|
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
[140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
A tüzes italnak köszönhető-e még, hogy felnevetek, amikor meglátom az előhalászott cetli tartalmát? Mindenesetre cseppet sem úgy nézek ki, mint aki citromba harapott. Sem a kastély urát, sem Amorint nem látom már lefelé menet, s ha ott is állnak még, agyam valahogy kiradírozta őket. A konyhába érvén látom, hogy már megelőztek. Egy szellemtestű, molyszerű lény repked a konyhapult körül, s úgy serénykedik, mint erdőmben anno a szitakötők. A fejemhez kapom a kezem, mert megszédülök. Mindig is toleráltam a másságot, az új lények pedig kíváncsiságot ébresztettek bennem, most azonban meg kell kérdőjeleznem magamban az elmeállapotomat. Mi a fene volt abban az üvegben, amiből ittam?
- Üdv - köszöntöm nagyot nyelve, és miközben Flex szavai csengenek fel a fülemben a vár "érdekességéről", magamban dúdolászva fogok neki a teendőknek, hátha csak képzelődöm.
Cukor, tojás, liszt, vaj, fahéj, krémsajt és az elmaradhatatlan répa. Gyermekkoromból nem maradt más pozitív emlékkép mint sürgő édesanyám a konyhában, amint répatortát készít. Akkor is olyan picurka voltam, hogy csak az elfek varázstudásának köszönhetően idézhettem fel milyen sorrendben és mennyiségben használta az alapanyagokat. No, és persze édesszájúként elég motivált lehettem volna, ha a háborúskodás nem adott volna új "hobbit". Evahoz fóhászkodtam, hogy sikerüljön a tortatészta, s miközben a krémet kevertem, a fakanálról lenyalván rájöttem, hogy duplaannyi cukrot tettem bele. Felkuncogtam. Édes Nyuszikó lesz ebből! Mikor pedig a kisült, sajnos enyhén megégett tésztalapra öntöttem, meg kellett küzdenem saját mohóságommal. Úgy látszik, bármilyen defektes sütit szívesen fogyasztok, mert olyan rég nem ettem már édességet. Hm... a konyhában ténykedő várlakónak hátat fordítva, titokban törtem egy picurka darabot belőle, mert muszáj volt megkóstolnom. Álcázásul pedig a hézagot elfedve mi mást is rajzolhattam volna a tetejére, mint egy füles nyuszit, szemecskéjének pedig két kis csokigolyót helyeztem rá. Ha ebből a rajzolatból nem jön rá alanyom, hogy tőlem kapta, akkor semmiből!
Nem maradt más hátra, mint a gondnoki szoba felkeresése, amely mellett kisebb partvislakosztályt sejtettem. Egy efféle oducska elég hűvös ahhoz, hogy a torta meg ne romoljon benne...
/C toronyba, ahol titokban Flex partvisszekrényében egy emelvénykére helyezi a tortát, majd a saját szobájába/
torta képe:
|
/C toronyból ékezik/
A nagyfőnöktől kaptunk egy nagyon ötletes és kedves kis feladatot. Készítsünk Valentin-nap alkalmából sütit annak, akit kisorsolt nekünk. Nem árulom el kit húztam, bi-bíííí!
Az illetőt nem ismerem. De azért remélem örülni fog az én nagyszerű édességemnek. A süti alapja egy nagyszerű étel, amit gyerek koromban a nagymamám mindig készített nekem.
A konyhában készítek 1 liter kakaót, majd zsemléket török bele. Ez az alap. Jól megszóróm vaníliás cukorral, ez adja csak meg igazán az ízét a kakaóba aprított zsemléknek. Első ránézésre nagyon visszataszítóan néz ki, de aki megeszi, az rá fog jönni, hogy ronda, de nagyon finom. Mint az a bizonyos csoki a reklámban.
Készítek csoki pudingot hozzá, és a pudingot ráhelyezem a kakóba áztatott zsemlefalatokra. Színes csokireszelékkel jól megszórom az egészet, úgy az igazi. Végül piros maci formájú gumicukrokat teszek a tetejére. Szerintem nagyon aranyos lett és rendkívül finom, amolyan egyedi ízű. Könnyen elkészíthető, még a magamfajta amatőr számára is. Remélem ízleni fog anak, akinek adom...
|
Egy pillanatra a szemembe tekint, majd kitágúl a pupillája, és az ajka az ajkamhoz ér. Kissé keményen és követelőzőn tört be a nyelve a számba,kutatóan, mintha mindent ki akarna szippantani belőlem. Nem ellenkeztem, hagytam, hadd ízleje az imént ivott vért a számban. Jól esett megosztani valakivel ezt a kellemes ízt. Ugyan a vérszomjam lecsillpítottam, a követelőző csóktól felállt a szőr a "hátamon". Már éppen kezdtem volna élvezni, mikor elszakadt tőlem, és tárgyilagosan közölte:
- Azt hiszem, valóban beszélnem kell vele. -majd kiment a konyhából. Én kissé megkövülten néztem utána, majd bólintottam, és nekikezdtem a mosogatásnak. Gépiesen végeztem el a munkát, közben pedig a véres csók ízén morfondíroztam. Hmmm...
A mosogatás végeztével jobbnak láttam visszatérni a szobámba, hogy nehogy összefussak a gondnokkal. Bár már visszanyertem lélekjelenlétem, azért még zavarosak a gondolataim. Felkaptam a pulton felejtett üveget, amiben még volt két pohárnyi vér, a whiskeys poharat, és visszatértem a lakosztályomba.
/Evariszt visszatér a szobájába/
|
A keze végigkúszik a karomon, le egészen a könyökömig, az érintése hideg, és szinte erőszakos, ahogyan fordulásra bír. Nem állok ellen, csak belenézek a természetellenesen zöld szemekbe, amik mögött csupa oyalsmi bújkál, aminek nem lenne ott a helye. Egyetlen röpke kis emberi élet nem elég, hogy mind tanyát verjen odabenn.
Felajánlja, hogy elmosogat, és a lehellete megcsapja az orrom. Érdekes, hogy bár lélegeznünk nem kell, a beszédhez mégis szükség van a levegőre... Meleg és friss vér szaga tapad a nyálkahártyámra. Azt hiszem nekem is hosszú és túlfeszített volt ez a nap, mert a következő pillanat már a szájára tapadva talál, ahogyan utat török a nyelvemmel, hogy magamba szívjam a csábító vér minden ittmaradt cseppjét.
- Azt hiszem, valóban beszélnem kell vele - szakítom el a számat, majd erőszakkal a helyére húzoma fogaimat, és mindennemű magyarázat nélkül kisétálok a konyhából.
//a Lord eltűnt a kastélyban valamerre, még eldönti nagy zavarában, hogy tényleg elmegy-e a C toronyba? XD//
|
-Igen, akavarodás lehet az oka... -válaszolom, majd megállapítom magamban, hogy bizony nekem is új ez a nagy tömeg. Lordon feszültséget érzékelek, ami talán lehet ebből az okból is, de lehet az én hibámból. Észbekapok, hogy még meg sem köszöntem neki.
-Sajnlálom ami történt. -mondom, és közelebb lépek hozzá, (közben a poharat a pultra tettem) kezemet a vállára fektettem, de még mindíg háttal állt nekem. Tekintetem a csuklómra siklott. Ó. A vér már hatni kezd. Nemsokára teljesen beheged. Rég haraptam magamba ekkorát....
-Mármint ami a medencéknél történt... -mereven bámulom a kezem. -Ami pedig Flexet illeti, azt hiszem el kellene vele beszélgetned. -Finoman lesiklik a kezem a válláról a könyökéhez, majd határozottan, de egyben finoman felém fordítom, ezzel arra kényszerítve, hogy hagyja abba a mosogatást.
-Elmosom ezt a pár vackot ha akarod. Elvégre most nem tudom hogyan kéne meghálálnom amit tettél értem. -nézek hálásan a szemébe.
|
- A kavarodás miatt... - gondolkodom hangosan. Rossz szokás, majd el kell felejtenem most, hogy miden sarokban szembejön valaki. - Annyian érkeztek az utóbbi időben, és a legtöbben mind, nincs rá jobb szó, lények. Vámpír, hulla, elf... nem csoda, hogy nem tűnt furcsának, hogy varázserőt érzékelek. Máskor persze feltűnt volna, hogy miféle ember az ilyen, de most pont az lenne cak a feltűnő, hogy neki nincs egyedül... Mi a fene lehet? - teszem fel a vérfontos kérdést.
Ideges vagyok, azt hiszem ez teljesen érthető. Most először ébredek rá, hogy talán kicsit felelőtlenség midenféle népséget beengedni az otthonomba.
Észre sem veszem, hogy a mosogatónál állok, és vadul sikálom a szennyes edényeket. Ez amolyan terápia nálam, amikor gondolkodom vagy járkálni kezdek, vagy sikálni. Régi, emberei, rossz szokások.
|
Valahogy elértünk a konyhába. Magam sem tudom hogyan, de megkönnyebbültem, mikor végre beléptünk, mert tudtam hogy már csak egy kicsit kell kibírnom. Ha pedig idáig kibírtam, gyerekjáték lesz. De azért nem mertem volna rá megesküdni, és úgy láttam, ezzel Lord is így van. Nem ülök le, megvárom ott ahol hagyott, amíg kikeresi, az italt. Hálásan tekintek a kezében lévő whiskeyspohárra. Tele volt töltve. Gyorsan és türelmetlenül vettem át, majd hatalmasakat kortyoltam belőle. Olyan volt, mintha folyékony fájdalomcsillapító folyt volna le lassan a torkomon.
-Köszönöm -mondom észbe kapva, amint egy kis levegőhöz jutok. Gondosan lenyaltam a szám szélét mint a macskák a tejet.
- Te is észrevetted, hogy életre kelt a partvisnyél? -kérdezi tőlem. Összeráncolom a homlokom, majd rájövök, valóban. Bár akkor éppen nem a varázsereje érdekelt, hanem a vére, de erre most inkább nem gondolunk! Kissé megborzongok. Jól esik a vér, és jól esik a tudat, hogy nem bántottam senkit.
-Igen... úgy látszik varázsereje van. Hogyhogy ... ? -nem vettük észre? Akartam kérdezni, de úgy gondoltam, Lord is éppen erre gondol. A vámpírok általában kiszagolják, hogy ki micsoda.
|
//jakuzziból jönnek, Evariszt és a Lord//
- Látod, már itt is vagyunk - jelentem ki, miután gondosan becsukom mögötte az ajtót. Nem mintha olyan baromi nagy akadályt jelentene a számára, ha menni akarna, de érzem a tenyerem alatt, hogy egyre inkább ellazulnak az izamai. Azért az ördög nem alszik, lehet neki is vámpír volt valamelyik öreganyja.
A polcokhoz lépek, miközben összeráncolt szemöldökkel veszem tudomásul, hogy a mosogatóban egyre csak gyűlik a csetres, mert mosogatni senkinek nem pálya. Majd a gondnoknak, vagy még inkább a lakályhoz lesz egy-két szavam, úgy gondolom.
Most elég erre a feladatra koncentrálni, így végigmegyek a borospalackok mentén, hogy a hátsók közül válasszak olyasmit, amire most szükség van. Valami szíverősítőt, haha.
- Tessék - nyújtom felé, ezúttal nem kristálypohárban, inkább a nagyobb, robosztusabb whiskey-s poharak közül választottam. - Te is észrevetted, hogy életre kelt a partvisnyél? - kérdeztem tőle hirtelen, hátha sikerül más irányba terelnem a gondolatait.
|
Ha valaha szerettem valamit az emberekben, az a humor és az irónia... és ezúttal őszintén mulattat magánszáma, mégha nehezen is mutatom ki. Minden szavát kódolja elmém, a sörnél azonban megütközöm. Előre bököm a kanalamat, hogy szavát ne felejtse a fickó, de hebehurgyán tovább beszél. S miközben azt forgatom a fejemben, mi lehet az a béküléshez használatos izé, ő a kastélyról áradozik. Mintha beleszippantana abba a varázzsal teli illatanyagba, amit én magam is éreztem, mikor messsziről megpillantottam az ódon falakat, aztán meghajol, nekem pedig egészen máson jár a fejem: Megéri-e valóban itthagyni ezt az általam még fel nem fedezett csodát egy morc fajtárs miatt...? Vajon meg tudom-e állni, hogy ne induljak rögtön a keresésére és ne tűzzem nyársra a fejét?
- Köszönöm, Flex - mozdítom meg végre a kanalamat, habár a szeles ember már partvisostól elillant.
Pedig mekkora segítséget jelentett volna társasága abban, hogy az asztalnál maradjak...
/Táplálkozás után az udvarra tart./
|
- Hát hogy sötét a szentem az fix. - villanyozódom fel kissé és már egészen szívből vigyorgok. Szeretem ha nem balettozva hányja valaki a rizsát, hanem azt mondja amit mondani akar. És most kicsit sem remeg a füle. - Felettébb morc alak, aminek valószínűleg ahhoz van köze hogy egy óvatlan pillanatban berobbantottam a lakosztálya ajtaját. Túlságosan a szívére vette. De épp ezért nem is én vagyok a legjobb a jellemzésére, mert valahogy nem bírjuk egymás fejét. Az őszinte utálat, pedig úgy fest csak az én fejemben keveredik vicces fickós kalandokkal, kis párbajokkal, törött orrokkal és sörmelletti kibékülésekkel.
Ez utóbbit azért komolyan sajnálom. Egészen kellemeseket lehetne öklözni a cincérrel, ha nem lenne olyan... nos olyan.
- Mikor idejöttem én is azt hittem, nem maradok sokáig. És láss csodát, csak pár óra telt el, de már a holnapi napot és a jövőheti tennivalókat tervezgetem. Képtelen vagyok a kíváncsiságom fölé kerekedni, mert ez a hely... hm... ez érdekes. És elég nagy, ha el akar kerülni egy morcos pincelakót - kacsintok, majd seprűstől meghajolok. - Jó étvágyat madmoiselle! Ha bármi kell megtalál.
Azzal kifordulok a konyhából, hogy végre tényleg megkeressem a Lordot.
//Flex a fürdőbe //
|
Félig szomorkás, félig sértett monológjára enyhül a tekintetem, annál is inkább, mert a pimaszul odamondott szavak nagy igazságokat tartalmaznak... Hogy? A fülem beleremegne? Jelenleg úgy érzem, mintha inkább lekonyulna. Szégyenérzet önt el, hisz épp a gondnokot sértettem meg, aki a vendégek kényelméért dolgozik. De akkor is - préselem össze az ajkam. - Ő nevezett nyuszinak, ő kezdte az előítéleteskedést! De mit bánom én, ha a fajtánkbéliről kíván megerősítést magának, hát higgye azt, amit akar... Pontosan úgy teszek, ahogy kérte. Semmibe veszem. Pepecselve asztalt terítek és nekilátok a vacsorámnak.
- Ne aggódjon, Flex, nem sokáig időzöm itt. Főleg - teszem hozzá nyomatékosan -, ha az ön által nevezett "távoli fajtársam" is itt tartózkodik és különösen, ha az egy árnyelf... - rándul meg a szám széle.
|
- A fagyasztóban vagy a kertben. Gondolom szaladgál pár odakinn, kegyed meg nem kell félteni hogy éhenhalna ha a vadászaton múlik a dolog. - biccentek. Szinte érzem a fensőbbségérzetet ami irányomba hullámzik a bőre alól.
Mi a frászért tartják olyan csodásnak ezeket a fennhélyázó radarállomásokat? Egyszer meginterjúvoltam egy varázslót a kérdéskörben, de a több órás előadásából csak annyit sikerült felfognom, hogy az elfek szerinte is szuperek, meg faják és egyébiránt baromi unalmas egy népség. Háborúznak, vadásznak, szépek és azzal szórakoznak hogy mindenkit lenéznek maguk körül.
Hát... egy törp előbb lenyűgöz. Ők legalább jó fejek. Remélem lakik itt egy törp valamerre. Oltári bulikat csaphatnánk!
- Gondolom nem különösebben érdekel, de én Flex Mongrel vagyok a gondnok. Előrebocsájtom hogy nem szolga, mert távoli fajtársa aki épp a kertben nyárson forgat egy egész barit, folyvást annak néz.
Valahogy... nem is tudom... egy pillanat alatt elszállt a jókedvem ettől a nőtől.
- És tudom hogy lenézel ez valami nébetegség lehet nálatok, mert a fületek is beleremeg, szóval a kedvemért ne fogd vissza magad. Miattam ne légy mézesmázos, mert megfájdul a gyomrod. Pedig az nem jó ebéd előtt. - vigyorgok rá pimaszul, mert tényleg baromira mindegy mit gondol rólam. A cincér monológja után, melyszerint kincseket akarnék tőle... hát semmin nem lepődöm meg.
|
Épp edényt veszek ki az egyik szekrényből, mikor a folyosó felől mozgásra leszek figyelmes. Hangtalan koccan a porcelán a pulthoz, ahogy oda kerül, kezem rögvest a tőrömhöz siklik. Aztán megállítom a mozdulatot. Egy vékonyka, bámészkodó ember áll a küszöbön, gyenge partvissal a kezében, arcán vastag heg. Ártalmatlan - könyvelem el azon nyomban, majd újra a főzetemre koncentrálnék, ha nem ütné meg a fülem fütyörésző hangja.
Nyuszkóóó? - kacagok fel, immáron nem is tudom, mikor nevettem utoljára. Az emberek és a buta, behízelgő vicceik... Nagyon kell igyekeznem, hogy palástoljam a megvetést, ami a következő pillanatban elvágja harsány kacajomat.
- Aurelia Bloom - vetem rá éles tekintetemet, miközben kezem villám gyorsasággal aprítja fel a kenyeret. - Apropó - veszem fel az ízetlen tréfát - nyulat merre foghatok a vacsorámhoz Mr...Wolf?
|
A fürdő felé indultam, de valami illat ekapta az orrom a folyosón és mint a farkast a rajzfilmben, húzott magával a konyháig. Nem mintha kifejezetten csábító lett volna, inkább szokatlan, de az érdeklődésem felkeltette.
Ahogy kitárom az ajtót egy szőke, szinte fehérhajú nőt pillantok meg a gáztűzhely előtt. Láttam én itt más cifra dolgokat, de a csípő-derék arány sosem hazudik nagyot, szóval... szóval nő.
Sápadt bőrű, fehérhajú... fül... füles.
El kell nyomnom a feltörni készülő röhögést. A cincér után most egy nyuszi! "Hy Bunny! I'm the Wolf!"
Nah jó, nem kezdhetek úgy egy ismerkedést hogy megsértem a hölgyet.
Nagylevegő:
- Szia nyuszkó! Te költöztél az A toronyba?
Kész kaputt... a szám előbb mozog mint a szürkeállományom épebbik fele.
|
Kongó folyosók, síri csend... Egy szívdobbanásnyi időre rossz előérzet lesz rajtam úrrá, melyet igyekszem elhessegetni. Óvatos körültekintéssel lépek be a konyhába, ahol nem tartózkodik senki. Tekintetem végigsiklik a dekoratív járólapokon, az impozáns téglákból körberakott boltíveken, a zömök tartóoszlopokon, majd a széles konyhapulton állapodik meg.
Nem kell sokáig keresgélnem, hogy egy kisebb fazék akadjon a kezem ügyébe, s mire téblábolásom eredményeképpen megállapítom, hogy a bárpultnál palackozott borosüvegek nem azok, amiknek látszanak, már rotyog is varázsfőzet. A számban összefut a nyál, s nem bírom megállni, hogy ne kóstoljak bele, ellenőrizvén a helyes arányokat. Pár fújás után a finom, zamatos íz tökéletesen omlik el a számban.
|
Azt hiszem nem lesz egykönnyen az enyém a Lord inje. Sebaj, addigis beérem az egyszerű házi kosztokkal. De az a csodaszép vámpírnő - hogy is hívják?..... Evariszt? - és a ruhája jár még mindig a csöppnyi molyfejemben. Beszélnem kell vele, szeretném megismerni és lezabálni a ruháit. Felmegyek a lakosztályába, hátha befogadja szegény kis Lufut....
/B toronyba el/
|
Én csak figyeltem baráti társalgásukat, ahogy ugratták egymást, az valami irigylésreméletó dolog, amiben már ezer éve nem volt részem. Na jó. Nem szó szerint, hiszen csak 500 éve vegyok vámpír. Követtem Arelynt, hiszen ő tudja a járást.
/társalgóba el/
|
| - Korem egy reszketo, orult idiota nem fog vedokort vonni, azt most megmondom - felhuzom az orrom, ami ennek hatasara kicsit megroppan, es igyekszem minel hatarozottabban visszatuszkolni a polyamba. Mar eleg regi orr, es siman konnyebb lenne kihajitani, de akkor mi kulonboztetne meg a tobbi mumiatol? - Egyebkent talan van a te konyvtaradban valami rolam... - valoszinuleg 'Egyiptom gyonyoru, fiatal kiralynoje, akit diktatori szereplese taszitott ironikusan a sziklasirba, nepe sanyargatasa es az elozo uralkodo kegyetlen meggyilkolasa miatt' bekezdese alatt lesz talalhato az eletem.- ...akkor induljunk, es kicsit megismerkedem ezzel a modoros vampirholggyel is.
/tarsalgoba vigan el |
- Arleyn, komolyan fel kéne keresnünk egy nekromantát... - jegyzem meg egy sóhajjal kisérve. Előbb-utóbb úgyis ráveszem vén barátnőmet a dologra. Persze nem kapná vissza vele a régi életét, ahogyan én se kaphatnám. Marad, ami, azzal a külömbséggel, hogy egyben tudna maradni, és jöhetne velünk fordőzni anélkül, hogy oszlani kezdene, ami az ő esetében nem olyan veszélyes, vagy fertőző, mint más hullánál, de azért valljuk be, nem is éppen gusztusos látvány.
- Persze, a könyvtár is a társalgóban van kialakítva, mármint a publikusabb része. A levéltár nem látogatható, mert túl sok ott az értékes és régi darab, amit nehéz lenne megőrizni másképpen. De szerintem így is rettenetesen széles körű a kínálatunk, nem hiszem, hogy bárki unatkozna! - jelentem ki büszkén. - Akkor, ha megszavaztuk, irány a társalgó! - nyitom ki az ajtót a hölgyek előtt. - Csak utánatok, hölgyeim!
//a Lord eindul a társalgóba//
|
| - Talan az itt eltoltott evek teszik - vigyorgok ra vissza, o pedig rogton elkezd lelkesen magyarazni, akar egy gyerek, hogy a Kastely melyik szarnya miert es mikor a legjobb. Nekem ajanlhat barmit, akkor is a folyoso vegen allo poros fikusz a kedvencem. Oyan megerto noveny. Lassan egyutt fotoszintetizalunk. Megkoszorulom a torkom. - Igazan nem szeretnek udvariatlan lenni, de, ha a medence fele visz az utatok, akkor en maximum a labamat lobalom majd. Nem szeretek gyolcs nelkul mutatkozni. - Majdnem bele is pirulok, es felsohajtok, hogyha ujra a regi testem lennek, akkor most ok konyorognenek, hogy menjek be veluk... jo, a no talan nem. De akkor is. Meseszep farao voltam. |
[140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
