|
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
[73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
Csak akkor veszem észre hogy elfelejtettem levegőt venni amikor eltűnik a lépcsőn.
Úgy kapok a oxigén után mintha eddig egy medence aljára nyomta volna valaki a fejemet. A csuklóm bizsereg ahogy a jele áteszi magát a mágiámon. Feszülten számolom a pillanatokat amíg eléri azt a szintet hogy már nem tehetek ellene semmit.
Rajtam van. Lemoshatatlanul és törölhetetlenül.
Azt hiszem undort kéne éreznem, talán az lenne a normális. De csak a furcsa érzés marad ahogy a mágiám óvatosan körülfollya azt a kis területet, mintha véletlenül se akarna kölcsönhatásba keveredni vele.
Ami azt illeti ezt nem is bánom. Fene tudja mi lenne a vége.
Ha kompatibilisek én kapok szívrohamot, ha meg nem... nah azt végképp nem lenne jó tudni.
Görcsösen teszek-veszek, igyekszem lefoglalni magam, de amikor a kezembe kerül a pohara, semmi nem menti meg az ablakon kihajítás rövid és impulzív élményétől. Megy utána az enyém is, a maradék pia meg lefelé a torkomba. Legalább ez az egy tényleg a helyére kerül.
// Flex kifekszik hogy szuszogjon egy nyugtatót //
|
Magyaráz. A hangja szinte bódítóan duruzsol a fülembe, olyan távolinak hallatszik a vér zubogása mellett, mintha alóla jönne. A vér alól. A tenyere a hasfalamnak tapad, még mindig abban az úszónadrágban vagyok, amiben a jakzziban lazítottam, volna. Persze lett volna időm átöltözni, de muszáj volt járnom egyet, hogy lehiggedjak. Amúgy sem fázom, hiszen a testhőmérsékletem jóval alacsonyabb,, mint egy élő szervezeté, és addigra meg is száradtam. A tenyere most forrón lüktet hát a gyomrom környékén, ha erősen koncentrálok, úgy tetszik, mintha a saját szívem verne ilyen veszettül.
Ujjaimmal felrefordítom a fejét, és a füléhez hajolva belesuttogom:
- Ugye tudod, hogy egyelőre nem kell megtennünk...
Megemelem a másik karját, azt, amivel az ágytakarót próbálja meg darabokra szedni. A mágiája egészen forróvá varázsolta már azt a kis tenyérnyi bőrfelüleletet a hasamon. Lassan talán meg is gyúl. felemelem a csuklóját, és majdnem érzékien végignyalom. Érzem a bőrét a nyelvem alatt, ahogyan megvonalglik az érintéstől, ahogyan lassan vigyázba vágják magukat rajta a pihék. Talán még az utána elérő hideget is kicsit...
- A vámpírnyál gyorsan gyógyít, nyom nélkül - szólalok meg rekedten. A fogaim lassan széttépik az ínyem az erőlködéstől. A szemem kis híján könnybe lábad, de inkébb folytatom, beszéltetem magam. - Ha megérzik a szagom a csuklódon, a mágiám lenyomatát, ami a bőrödbe ivódott, kis ideig még így is elhitethetjük, hogy valóban megharaptalak. De nem sokáig. Keresni fogják rajtam a jeleket, hogy embervérhez jutottam, és nekünk addigra megoldást kell találni! - azzal emberfeletti erővel elengedem, hátat fordítok, és elhagyom a tornyot.
// a Lord megint elkódorog a Kastélyban, még nem tudni, hol bukkan fel legközelebb//
|
Valahol remélem hogy mocskosul fájni fog. Akkor legalább elkönyvelhetem hogy tiszteségesen megszenvedtem a döntésemet.
De tudom hogy nem így lesz.
Azért valahol baromi ironikus, hogy önként ajánlom fel magam, miközben alig egy gyors mozdulatnyira három kihegyezett karó pihen a matrac alatt.
- Ha baj lesz kinyírlak - sziszegem, de mindketten tudjuk hogy ha ilyen közel engedtem már nincs menekvés. Az ember esélyei arányosan csökkennek a vérszívó távolságával.
Az egyik kezem a hasfalának támasztom. Nem mintha el akarnám, vagy tudnám lökni, de a gesztus egy kissé mgnyugtat. Egyébként is... lyukat robbantani még mindig tudnék, de arra rámenne az egész torony is. Együtt halnánk meg. Ez még egy rózaszín románcban is szánalmas lenne.
Másik kézzel az ágytakarót markolom görcsösen és küzdk a késztetés ellen hogy lehunyjam a szemem mintha tényleg valami szűzleány lennék.
|
Idegesnek tűnik. Igegesnek és elgondolkodónak, aztán dönt. Létni az arcán a pillanatot, igaza van, tényleg pocsék egy hazudozó lenne. A válasza flegma és nemtörődöm, de az ér a halántékán mást mondd. Most, hogy erről beszélgetünk, jelzi, hogy igenis itt van. Hívogatja minden idegszálam és hallom, érzem minden lüktetését. Sajognak a fogaim, de nem engedem őket kibújni. Az iménti csókból, amit Evariszttal váltottam, még érzem a vér fémes ízét a számban. A nyelvem körbefut, körültörölget mindent, és a görcsös erőlködéstől, amivel a hyegeyeket igyekszem visszatuszkolni, kis híján elharapom.
Lassan állok fel, igyekszem ügyelni, hogy ne tegyek semmi elhamarkodott mozdulatot. Nem aakrom megisjeszteni sme őt, sem magamat. Csak néhány lépés, mire ott állok közvetlenül előtte.
Kinyúlok és kezembe fogom az állát. Az ujaim kétoldalt keretbe foglalják, és satuként tartják. Csak semmi durvaság, semmi fájdalom, mindössze határozottság.
Egészen közel hajolok...
|
Komoly ingerem van hogy az álla alá pöcköljek a felmosónyéllel és felemeljem a tekintetét a gatyámról. Nem kimondottan kellemes hogy szinte érzem a bőrömön a tekintetét. De szerencsére az arcomra néz mielőtt mozdulnék.
- Próbállak sajnálni esküszöm, de nehezemre esik mivel momentán én leszek a főfogás. Minden rohadt idegszálam szitkozódik a dolog ellen. Azzal ugye tisztában vagy hogy ezzel megszegem családom legősibb fogadalmát? Több generáció óta ez a munkánk.
A tekintetem elfelhősödik egy pillanatra mikor belegondolok hogy tulajdonképpen az utolsó vagyok a családból. Remek... mindenki vércsirke én meg ragaszkodok a fogadalmamhoz amit úgy sem fog többé senki számonkérni rajtam. De attól a fogadalom még fogadalom... bár ne lennék ilyen rohadt régimódi!
Végül is a lényeg a túlélés. Jobb ezt most elfogadni mint később az utcán éhendögleni. A vadászok amúgy se vesznek már be túl nagy kedvvel maguk közé. Mindenki tudja hogy járt Vlad bácsikám és a többiek.
- De jó... legyen. Ha nem nyak akkor honnan? - tudakolom, bár talán egy cseppet gúnyosabb a hangom mint terveztem. - Szolgálja ki magát mister. - tárom szét a karjaimat kissé fancsalin.
|
- Majd megsajnállak, amikor épp unatkozom - még mindig a napocskákhoz beszélek, figyelem, ahogyan ide-oda hullámzanak, miközben hol megfeszül, hol elernyed alattuk a combizom. Talán enm is látom igazából, csak ottmaradt a szemem, miközben folyamatosan gondolkodom. - Nekem sem lesz valami jó hecc, hogy több évnyi kihagyás után embervért kell, hogy "igyak". Ami azt illeti, egy csinos, fiatal szüzet szivesebben vennék az étlapon - nevetek fel szárazon, örömtlenül, ahogy kiejtem ezt a sztereotípiát. Baromira nem zavart eddig sem, hogy szűz, nem szűz, nő, vagy férfi. - Nem tudom, hog képes leszek-e megcsinálni!
Most először nézek fel, egyenesen az arcába.
- Kell, hogy valamiylen embervérhez jussak, mert érződik a hatalmomon, a kisugárzásomon, ha tényleg, valódi, igazi, élő emberből táplálkozom. De nem érzek túl nagy kedvet ahhoz, hogy a nyakadat csócsáljam, és nem akarom másét sem. Illetve, pont az a baj...
..hogy nagyon is akarom, de nem fejezem be a mondatot. Nem tudom, hoy képes lennék-e abbahygani utána.
|
- Egészen konkrétan leszarom ki mennyi idős. Nem ejtettek a fejem lágyára, felmértem őt is és téged is, de a párkapcsolati problémáitokról igazán nem tehetek. Alternatívát se nagyon tudok ajánlani. Nappali szemnek és fülnek már alkalmaztad a lakájt. Nem nagyon tudom milyen igényeid lehetnek még a véren kívül amit kielégíthet egy ember. Tény hogy elbasztam a dolgot a seprűs nagyjelenetemmel, és kénytelen vagyok vállalni érte a felelősséget. Az is tény hogy nem akarok elmenni innen, nem akarok megölni sem senkit, bár akad akinek beverném a pofáját egészen szívesen valamint meghalni se lenne jó buli. Szóval úgy fest marad a c) mert elképzelésem sincs mi másban szenvedhetsz hiányt. Csak nehogy azthidd hogy ez nekem fáklyásmenet.
|
- Szóval vámpírvadász - kapok a szón, lassan, tagoltan ejtve, ízlelgetve. Persze, nem vagyok hülye, eddig is sejtettem, hogy valami nem stimt. De ím, a türelem megerősítést terem. - Csak engem és csak Evarisztot zavarná. VAn sejtésed, hogy a nő mégis hány éves? Vagy hogy én mennyi vagyok? És arról, hogy mi maradna a helyből, ha elvesztené a fejét, és én kénytelen lennék vele felvenni a harcot?
Kezdek kicsit dühös lenni, a hülye emberi makacsság már emberként is az agyamra ment, talán azért, mert én voltam a dudás az egész kurva csárdányi világban. De nem hagyom, hogy ez kiüljön az arcomra, vagy megfeszítse a tartásom. Itt én vagyok otthon!
- Nehogy azt hidd, hogy boldog vagyok ettől! Igen, ahogya magad is kiemelted, antivérivó vagyok. Jó rég óta! talán régebb óta, minthogy egyáltalán anyád úgy maradt volna! De inkább bevállalom, hogy azt mondják: hát ez van, a vér nem válik vízzé, és a többi ízetlen tréfát, minthogy megkűzdjek egy nálamnál legalább ötször idősebb vámpírral. Mert tudod erős vagyok, és nem a kor teszi az erőt, de hoz bölcsességet. És eddig sem voltam hülye.
|
Haszon... szinte összecsikordulnak a fogaim ahogy kimondja. Mennyire rühellem én a kalmárokat!
- Tisztázzuk, hogy szerintem itt összvissz két lakót zavarhatok. Téged és Evariszt. Nehezen hiszem hogy bárki más cidrizni kezdene egy mezei vámpírvadásztól. - hátradőlök. Ha már alkudozunk akkor nevezzük nevén a dolgokat. Jobb így mint balettozva hányni a rizsát. - Szóval? Még mindig elfogadhatónak tartasz egy olyan tervet amelyben életben maradok? Mert akkor szívesen választom a c) színlelését. Bár nem fetétlen opció ha eddig nagy antivérivó voltál. Nehezen fogja bevenni a gyomra hogy most meg uzsonnásembert tartasz.
Bár tény hogy a tekintélye óriásit nőne egy pillanat alatt. Nah jah... nem mindegy miben van a kaja. Én a tupperware edényhez képest aranykehely vagyok.
|
- Én is a d-t választanám, ha engem kérdezel. Ez lenne a legegyzserűbb megoldás. Semmi kérdés, semmi magyarázkodás. Probléma volt, probléma elment és ezzel al is tűnt. Igazad van abban, hogy megpróbálhatnám a másik, sokkal bonyolultabb módon kijátszani a lakókat és fedezni a hátad, de... Nekem mégis mi hasznom származna mindenbből? Miért kéne nekem ügyelnem minden szavamra, és azudnom mindekinek? Vagy legalábbis ekkorát hazudni? Mert ha bármi kiderül, nos akkor enyém az egész balhé, oda a jó hírem - kuncogtam a gondolatra kicsit, aztán komolyabbra fogtam. - Azért vagyok itt, mert gyűlölöm a háborút. Ne várd, hogy egy gondnok kedvéért magam indítok el egyet!
|
- Az a) tuti nem játszik, mert utálom a dohos helyeket meg a bezártságot. Ráadásul enyhe klausztrofóbiám van ami a normális viszolygást is kétszeresére növeli eziránt a terv iránt - ledöntöm az italom végét és a poharat a lábam mellé helyezem. - A b) szintén nem mert szeretem magam. - felveszem a felmosót és keresztben a térdemre fektetem. - A c)... Mi lenne a most megölnélek és simán lelépnék? Viccen kívül, az lenne a legtisztább. Komolyan nem állt szándékomban, de ha ilyen nehéz elhitetni hogy a markodban tartasz valakit... nos lehet hogy az eltűnés lenne a legjobb ötlet.
|
- Egy vámpírt - hacsak nem olyan nemtörődöm, mint én - nem egyszerű átverni. Mivel tarthatnálak én a markomban? Megmodom neked, és választhatsz.
a) A pincebörtön fogja vagy!
b) Átmosom az agyad, bűvöletet bocsátok rád
c) A személyes kajámmá avanzsálsz. Nincs az a vámpír a földön, amelyik bele merné mélyeszteni a fogát a másik vérdonorába! Az nyílt hadüzenet lenne.
- Ezek a lehetőségek vannak, vagy marad a hazugság - hátradőlök, és majdnem vidáman nézegetem a napocskákat az alsóján, miközben a felkinált italt szopogatom a válaszára várva.
|
Megvakarom a tarkóm és igen savanyúan nézek.
- Hogy aztán belekavarodjak a saját hazugságaimba? Meg ha táltos lennék, lehet hogy megkeresnének az ügyesbajos gondjaikkal. Még Csonti életét is kissé jobbá tudnám tenni. Legalábbis ami a konzerválást illeti. Mi lesz ha megkér rá? Nem lenne pofám elutasítani valami átlátszó indokkal. A legegyszerűbb az lesz ha az igazat mondom. Azzal inkább megbírkózom hogy rondán néznek rám, mintha útonfélen át kell vernem mindenkit. - elgondolkodom kicsit, és végül is hiába pörgetem újra a dolgokat a fejemben csak újra ugyanoda lyukadok ki. - Talán inkább arra kéne megoldást találnunk, hogy Evarisz kisasszony elhigyje teljesen a markodban tartasz. Attól megnyugodna. Más tippem nincs. Befogom a szám, de hazudozni nem fogok. Nem megy az nekem.
|
Megdörzsölöm az orrnyergem. Továbbra is fenntartom, hogy nem lehetséges, hogy fáj a fejem, mégis úgy érzem.
- Kéne egy lény. Valami olyan fajta, aminek ember szaga van, hiszen azt egyből levágják, hogy az vagy, viszont rendelkezik mágával. Mennyit tudsz a sámánokról, vagy táltosolról? Mert akkor mondhatnánk, hogy az vagy, és kész. A múltad többé senkit sem érdekelne, mert sokan akadnak olyanok, akik szintén nem szeretnék kiteregetni. De a tény, hogy varázserőd van, és magyarázatod nincs... - elhallgatok egy piillanatra, hogy értse, komolyan gondolom - nem lehetek mindig a nyomodban.
|
- Tudod elképesztően pocsékul hazudok - röhögök fel, mert a tény az tény. Baromi rosszul csinálom. Nyuszi a rezgő füleivel hozzám képest egy kémzseni. - Nem fogok mágiát használni. Eddig se nagyon tettem, csak vészhelyzetben. Elrejteni meg remekül tudom a dolgot. Ehhez az egyhez legalább értek. De hogy mint fogod ezt megmagyarázni - széttárom a karom. - Arra tippem sincs.
- Mondhatod hogy valami nagyonbéna művésztanonc vagyok, de ennél jobb ötlet... az tényleg nincs a tarsolyomban - vonok vállat.
|
- Nekem ez elég is, mert nem tudom feltűnt-e, de nem vagyok az a szokványos fajta - mosolyodom el. - Ha más vámpírt kérdez, lehet azt találja válaszolni, őrült, vagy csak simán hülye. De, itt nem csak rólam van szó, hanem a vendégeimről is. Valami magyarázattal kell szolgálnom példásul a másik vámpírnak, aki előtt voltál olyan botor, hogy leleplezd a képességed. Én, bármilyen őrültség is, elhiszem, hogy nem a szart kavarod, és engem nem zavar, bármiféle szerzet is vagy. De nem tűröm a Kastélyban a kifejezetten durva dolgokat. Marakodás, acsarkodás... ez mind része az életnek, főleg olyan lényke között, akiknek megvan hozzá a megfelelő muníciójuk, nem csak a szájkarate megy. De a Kastéyl lerombolását egy elfajult vita miatt - a mondat vége lóg a levegőben.
- Egyelőre hajlamos vagyok téged lógva hagyni, amíg az ellenkezőjét nem bizonyítod, de, cserébe kötelezlek arra, hogy valami ésszerű magyarázattal állj elő a mágikus képességedről. Mindegy mia za, cska ne feledd, hogy a hazugságot a legtöbben simán dekódolják.
Tényleg nem tartom veszélyesnek. Ha az is, eddig is remekül elrejtette a tényt, és nem éreztem magam veszélyben. NEm rám vadászni jött, ebben valamiért szinte teljesen biztos vagyok. VAn egy sanda gynaúm, hogy a történetünk részben közös lehet. Azok a lelkek, akiket megvetnek és kitagadnak, avgy elüldöznek azok, akik közé be kéne illeszkedniük, bármifélék is, felismerik egymást.
Ez az ember menedéket keresett itt, ahol hajdanán én is menedéket találtam. NEm áll szándékomban megzavarni a nyugalmát, vagy a békét, amire rálelt, vagy megtalálhat. De érthető mód a fogamat sem akarom itthagyni egy elhamarkodott következtetés miatt. Egyelőre nem tehetek mást, minthogy rajta tartom a szemem, és ha nem is a végletekig, de amíg az érdekem úgy kivánja, falazok neki.
|
- Nem sértem senki jogait. Nem támadtam meg senkit, nem volt erőfitogtatás vagy hasonló, az ajtót pedig esküszöm hogy reggel megjavítom.
Aztán ülök egy darabig csedben hol rá, hol a felmosóra meredve.
Nem mondhatom hogy vadász vagyok. Nem csak azért mert épp nem alkalmaznak, hanem mert a szakmám megcsúfolása lenne ha valaki most mglátna kettőnket.
Ez a hely felcsigázott. Annyi lény, annyi érdekes jellem... A mágikus lények és fajok mindig is jobban érdekeltek mint a vámpírok tizedelése. Csonti például igazi kuriózum. Bár baromira bosszant, legszívesebben megkérném hogy engedje ápolni a gyolcsait, ha ettől többet megtudhatok a felépítéséről, a mágiájáról... Aztán ott van a Nyuszi és a Cincér. Iszonyúan idgesítők. Bár a Nyuszi nem annyira de ő se tudja levetkőzni a jellemét árnyaló színtiszta lenézést amit minden kívülálló felé sugároz.
Siron rejtélyes. Nem annyira hogy feszegetni akarjam a dolgait, de azért izgat hogy ki lehet.
Lufu külön történet amit még alaposan fel kell derítenem. A molyemberket jóval kissebbnek ismertem. Talán egy mutáns törzs?
Csak a két vámpír borzolja az idegeimet. Nem kifejezetten vezélyesek, igyekeznek baromi békések lenni, de a rögződött védekezési mechanizmusok dolgoznak bennem.
- Jelenleg Flex Mongrel vagyok a gondnokod és ez nem fog változni egészen addig amíg valaki nem óhajtja kioltani a dédelgetett lángomat. Az egyszerű likvidálásom pedig hidd el nem az. De azzal hogy elfogatam az állást, azt is elfogadtam hogy egy vámpír a főnököm. Még ha nem is feltétlen ugráltam örömömben e tény okán.
|
- A múltaddal majd törődik a Halál - szellemeskedem - engem a legkevésbé sem érdekel, ha megbocsátasz. De nyilván te is ismered a jog alapvető szabályát, hogy addig terjed, amíg nem sérti a másik ember, lény jogát. Nem érdekelne, ha biztos lennék benne, hogy ez így is marad. Tudod az a vicc az egészben, hogy ember vagy. Ez a hely teli van mágikus lényekkel, gyakorlatilag mindenkinak körülbelül egy csettintésébe kerülne, hogy ellobbantsa azt az olyan nagyon óva, dédelgetett kis lángot belőled. Mégis, most itt ülök, és faggatlak, ahelyett, hogy egyszerűen likvidálnálak. Mi ez, ha nem a Bizalom részemről, így nagy betűvel? Értékelném, ha válaszolnál a kérdésemre tehát. Nem a múltadra vagyo kiváncsi - nyomatéskosítom újra -, hanem átfogalmazom, az érdekel, ki vagy?
|
- A pofátlanságom kifejezetten egyedi. Prototípus a fajtámnál. - elvigyorodok és újabb kortyot eresztek le a torkomon. Az alkohol édes méregként árad szét a bennsőmben, és rátesz pár lapáttal a magabiztosságomra. - Egyetlen veszteni valómvan, mégpedig az életem és ehhez az egyhez szentimentális okokból ragaszkodom. Ez ugye egy halandótól érthető nem? Ha elárulom hogy van némi tapasztalatom a mágia terén, most egy egészen másik kérdés miatt ülnénk itt. Erősen kétlem hogy részleges magyarázattal beérnéd. Nem tűnsz olyan fél igazságokkal ellébecoló típusnak. Viszont ha az elején elárulom nem elég hogy az utcán maradok de az én drága túlértékelt kis életem sem örvendett volna további létnek.
Ahogy ül, egészen lazának tűnik, mintha nem is épp kényes kérdéseket feszegetnénk hanem az esti meccset tárgyalnánk ki egy pohár pia mellett.
- Egyébként is te voltál aki nem egyszer figyelmeztetett hogy itt nem háborgatjuk a kedves bentlakók múltját.
|
- A pofátlanságot külön fejlesztik felétek, vagy útközben szedted fel a tudást, aprólékos igyekezettel? - Felvont szemöldökkel nézek rá. Igazából azt vettem észre, a dühöm valahol elpárolgott. Nem haragszom erre az emberre, és nem tudom meghatározni, melyik volt a pillanat, amikor ez megtörtént. Talán csak a mostani, hogy ezt konstatáltam. Érzem, és értem a félelmét, én sem szivesen cseverésznék, összezárva egy vámpírral, amelyik hamarabb lenne képes keresztülharapni a torkomat, minthogy megemeljem a femosótfát.
- Nem akarsz velem beszélni, mert most már vesztenivalód is van és amúgy is bajban, és ezt értsem meg? De fordítok a dolgon. Bízzam meg benned, mert te azt modod, tegyek így. Nem gondolod, hogy legalább részleges magyarázattal tarozol a részleges bizalmamért cserébe? Én vámpír vagyok, amit mindketten jól tudunk, viszont neked van egy legalább iylen fontos titkod, a varászerő, aminek a léttezését velem nem osztottad meg. NE haragudj, hogy kissé idegesen érzem magam a ténytől.
Még ha nem is látszom annak. NYugodt vagyok, maúgy is csak egy cinikusabb szófordulat akart lenni. emberi szófordulat. Egy esztus felé, vagy kihívás, vegye ahogyan jónak látja. Kérdéseim annak, és válaszokat akarok, mindannyiunk érdekében.
|
[73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
