¤ HemoBlogin - A véremben van (hírek; frissek)

Ezmegaz

2014.05.02. 18:27, LordDracul
Címkék: hemoblogin

a kölök kis híján zárolta a SIM kártyámat o.O Elkezdte beírogatni a PIN kódot, csak ugye baromira nem fogta, hogy valami gond van, így amikor megláttam, hogy már a PUK kódért rinyál, kicsit lefagytam, főleg mert, tegyétek a kezetek a szíveitekre (igen mindre) és mondjátok, hogy ti mindig emlékeztek rá, hogy hova szórtátok a kódokat :P

egyik nap azért nem vittem be a cuccomat szoftver-frissíteni, mert amikor elindultam, csöpögött az eső, és úgy gondoltam, nem jó ötlet kütyüvel szarráázni... mire beértem, teljesen elállt, verőfényes nap, csodás idő...
Következő nap verőfény, tiszta ég, ezért fogom a cuccot és elindulok vele. Még jó, hogy megvárta, míg leszállok, csak akkor kezdett esni, utána meg szakadt egész estig -.-"

de jó buli volt M. sörébe belecsempészni a Tequilát, mert ő állította, hogy nem hisztis, de szerintünk jót tett volna neki, ő mégis csak kötötte az ebet a karóhoz ^^ aztán ő balra elnéz, pia beleönt egyik oldal, jobbra elnéz, pia beleönt másik oldal, aztán meg fetrengünk a röhögéstől, amikor kijelenti kicsivel később, hogy látjuk, nem is kellett a pia, jobb hangulata lett anélkül is :'D de végül elárultuk neki, hogy a söre félig made in Mexico volt xD

rejtély, hogy a kertben miért nőnek háromszor akkorára a nőszirmok, mint máshol, főleg mivel olyan szinte nincsnenek kezelve, hogy le sem voltak vágva tavaly, virágzás után, pedig akitől a hagymákat kaptam, a lelkemre kötötte, hogy le kell *csodálkozik* a végén még csúnyán lebukom, hogy mi(ki)ket ások én el a kertben xD egyébként ez a többi virágunkra is jellemző, fene tudja miért, de imádják a helyet és mind abnormálisan nagyra nő. A kertünk egy mutánsparadicsom. Nem fog meglepni, ha egyszer elősétál a füvesből egy kacsacsőrű ^^

Még nincs hozzászólás.
 

Kattints!
Kattints a képre! ©Wyndua

 
Tervek

December

4. német
8. Nyíri
9. német
12. ledolgozás (24.)
14. Üzemgyűlés
       Niki
15. Nevtan
21. Gabi
22. német
28-30. meló

x haladni az elmélettel (jogsi)
   1 - 2 - 3 - 4 - 5
   gyakorlóvizsga
   záróvizsga
x ruhák szortírozása
x könyvespolc áthelyezése
x cipőtároló 2

továbbiak >>

 
HemoBlogin - A véremben van...
Friss bejegyzések
2015.11.17. 14:21
2015.11.02. 16:49
2015.10.04. 23:07
2015.09.27. 22:11
2015.09.20. 20:17
Friss hozzászólások
 

Kövesd Dracul LordDracul VárKastélya nevű tábláját a Pinteresten.

 
 

 
Építőkövek

#ajánló #archív #challenges #évösszegző #ficblog #formula 1 #hemoblogin #hétköznapok #idézet #jellemző #kelj életre! #kezdő írók #livejournal #melo-drama #morsfatum #oldalinfó #ovis(ar)ok #pacsit? #random #sulisságok #ünnepek

 
Áldozatok száma
Indulás: 2007-08-24
 

  • Black Vogue

{{Kérj cserét!}}x{{Itt hirdess!}}

szerk: LordDracul © 24#design: Wyndua és Boci :)
téma: blog, személyes, irodalom, szerepjáték | nyitás: 2007.08.24. | zárás: nem tervezett | böngésző: Mozilla | felbontás: 1024×768 | host: gportal

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.