|
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
[140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
Csak mosolyogni lehet azon, ahogy Lord megfeddi hűséges barátját. Tán csak nem össze akar boronálni minket? Kissé felhúztam a szemöldököm, de a mosoly csak nem olvadt le az ajkamról. Sokszor van előnye a vámpírlétnek is, hiszen most bizonyára lángvörös lenne a fejem, ha nem lenne lehetetlen. Viszont a bensőséges környezet oldotabbá tesz. Tetszik, ahogy átéléssel mesél a lehetőségekről, és egészen emberien belemelegedik a mesélésbe.
-Hát akkor legyen a társalgó. Ott mégis csak többet lát az ember, és akár le is tudunk ülni. Vannak ott könyvek? -kérdezem csillogó szemmel.
|
- Na, de Arleyn - fedem meg, még mindig vigyorogva - a végén még identitászavarba kerülsz, annyira elvámpírosodsz itt! A medence nem rossz döntés. Olyan hatalmas, hogy simán el tudja kerülni benne egymást két személy. Vagy, ha kicsit meghittebb helyre vágynátok, ott a jakuzzi, beépített barlangban - lelkendezem, az a kastély egyik ékköve! Ami pedig a kertet illeti, inkább estefelé, éjszaka ajánlanám. A folyosók és a lépcsőház is bisztonságosak, ahogyan az üvegházat is így igyekeztünk kialakítani, hogy a nagy ablakok kellő fényt adjanak, de maradjon bőven árnyékos hely is. Azért vontuk egybe a társalgóval. Így a növények takarnak kicsit, nem kell közvetlenül a fényre állni, szóval oda is mehetünk, ha arra lenne kedvetek.
lelkendezve beszélek, tudom, de nem tudok nem lelkesedni, amikor a kastély kerül szóba. Ez az épület a szemem fénye, az otthonom. Szeretek vele dicsekedni, ez van.
|
| - Ha nem zavarok, elvegre sorstarsak - meggyozo mosolyt villantok (mar, ha van ilyenem) es a Lordra kacsintok. - Ez am az igazi vampirmodi. Ugy tunik, megis csak lesznek kellemes vendegeink. |
-Mehetünk, én végeztem. -mosolyodtam el huncutul, reméleve, ezzel átadom a humor részét a dolognak.
-Én szívesen látnám a mednecét, amit már a folyosóra felfüggesztett egyik alaprajzon is láttam, vagy esetleg az üvegházat, ha kellőképpen biztonságos a mi számunkra. -mosolyodott el, és ez most a valódi mosolya volt. Az a mosoly, ami emberlétében is sok embrnek tetszett. Máris vidámabb volt, hogy valakivel kicsit személyesebbre vette a figurát. Viszont fura szagok terjengtek a kastély falain belül. Mintha a természetfeletti lényeken kívűl lenne itt ember is. Ezek a szagok nyugtalanították. És még mindíg ezer kérdése lenne a Lordhoz, ha nem érezné úgy, valamit rejteget. Nem csak előle, mindenki elől.
-Persze Arelyn döntése is számít. -nézett nagy komolyan a múmiára, aztán ismét Lordra.
|
- Megtisztel a lehetőséggel, Evariszt - nyugtázom a felajánlást. Mégis csak könnyebb lesz így elcseverésznünk, mintha folyton a pengetáncot járnánk az illemmel. - Ha itt végeztünk, akkor nem mennénk át valahová máshová? Az mégis csak a konyha, és a kastélynak még számtalan, szebbnél-szebb része van. Miért ne fedezhetnénk fel bármelyiket? - kérdezem.
//a választást pedig rátok bízom ^^//
|
-Lord. -mondta ki hangosan, megízleve a szót. Mondhatta volna azt is, az én Lordom. De azt nem mondta. Különösképpen vonzotta e férfi, hiszen egyek a fajtájukból, és idejét sem tudta már annak, mikor került közelebbi viszonyba bárkivel is. Róla pedig el tudta volna ezt képzelni. CSak még azt enm tudta, párként vagy barátként tekintsen rá, a gondolataiban. El is kalandozott a tekintete, végigmérte a tökéletes férfi teset, de aztán inkább a szemébe nézett, és hozzátette.
-Nekem a Lord közelebbi mint a Drac. Egyuttal talán tegeződhetnénk is. -elérkezettnek látta az időt, erre a felajánlásra.
|
- Ahogyan jól esik, milady - próbáltam kicsit humorizálni, oldva ezzel a helyzet komorságát. Végtére is, nem kivégzésre jöttünk ide, pihenni mindössze. Csak mert azok vagyunk, amik, és ennyifélék, még nem kötelező rosszul éreznünk magunkat, vagy kínosan! - Általában csak Lordnak szólítanak, vagy akik kicsit közvetlenebbek akarnak lenni, azok Drac-nak. Bármelyiket választhatja!
Hosszú, kecses ujjai eljátszadoznak a pohár szélén, mintha élvezné az olyan hétköznapi dolgokat, mint az érintés. Biztosan jól esik neki, hiszen most szinte felpezsdülhetett a vértől, az érzékei kiélesedtek. az arca is kerekebb, a fogai eltűntek, ahogyan az a beteges sápadtság is, ami a régóta éhezőket satírozza el. A haja is élettelibbé vált, és összességében gyönyörű nő állt most előttem, habár eddig is szép volt. Vámpírvarázs. Pazar.
|
-Azonnal. -mondta, a vendéglátó, így egy kis nyugalom terült szét Evariszt szemében, de arcvonásai mindvégig feszültek voltak, ugrásra készen. No persze ez csak ösztönből volt így, elvégre nem volt senki akire most rávetette volna magát. Bár miközben kiszolgálta a házigazda, hátúl kiszúrta a molyembert is. -Nagyszerű... gondolta kissé savanyúan.
Végre a kristálypoharas csoda! Az udvariasság, udvariasság, végighallggatta a bemutatást, és a hozzá fűzött helyesbítést, majd jelezvén hogy tudomásul vette, meghajolt, mindkettőjük felé. Ekkor szerencsére hátatfordított neki mindkét fél, így nekikezdhetett a lassú, komótos kortyolgatásnak. Mintha hideg selyem csúszna le a torkán, olyan érzés volt. Már egy hónapja nem evett, és vészesen kezdett beesni az arca. Pillanatok alatt kiitta a kristálypohár tartalmát, és végre emberibbnek érezte magát, bármennyire is furcsa az egy vámpírtól... Az arca kipirúlt, a bőre meleg lett, és elevenebbnek is érezte magát. Bár az állat vér csak ennyire képes, ha embervérhez jutna, sokkal nagyobb csodák szemtanúja is lehetne. De az már régen volt... És tervei szerint így is marad.
-Esetleg elárulhatná hogyan szólitsam. -modta kissé emeltebb hangon, jelezvén, hogy a vendéglátó részéről még nem történt meg a névbeli bemutatkozás. Közben a kristálypoharat a pult hozzá legközelebb eső részre tette, a kristálypoharat, korábbi szendvics romjai mellé. -Szendvics! Már nem is tudom pontosan milyen az íze... kissé elgondolkodva szorította még egy darabig a pohár nyakát, de aztán elengedte.
|
- Azonnal - válaszoltam, készségesen. Elővettem egy üveget a hátsó rekeszekből, amik nincsnenek annyira szem előtt, hogy még véletlen se lehessen összekeverni őket a borokkal. Bár valószínű, hogy az első korty után úgyis rájött volna za illető a cserére. Újabb, tiszta kristálypoharat is emelek le a polcról és úgy szolgálom fel, elvégtére is, nemvadak vagyunk, hog az üvegből szürcsöljük, mint valami részeges kocsmatöltelék. - Tessék - nyújtom feléje, udvarias főhajlítással kísérve. Hiába, az etikett, mondhatni a vérünkben van, és ez az egetlen szórakozásunk jóformán, hogy egymás hibáit lessük. Akaratlanul is.
- Had mutassam be a barátomat - hangsúlyoztam ki a barát szót, hogy mielőtt félreérthetné a helyzetet, azelőtt tisztázzam, - Arleyt. Itt lakik a kastélyban, az 1-esben. Már azelőtt itt volt, hogy a szálló megnyitott volna.
Fontos volt ezt tisztázni, hogy tudja, hanyadán álljon vele. A hulla nem házi kedvenc, vagy csicska, ő a Kastély és ezáltal az én életem része is. Egy darabka önálló múlt.
- Nem tudom, Arleyn - fordulok vissza hozzá, hogy hagyjam a másik vámpírt étkezni, mert ez, mégha pohárból is tesszük, akkor is kicsit intim pillanat. - lehet, hogy egyelőre még nem a legjobb ötlet, de nem felejtjük el! Csak egyelőre szerintem mindenki had helyezkedjen el, és rendeződjenek a dolgok, aztán úgyis legyőzlek - vigyorgok szélesen.
//Evariszt, amúgy a molyember is idebenn van, bár szerintem ő most beleolvadt a porba, biztos azért nem vetted még észre XD//
|
A konyhaajtó nyitva volt, Evariszt már jó ideje ott állt, még mielőtt odaért volna, látott két alakot elmenni. A konyhában most csak a házigazda volt, és egy múmia szerűség, aki odaadóan nézett fel gazdájára. Igen, ez csak a vámpírok számára egyértelmű, így Evariszt számára nem volt szokatlan, vagy ilyesztő látvány. Látott ő már szörnyűbb dolgokat is. Bár azt azonnal megérzete, hogy a gyolcsba tekert múmia, idősebb nála. Megvárta, míg a házigazda érzékeli jelenlétét, majd mikor megfordultak és rátekintettek, meghajolt.
Ez a látvány volt számára otthonos. Ők olyan lények, akik megértik milyen szenvedés évszázadokon át élni. Nem érezte szükségét a szavaknak. Nyilvánvaló volt, hogy a szolga is felismerte, egy másik vámpír áll az ajtóban.
-Ha áll még az ajánlata a palackozott finomságról, most igen sürgősen élnék vele. Remélem nem zavarok. -mondta, és kissé hagyta kibújni szemfogait, ezzel jelezve, hogy igencsak a határán van a éhségnek. Nagy szerencse hogy most nincs itt emberi lény. Igaz 200 éve nem ivott embervért, de sajnos minnél régebben szokott le, annál nagyobb kísértés.
|
- Játszanék egyet, - vigyorgok foghíjasan és a molyember felé nézek. - a tét a szokásos.
Bár sokat játszottunk már a Kastély falain belül, sosem lehetett olyan izgalmas, mint amilyennek most ígérkezik, ennyi új vendéggel. Ezek az emberek még érdekesnek is tűnnek hozzá, megkockáztatnám, hogy tovább bírnák, mint az eddigiek.
- Mit szólsz? Még fel is dobnánk vele ezt a kis házszentelést.
|
Megrázkódok az elnevezésre, engem a büdösegy életben soha, de soha nem hívtak semminek, ami akár csak hasonlíthatott volna a 'cukkancs' elnevezéshez. De jólnevelt vagyok, így nem oktatom ki, hiszen ahány lény... Helyette udvarias mosoly mögé rejtem a rosszullétemet, és úgy szólok hozzá:
- Örülök, Lufu, hogy megfelelőnek találtad a konyhafelszerelés minőségét, de szeretnélek megkérni a későbbiekre tekintettel, hogy csak azt fogyaszd, amit a lakosztályodba szállítanak. Ezek ugyanis használati eszközök... voltak. Jó lenne, ha nem kéne mindig újat keresni, amikor sürgősen szükség lenne rájuk. Előre is köszönöm a megértésedet. Ami pedig az ingemet illeti, ez mégg jó állapotban van, szeretem viselni, így ha nem gond, még megtartanám egy darabig.
Elgondolkodva nézek rá. Valami szárnyszerűség fedi az egész hátát - vajon tud repülni is? - majdnem áttetsző. Az egész lény szürkésbarna, olyan mint a por, beleolvad a környeztebe, és csak akkor veszed észre, amikor rátapad a ruhádra, akárcsak a molyembert.
- Ha jóllakott, nincs kedve körünézni a kastélyban? Gyönyörű a kertünk, hatalmas medencénk is van, habár nem tudom, hogy az mennyire - kapok észbe -, de az üvegház is nyitva áll a látogatók előtt. A könyvtárban számtalan érdekes kötet porosodik, érdemes őket kicsit megforgatni - ajánlom. - Azért örülnék, ha nem szószerint rágná bele magát, uram.
Arleynhez fordulok, aki még mindig a távozók után néz, elgondolkodva.
- Mihez lenne kedved ma?
|
Flex láthatóan bedühödött rám. Talán zavarja az 'ember' szerep, akárhogyan is, még a legjobb értelemben használtam. Persze, én is ember voltam. Nem erről van szó. Néha, ha elképzelem a régi testemet, szinte tapintani tudom a hamvas bőrt rajta, forró, ahogy a nap égeti, az ujjaim tökéletesen mozgathatóak és a szövet lágyan simul a testemhez... Néha valóságosnak tűnik.
És akár nézhet vámpírcselédnek, a Kastély eddig nyugalmas volt, a vendégek diszkrétek és tisztelettudóak, és erre törekednem ezután is fontosabb lesz, semmint elszálló fáraói büszkeségem pátyolni, esetleg pár embernek humanizmussal hízelegni.
|
Nagyon finomak a házigazda konyharuhái. Nem tudom mivel fog törölgetni a konyhásnéni, de ez legyen az ő baja. Én jóllaktam. A Lord szólítgat, hogy ugyan merre vagyok már. Ideje a társaságban mutatkoznom. Odalibbenek a Lord szemei elé.
- Mi van cukkancs? Hiányoztam? Igazán ízletesek a konyhai felszerelések. Talán most egy órát kibírok zabálás nélkül. Utána szívesen megkóstolnám az ingecskédet...
|
A kertbe. Nem igazán értem, hogy én ott mit tudnék "dolgozni", de nem feszegetem a dolgot, mert egyébként is jól esne egy kis levegő. A helyzet idebenn kicsit nyomott, és nem akarok itt lenni, amikor esetleg beesik egy szikra.
Meg ha már úgyis együtt dolgozunk, szerintem megéri kicsit építgetni a kapcsolatokat. Kell egy szövetséges a számomra. Ha most nő lennék, sima ügy lenne, de férfiként még nicnsen ötletem, hogy próbálhatnék a közelébe férkőzni. Persze le is leplezhetem magam, mert nem tűnik olyannak, de sosem lehetek biztos benne.
- Te... - megakadok, nem tudm mot mondhatnék a kert felé vezető rövid úton. - Észrevetted, hogy itt nem nagyon vannak csajok? - kérdeztem végül sután.
//kertbe megy//
|
- Én a kertet javasolnám. - kortyolok nagyot a sörből, miközben házigazdát tartom szemmel. - Úgy is ki akartam szellőztetni kicsit a fejem.
Megpaskolom a vállát még egyszer és elindulok.
Hülyeség megsértődnöm azon hogy minek néznek, vagy nem néznek, de hiába tudja az agyam hogy az, attól még felpisztergálja az önérzetem mindenféle baromsággal. Talán a hosszú évek teszik a vadászok között, hogy nem mindig tudom mikor kell befognom a szám, vagy eljátszanom a kedves nemtörődömöt. Mindegy. Ezt a témát úgy ahogy van nem fogom többet feszegetni. Jobb lesz úgy mindenkinek.
// Flex ki a kertbe //
|
Ha megsértődnek, megsértődnek, ez itt nem szárazdajkaság. Nem szeretném, hogy a szeméylzet a fejemre nőljön, habár azért nem lenne az sem olyan elviselhetetlen. Ahogyan dacosan csücsöríti azokat az ennivaló kis ajkakat a lakály, igazán meggondolom, hogy tényleg nem akarom-e, hogy kicsit rám jöj..nőjjön ^^
Közben ideje lenne valahonnan előkotorni a molyembert is mielőtt fúlásig zabálná magát a háztartási textiliákkal.
- Lufu - kiáltom. - Lufu, merre vagy?
|
Bízom benne, hogy nem képes a gondolatolvasásra, pedig elég ijesztő, hogy szinte a gondolatmenetemre válaszol. Lehet, hogy csak a lelkiismeretem. Most valóban kihallani a hangjából azt, ami a közemberek fölé emeli, ez olyasmi erő, ami előtt muszáj tisztelegni, ha meghajolni nem is. Mert nem vagyok senki lábtörlője, de a paancs, az parancs, és én akár tetszik, akár nem, alkalmazott vagyok, ő pedig a főnököm. Rosszabb is lehetne.
- Menjünk, és őrizzük meg azt a kis férfiasságunkat - egyezek bele a gondnok invitálásába. - Merre kövesselek, ő dicső vezetőm, ebben a nagy és ijesztő kastélyban?
|
- Máris főnök máris... - leütöm a sörösüvegem tetejét és pár lépéssel átszelem a helyiséget, aztán megveregetem a lakáj vállát. - Jobb lessz ha fülünk farkunk behúzva nézünk valami munkát, mielőtt megoldja a kis problémáinkat.
Tudom hogy hülyén vigyorgok, de segít, hogy kiadjam a feszkót anélkül hogy megkérdezzem, le kell-e porolgatnom majd olykor a halhatatlan fizimiskájukat, ha megdermednek a nagy örökkévalóság súlya alatt.
- Jössz velem? Körbekémlelem, mit kell kiglancolnom - tudakolom munkatársamtól.
|
Határozottan jobb lett a kedvem ettől a kis közjátéktól. Mintha saját házi, beépített szappanoeprám lenne, és még csak elő sem kell fizetnem rá! Mit mondjak, imádom! Minden percét, még azzal együtt is, hogy tuajdonképpen kezdek ráébredni arra, hogy nekem is jócskán alkalmazkodnom kell majd a helyzethez. Sok az idegen, nem mondhatok ki rögtön dolgokat, mint régen, ami az eszembe jut.
Arleynre nézek. Tudom, hogy őt is megviseli kicsit a nyüzsgés, de hiszem, hogy bele fogunk szokni, és jól fogunk szórakozni.
- Khmm - köszörülöm meg a torkomat. - Nem akarom ezt a kis idillt megzavarni, de tudtommal ti nem annyira vendégnek, mint személyzetnek jelentkezetetek, tehát ideje lenne munka után látni lassan - jegyzem meg.
|
[140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
