2012.02.07. 15:58, LordDracul
Nah jam, úgy tűnik, habár még tegnapra nyúlisk vissza, részemről.
Ma reggel, miután életet vertem magamba, elhatároztam egy fontos dolgot, újfent. Hogy rendszert viszek az életembe. Haha, ezt nem tudom hanyadszor játszom el, erről is kéne egy statisztikát vezetnem lassan, ha már annyira oda vagyok értük. De most megint megpróbálom.
Azért délutén, amikor a szokásos köreimet futottam a neten (lj barátok bejegyzései, TK fórum moderálás, e-mailok, álláskeresés) még nem volt pontosabb, határozott képem, leszámítva, hogy mielőtt ledöglöttem volna a laptop elé, cska a kölökkel törődtem, semmi mással. Csak vele. Azóta nyugton van :P Igen, énis levontam a következtetéseket, nem kell piszálni -.-"
A ráébredés eztán történt meg, amikor is msn-en összefoglaltam a mai csodás napomat.
Meg egy nappal ezelőtt, amikor gyak pofán vágott a felismerén, még jó, hogy msnen tette, így elég messze volt tőlem, hogy élőbe ne toldja meg. Egy barátommal cseverésztem, aki lehordott mindenféle hülyének, és a legszörnyűbb, hogy teljesen igaza volt. Aludtam már rá egyet, és nicns mit tenni, ha még így is egyetértek vele :S
Ez felrázott. Ahogyan Kethrin blogja is, ahol dettó ugyanerről ír, hogy észre sem vette, mikor vált gépiessé a mondat, hogy "jól vagyok, semmi bajom, nem süppedek bele". Észre sem vettem mikor, de megtörtént. Megint.
Most kidugtam az orrom, és erősen szurkolok, hogy így is maradjon és a többi részemről is ellapátoljam a guzmót. Ezt a mai napot még meghagyom magamnak iylen féltengelice napnak, hiszen úgyis mindjárt vége, és holnap reggel időben kelek.
Addigra összeszedem a Terveimet.
"Hát legyen egy terv - mert terv az kell -,
Amiben eleve ott az elv, hogy - ha kell - dobjuk el!"
xXx

17. Készítesz vázlatot vagy jegyzéket, amikor történetet írsz? Miért nem/igen?
18. Honnan jön az ötlet, hogy megírj egy új sztorit?
19. A gépen írsz vagy füzetbe?
20. Milyen forrásokat használsz?
21. Milyen gyakran írsz, és mennyit?
17. Van amikor a jegyzet hosszabb mint a történet, de van amikor húsz fejezethez csak egy szereplő felsorolásom van. Nem tom miért. Időnkét így jön ki, időnként úgy.
18. Bárhonnan. Akár egy elégetett reggeliből.
19. Gépen. Utálok füzetbe.
20. Könyvek, google, wikipédia, anyám, nagyanyám... egyéb ősök...
21. Szinte minden nap, de eléggé változó hogy mi hova és mennyit.