|
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
[104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
-Én csak fáradt vagyok. De te miért vagy szomorú? -kérdezem, és kissé fejjebb húzom a fejem, az üveget tartó keze felé.
-Mit szeretnél? Ha Arleyn maradna a régi? Vagy esetleg legyen örökké ilyen csodaszép? Mert elismerem, hogy az. Bár nem szívesen. -mondom ki, öszíntén. Szabad kezemmel kiveszem az üveget a kezéből, és ismét meghúzom, hogy a hideg vér lehűtse a még meleg bensőmet. De legalább Lord hideg teste, teljesen lehűtötte a mágiától bizsergő bőröm.
|
Hozzám bújik és bár valós melegséget nem adhat nekünk ez a gesztus, érzelmi síkon azért értékelem. A karomat, amelyikkel az üveget is tartom, a válla köré húzom, megtartva ezzel kettőnk egyensúlyát. Odakinn szkrázhat a nap, mert átüt a nehéz függönyökön, és idebenn is szűrt fénybe vonja a bútorokat.
- Azt hiszem nem is tudnál úgy megvigasztalni, hogy magam sem tudom pontosan, mi a bajom - válaszolom határozottan. Ebben legalább biztos vagyok.
Elkezd valamit mondani, de aztán hagyja, hogy a hangulat megfolytsa a szavakat, így azok csöndesen elhalnak anélkül, hogy megismerhetném őket. Ahogyan az én gondolataim sem életképesek most. Csak ülünk, létezünk mind a ketten ugyanabban az ürességben, a vámpírok átkában, a magányban.
- Miről szeretnél beszélgetni? - kérdezek vissza, amikor elég bátorsgot szerez, hogy megmentsen minket a csöndtől. Szeretnék megszólalni én is, de nem tudom mit mondhatnék?
|
Túl bágyadt vagyok még ahhoz, hogy igazán kimutassam, meglepődtem. Úgy látom, őszinte hozzám. Őszíntén kimondta, amit érez. Ez jól esett, még ha éppen most neheztelek is egy csöppet rá. Na igen a fériak meg a nő ügyek... attól hogy vámpír lett, még csaponghat a nők között.
-Őőő.... sosem voltam jó a vígasztalásban. -mondom, és a karommal átkarolom a derekát, fejemet pedig röpke habozás után, a mellkasára fektetem. Talán el fog lökni, nem tudhatom, de nekem így most jobb, mint a szemébe nézni.
-Én ... már majdnem kimondtam hogy tudnám véglegesíteni Arleyn állapotát, ha akarná, viszont nem tudom mennyire örülne ennek Lord. Elvégre most úgy érzi, elveszített egy barátot vagy társat vagy szerelmet. Valamelyiket, a három közül. Lehet hogy ő jobban akarná, ha Arleyn olyan lenne, mont volt. De lehet, hogy csak nem szereti a változásokat. Homlokráncolva töröm a fejem azon, hogy vajon mikor derül ki, hogy hányadán is állunk?
-Van kedved beszélgetni, vagy most hagyjuk? -felnézek rá, mint egy kisgyerek.
|
Fesztelenül kezeli a helyzetet, nem tesz fel olyan felesleges kérdéseket, hogy mégis hogy kerülök ide és miért amortizálom le a poharát? Ha eddig lett volna vele szemben komolyabb fenntartásom, az valószínűleg most végleg elpárolgott volna. felül, hogy kortyolhasson az üvegből, a lábfejét majdhogynem fázósan húzza maga alá, és a bőrén aprócska vibrálás fut időnként végig.
Kényelmesen, majdhoynem othonosan ereszkedem hát le kanapéjának karfájára, és a felszabaduló üvegből én is jó nagyot húzok. Még érezni véem rajta Evariszt ajkának lopott melegét.
- Én nem vagyok - kezdeném a jól bevált formulát, de aztán rá kell ébrednem igaza van. - Nem tudom, mire vagyok az - módosítok. A hangjából tisztán kiérződik a sértettség, de bármylik másik nő szintén így érezne a helyében, azt hiszem. - Azt hiszem, soha semmi nem lesz már a régi. - A hangom még nekem is elveszettül cseng.
|
Elkaptam a kezem a szememről, és Lorddal találtam szembe magam. A pohár, összetörve.
-Ó. Hát akkor majd az üveget meghúzom. -Mondom egy fémosollyal, és így is cselekszem. Meghúzom az üveg tartalmát, majd felnyújtom neki is, és közben kutatóan nézek rá.
-Jobban is leplezhetnéd a féltékenységed. -mondom enyhe sértetséggel, elvégre én még emlékszem a csókra a konyhában. Persze tudom hogy egy jelentéktelen csók lehetett a számára, mert vér volt a számban. Csak ennyi, nem kell ebbe többet gondolni. De azért mégis.
Felhúzom a lábam a kanapén, és várok. Magam sem tudom mire. Időnknt még hullámokban rámtör az energialöket, amit hosszú évszázadok óta nem használtam. Nehéz lesz visszacsinálni ezt az egészet. Van, amiben még én is tapasztalatlan vagyok...
|
//Arleyn szobájából érkezik, valahonnan a Kastélyból//
A falak között elveszti a jelentősségét az idő, ahogyan a materialitás is. Nem számít hány perc pereg le, vagy hány tonna alatt, közett haladok éppen el, nem számít semmi. Amikor nagyon maga alá húz valami megfohatatlan érzés, néha úgy hiszem, ha megállnék, talán képes lennék teljesen a Kastéllyá válni, és beépülni az alapokba. Talán egyszer meg fogom tenni.
Most valahogy mégis kikeveredek a kövek közül és ahogy körülpillantok, azt veszem észre, hogy ugyanott vagyok, ahonnét elindultam, Evariszt szobájában. A vámpírnő kimerültnek tűnik, karcsú, nyúlánk teste a kanapén terül el, és gömbölyű karja, óvja a szemét attól a kevéske fénytől is, ami beszűrődhet ide. Nemhiába, neppal van, és igen komoly energiát használtunk fel Flex hirtelen és nem tervezett akciója miatt mindannyian.
De az eredmény megérte, mert Arleyn... Arleynra nem találok szavakat. Ahogyan eszembe jut, a szívem megint összeszorul, mert az utolsó képem róla az, ahogyan Flex simogatja az arcát. Ennek enm így kellett volna lennie!
A kezem ökölbe szorul, és az asztalon álló pohár hirtelen megroppan, és vérezni kezd, legalábbis úgy tűnik, ahogyan a repedéseken lassan lefolyik a tartalma.
- Bocsánat.
|
/Aréeyn szobájából/
Nagyon lsaan jutottam el a szobámig, mintha ólóm húzná a lábaim, olyan érzés uralkodott rjatam. De végre beléptem az ajtón. És ezuttal nem várt semmi meglepő odabennt. Most valahogy nagyon tudtam értékelni a csendet. És az energiamentességet. Tényleg igaz az, hpgy az ember mindíg tanúl valami újjat. Példáúl most megtanúltam, hogy volt nekromantaként nem véletlenűl nyomtam el magamban az erőmet. A vámpír erő és a mágia, csodáltos dolog, de nehezen összeegyeztethető. Bár tény hogy nem számítottam rá, ilyen extázis lesz újra elővenni a varázserőm, 500 év után.
Ahogy ezt végiggondoltam, belehuppantam a kanapéba, ezuttal elfoglalva az egészet, elnyúltam mint egy zsák, és a bal karommal eltakartam az arcom, jobb karommal kinyúltam a pohárért, amiben még volt egy kis vér.
|
Már éppen válaszolt volna, mikor hírtelen elhalgatott. Én pedig rögtön éreztem, hogy miért. Mágia lengte körül, beletolakodott az aurájába, és mintha húzta volna magával.
- Mi a fene? Az 1-es szoba! A torony másik oldalán az 1-es szoba van! - Mielőtt a vámpírnő értetlenkedni kezdhetne, hozzáteszem. - Arleyn szobája! Valami történt Arleynnel!
-A félig "jeled" az oka! -kiáltom, miközben rohanok utána, ki a szobából.
/Evariszt követi az 1-es szobába/
|
- A Kérdésed személys, majdnem tolakodó, te is tudod, de én is azt hiszem, jogod van tudni néhány dolgot - válaszolom. Az információ, amivel ellát nekem is létfontosságú. Normál esetben, ha a mesterem lenne, úgy is tudná ezeket a részleteket, így gyakorlatilag olyan kicsit, mintha újrajátszanánk a halálomat.
Sejtettem, hogy nem lesz tartós megoldás a vámpírnyál, mert bár azért még kell majd egy-két fürdés, mire teljesen eltűnik, de nem számoltam a gondnokuk halszerű vonásaival. Ki a magasság hitte volna egy csavargó vámpírvadászról, hogy lassan úszóhártyát készül növeszteni? Magamban sóhajtok egyet.
- Tehát a halálom... - kezdek bele, nincs mit tenni.
Aztán hirtelen valami furcsát érzek. Az erőm mintha mágneses térbe került volna, és most inkább arrafelé húzna, el akarván hagyni engem.
- Mi a fene? - kiáltok fel, idegesen tekintve Evariszt felé, hátha ő csinál velem valamit. De már közben rájöveök, hogy nem ő az oka, az a valami a falon túlra húz. Mi van a B torony másik odlalán? A fejemben próbálom emg felidézni szeretett kastélyom alaprajzát, és szinte fejbevág a felismerés.
- Az 1-es szoba! A torony másik oldalán az 1-es szoba van! - Mielőtt a vámpírnő értetlenkedni kezdhetne, hozzáteszem. - Arleyn szobája! Valami történt Arleynnel - kiáltom, és már rohanok is...
//gyere velem Evariszt, ezt nekünk is látni kell *.*
átrohan az 1-es szobába ^^//
|
Egy pillanatig habozok, nem tudom, ha elmondom-e neki mit szeretnék, vajon megkapom-e a választ. Jól esik már az is, hogy tapasztaltabbnak gondol, és megtisztelő is egyben. Kicsit lehajtom a fejem, amivel a kölcsönös tiszteletet vagyok hivatott jelezni, majd válaszolok.
-Azt szertném, ha kicsit mesélnél magadról. Arról, hogyan lettél vámpír. -mondom, majd meg sem várva a választ, gyorsan elmondom neki, ami még érdekli, jelezvén, hogy ezt még szívesen megosztom vele, mint ahogy bármi mást is, ha ő is megismertet engem magával.
-Úgy tudtam meg, hogy tévedtem, hogy Arleynt mentem megajándékozni a medencéhez, és ott volt Flex, a medencében. És bizony akkor már nem éreztem rajta az illatod. Ha valóban megjelölted volna, akkor azt nem lehetne lemosni róla. -mondom mosolyogva, majd belekortyolok a vérbe.
|
Érdekel a válasza, hogy ne érdekelne, de érzem a hangjában lévő húzodozást. Egyetlen vérszívó sem szivesen tár fel titkokat önként, nekem viszont me gkell tudnom dolgokat. Ördögi kör. De fogalmam sicnsen, mit ajánlhatnék fel az információért cserébe, ami viszont rettentő fontos lenne nem csak az én számomra.
- Érdekelne a véleményed, hiszen egyértelműen több bölcsességet tisztelhetek benned - utalok ezzel a korára finoman, hiszen ez ezúttal egyféle bók akar lenni inkább, de a nők hajlamosak félreérteni a korukra tet célzásokat. - A mesterem nem volt - nah ja, szó szeritn nem volt - túl jó tanár, így a tudásom eléggé hézagos a témában. Tudom, hogy nem szeretnéd kiadni magad te sem, de áruld el, mit tehetnék cserébe, hogy tudd, nem óhajtom ellened felhasználni a megosztott tudást?
|
Elfogadom a poharat, és én is iszok egy -pár hatalmas kortyot, mielőtt felelek.
-Valóban kockázatos, mert ha megölik a halandót, te magad is sérülhetsz. Ezt többnyire akkor tették, ha szükség volt egy emberre, aki elvégzi a napközbeni teendőket. De ugyanakkor előnye is van. Mert ha példáúl Flex lenne a halandó szolgád, akkor bizony a mágiája neked is több erőt ad. És fordítva is. Nyilván nem lenne halhatatlan, mert továbbra is ember, esendő, sérülékeny, de akár néhányszáz évig is élhet veled. Persze a köteléket csak a vámpír tudja feloldani, ha akarja. És igen, rájöttem hogy Flex, még nincs megjelölve általad. Ha érdekel, elmondom honnan jöttem rá. -mondom igen segítőkészen, bár kezdem úgy érezni, túl sokat is mondok, szivesen várnék tőle valamit cserébe én is, csak hogy a bizalmunk erősödhessen.
|
A pecsét enged, és engedelmesen nyílik a palack. Csak egy apró kortnyit töltök a pohárba, amit aztán rögtön fel is hajtok, haogyan azt a borokkal is szokás. Hogy a nyitáskor esetleg belekerülő dugótörmelék ne a hölgynek jusson. Azután rendesen telitöltöm a poaharat, és az üveget az asztalra helyezve közelebb lépek hozzá, hogy oda tudjam adni.
- Nem értem, mi értelme van ennek - válaszoltam. - Ha megosztozol a halhatatlanságon, az téged is gyengít egyben. Minél több az ilyen szövetséges, aki nem önjogon erős, annál inkább sebezhető vagy te magad is. Gondolom én nem halnék bele az elvesztésébe, hiszen a megnövekedett erő tőlem eredne, de biztosan eltartan egy ideig, amíg regenerálódnék.
Közben rájövök, hogy éppen most támasztom alá a saját ostobaságomat, hiszen pont ezért, halandóval magosztani a hatalmat, hülyeség. De ha ezt tudom, miért tettem, vagyis tettem majdnem meg? A válasz, mert nem tudtam, cska most jöttem rá, ahogy kicsit jobban megvilágította a helyzetet. Remek. Erről vajon Flex mennyit tud?
|
Megcsillan a szemem, ahogy előveszi a kabátja alól a palack vért.
-Ez most nagyon jól jön. -villantok rá, egy szemfogas vigyort, mert már igen csak éhezem, aztán az asztal szélére húzom az üres poharam, jelezve ezzel, hogy ürülnék mielőbbi megtöltésének, mert kinyitni nem tudom.
-Bocsánat, de csak egy poharam van, ha nem bánod, használjuk ketten. A kérdésedre válaszolva pedig: Ha megjelölsz egy halandót, az olyan, mintha megosztanád vele a halhatatlanságod egy részét. Amikor én meghaltam, akkoriban rendszeresen alkalmazták ezt a vámpírok. Halandókat szolgává tettek, magukhoz láncolták őket, azzal, hogy megosztják az erejük egy részét. A halandónak pedig nem volt választása. Soha többé nem menekült a vámpírtól. Sajnos tudom milyen érzés.
Elhalgattam kicsit. Vártam, hogy kitöltse az italunkat, közben pedig visszaigazgattam a vállamon az elcúszott köntösgallért, hiszen erről idáig megfeledkezdtem. A vámpírok mondjuk nagyon nem szégyenlősek, de azért az udvariasság az megköveteli, hogy most törődjek ezzel, bár bevallom, sziesebben tölteném vele másként az időt...
-Khmm.. -köszörülöm a torkom.
|
Követem a pillantását, és elmosolyodom. Képes vagyok ugyan valamennyire a gondolatolvasásra, de eskü nem ez, hanem a tapasztalat késztetett rá, hogy tegyek egy kitérőt idefele jövet. Nah meg ez is remek időhúzás volt. Így viszont most elegánsan előhúzhatom aköpenyem rejtekéből a palackot, hogy megtöltve a poharat, egy nőnekkijáró hódolattal nyújthassam át Evarisztnak. Jó érzés, hogy legalább marad valami, amiben jó vagyok, ha a vámpírságot már így bebuktam.
Mert kérdésem annyi lenne, mint a szemét, de pont a bőség zavara és az óvatosság nem engedi, hogy átszakadjon a gát. Így próbálok olyan oldalról közeledni, ami már ismerős.
- Tudom, hogy nem a legjobb feszegetni, de szeretném tudni, miért aggaszt téged, hogy Flex... szóval, miért baj ha meg van jelölve? - Még mindig nem árulhatom el neki, hogy aprócska csalás áldozata, mert ez még mindig a gondnokkal közös titok, de meg kell tudnom, pontosan mi ellen int óva minket.
|
Ügyesen elintézi a pók ügyet, aztán rátér a lényegre.
-Azt hiszem beszélnünk kéne néhány dologról. Azt hiszem nem volt részem rendes oktatásban és akad néhány olyan dolog, aminek a működése nem teljesen világos. -mondja, amivel kissé meglep, mert azt hittem, tájékozott vámpír. Persze azt is mutatta felém, és bár sok tulajdonsága van egy vámpírnak, gondolat olvasó nem vagyok. Zavarba jövök. Nem is tudom, pontosan mit válaszoljak így nagy hírtelen, így kimondom ezt.
-Most erre nem tudom mit kéne mondanom. -pár percig hallgatok, majd hozzáfűzöm. - Tegyél fel kérdést, és válaszolok ha gondolod. -mondom egy széles kézmozdulattal meginvitálva a kanapéra, amire én közben leültem. Még ott volt az asztalon az üres pohár maradványa. Kissé megnyaltam a szám szélét. Jó lenne pár pohár vér, de most figyelnem kell Lordra.
|
Nem vagyok szakértő, de értékesnek tűnnek, ahogya szikráznak a rájuk eső fénnyben. Nincs hozzá közöm, nem is kérdezem meg, nem akarok valami zavart magyarázkodást, vagy elutasító hallgatást.
A dobot elém tartja, én pedig elveszem tőle, nem akarom, hogy a keze a közelben legyen, hátha nem tudom elég gyorsan lecsukni a fedelét. Néhny gyors mozdulat végül és a pók és mi is biztonságban vagyunk. Remek. Végre. Bár a kis közjáték azért adott valaemnnyi ahaladékot, most mégis vissza kell térnem az eredeti okhoz, amiért jöttem. A dobozt óvatosan elhelyezem az ajtó közelében, hogy távoztomban ne felejtsem el magammal vinni, majd visszaforulok Evariszthoz.
- Azt hiszem beszélnünk kéne néhány dolgoról - fogok bele. Próbálom úgy megkerülni a dolgokat, hogy ne tűnjek túl hülyének, de óhatatlan, hogy felfedjem tudatlanságomat valamennyire, ha tanulni akarok. - azt hiszem nem volt részem rendes oktatásban és akad néhány olyan dolog, aminek a működése nem teljesen világos.
|
Lord lép be az ajtón, és udvariasan érdeklődik, nem zavar -e. Már éppen nyitottam volna a szám, miután lenyeltem az utolsó falatot, mikor hírtelen szorosan előttem terem, és a vállamról lerántja a köntösöm. Meglepetésemben, levegőt sem kapok hírtelen, csak tátott szájjal várom, hogy mi fog történni, a másodperc tört része alatt. Aztán egy hatalmas undorító pókot nyom az orrom elé, és azt állítja, mérgező.
-Ó. -mondom zavaromban, bár tény hogy nem árthat sokat nekem, azért nem kedvelem a pókokat. -Köszönöm! Valami amibe bele tegyük? -kérdezem hangosan, mert nem tudom hírtelen, honnan kerítsek dobozt, vagy effélét. Aztán sajnálkozva magamban hogy el kell lépnem a testétől, az ágyamhoz lépek, és kotorászni kezdek a viseltes bőrtáskámban. Előkotrok egy bádogdobozt, amiben az ékszereimet tartom, az a néhány darabot, ami van. Kiszórom az ágyra a tartalmát. Egy komplett gyémántékszer szettet szórok az ágyra, diadémmal, fülbevalóval, nyaklánccal, gyűrüvel, karkötővel. Ez minden vagyonom, de az izgalom hevében nem is gondolom végig, hogy Lord is látja, csak rohanok a viseltes dobozzal, Lord elé, hogy belepottyantsa a kis szörnyet.
-Vicces, de azért még mindíg undorodok a pókoktól. A félelmet úgy ahogy legyőztem, volt rá pár évem, de az undor megmaradt. -mondom egy félmosollyal, és elé tartom a dobozt.
|
Halk káromkodás szűrődik ki és egy tessék. Nem vagyok benne biztos, hogy ilyen felvezető után a legjobb ötlet belépni, de az ajtót már kinyitottam és megtettem.
Odabenn, az asztal túloldalán Evariszt áll, vörös selyemköntösében. Ez a nő mindig vörösben jár - suhan át az agyamon.
- Ha alkalmatlan, visszajöhetek később is...
Két hatalmas lépéssel, szélsebesen termek mellette, mozdulni, reagolni sincsen ideje, amikor egyik kezemmel elrántom a köntösét a bőrétől, a másikkal pedig csapdába ejtem a hatalmas pókot, ami az imént még a vállán üldögélt.
- Mérgező - jegyzem meg. - Igaz nekünk már mindegy, de csúnya, kellemetlen tüneteket még így is okozhat. Elnézést, nem tudom, hogyan kerülhetett ide!
Úgy fogom a jószágot, hogy annak ne legyen alkalma belemarni a kezembe. A lábai folyamatosan tekeregnek, igyekszik kiszabadulni.
- Kaphatnék valamit, amibe beletehetem, amíg valami jobb helyet nem találok neki? - kérdezem.
|
Éppen eltaknyoltam ahogy próbáltam lerángatni magamról a csizmám másik felét, mikor kopogtattak az ajtón.
-Basszus! -mondom halkan, majd a földön ültömben lerángatom a csizmám teljesen a lábamról, majd az ágyhoz suhanok, leveszem a szoknyám, és a pólóm, majd magamra rángatom a vörös selyemköntösöm.
-Tessék! -kiáltok ki az ajtón, túlra, majd a kis dohányzóasztal és a kanapé közé állok, majd ahogy várom a belépőt, még benyomom a számba az utolsó sütidarabkát, ami kellemesen omlik szét a számban.
-Hmmm... becsukott szemmel élveztem az utolsó ízeket, aztán körbetekintettem, a kupin amit öt perc alatt hoztam létre. Na igen. Kicsit szétszórt vagyok, ez nem jellemző rám.
|
[104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
