|
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
[97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
A folyosó forgalmassá válik, majd ismét elcsendesedik, ketten maradunk az elffel.
- Azt hiszem, nekem ideje visszavonulnom, nem tesz jót a szépségemnek, a túl sok fény - jegyzem meg fanyarul. Egy főbólintás a másik férfi felé, és visszavonulok az elsötétített lakosztályomba.
/D torony/
|
Nézem ahogy Siron eltűnik a szoba ajtaja mögött, aztán visszafordulok a Lordhoz.
- Tudod gazdi - sziszegem a szót - már előre látom hogy a legmelegebb déli napsütésben, szabadtűzön fogok tortát kotyvasztani. Próbáld csak megnézni a köténykémet.
Aztán megfordulok és kopácsolok a lakáj ajtaján.
- Hölgyeim van rám egy percük?
// Flex kopog ezerrel //
|
- Borúlátó vagy, barátom - jegyzem meg, de azt nem teszem hozzá, hogy részben egyetértek vele. Nem izárt, hogy számomra rejtélyes okokból, de nem mindenki fogja kitörő lelkesedéssel fogadni az ötletet. Pedig akár még jól is szórakozhatnánk, de így lehet csak én fogok, de én annál inkább. - Megnézném, ahoyan kis, fodros köténykében szorgoskodsz, és mondjuk nagy, marcipán szivecskéket formázol. Biztosan bájos látvány lennél. Egyébként meg, nem hiszem, hogy lentebb a faluban van tűzoltóság, szerintem csak simán félreverik a harangot és hordják a vödröt. Nem tudom, lehet egyszer ezt is ki kéne próbálni... - hallgatok el, elmélázva.
|
- Remélem eszik vámpírt. Akkor igazán kitörő örömmel kötöm fel a köténykém. Esetleg tortadarát is szerzek.
Most komolyan... egy torta amit Amorin süt... a tetejéből egy fél sült disznó fog kiállni, díszítésül talán bennehagyja a nyílvesszőt amivel elejtette.
Lufu meg porcicákból fog alkotni?
És Csonti?... Komoly csodaként fogom értékelni ha a dolog végére egybemarad a kastély.
- Megyek azthiszem felszegezem a tűzoltóság számát a fridzsiderre. Egyébként úgygondolom kéne egy jó mágus, vagy vajákos. Sok lesz a gyomorbeteg.
|
- Mindenki égni... sütni fog, tehát én is - mosolyodom el. Hogy lássam az arcokat a bejelntésem nyomán, már csak azért is megéri ez a kis hacacáré. - Sőt mi több, igyeeznetek is kell, mert bizony a külcsín pontozásra kerül, szóval nem dobhatsz a kihúzott személy elé valami vacak, kőkemény, két hetes, bolti sütit, se olyat, ami az ágyad alá esett és az éves nagytakarítás során került elő, mint őskövület. Egyébként honnan tudod, hogy Amorin nem-e mestercukrász másodállásban, amikor éppen nem a kardját lóbálja? Végtére is, midnekinek kell egy jóféle hobbi, nemdebár?
|
- Ez most tök komoly? Cincér testvér is sütni fog? - bökök az árnyelf felé miközben megszemlélem és a zsebembe gyűröm a kihúzott cetlit.
A Lord fáradtnak tűnik, de attól még vannak hülye ötletei.
Remélem a következő nem az lesz hogy fekete-fehér cukkerbitte cselédlány ruciba készszerít, mert akkor a portörlőmmel tömöm ki az orrjáratait.
Nem mintha ez a sütögetés dolog annyiban más lenne.
- Te is játszol? Csak hogy tudjam jön-e valaki megcsapolni a fűzseres vérpudingodhoz.
|
- Szerintem nem azok az éji lények az öngyilkos hajlamúak, akik fedett árnyékból nézik a felkelő napot. Én inkább azt nevezném annak, aki beléjük köt...
Fáradtan ropgtatom meg a nyakamat, lassan beljebb kéne jönnöm, és nem ártana összeszednem a kastély lakóit, mert fontos bejelentésre készülök. Bár az iménti után nem vagyok szentül meggyőződve arról, hogy túl jó ötlet, amire készülök, de végtére is, valamivel muszáj lesz feldobni az együtt töltött időt...
- Flex, ne menj sehová! - Amorinra is rá pillantok, hogy tudja, neki is szól a mondanivalóm. - Ma Valentín nap van. Arra gondoltam, habár sanszos, hogy itt senki sem nagyon ünnepli, azért kitalálhatnánk valamit. Az itt lakók elg kevéssé ismerik egymást, nagy ez a Kastély. Így arra jutottam, hogy egy jó kis verseny, talán felrázza a kedélyeket!
Papírfecniket húzok elő a zsebemből. Hét darab van nálam. Rendesen összekeverem őket, majd kis kelyhet formálok a kezeimből. Odabenn lapulnak a fejjel lefelé fordított papírlapok.
- Húzzatok - szólok - azután elmondom, mi lesz a feladat!
//a feladatról bővebben itt olvashattok: tovább a feladathoz>>//
|
Farmerban és pólóban (standard Flex viselet) slattyogok át a kastélyon.
Az ablakok élesen kirajzolódnak a padlón ahogy a reggeli fény egyenesen betűz rajtuk. Hunyorgok és a fal festéseit próbálom kivenni. Gyönyörűek, de alig látok belőlük valamit.
Annyira felfelé figyelek hogy először el is sétálok cincér és a Lord mögött.
Hátrafelé lépkedve szinte Jackson feelingben érkezem vissza hozzájuk.
A napfelkeltét bámulják. hm... az éjszakai bogár, meg a denevér...
- Öngyilkos klubb! Értem! Hajrá fiúk, csak így tovább - veregetem meg a vérszívó vállát, majd fütyörészve elballagok a konyha felé.
Ha így folytatják, hamar megszűnnek a zavaró tényezők az életemben. Ma talán mégsem olyan csálén kelt a nap, mint elsőre gondoltam.
|
- Nem hiszek az értelmetlenségben - válaszoltam. Fáradtnak éreztem magam egy mélyfilozófiai fejtegetéshez, de ahhoz, hogy lelépjek még inkább. Ez volt az a pillanat, amivel minden egyes nap megküzdöttem, halálom óta. Az érzés, amikor szinte vágyom rá, hogy kiálljak a napra, és hagyjam megtörténni. De eddig nem tettem meg. - Véletlenek nincsnenek, minden meghatározott céllal történik akor is, ha mi kevesek vagyunk a miértek átlátására. Nevezd az erőt, aminek akarod, a tény, hogy léetzik és tökéletesen egyensúlyban tartja a világot. Senki nem hal meg véletlenül még azok sem, akiknek a halála értelmetlennek tűnik. Itt van Arleyn akár... nem most történt, nem is kellett volna ilyen korán, hiszen szemmel láthatóan fiatal. De mégis meghalt, és most itt van velünk. Talán azért halt meg akkor, hogy onnan hozzon tudást neknk ide most. Vagy teljesen más volt az oka, nem tudhatjuk, de a legkevésbé sem volt véletlen.
Végetem néhány nyakkorzást, hátha kiroppan a fájdalom, pedig tudom, hogy hülyeség ebben reménykedni. Ezt a nap okozza és egy kis tornával nem oldható meg.
- Hogy valaki megkíméli az ellenfele életét? Talán azért alakította így a sors, hogy aztán egy nap a megmentett is megtegye ezt egy másik életért, aminek valóban nem kell ott és akkor véget érnie... Az egész egy folyamat és mi túl kicsik vagyunk hozzá, pont ezért nem szabad megkérdőjeleznünk a helyességét.
|
Ahogy a nap kel fel, úgy érzem, mintha a lelkemet próbálná kiszívni. Pedig pár évszázaddal ezelött, Az Óriások idejében, még én népemnek is a nap adott energiát. Aztán történt a szétszakadás, mert az én népem rájött, hogy a fekete mágiával, nagyobb pusztítást lehet elérni. Én nem sokat tanultam fajom mágiájából, engem gyerekkorom óta a fegyverforgatásra és az ölésre képeztek ki. Közben eszembe jut, hogy a lord is itt van, halkan megköszörülöm a torkomat mielött belekezdenék.
- Az emberiség halálra van ítélve - kezdtem halkan - ezt ők is tudják, ezért ragaszkodnak annyira együgyű életükhöz. De te sem tartozol közéjük ezért tőled megkérdezem: Mi a véleményed a természettfelettiről? Az olyan dolgokról, amikről nekünk emberfeletti fajoknak is megmagyarázhatatlan? Nem kertelek, mi a véleményed a lélekről? egyrészről racionalista vagyok, mert én is csak, mint mindenki más, csak a testet látom, de materalista is vagyok hiszen tudom, hogy a lélek létezik, holott nem látom. Az lenne a kérdésem, hogy a lélek, mint megfoghatatlan "dolog," mennyire tudja befolyásolni magát az anyatestet? Mi viheti rá, egy ellenséges fajhoz tartozó lényt, hogy megkímélje, sőt megmentse a másik faj, a gyűlölt fajból származó életét?
A heg az oldalamon megint szúrni kezdett.
- Sosem voltam könyörületes, de ez egy olyan helyzetbe hozott engem, hogy életemben először el kellett engednem az áldozatomat. Meddig fajulhat ez a varázslat? Kénytelen vagyok varázslatnak hívni, mert nem vitt rá a lélek pár órával ezelött, hogy rátegyem annak az áruló nőnek a torkára a kést. Pedig sosem öltem érzelmektől túlfütötten. És most sem éreztem, se örömöt se haragot, csak azt, hogy meg akarom ölni. De valami visszafgota a mozdulataimat. Ez a lélek volt, vagy az a varázs, aminek az eredetét évezredek óta kutatja már elf, árnyelf, vámpír, ember, mindenki?
|
- Egyszerű megalománia az egész. Az emberek ostobák, azt hiszik attól válnak valakivé, ha megmutatják, hogy azok. Aztán meghalnak és néhányuk még a halál után sem válik meg ettől téveszmétől. Talán úgy tűnhetek, mint aki bort iszik, és vizet prédikál, hiszen itt ez a kastély... Nem én építettem, a Kastély talált rám. rettenetes állapotban volt, én csak felújítattam és kicsit kibővítettem a szálló miatt. Teszett, hogy annyire elbújik a világ elől. Nem azért ilyen, vagy ekkora, mert hivalkodni akarunk, hanem azért, mert gyönyörű. Bárki aki ránéz, nem tagadhatja.
Állok az árnyékban, és időnként odapillantok a napra. Sokáig nem nézhetem, mert a szemem talán a legérzékenyebb rá. Pedig egyet kell értenem Amorinnal.
- Elvesztettem ugyan a napkeltéket ez igaz - válaszolom neki halkan. Furcsa, hogy egy mogorva árnyelffel beszélem ezt meg, hiszen ez a fajta nem az érzelgősségéről híres. De most, egyszerűen csak jó itt. - De enyémek a naplementék és talán így jobban tudom értékelni őket.
|
Miközben szívem örömét leli a felkelő napban füleim lépéseket hallanak. Aztán egy perc múltán egy idegen hangot hallok:
- Te se tudsz aludni?
Odafordítóm a fejemet és a kastély Urát pillantom meg. Fáradtnak látszik, és ré is jövök miért: vámpírként rá különösen érzékenyen hat a nap. Mi, sötét Elfek nyugodtan járkálhatunk a napon nem lesz tőle bajunk, csak gyengébbek vagyunk, mint éjszaka. De a vámpirokat megöli a nap hosszútávon. Megvonom a vállamat, már amennyire ez a testhelyzet, ezt lehetővé teszi. Halkan felelk, hogy meg ne zavarjam, a természetet.
- Nekünk, Elfeknek, nincs szükségünk sok alvásra. Két, három naponta pár óra bőven elég. Igazából, mos mondhatnám, hogy tévedésből vagyok itt, de rég nem láttam napfelkeltét, gondoltam megnézem. Az én életmódomban ez ritka vendég.
Bár alapból idegenkedek a vámpíroktól, de most a hirtelem rám tört letargia miatt jólesett beszélnem valakivel, holott ez sem az én stílusom. Most örültem a társaságnak, persze a köbunkó Flexet kidobnám az ablakon most is.
- De ha jól sejtem te is unatkozol, különben nem alakítottad volna szállóvá a kastélyodat. Ahol éltem, ott csak a legmódosabbak laktak ilyen házakban. Sohasem értettem, hogy egy, vagy két ember, hogy nem téved el a hatalmas kastélyában. De hát nem áll módomban kritizálni az épületet, hiszen egy időre fedelet adott a fejem fölé.
Elhallgatok, amint visszacsengenek a fülemben a szokatlanul hosszúra nyúlt és ráadásul felesleges fecsegésem.
- Igazából sajnálom a fajtádat - igaz a Lordnak beszéltem, de a szemeim a nap lassan elöbújó korongját figyeltem - mert tényleg szépek a napfelkelték.
|
//C toronyból//
Az elmúlt éjszaka zaklatottá tett, hogy úgy fogalmazzak. Olyan probláma szakadt a nyakamba, amit mihamarabb meg kell oldanom, mert most csak tünet kezeltünk, és nem tudhatni, hogy az ott maradt gyökérből mikor szökken szárba a következő veszély.
Ma nagyon költői vagyok azt hiszem. Biztosan a napfekelte van rám iylen hatással.
Hihetetlen, hogy alig egy nap telt csak el, és ennyi minden történt már. A varázslényeknek nincs szüksége annyi időre az ismerkedéshez, mint a sima embereknek, hiszen elég felmérnünk egymás energiaszintjét, és a egtöbben még a szándékokat is érzékelni tudjuk. Innentől felesleges futni az üres udvariassági köröket.
Vámpír vagyok. Gyűlölöm a napot, és az lenne a legjobb, ha most visszavonulnék aludni, de a fejemben egymást kergetik a gondolatok. A lassan terjedő fénytől gyengének és védtelennek érzem magam, oylan kilátástalannak tűnik minden.
A folyosók üresek, és majdnem fenyegetően csillognak most a reggeli fényben, annak ellenére is, hogy tudom, a hely kedvel engem, ahogyn én is őt. De mindenkinek lehet rossz napja, még egy Kastélynak is.
Aztán kis híján megállt a szivem, ha még dobogna, sikerül is neki, amikor az egyik ablakmélyedésben egy árnyékra figyeltem fel. Rejtőzködött, de a mágiáját nem árnyékolta le, így be tudtam azonosítani, hogy Amorin az.
- Te sem tudsz aludni? - kérdeztem tőle. Még nekem is fásultnak tűnt a hangom.
|
Miután elsö találkozásom a gyűlölt unokatastrvéekkel, sikeresnek mondható, nem akartam visszamenni a szobámba, tudtam, hogy hamarosan fedezékbee kell bújnom, hiszen a hajnal közeledtével, neki annyival nőnek a túlélésí esélyei, amennyivel nekem csökkennének. De szívem, mégsem a sötét pince felé húz. Percekig bolyongok a folyosók és szobák között, és keresem a helyes megoldásokat. Hogy mit keres itt, Aurélia, hogy miért zaklat egy gondnok, és hogy mi a különös abba a Siron fickóban. Mert tudtam, hogy ilyen ember márpadig nincs. De mégis van, hiszen beszéltem vele... Végülis gondolataim tengeréből kikukkantva, észrevettem, hogy a "lord" lakosztályánál vagyok. Alatta egy kisebb tábla hirdette, hogy Siron is ide Fészkelte be magát. De mivel az út a kastélyig lefárasztott, aludni meg nem itt akartam, ezért elosontam a lakosztály elött, és kerestem a toronyban egy szimpla ablakot. Kiültem az ablakpárkányra, és térdeimet átkarolva a semmibe révedt a tekintetem. Azaz mégsem a semmibe. Sötét- vagyahogy Aurélia gúnyosan megjegyezte "Árnyelfként" sosem vonzott a reggel se az egész nappali időjárás. Hiszen az én mágiam az éjszkához van igazítva. Csak olyankor vagyok életerős. Ezért is győlöli a fajtám a napot. De talán én vagyok az egyetlen, aki ha magának se vallja be, de kifejezetten szereti nézni a napfelkeltét.
|
/társalgóból, síri csöndben
Hiába, oda a rend.
'Ha a nap hálni száll,
Az éji vad napra kél.'
Ezt a verset dúdolgatta egy udvarhölgy még Egyiptomban. Minden bizonnyal névtelen sírban hantolták el, még ezer évekkel ezelőtt. Úgy tűnik, a Kastély békéje, akár a nap is hálni száll egy időre. A kérdés csak az, ki lesz a vad, akinek az éjszakában ragyog fel a napja.
A folyosó békés, poros csendjébe rejtőzöm, akár egy szobor.
Aztán hangokat hallok, és elindulok lefelé a pincébe.
//D pince//
|
A Kastély egyetlen lépcsőháza a főbejárattól közvetlenül balra található. Míves boltívek közt kanyarog fel az emeletre, széles, biztonságos útként, kőkorláttal szegélyezve. Magas ablakok világítják meg, és a régi fáklyák helyett falikarok vezetnek a sötétben.
Ez a hely majdnem olyan, mintha a Kastély szíve lenne, hiszen innen indulnka a folyosók, amik erekként hálózzák be az egész épületet, mindehova eljutva.
|
[97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
