¤ HemoBlogin - A véremben van (hírek; frissek)

Vigyázz, Kész, Hulla ^^

2012.02.27. 14:36, LordDracul

Rendesen és módszeresen elhavaztam magam a tavasz kezdetére ^^ Lehet megdicsérni, nem vagyok szégyellős ^^

Itt van a RO-ra megírandó történetem, amihez még gyak hozzá sem kezdtem, csak elterveztem :P A pozitívum, hogy legaláb az ida tartozó interjút már leadtam, szóval az végre letudva. Közben van még három sztori félbehagyva, amiből másfél igencsak szintén időhatáros lenne. Meg még isten tudja... ott kezdődik, öszse kéne szednem, hogy hirtelen még mi mindent kéne írnom.

Viszont jó hír, hogy az összes süti elkészült, és megtalálta a címzettet, szóval vagy ma, vagy legkésőbb holnap a pontozásra is sor kerül, aztán majd jelzem a további, végső tennivalókat a Díj elnyeréséhez ^^

Mindeközben egyik meghökkentő dolog követi a másikat a Kastélyban ^^ Amorin (igen, AZ az Amorin) randizik (?????) Sironnal o.O looooool! Most szóljatok hozzá XD

Ráadásul Arleyn, aki eddig visszautasította minden kisérletemet egy nekromantára, most önként bízta magát Flex barátunk kezére :O Mindeközben Aurélia múltjáról is derülnek ki apróságok és Evariszt átavanzsál bölcs tanítóvá... Lufu pedig XD Ő Lufu ^^ szerintem mindanniyan tudjuk, hogy minden bejegyzése maga az agyhalál, szóval ő önmagában is halálos dózis XD

xXx

Közben az Alagsorban útjára igyekszem indítani a kihelyezett gyilkosságot ^^ Mivel oda csak a regisztráltak mehetnek, akik elmúltak 18-ak, és tudom, hogy innen nem sokan reggeltek arrafelé, ezért majd jövök titeket idegelni a kommentjeimmel XD

Megérkezett az egész banda végre, mind a 14 fő ^^

Van két főbefektetőnk, akik nem nagyon szívlelik egymást, és igazából magát a projektet sem annyira. Ráadásul a pasi (akit ti is ismertek, mivel Hil játsza ^^) jobban el van foglalva a hobbifotós kislánnyal, mint az igencsak tintásnak tűnő buszsofőrrel ^^

Van még egy eléggé vitriolos nyelvű újságírónőnk, egy cserfes, pletykás barátnő, friss házaspár, akiknek ez a nászútjuk is egyben. De nem maradhat ki egy afrikai kalandtúrából az original bennszülött sem, illetve a szépfiú, aki pedofil hajlamokat ébreszt a többi szereplőben kölyökképével, pedig van neki kleptomán hajlama is ^^

Hogy a szökésben lévő, nem épp makulátlan tiszta férfit ne is említsük, meg az orosz túravezetőt, Kenyában... logikus, nemde?

Akit még ismerhettek, az a nyugalmazott katona bácsi, akit a kisunoka küldött a halál...izé a szafarira, őt Wyndua játsza, a mi kedvenc Flex barátunk.

És ki más kaphatta volna meg a buggyant természetbúvár bogarász szerepét, a nem a jó öreg Partizán (alias Lufu)? XD

Mindenesetre impozáns társaság gyűlt össze, szóval igen érdekes történet elé nézünk, nem vitás ^^

Mivel ugye mindeki megérkezett, innentől intenzíven keresem majd a lehetséges gyilkos és nyomozó jelöltemet, szóval hamarosan az is eldől, hogy ki fog bekattanni és lemészárolni a többieket. Bájos ez a játék ^^

Majd mondom, jövök tudósítani, és akkor akár ti is találgathattok, játékon kívül, hogy ki lehet a gyilkos, és miért XD csak induljon el végre a busz :P

25 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 | 5 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2012.02.27. 15:49
Flex Mongrel (gondnok)

xD nem feszkóztam én rajta, csak mondom.

Idézet
2012.02.27. 15:32
Kethrin

Jó, rendben, erre már nem emlékeztem, mert nem tudok ennyi apróságot fejben tartani. Szóval nyugi! ;)


2012.02.27 15:21
Flex Mongrel (gondnok)

„ Mikor megnyalt, akkor leírtam hogy a varázserejébe billogozódott egy kissé a dolog. Lehet hogy szaga már nem volt, de más síkon még létezhetett amiről mondjuk te nem tudsz, mivel nem varázsló vagy, hanem vámpír. Problem megoldva.


2012.02.27 15:19
Kethrin

„ Na engem ez érdekel! :D Ha már időm nincs benne részt venni. :) Amúgy pedig kérem tisztelettel, jobb is, ha megosztjuk a vámpírtudásunk, mert így nem lesznek keresztbe bigyók, mint az imént is. Ahol Wyndua a fürdés után még úgy gondolta, hogy rajta van a jel, de közben meg  nincs is semmiféle jel. xD ???

 

Idézet
2012.02.27. 15:21
Flex Mongrel (gondnok)

Mikor megnyalt, akkor leírtam hogy a varázserejébe billogozódott egy kissé a dolog. Lehet hogy szaga már nem volt, de más síkon még létezhetett amiről mondjuk te nem tudsz, mivel nem varázsló vagy, hanem vámpír. Problem megoldva.


2012.02.27 15:19
Kethrin

„ Na engem ez érdekel! :D Ha már időm nincs benne részt venni. :) Amúgy pedig kérem tisztelettel, jobb is, ha megosztjuk a vámpírtudásunk, mert így nem lesznek keresztbe bigyók, mint az imént is. Ahol Wyndua a fürdés után még úgy gondolta, hogy rajta van a jel, de közben meg  nincs is semmiféle jel. xD ???

 

Idézet
2012.02.27. 15:20
Flex Mongrel (gondnok)

Milyen kisunoka?  Öregíted itten nekem szegény Elmert! Csak 46 és a lánya volt. Tudod a katonák korábban mennek nyugdíjba. *duzzog, mert mindenki leöregezi a kariját, pedig bármennyi éves, még mindig egy kandúr*

Idézet
2012.02.27. 15:19
Kethrin

Na engem ez érdekel! :D Ha már időm nincs benne részt venni. :) Amúgy pedig kérem tisztelettel, jobb is, ha megosztjuk a vámpírtudásunk, mert így nem lesznek keresztbe bigyók, mint az imént is. Ahol Wyndua a fürdés után még úgy gondolta, hogy rajta van a jel, de közben meg  nincs is semmiféle jel. xD ???

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 | 5 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Kattints!
Kattints a képre! ©Wyndua

 
Tervek

December

4. német
8. Nyíri
9. német
12. ledolgozás (24.)
14. Üzemgyűlés
       Niki
15. Nevtan
21. Gabi
22. német
28-30. meló

x haladni az elmélettel (jogsi)
   1 - 2 - 3 - 4 - 5
   gyakorlóvizsga
   záróvizsga
x ruhák szortírozása
x könyvespolc áthelyezése
x cipőtároló 2

továbbiak >>

 
HemoBlogin - A véremben van...
Friss bejegyzések
2015.11.17. 14:21
2015.11.02. 16:49
2015.10.04. 23:07
2015.09.27. 22:11
2015.09.20. 20:17
Friss hozzászólások
 

Kövesd Dracul LordDracul VárKastélya nevű tábláját a Pinteresten.

 
 

 
Építőkövek

#ajánló #archív #challenges #évösszegző #ficblog #formula 1 #hemoblogin #hétköznapok #idézet #jellemző #kelj életre! #kezdő írók #livejournal #melo-drama #morsfatum #oldalinfó #ovis(ar)ok #pacsit? #random #sulisságok #ünnepek

 
Áldozatok száma
Indulás: 2007-08-24
 

  • Black Vogue

{{Kérj cserét!}}x{{Itt hirdess!}}

szerk: LordDracul © 24#design: Wyndua és Boci :)
téma: blog, személyes, irodalom, szerepjáték | nyitás: 2007.08.24. | zárás: nem tervezett | böngésző: Mozilla | felbontás: 1024×768 | host: gportal

 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!