Annak idején az egyetemen jogból a legelső órától fogva az volt az egyik első szabály, amit a fejünkbe vertek és tovább sulykoltak, hogy "mindenkinek ahhoz és addig van joga, amíg a másikét meg nem sérti". Bár ez rettenetesen tág így, mégis leginkább ez fedi a valóságot, ami szintén nem csak néhány esetre korlátozódik.

Ha megiszom az összes limonádét, és nem jut a tesómnak... korlátoztam a jogát, hogy limonádét ihasson...

Ha megölök valakit, bármiért... korlátoztam a jogát az életre...

Innen pedig jönnek a kompromisszumok, amik leárnyalják ezt az egészet. Mert lehet, hogy a tesóm utálja a limonádét, nem is kérne belőle, vagy egyenesen nekem adta, vagy nem bánja, ha elfogy.

Lehet, hogy akit megöltem, egy utolsó szemétláda volt, aki meg is érdemelte, mert engem bántott, vagy másokat, esetleg baleset volt az egész.

De ezek már mind esetek, szituációk, amikben különféle döntéseket hozunk meg.

Életünk minden-egyes-pillanatában!

Ezt most kimondjuk, vagy ne mondjuk ki! Megtegyük, vagy ne tegyük! Itt válik el ember és ember közt a különbség.

Igen, ezzel a bűnözős dologgal belekaptál megint valamibe, amin én is sokat gondolkozom. Azért az embernek eljön egy pont az életében, amikor öntudatára ébred. És emellett, hogy mennyire fordul magába vagy inkább a külső tényezőkre figyel, az már teljesen az ő felelőssége.

Nekem is volt időszakom, amikor mindent ráfogtam valamire, és attól függetlenül, hogy a dolgok megoldódtak/elsikkadtak, olyan volt, mintha kötöttem volna magamra még egy csomót. (ez ilyen zárójeles személyes) Csak mert ha az ember akár csak egy kicsit is figyeli az emberi viselkedést, ezek könnyen felfedezhetőek. Kérdés, hogy eljut-e odáig, hogy rájöjjön, ezzel a viselkedéssel csak alul marad.

Hátra kell lépni két lépést; muszáj, vagy onnantól már mások életével is játszik az ember (akár a traumát követő viselkedésével, akár tettlegességgel ugye, ahogy a bűnöző példája is szól). És valahol itt kezdődik az igazi érettség, amikor nem csak kompromisszumot képes hozni az ember, hanem úgy felelősséget vállalni a környezetéért (emberiségért?) hogy azt ne pusztítsa a saját sérelmei miatt. Mert ehhez az egyhez nincs joga.

*sodródik továbbra is ^^*

Én is ezt fejtegettem pont, tulképp. Hogy bár jellemvonásainkban és azok túltengésében vagy épp hiányában lehetünk egyformák, de MI MAGUNK döntjük el, hogyan építkezünk abból, amink van! = Felelősek vagyunk a saját sorsunk irányításáért.

Perdze innentől bejönnek a nem vár és külső elemek, vis majorok és a köcsög Murphy, de mindez nem változtat a tényen, hogy az adott helyzetben, a kiosztott lapokkal mi gazdálkodunk, és az ebben való tudatosságunk fogja végül meghatározni, mi is lesz a játszma vége. ^^

A másik meg, igazad van, nem lehet mindig dolgok mögé bújni. Nem tudom tisztelni a bűnözőt (mert igenis van, akit lehet, akkor is, ha nem értek vele egyet), akinek az az összes védekezése, hogy "nehéz gyerekkorom volt". Igen, az volt. De felnőtt, elmúlt, és onnantól igenis ő döntötte el, hogy hagyja magát ennek az árnyékában élni, mert ez az egyszerűbb, vagy felnő a feladathoz, hogy túllépjen rajta és maga döntse el, hogy nem olyan felnőttkora lesz, amilyen gyerekként volt az élete. Igen, lehet, hogy a szülők elbaltázták a nevelést, de ha tudatában vagyok azzal, hogy ez így volt, hogy "rossz volt a gyerekkorom", akkor ebből az is következik, hogy azt már tudom, hogyan NE csináljam. Ha akarom, ugye...

Ebben van valami, csak magát a predesztináció jellegét nem szeretem a dolognak - plusz, hogy az emberek ebbe kapaszkodnak sokszor (még ha nem is hisznek benne) ahelyett, hogy irányítanák az életüket. Szerintem mindenki abba az irányba csavarja önmagát, miután felfedezte ennek a képességét, amerre akarja.

Plusz, ha az ember elolvassa, már elkezdi tudatalatt azonosítani a dolgaival, akkor is, ha nincs köze hozzá - csak hogy igazolja valami. Érdekes jelenség, valahol a babona határán áll, és mégsem teljes egészében az.

*Arleyn elgondolkodott a félnapi kávéja után*

Én sem hiszek a horoszkópokban, mármint a napi szintű szarságokban, de tartom, hogy az általános jellemzésben azért van valami, mivel ezek több ezer évre nyúlnak vissza, és azért a régiek nem voltak hülyék. Tényleg felfedezhető minta az azonos korban születetettek viselkedésében és hozzáállásában a dolgokhoz. Persze ezek jobbára csak alapok, olyasmimk, amik egységesen meg vannak mindenkiben és aztán nagyon sok függ a neveltetéstől, a környezettől, hogy ki mit domborít ki belőlük végül. Gondolok itt olyasmire, hogy mindenkiben van intelligencia - elvileg -, de típus, szorgalom és akaratfüggő, hogy ez elveszik, vagy ezermester lesz az illető, vagy feltaláló, esetleg rafinált sorozatgyilkos... Alapok vannak, amik bizonyos jegy szülötteire még jellemzőek, de teljesen szabadfelhasználásúak, mi döntünk aqrról, miképp kamatoztatjuk, vagy épp hanyagoljuk.

Mert ha hülyeség is, mégis azt kell mondjam, eléggé vidrás vagy, ahogyan Manka eléggé ludas, sok tekintetben ^^ Ha nekem kéne jellemeznem titeket, vsz vm hasonlót hoztam volna össze, persze cirka nyolcvan +/- 100 oldalban, engem ismerve xD