Csak én vagyok hülye, mindegy milyen nap van.

Ma jött, a megbeszélt tíz óra helyett fél tizenegykor, a volt párom a gyerekért. Szegény már attól sírt, hogy beültettem a babaülésbe. Gyűlölöm a helyzetet, a könnyeimet, az idegességet, ami mar, valahol egészen belül. Képtelen vagyok bármire is koncentrálni, mert leghátul mindig ez a gondolat mantrázik a fejemben. Kínomban pedig már mindent kitaláltam. Mára időzítettem a megbeszélést az írótársammal, Laurassal, akivel egy közös történeten ügyködünk, és nekiálltam feltölteni ide az írásaimat. Megettem egy egész tábla csokoládét, és.... ááááá ....

Még szükségem van egy jó design-ra. Valószínűleg BarT-ot kérem meg, végtére is a másik oldalamra is ő tervezi az ilyemiket.

Mára egyébként nem is terveztem nagyon semmit. Teljesen lefoglal az ideg. Még a jelenlegi páromat sem bírnám most elviselni. Az lenne a legrosszabb, ha megpróbálna megnyugtatni, mert azért lennék ideges, hogy nyugtatnia kell, értitek ezt? Tudom, tudom *megértően bólogat* hülyébb valószínűleg én sem leszek, de nézzétek ezt el nekem.... most...

15:25

A Fiam végre itthon van. Igen, nincs semmi baja. Most mondhatnág, hogy na ugye, de nem teszed, mert vagy már van gyereked, vagy nincs és akkor amúgy sem értheted.
Kicsit nyűgli szegénykém, valószínűleg nem aludt eleget. Lassan lehet, hogy enni is kéne neki adni valamit.
Annyira megkönnyebbültem. Most már csak a két hét múlva esedékes szombat miatt kell rettegnem, mert jövő héten nem jön. De kibírjuk. Én és a Kicsi is. Ha a JóIsten is megsegít. Mindenesetre hálás vagyok, hogy nem történt semmi baj.