|
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
[104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
Legnagyobb meglepetésemre bejöhetek. Benyitok, és el áll a szavam a látványtól. No persze nem a sok-sok könyv izgatott fel.... Milyen gyönyörű ez a vámpírnő! De olyan zavarba vagyok, most hogy látom... Alig bírok megszólalni, pedig el kell mondanom neki...
- Öööö.... jó estét, kedves Evariszt. Bocsáss meg a zavarásért, biztos jobb programod is lenne, mint egy magányos és depressziós, kényszerevő molyemberrel társalogni, de kérlek hallgass meg. Csak azt akartam mondani..... vagyis hogy én úgy gondlom..... öööö.... tehát izé... én nagyon... Milyen szép esténk van, nem igaz? - persze nem ezt akartam mondani neki, de csak ezt voltam képes kinyögni. Minden kommunikációs képességem cserben hagyott, annyira zavarba jöttem a helyzettől....
- Ne haragudj Evariszt, nem tudok most róla beszélni, mert te annyira.... - és kiszaladtam a szobából. Futottam le a lépcsőn, meg sem álltam a pincémig. Muszáj gondolkodnom, összezavarodtam.
/Lufu le a pince lakosztályába/
|
- Naná hogy tudom, ki vagy. Evariszt, a vámpírcsaj. Szeretnék többet is megtudni rólad, de így egy zárt ajtón keresztül eléggé feszélyező a társalgás. Szóval mi lenne ha beengednél? Naaaaa.... Csak szeretnék beszélgetni egy kicsit valakivel.
Előszőr ki akartam szólni, hogy inkább hagyjon magamra, de amikor ahhoz a részhez ért hogy szeretne beszélgetni valakivel, megsajnáltam. Elvégre én aztán tudom mi az a magány.
-Gyere be! -kiáltottam, de közben egy szempillantás alatt az ajtónál termettem, elfordítottam a zárban a kulcsot, majd visszasuhantam a székembe, mint ha ki sem szálltam volna belőle. A belépő molyember már úgy talált, ahogy voltam, kezemben a könyvemmel, kényelmesen elhelyzkedve a kanapén.
|
Ez már valami! Visszaszólt!
- Naná hogy tudom, ki vagy. Evariszt, a vámpírcsaj. Szeretnék többet is megtudni rólad, de így egy zárt ajtón keresztül eléggé feszélyező a társalgás. Szóval mi lenne ha beengednél? Naaaaa.... Csak szeretnék beszélgetni egy kicsit valakivel.
Izgatottan várom, vajon beléphetek-e a bombázó vámpirina lakosztályába....
|
Valaki kopog. Kissé megemelem a szemöldököm, de még mielőtt kiszólnék, valaki megszólal.
- Evariszt! Lufu vagyok! A molyember! Nyugi, nem kell ruha, nem vagyok éhes, könyveket pedig nem szoktam fogyasztani, az a lúzer molyoknak való. Bocs ha zavarlak, de kinyitnád az ajtót? Muszáj beszélnünk egy nagyon fontos dologról...
-Beszélni? Nekünk? Tudod te ki vagyok? -kiáltok ki az ajtón, késsé meghökkenve. Még nem mozdultam el a székemből, és bebocsájtást sem nyert a molyember, előszőr hallani akarom a választ.
|
Határozottan kopogok Evariszt ajtaján.
- Evariszt! Lufu vagyok! A molyember! Nyugi, nem kell ruha, nem vagyok éhes, könyveket pedig nem szoktam fogyasztani, az a lúzer molyoknak való. Bocs ha zavarlak, de kinyitnád az ajtót? Muszáj beszélnünk egy nagyon fontos dologról...
|
Visszatérve a lakosztályba, kissé megnyugodtam. Lecsillapodtak a gondolataim, ami egyszerre forgott a gondnok körül, és a lecsillapíthatatlan éhségem körül. Ismét az egyetlen módot választottam, ami megnyugtat. A hatalmas polcrendszer elé álltam, és szemezgetni kezdtem a szebbnél szebb francia verseskötetek közül. Rájöttem, az egyetlen dolog ami miatt nem szedem a sátorfámat, az a hatalmas könyvtár, amivel Lord rendelkezik. Ha nem lenne az olvasás számomra olyan fontos, nem lennék itt, mert félek, megszegem a fogadalmam. Csak hát már 50 éve nem olvastam egy könyvet sem, amíg a világban kóboroltam. Szóval vállalom a kockázatokat.
Ezt végiggondolva, felkaptam egy könyvet, majd kényelmesen, macska módjára bekuporodtam az egyik hatalmas kanapéba, ami a lakosztály része volt. Lábaimról lehúztam a magassarkú csizmám, majd behúztam őket magam alá, a szoknyámat szépen eligazgattam, és belefeledkezdtem az olvasásba.
|
Hosszú perceken keresztül csak bámulja az ajtót, ahol távozott a két vendég. Nem örült a hírtelen fenemód nagy barátkozásnak. Sosem volt egy társasági lény, és most tudatosodott benne, hogy azzal hogy ide beköltözött, a nyakába vette a társas lények minden nyűgjét, és problémáját. Bár a házigazdát szivesen megismerné közelebbről is, hiszen ők mégiscsak egy fajta, de nem gondolta, hogy átjáróház lenne a szobája. Bár ez a fura kis lény, aki így berontott a szobájába, láthatóan csak a szemét legeltette, és igen barátságos volt, de ez Evarisztet csak elriasztja. Nem kedveli a zajos szerzeményeket. Minden esetre, megéhezett. Nagyon... Így jobbnak látta azonnal kimozdulni, és keríteni egy pár olyan palackozott vért, amit a házigazda emlegetett. Ahogy ezen gondolkodott, lassú mozdulatokkal lemászott a mennyezeti gerendáról, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Kéjesen nyujtózott egyet, majd kisétált lakosztájából, az ajtót gondosan betéve maga után.
/a konyhába el/
|
Igazán csinos a kis nőci, de hát kinek esete egy molyember? Sajnos nekem csak a molylányok jutnak, azokat pedig több mint 80 éves pályafutásom alatt már nagyon meguntam. Milyen lehet lezabálni egy ilyen bombanő ruháit és aztán párosodni vele? Tényleg? ha teherbe ejtenék egy embert, akkor mi születne abból? Egy negyedmolyember? Vagy egy lepke? Na jó, ha egyszer végre embert dugok meg, akkor védekezni fogok, ne hogy már valami evolúciós romhalmaz szülessen.
A szuper jó csaj lelépett, mialatt a ruháin és az egyebeken járt az icipici molyagyam. A Lord is eltűnt. Nincs kedvem egyedül lenni itt, túl sok a könyv, azok engem nem érdekelnek, ruha pedig itt nem sok van. Lemegyek a földszintre, mondjuk a konyhába.
/Lufu el a konyhába/
|
Apró bólintással veszem tudomásul az elutasítást. Ezzel egyben el is köszönnök, és kilépek az ajtón, hogy ne zavarjam a hölgy nyugalmát, akarata ellenére. Bizonyára elfáradt, azért volt ilyen heves a reakciója a molyember kissé tolakodó, ámbár barátságos közeledésére. MOst időt kell neki adni, hogy kipihenje az utazás fáradalmait.
Amúgy is dolgom van, a Kastély nem épül magától, és még rengeteg munka van vele, hiszen a közös helységek gyakorlatilag használhatatlanok, és alig néhány szoba szalonképes csak. aztán még ott van a medence takarítása és a kertet sem árt ha kezelésbe vetetem.
//Kilép a lakosztályból, eltűnik valamerre a Kastélyban//
|
Sajnos a választ nem halhatta meg, mert beviharzott egy fura kis lény az ajtón, és szóáradatával durván belefolytotta a szót házigazdánkba.
-Az aki nem szereti a hivatlan vendégeket! -förmedt rá a molyembere Evariszt. Majd mint aki jól végezte dolgát, egy suhanással eltűnt a lakosztály valamely homályos részén. Nem óhajtott tovább beszélgetni. De figyelemmel tartotta a vendégeit, a szoba bejáratánál. Remélte, ezzel igencsak egyértelmű jelzést adott, hogy egyedül akar lenni.
|
A választól megment a társalgás közepébe robbanó molyember. Úgy viharzik be, mintha egész felhő lenne, pedig csak önmagában van. Így is betölti a szobát harsányságával.
- Üdvözlöm, örüök, hogy ízlett az élelem - válaszoltam, de ő már a hölgy felé fordult addigra.
Csöndbe maradtam hát, kiváncsian várva, amaz mit reagál a nem mindennapi figura rendhagyó ismerkedésére ^^
|
//Jön föl a pincéből//
- Milyen csinos kis könyvtára van! Üdvözlöm Lordom, én lennék - gondolom már kitalálta, hiszen ilyet nem minden nap lát az ember - Lufu, a molyember, szolgálatára. Megragadnám az alkalmat és köszönetemet fejezem ki azért a sok ínycsiklandó ruhanemüért, amit volt szíves éhségem csillapítására biztosítani. Igazán otthonos a ruhásszekrény, remekül el vagyok benne. Képzelje, már összebarátkoztam a pókokkal is, és nevet adtam új kis barátaimnak: Szervác, Pongrác és Bonifác. Ne kérdezze miért. Na és, ki ez a csinos hölgy? - mutattam a minden bizonnyal finom ruhát viselő nőszemélyre.
|
Igen udvariasan fogadja a kézfogást, ami Evariszt számára jóleső érzés. Már nagyon régen nem beszélt ilyen barátsáosan senkivel. Ha inna ember vért már jó ideje, olybá tűnne, teljesen a vámpír ösztöneinek él. De valójában csak elszeparálta magát a világtól. A kérdések áradata kissé megzavarta, de jogosnak ítélte.
-Talán túl vámpírsztorisan hangzik, de az itteni faluban van egy kocsma. Betévedtem oda, csak hogy kicsit melegedjek, meg hogy szerezzek némi infót... -kaján vigyor- Többek között arról is hallottam beszélgetni pár munkást, hogy önnél ujjítják fel a kastélyt, mert hogy a tulaj kiadja a kastély egy nagyobb részét. Tudtam hogy itt él egy vámpír a közelben, így nem volt kérdés hogy bekukkantok. - azt a világért sem árulta volna el, hogy társaságra is vágyott.
-Meg aztán régen álltam meg pihenni. Körübelül ötven éve kóborolok a világban, most kicsit megpihennék. Ezen a vidéken pedig finomabb az álatok vére. -ismét megeresztett egy amolyan szemfogas vigyort.
-És Ön miért adja ki a szobáit? Ha nem veszi tolakodásnak. -mondta, majd kiváncsian fürkészte a beszélgetőpartnere arcát. egy dologban már biztos volt. Nem a zsákmányokat gyüjti be. Hiszen akkor ő nem lehetne itt.
|
- Nagyon megtisztelő, milady - fogadom el a felkínált jobbot, csak egy egészen kicsit megszorítva, épp annyira, hogy még ne érezze tolakodónak, csak barátságosnak. Mert kedvelem ezt a nőt. Igaz, hogy kicsit talán suta a társalgásban, de meglepően üdítő jelenség ahhoz képest, hogy több száz éves. Ritka az idősebbek között az, aki ennyi időn keresztül is képes volt megőrizni valamit a könyedtségéből, az esetlenségéből, mert ez csupa olyasmi... olyan emberi.
Sokan nem tudják, hogy eredetileg a nőnek illik először kezet nyújtania, mert ezzel mintegy kegyet gyakorol a férfi felé, így ezúttal kihasználtam az alkalmat, és a helyzetet, hogy nem számít rá, és feljebb emelve a kezét, a törzsem meghajtva, pillekönnyú csókot leheltem a kézfejére, ezzel fejezve ki szimpátiámat, és valahol a megkönnyebbülést, hogy ez most nem a harcról fog szólni. Az előzőek alapján pedig addig tegezni sem fogom hát, amíg nem engedélyezi.
- Ne értse félre, boldoggá tesz, hogy az én szerény otthonomat választotta szállásául, de ha megtenné, ha elmondaná, miért döntött így? Honnan hallott róla, hogy kiadóak a lakosztályok?
|
-Nagyon szeretem a francia verseket. Egészen a régmúlttól, idáig. -mondta kissé elgondolkodva, majd hírtelen felállt, színte hangtalanúl, és az egyik közelebbi ablakhoz sétált. Kibámúlt rajta, és egészen zavarban érezte magát. Rég beszélgetett 4-5 percnél tovább. Persze nem állt szándékában megszakítani a beszélgetést, de túl sok mondanivalója sem volt már.
-Tudja, nem vagyok hozzászokva a hosszú beszélgetésekhez. Nem vagyok tagja semmilyen klánnak. Sosem voltam. Nem vagyok egy társas lény. Remélem ezt megérti. -mondta, majd ismét mosolygva megfordult, hogy vendéglátója szemébe nézzen. Egy szempillantás alatt közvetlen előtte termett, és a kezét nyújtotta, kézfogásra.
-Evariszt Clode vagyok. Igaz, egyszer már bemutatkoztam, mikor a lakosztály miatt hívtam telefonon,de gondoltam illene személyesen is. -szokásai talán kissé eltértek a hagyományos menettől, hiszen talán a bemutatkozással kellett volna kezdeni, de az etikett sosem volt az erőssége, hiába élt abban a korban, mikor ez nagy divattá vált a felsőosztály körében.
|
Apró tapintatlanság megkérdezni ilyesmit egy vámpírtól, főleg azért, met a legtöbb esetben nem túl szép történet húzódik a háttérben. A Lord ebből az óvatlan kérdésből viszont megállapíthatta, hogy a másik önszántából, minden kényszer nélkül hagyott fel vele, ráadásul inkább magényosan élt eleddig. Őt, aki egy hatalmas klán tagja volt, amikor kijelentette, hogy nem akar embervért inni, kitagadták.
- Egy jó ideje felhagytam ezzel a szoksással, milady - mosolygott. - Látom, kedveli a könyveket - folytatta - van esetleg kifejezetten olyasmi, amit szivesen olvas? A Kastélyban akadnak még könyvek, és semmibe nem tart őket átszállítani ide!
|
Igazán tetszett neki ez a vámpír. Nem lehet könnyű kihozni a sodrából... De mára megunta a játszadozást, mert voltaképpen igencsak éhes volt. Azon kívűl sosem érezte úgy, hogy finnyás lenne. Így neki akár az erdő is megfelel.
-Köszönöm kedvességét. Igazából az erdő is megfelel, mindazon által előfordulhat hogy időnkét igénybe venném azokat a palackozott csodákat. -mosolyodott el- megkönnyítí a dolgom, hogy ezek szerint ön sem iszik ember vért. Mennyi ideje is? -tekintett rá várakozóan, hogy a gavallér vámpír válaszolhasson. Bár egyenlőre óvatos lesz irányában, mert akár hazudhat is. Viszont szimpatikus volt neki, hogy ő sem fogyaszt ember vért. Most vette csak előszőr szemügyre igazán. Jóképű vámpír volt, azt meg kell hagyni.
|
- Nem feltétlen csak emberire gondoltam. Ajánlhatom a Kastély körüli erdőt vadászatra, de ha nem óhajtja ilyesmivel vesztegetni az ideét, akkor a Szálló szolgálhat szintetikus vérrel is. Igényes elkészítés, tárolás, sőt, vannak kifejezetten olyan üvegeim is, amiket speciálisan kezeltek, mintha cska jóféle bor lenne. Ha szabad ilyen pórias kifejezéssel élni, fűszerezettek. Egyelőre csak a szobályába tudom hozatni, bármit is kíván, mert az ebédlőnket még renoválják. Elnézést kérek a kellemetlenségért - hajtotta meg magát egy kicsit.
|
- Nem is tudom! Húh! -sóhajtott kéjesen, majd körbetekintett, ismét a szobában. Laza könnyedséggel beleült a karosszékbe ami mellett állt, mintha belehullott volna, mint egy falevél a fáról.
-Tudja én 200 éve nem iszom. Ember vért. -mondta sejtelmes mosollyal, mert a ravaszkodást nagyon szerette alkalmazni. Bár az tény, hogy az embereknél hatásosabb, de a vámpírok egymás között is vívnak efféle játékokat, ami talán hatalmi harcnak is beillene. Evariszt jelenleg csak kóstolgatta, ismerkedett a házigazdával, semmi több. Ez talán egy külső szemlélődő számára nem volt nyilvánvaló, de a vámíp Úr számára bizonyára. Bár a rezgések alapján suhancnak érezte még, ami a korát illeti.
Akár meg is kérhette volna hogy üljön ő is le, de feleslegesnek érezte. Hiszen mégis csak Ő a házigazda.
|
- Igazán örülök, hölgyem, hogy elégedett a rendelkezésére bocsátott lakosztállyal - válaszolta még mindig óvatosan, de kifogástalan udvariasággal. Még a mosolyt is viszonozta. - Ha esetleg tehetek még valamit önért, ne habozzon bizalommal fordulni hozzám. Örömömre szolgál, ha a kényelmét biztosíthatom!
Persze tudott a XXI. század nyelvén is, de a szemben álló - bár nő révén nem illik a korát firtatni - egészen biztosan idősebb volt nála, így jobbnak látta, ha a régi etikett szerint közelít, amíg ki nem derül, hogy amaz hogyan viszonyul a modern korhoz.
Hogy honnan tudta, hogy idősebb? Maga sem lenne képes meghatározni, egyszerűen csak érezték a másikon, és kész. Persze megint más történet, hogy mennyire lehet erős, mert ugyan a kor persze befolyásolja, de nem az számít leginkább. Körülbelül az első 100 évben dől el azok számára, akik megérik, hogy milyen hatalmasak lesznek később. Addigra már bőven beleunnak az "öröklét" minden csalárd, csillogó ámításába és megmutatkozik, mennynire fogékonyak arra a különös mégiára, ami ezeknek a lényeknek sajátja. Van aki túllépte az 1000. évét, és mégis talán egy szinten ha mozog az ő erejével, azt is csak korának köszönheti. akadnak viszont olyanok, akik ha bár fiatalabbak, mégis jobb velük vigyázni.
A szemben álló tehát biztosan idősebb volt, de nem úgy tűnt, mintha az erejét próbálná összemérni a vár uráéval, így Drac is lazított kicsit a tartásán, és jobban szemúgyre vette az alakját, inkább már érdeklődve, mint fürkészve.
- Hozhatok esetleg valamit... hmm, enni?
|
[104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
