¤ HemoBlogin - A véremben van (hírek; frissek)

Fatal Error

2014.01.28. 00:20, LordDracul
Címkék: hemoblogin

Igen, írok is majd, meg helyzetjelentek, de most az a hülye helyzet állt éppen elő - mert hülye helyzetből persze mindig akad -, hogy napok óta egyszerűen nem fértem hozzá az asztalomhoz o.O Ugyanis a szobám átrendezés alatt áll, ahogyan terveztem, a kinőtt kiságy kikerült és a másik sarokban lévő kanapé (ugye nem kell magyaráznom, hogy egy sarokban lévő kanapé milyen célokat szolgál...? nem, te perverz! tudod jól, hogy minden hülyeség ide kerül leszórásra, a ruhák, a franctudjamik, szal totál káosz az egész, nah) került a helyére, hogy kölöknek legyen hol aludni.

Így, ha jól számolom, egyszerre két saroknyi bizbaszt kellett átcuccolni a megmaradt másik két sarokba, szóval még mindig nem látszom ki rendesen a disznőőlból, főleg, mivel éjjelente eddig melóztam is. Az asztalom, és az asztalomon a gépem, meg a székem is teli volt hát pakolva, és még csak ma sikerült idáig ösvényt vágnom. De győztem, hiszen telóról még mindig nem lehet gportalra normálisan posztot írni, tehát hogy vannak ékezeteim, ékes bizonyíték ^^

Azért szorgalmatosan írogatom a hétköznapokhoz a cuccost, és remélhetőleg nem is csúszom majd meg vele, mint általában ^^ bár jobb későn mint soha, szokták mondani, főleg az oylan lustábbféle dögök mint jómagam ^^

hétköznapok #23

2014.01.24. 20:15, LordDracul
Címkék: hétköznapok

 

kölök HATODIK szülinapja finom torta, nyam-nyamm finom kaja nyam-nyamm (még sosem csinált Anya lasagnet, de ez volt kölök kívánsága, és jól sikerült ^^ meg a gyümölcsleves is :W egy perce tudtam meg, hogy ma este nem kell mennem melózni *.* hogy bár nincs, de van melóm először mertem kölköt tíz percre otthagyni edzésen :D túlestünk az éves kontrollon (és szurin :S) sikerült végre rendes szortimentet venni az apró fülbevalóknak, így végre átláthatóbb nekiáltam kicsit pakolni (fél zsák szemét) és így odaférek a szekrényhez :D 42 szintre léptem a Simsben és van új frissítés :D forrócsoki és sültkrumpli (ez volt a vígaszdíj a szuriért) rájönni, hogy lement a ps3 ára, így már lesz esélyem végre szerezni egyet *.* kifizették a decemberemet végre van patron a nyomtatóban hogy a vörös macskának megvan mindkét szeme (elég durván nézett ki, azt hittük elvesztette) kaptam egy túrórudit osztálytársamtól

és Nektek?

Random fakadó

2014.01.21. 15:40, LordDracul

...Gyerekek, hogy van az, hogy munkám nincs, de megállás sem? Azon kaptam magam, megint éjszakázom, gyak kezdem ugyanazt csinálni, mint decemberben, persze semmi pénzért. Hol éri ez meg? Igazából ott, hogy ez pont annyival több, amennyivel nem lenne. Nem is panaszkodom most igazából, mert az  egyetlen bajom nem annyira a helyzet, mint inkább az, hogy a világ többi része nappal él. Én remekül ki tudom aludni magam délelőtt is, de az összes hülye telefonnal mindig ilyenkor találnak meg, mert normális ember ugye tízkor már azért fenn van. Kikapcsolni meg nem lehet, mert a család szanaszét van és másképp nem lehetne rendesen hangolni, ki, mikor, merre épp.

Egyébként meg jól jött a a kis plusz, amit összevakarásztam, mert így tudtunk rendes szülinapot tartani kölyöknek, jó kajával, finom tortával, ajándékkal, ahogy kell ^^ Ez volt a HATODIK. Olyan nehéz elhinni. Még mindig furcsa belegondolni, hogy idén, szeptemberben már iskolába megy. Pedig ebbe a blogba már akkor is írtam, amikor még meg sem született xD

A suli is jól megy, ötösre zárták az első évem a kedvenc tantárgyamból, ami kicsit meglepett, mert nem igazánn volt időm rendesen készülni a vizsgákra, jó érzés hogy ennek ellenére ment ^^ Már csak egy év. Jövő ilyenkor, ha minden jól megy, már a sikeres záróvizsgámról fogok beszámolni. Amen.

hétköznapok #22

2014.01.17. 11:17, LordDracul
Címkék: hétköznapok

 

találkozni L-el, mielőtt hosszabb időre kimegy külföldre, és egy jót dumálni metrózni *.* új fülbevalókat szerezni, féláron! átvariálni a költségvetésem jó zene, nosztalgia leporolni a közösségi felületeimet (Kastély, lj, cs etc.) nem írtam a múltkoriba, hogy van két új macskánk o.O

és Nektek?

A mai nap nagy igazsága...

2014.01.12. 22:49, LordDracul

... egy kávézó wc-jének falán ért ma. Hiába, mindig is tudtam, hogy az igazán nagy dolgok mindig itt születnek ^^

"Life is a bitch... ...than you."

Thank you xD

Kulcskaland

2014.01.11. 20:00, LordDracul

Tegnap este kikönyörögtem a kulcsot a portásnénitől. Merthogy órám lesz, kedden beszéltem a tanárra, aki mondta, hogy a szekrényben hagyta a könyvem, benne a nevemmel, mert az utolsó órán nem tudtam ott lenni (meló).

A néni rendes volt, végül előkotorta nekem a kulcs...okat!! Mert volt egy az épületnek, a teremnek és a szekrénynek. xD

Bementem, töksötét, nem tudom, a folyosón hol a villanykapcsoló. A szekrényben persze nem találtam meg a könyvem, mert mint előre mondta a portás, ő úgy tudja, kipakolták valamiért, csak azóta vissza lett rámolva...
Csüggedten bezárok szekrényt, termet, megyek a Szuroksötét (XD) folyosón, a lépcsőnél eszembe jut, hogy eddig mintha három kulcs lett volna a kezemben, és most gyanúsan csak kettő van.
Vissza, sötétben megfelelő kulcs kitapogat, szekrény kizár, harmadik kulcs megtalál odabenn. Szekrény visszazár, villany leolt, terem visszazár, tapogatózás a lépcsőkig, aztán learaszol, épület ajtaja becsuk, illetve próbál. Már teljes testsúllyal próbáltam benyomni, de a kis görény nem hagyta magát, amikor végül sikerült betolnom, akkor meg túlzottan benyomtam, azért nem ugrott a zárnyelv a helyére, húzhattam kijjebb... -.-"

Portára visszatér, elmesélem a viszontagságaim, néni röhög, folyik könnye, én menni emelet fel, mert így is késésbe voltam vala. Terembe benyit, vadidegenek. Frankón termet cseréltek, csak erről nekünk nem szólt senki xD Vigasztal, hogy később hozzán is benyitott valaki, aki meg a lentieket kereste.

Hogy mi lesz a könyvemmel? Elmeséltem, mi a helyzet, tancsinéni azt mondta, keddre kideríti ^^ Ennyi.

Oohh, és mondtam már, hogy ma befejeztem végre az utsó beadandóm is, és elküldtem? ¤.¤ Azt hittem, sosem jöve el ez a nagyszerű pillanat. Már a második esettanulmánynál sírtam kicsit, és volt még azon felül három :'D

hétköznapok #21

2014.01.11. 16:28, LordDracul
Címkék: hétköznapok

 

megkapni a fizut, amiért egész decemberben hülyére gályáztam magam megszerezni azt a CD-t, amin még hatodikos koromban magam is énekeltem 41 szintre lépni + új karit gyártani a Simsben együtt tölteni a Szilvesztert lecsukni az utolsó beadandó doksáját és végre elküldeni túllenni a vizsgákon megtudni a sikeres vizsgát remek rajzfilmek melegszecsa karácsonyfa hogy úgy tűnik, sikerül rendes tortát szereznem kölyök szülinapjára

és Nektek?

Viszlát 2013!

2014.01.11. 15:17, LordDracul
Címkék: évösszegző
Évösszegző

Utólag is Boldog Ünnepeket Mindannyiótoknak!

Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam idejében kiírni, de borzasztóan el voltam havazva - ha már az igazi cseszkődött megérkezni :P -, gondolom veletek is ez volt a helyzet, így talán nem is kell nagyon agyonmagyaráznom a helyzetet. Térjünk ki inkább a bejegyzés lényegére, az előző év összegzésére ^^

Ohh, még valami! Merlinre! Alig hittem el, amikor megláttam, hogy a gportal végre bevezette a cimkéket

hétköznapok #20

2013.08.31. 19:31, LordDracul

 

meló, mégha nem is állandó 33. szintre léptem a Simsben házi lekváros fánk hogy ha eléggé próbáljuk, a harag szép lassan elengedhető vicces fész-üzenetek hogy egy részét meg tudtam venni kölyök holmijának (zárt cipő, két vékonyabb nadrág, négy zokni és egy zippzáras felső, plusz egy busz xD hogy nem alszom be éjjelente beszélgetni alma rántott cukkini lelkesedés ágy aludni kávé random tüzijáték

 

és Nektek?

Pay up, suckah

2013.08.26. 16:22, Arleyn
tweedle-dee
bevezető szöveg, boldog vagy??
 

Kattints!
Kattints a képre! ©Wyndua

 
Tervek

December

4. német
8. Nyíri
9. német
12. ledolgozás (24.)
14. Üzemgyűlés
       Niki
15. Nevtan
21. Gabi
22. német
28-30. meló

x haladni az elmélettel (jogsi)
   1 - 2 - 3 - 4 - 5
   gyakorlóvizsga
   záróvizsga
x ruhák szortírozása
x könyvespolc áthelyezése
x cipőtároló 2

továbbiak >>

 
HemoBlogin - A véremben van...
Friss bejegyzések
2015.11.17. 14:21
2015.11.02. 16:49
2015.10.04. 23:07
2015.09.27. 22:11
2015.09.20. 20:17
Friss hozzászólások
 

Kövesd Dracul LordDracul VárKastélya nevű tábláját a Pinteresten.

 
 

 
Építőkövek

#ajánló #archív #challenges #évösszegző #ficblog #formula 1 #hemoblogin #hétköznapok #idézet #jellemző #kelj életre! #kezdő írók #livejournal #melo-drama #morsfatum #oldalinfó #ovis(ar)ok #pacsit? #random #sulisságok #ünnepek

 
Áldozatok száma
Indulás: 2007-08-24
 

  • Black Vogue

{{Kérj cserét!}}x{{Itt hirdess!}}

szerk: LordDracul © 24#design: Wyndua és Boci :)
téma: blog, személyes, irodalom, szerepjáték | nyitás: 2007.08.24. | zárás: nem tervezett | böngésző: Mozilla | felbontás: 1024×768 | host: gportal

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.