozdult? Eletre kelt?
Egy forro csepp buggyan ki a szemem sarkabol, ahogy visszaemlekszem arra a napra. Nem hittem, hogy ennyire osszekuszalodnak majd a dolgok. Ha nem halok meg aznap, akkor minden siman ment volna, es a kicsi kikerul, mielott barki rajon.
De most, mar nincs mit tenni. A kiosztott kartyak alapjan kell jatszani.
|
Borzalmasan idegesnek tűnik ami alátámasztja mennyire nem akarja hogy más is tudjon a dologról, de az is tény hogy én mindegyik edénybe "belenyúltam" mikor összeraktam a testét. Ha egészen komolyan nézzük akkor elvileg nincs olyan része amit nem láttam. Illetve nem lenne ha emlékeznék rá hogy mi is volt pontosan abban az edényben.
Az rémlik hogy úgy festett mint egy nagyobb babszem, és egy egészkicsit barázdált volt a felszíne... miért érzem úgy hogy azonnal meglesz a válasz amint belenézek egy anatómia könyvbe?
Egy nőnek három dolog tud elképesztő fontos lenni. Hogy legyen pénze, férje meg gyereke... ebből csak egyet lehet kanópusz edénybe nyomni és aztán a testébe visszahelyezni...
Elkerekedett szemekkel nézek fel Husira.
- Nem lehetsz megint hulla! - a csuklójára kulcsolom a kezem és megszorítom - Ha nem mondod, lehet hogy sosem ugrik be... könnyen elsiklok a dolgok felett.... minden felett, de... Husi... így nem lehet kelljfeljancsit játszani!
|
- Nem! - valaszolom kicsit tulsagosan is nyomatekosan, szinte meg jobban a falhoz lapitva Flexet.
Szoval nem tudja miert fontos. Vagy nem is latta... vagy latta, de jelentektelennek tartotta. Altalaban ertem Flex gondolkodasmodjat, de most nagyon fontos lenne, hogy tudjam mi jar a fejeben.
- Es azt is lattad... hogy mi volt benne? - szinte remegek, erzem, hogy kellemetlenul gyorsul a szivveresem, es ettol felforrosodik az arcom. A fenebe, hogy lehet lenyugtatni az alapveto funckiokat? Ha valamelyik vampir itt lenne, ket meterrol erezne ahogy kitagulnak a porusaim.
Ujra visszahangzik a fejemben, ahogyan megkerdezi, ne kerestesse-e Lorddal. Megborzongok. Persze, az lenne a legjobb, ha meg karacsonyra oda is adnam neki, szep piros masnival atfuzve. Megrazom a fejem. Jobb egy egyszeru magyarazattal tisztaznom, miert ne szoljon rola senkinek, ha esetleg megsem tudja mirol van szo.
- Flex, azok az edenyek... a testi emlekeimet orzik. Ezek rendkivul... intim emlekek. Senki nem erhet hozzajuk.
|
- ööö.... - asszem rég nem voltam ennyire ékesszóló. - Igen.
Őszintén szólva a válasz csak részben igaz. Tudom mi az a kanópusz edény, ki is szúrtam mindet, de hogy ez végeredményben mi a retket jelent arról gőzöm sincs. Minden esetre úgy tűnik hogy igen fontos.
Testrészeket tárolnak bennük nem? Máj, belek, agy... így rémlik. Mi a fenéért olyan fontos az ötödik, hogy egy fáraónő falhoz nyomjon miatta a kihalt folyosón?
Arleyn egy egészkicsit magasabb mint én és a ruhája miatt valahogy olyan mintha valóban a múlt szelleme ragadott volna magával és kent a falhoz. Ki vagyok én hogy illatos szellemekkel ellenkezzek?
- Láttam - erősítem meg előbbi vallomásomat - elveszett? Akarod hogy szóljak Lordnak?
|
// kertből Flex-szel //
Megvárom, amíg kiér, és bezárom az ajtót, hogy biztos legyek benne, senki nem hall minket.
- Husi...
Mielőtt bármi mást mondhatna behúzom egy távolabbi kiszögellésbe, ahol az esetleg kifelé jövők nem igazán láthatnak. Mintha számítana az a pár méter. Az arcomon idegesen rángó izmot lenyugtatom és a tekintetemmel sarokba szorítom Flexet.
- Rendben... - nehezen jönnek a számra a szavak. És, ha mégsem tudja? Utána muszáj leszek elmondani. Vagy utánanéz a dolognak. - Ez most mindent vagy semmit. Amikor a szobámban voltunk és felélesztettél...
Hezitálok. Nem talán mégsem kellene. Még most eltussolhatnám olyasmivel, hogy csak le akarom támadni. Vagy ilyesmi.
-...volt egy ötödik kanópuszedény. Láttad... láttad mi... láttad azt az edényt?
A szám teljesen kiszárad a mondat végére, és nagyot kell nyelnem. Ilyen érzés hatezer év után a félelem. És a titok. A titok borzongató, bőr alá kúszó jegessége.
|
// a kertből Arleynnal //
Érdeklődve követem. Nem tudom mi az amit ne lehetett volna a lugasban megbeszélni, minden esetre a metszőollót befelé jöttünkben az egyik virágcserépbe nyomom, ott biztosan meg fogom találni.
Egy idő után azért elunom a néma menetelést és megköszörülöm a torkom.
- Husi...
|
- Persze csatlakozzunk. Alig várom hogy lássam az ördög női megtestesülését. Remélem vannak cinkes képei a fiatalabb halott korodból. Vagy sztorijai a rémes véres tivornyákról...
Elegánsan mutatom az utat az üvegház felé, nem mintha ő nem tudná, de fellelkesít a tudat hogy megismerhetek valakit akitől ennyire fél.
Bár gyanítom a banya határozottan személyzetként fog kezelni. Réaz üvegházbamgivágású némbernek tűnik. Hm... de minden rosszban van valami jó! Lehet hogy ad borravalót is ha felkísérem a lépcsőn.
//Flex, Lord átcuccol az üvegházba//
|
- Védtelen? - röhögöm el magam. - Ez jó!
Minekután kivigyorogtam magam, ismét megpróbálok komolyabb arcot felvenni. Valahányszor Ari betoppan az életembe, mindig kiskamasznak érzem magam, és úgy is kezdek viselkedni. Tehát próbálok kicist komolyabb arcot vágni, és elfelejteni az aggodalmaimat is, hiszen lehet, hogy csak rémeket látok, és tényleg az agyamra ment a bezártság.
- Azt hiszem, a hölgyek az üvegház felé távoztak. Csatlakozzunk hozzájuk, vagy fussunk, amíg lehet? - kérdezem. A komolyság álcája ezzel le is olvad, hiába, az első sokk után nagyon jó kedvem lett.
|
- Ártatlan megjegyzés volt, eszem ágában sem lenne bosszantani amikor egy védtelen ember van a házban. Akármilyen boszorka, akkor is aggódom érte egy túlvilági, mágikus meg mindenféle szociopatával telerakott házban. És hajlandó vagyok elismerni hogy én is az agyatlan kompánia része vagyok.
Persze ott van a szakács és Siron, de egyikük sem tűnik olyan védtelennek mint az öreg hölgy.
Mi lesz ha tényleg olyan mint az ördög és fel találja bosszantani az egyik elfet? Vagy Evát... esetleg engem... bár anyókákat nem bántanék ez tény.
|
- Te, idefigyelj! Ne bassz fel, hallod? Így is csúcsideg vagyok! Ari ember ugyan, de elég vele nem egész öt percet eltölteni ahhoz, hogy ezt elfelejtsd! Rosszabb tud lenni, mint a legrosszabb démon, ami előléphet az álmaidból! Egész eddig meg tudott húzódni az árnyékban, békésen élt otthon, kotyvasztotta a főzeteit, mint egy rendes boszorkány, és megelégedett a levelekkel, amiket rendszeresen váltottunk! - Azt nem tettem hozzá, hogyha egysze ris elfelejtettem írni a megadott időintervallumon belül, akkor rendesen megkaptam a magamét! - Akkor most mégis, miért bújt alő a barlangjából? Mit akarhat? Aggaszt - vallom be.
|
- Hát nem is feltételeztem róla hogy köténykét köt és elédrakja a papucsod. Főleg hogy a papucsot a véreb megenné... - motyogom el a végét.
Úgy fest a szultána szóval kissé félreértettük egymást, mert én a hárem tejhatalmú és vasakaratú úrnőjét értem alatta, de hát tudja a fene, lehet csak az én fejemben létezik ez a szultána kategória. Azt kénytelen vagyok elismerni, hogy Ari nem feleségnek való. Olyan kis miniterminátor akinek mindig akad a bőröndjében valami spéci és felettébb drága teafű. Az ilyen nők vagy édesen összekuszálják az ember életété hogy aztán akkor találjon boldogságra mikor eltemeti a káosz, vagy kicsontozzák a lelkét is, pedig ez aztán az lehetetlen történések csúcsa.
- Szóval... Mit parancsolsz most kisgazdám? - tudakolom egészen dzsinnes stílusban.
|
- Akkor minden rendben - szummázom. örülök, hogy végre nincs több gond az ablakkal, mert lassan tényleg ki kellett volna már lógatnom rajta a bokájánál fogva, hogy kicsit megőrizzek megtépázott tekintélyemből. Siron meg elintézte a szobát, így azzal sem lesz már talán probléma. Maradt a vacsora és a bál kérdése.
- Elő kéne keríteni a szakácsot, és kitalálni, hogy mi lesz a vacsora? A bál megszervezését pedig a nőkre kéne sózni, ők jobban értenek az ilyesmihez.
Még egyszer átgondolom ezt, emlékezve Arleyn kissé korhatáros partijára, és Evariszt férfimozgató öltözékeire, de még mindig ez tűnik a jobb megoldásnak, mintha a fiúkat próbálnám meg rávenni ilyesmire.
Flex csak nem bírja ki, pedig reménykedtem, hogy megúszom kérdések nélkül.
- Nem, nem, dehogy is - csuklok kettőt a gondolatra. - Hidd el, nem akarod te Arrogancét a szultanádnak! Tévedés ne essék, kedvelem őt, de - tágra nyitott szemmel, sokatmondóan pislogok a másik férfira. Ari nem az a nő, akit elképzel az ember, mint takaros, engedelmes feleséget, aki mindennap várja haza az urát.
|
- Már megvolt. Sironnal... szóval inkább Siron kipakolt, Az ablak elkészült - rejtélyes módon... de ezt jobb ha most nem hangoztatom fennen, mert egészen hülye pofákat vág.
Mormog valamit az orra alatt és a tarkóját maszírozza. Ha nem sajogna az enyém is, most egész kárörvendően tudnék vigyorogni, de sajnos ez a helyzet nem áll fenn.
- Mi lenne ha rendeznénk egy bált? - vetem fel, mert lassan elnyúlik a csend és semmi más nem történik mint két tarkófájós pasi ácsorog egymással szemben a lépcsők előtt.
Őszintén szólva fásult vagyok. Jó lenne kifaggatni Lordot mi a fene ez az egész, egész pontosan ki a néni, miért is akarta bálokra rángatni... bál...
Szóval tényleg egy régi szerető? Basszus lassan háremet épít. Új szeretők, régi szeretők és vérebek. Remélem azért Amorint nem vágta partiba.
- Egyébként Arrogance? hm... ő az új szultána?
|
Arleyn, majd a nem sokkal később betoppanó Evariszt is, pillanatok alatt az ujja köré csavarja Arit, és eltűnnek az üvegház felé, ahogyan Siron is, eleget téve az utasításnak, elpárolog. Egyedül maradok az előtérben a fokozatosan erősödő fejfájásommal, és rossz érzésemmel. Ari készül valamire, minden csontomban érzem, és jó lenne, ha minél hamarabb rájönnék, ezúttal mit tervez?
Kis híján a plafonig ugrom ijedtemben, amikor néhány ujj ideges táncot jár a vállamon. Nagyon elmerülhettem, ha ennyire nem tűnt fel, hogy valaki közeledik. az utóbbi időben rettenetesen elpuhultam, amit egy szép, szürke napon valószínűleg rettenetesen bánni fogok. Most viszont megpróbálok nyugalmat erőlteni az arcomra, miközben megfordulok, ha ne tépjem le ennek a baromnak a fejét. Az illata már bekúszott az orromba, így még a hangja előtt tudtam, ki áll mögöttem.
- Nem, Brutust senki más nem tudja megetetni, csak Arrogance. Így lett szoktatva, hogy kizárólag a gazda kezéből fogad el bármit, az ő parancsait teljesíti egyedül. Ajánlom, hogy ne húzz vele ujjat - figyelmeztetem, hiszen ismerem a gondnokat, tudom, hogy ellenállhatatlan vágy hajtja, hogy veszélybe sodorja magát. - Se a kutyával, se a nénivel, ha jót akarsz!
Újra megmasszírozom a halántékomat, de még mindig nem használ semmit. NEm is használhat, hiszen nem kering vér, amit felpezsdíthetnék vele. Ez a fájdalom, mint minden más érzés bennem, mágikus eredetű csak, ami nem jeletni azt, hogy nem fáj ugyanannnyira. Viszont ezen nem segít semmiféle nyomkodás, vagy gyógyszer. Mi tagadás, rossz hangulatban vagyok, mert bár imádom Arit, de fétem az életét, és a sajátomat is, mert egy csettintéssel tudja pokollá változtani, csupáncsak szereteből.
- Flex, utána kéne nézni a vacsorának, hogy valami tisztessgeset adhassunk a vendég elé. A szobája elkészült már, és az ablak? - sorolom, ami az eszembe jut. Lehet, hogy éne tartani valami kis ünnepséget a tiszteletére, had örüljön - folytatom, ezt inkább már csak magamnak dörmögve, nem véve észre, hogy még mindig hangosan gondolkodom. - Fiatalkorában imádta a bálokat, megpróbált elrángatni rájuk, de nem kockáztathattam!
Felötlik bennem, hogy mennyire kérlelt. Akkor mág évek óta a környéken húztam meg magam, és ő szép lassan elkezdett mellettem felnőni. A kislányból lassan elsőbálos hölgy cseperedett. Minden alkalommal megpróbált rávenni, hogy menjek el, jót tenne egy icsit kimozdulni. A legutolsó alkalom egy álarcosbál volt, azt is bevetette, hogy senki sme ismerne fel, hiszen mindenki azt hinné, hogy cska különösen jól sikerült a vámpír kosztüm... Ezután az éjszaka után tudtam, hogy eljött az idő, távoznom kell...
Kiszakítottam magam a gondolatból, és rájöttem, még mindig nem vagyok egyedül.
- A hatos szoba lesz az övé, szólj Sironnak is, úgy gyorsabban végeztek.
Csak ez a rohadt fejfájás múlna már el.
|
Óvatosan lépkedek a lépcsőházig. Baromira remélem hogy már nincs ott se a banya, se a kutya.
Szerencsémre a vénlány épp elvezeti karján a lányokat, a kutya pedig kislattyog az udvarra. Gyors áment mormolok és megkopogtatom Lord vállát.
- Neharagudj, de... ö... szóval ugye nem lehet ... mármint ugye nem nekünk majd etetni a kutyát?
|
Kajánúl felhúzom a szemöldököm, a mézédes fogadtatásra, ami vegyes érzéseket kelt bennem, persze nem a szó szoros értelemben. Elfogadom a kinyúljott karját, belekarolok, miközben rákérdez a tényre.
- Igen, valóban vámpír vagyok. -közlöm röviden a tényt, egyátalán nem éreztem szemérmetlen kérdésnek. - A tea pedig jól hangzik, de csak ha megengedi, hogy megspékeljem egy kis vérrel. -vigyorodom el, és ahogy lassan húz minket az üvegház felé, hátrasandítok Lordra. Nem tűnik úgy, mint ha nyugodt lenne. Ha nem lenne vámpír, tán folyna róla a víz. Arleyn számára nem tudom mit jelent a nő, de vele amúgy sem tudunk zöld ágra vergődni, hiszen mindketten akaratosak vagyunk, ki-ki a maga módján. Legegyszerűbb, ha nem foglalkozom vele.
- Akkor menjünk! -mondtam elhatározva, hogy megismerkedem a veszélyes vendégünkkel.
//Eva átmegy az üvegházba - nyugodtan menjetek át, én is posztolok oda, amint látom, hogy írtatok. ^^ Lehet vinni ;)//
|
Újabb szépséges hölgy. Lassan úgy hiszem Lord semmi másért nem nyitotta ezt a helyet mint hogy csodás fehérnépek látványával kényeztesse önmagát.
Enyje... sokkal szemérmetlenebb mint gondoltam.
A bájos mosolyom ezúttal nem csak a hölgynek szól, hanem egyúttal a ténynek is hogy kiváló a táptalaj a terveim megvalósításához. Már csak be kell indítani a megfelelő folyamatokat, növelni az alanyok összeférhetőségét, szuszpenziót készítünk és végül homogenizálunk.
- Arrogance Farlow vagyok, örvendek! Csatlakozna hozzánk? Legalább több szemszögből is megismerhetem ezt a helyet. Bocsássa meg a szemérmetlenségem, de ön is vámpír nemdebár? - csacsogom és a másik karom nyújtom felé. - Mit szólnának egy nyugtató teához és némi csendes összeesküvéshez hölgyeim? Nem olyan sürgős mégsem az a szoba, nézzük meg inkább az üvegházat. Vagy drága Lordunk úgy elhanyagolta a növényeket hogy a vénusz légycsapója a keleti ablaknál már embereket is eszik?
- Sürgős háttérinformációkra van szükségem hölgyeim! Ez a konok ficsúr igyekszik hogy ne áruljon el magáról olyasmit amivel ugrathatom. Bár többnyire felsül, de nem hagyhatom ki hogy elsőkézből értesüljek hogyan igazgatja ezt a csodás helyet.
// Amennyiben velem tartotok, mozgassatok át nyugodtan //
|
Ahogy leértem a lépcső végére, Arleynnel, és azzal a bizonyos ismeretlen, és rettegett hölggyel találtam szembe magam. Egymásba karolva álltak, mintha régi kebelbarátnők lennének. Egy hatalmas kutya suhant el mellettem a lépcsőn. Találkozott az energiánk, de aztán tovább siettünk mindketten, nem volt időnk foglalkozni egymással. Elmosolyodtam, roppantúl érdekelne, vajon mitől fél úgy Lord, egy finom, őreg hölgytől.
- Óh bocsássatok meg! -mondom, mivel elfoglaltam a lépcsőn a helyet. - Engedje meg, hogy bemutatkozzam! Evariszt Clode vagyok. -Nyujtom kezem, a hölgy felé, remélve hogy elfogadja azt.
- Önben kit tisztelhetek? - kérdezem határozottan, mert látom, hogy nem az a fajta nő, aki nem ismeri az etikettet, és ne mutatkozna be nekem.
|
[97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
