¤ HemoBlogin - A véremben van (hírek; frissek)

ÉK I/2.

2012.10.18. 21:43, LordDracul

Ahogyan ígértem, csütörtökönként lesz frissítés az ÉK-ből. Az, hogy reggel, vagy este, változó, de elvileg mindig ezen a napon :) Az előző kérdések természetesen továbbra is kitölthetőek, csak ne feledjétek el jelezni, ha visszamenőleg dolgoztok, hogy javítani tudjam majd a [Profil-Kép Csarnokban] is ^^

xXx

2. Faj

Ember, vámpír, vérfarkas, elf, tünde, sárkány, boszorkány, királylány, törp, ork, zombi, szuperhős... és a félvéreket még nem is említettem, megannyi lehetőség. A te karaktered vajon micsoda?
Fontos lehet meghatározni, hiszen a faj sajátosságai, vagy az azoktól való eltérés már gyönyörűszép kontúrt adhat a szereplőnknek.

3. Nem

De. Haha :D Tehát, fiú-e avagy lány? Elég sarkalatos érdés tud lenni, és néha nem teljesen egyértelmű.

4.1 Hol lakik? Állandó lakóhelye

Az a hely, amit az otthonának nevez, ami első helyen szerepelne a lakcím kártyáján, ha lenne neki. Itt ki lehet térni az országra, térségre, városra, még az utca, házszám is beleférhet.

4.2 Hol élt előtte, milyen körülmények között?

Ez csak akkor élő opció, ha nem egy helyen élte végig eddigi életét a szereplőnk. Érdekes lehet, mondjuk, ha egy kidőlt-bedőlt kunyhóból eljutott a kacsalábon forgó kastélyig.

4.3 Hogyan jellemezné az otthonát?

De ide tartozik az otthon típusa is, családiház, panel, vityilló, barlang, fészek... Mennyire othonos, barátságos, félkész, vagy lepusztult, rendes, rendetlen, nagy, kicsi... Mit jelent számára a hely, szeret otthon lenni, vagy inkább menekül?

4.4 Ma is ott él? Ha nem, ideiglenes lakóhely

Ez például a Szállósok számára remek kérdés, hiszen, hacsak nem az ideköltözés szándékával jelentkeztek be, akkor nekik jelenleg csak ideiglenes lakóhelyük a kastély ^^ Ezen belül lehet kicsit mesélni a lakosztályról, megemlíteni vele kapcsolatos, fontos dolgokat.

5.1 Születési dátum, év, hónap, nap

A vámpíroknál ez ugye kicsit macerás, mert egyrészt van az emberi születésnap, és a vámpírként ébredés napja, ami ugye nem feltétlenül esik egybe.
A többiek számára - egy, két extrém esetet leszámítva, mint a zombik etc - azt hiszem, ez egyértelmű :)

5.2 Születési hely, ország, város

Az a hely, ahol született. Az ország, a város, kórházban, szülőotthonban? Úton, útközben, otthon, hajón, repülőn...? Tessenek elereszteni a fantáziát :)

5.3 Kora

Ide jön a pontos évek száma, azaz, jelenleg hány éves is a szereplőnk? Az újraéledőknél itt megint kicsit kavaros a helyzet ugyan, de azért áthidalható ;)

5 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2012.11.10. 19:36
mandala

2. Faj
Ember a szentem, tetőtől-talpig.

3. Nem
(Vagy mégis? Ezt a viccet nem lehet elégszer elsütni) Nő, bár hivatalosabb ha odabiggyesztünk egy "fiatal" jelzőt.

4.1 Hol lakik?
Otthon. Szóval egy Rejtek nevű eldugott kisvárosban, valahol Magyarországon. Közelebbi: Csillag utca 13. 

4.2 Hol élt elötte, milyen körülmények között?
Erre csak a Teremtő adhat kielégítő választ, de hát ő meg nem szokott soha semmire válaszolni. Úgyhogy így azt se tuom, hogy milyen körülmények vették körül, mikor úgy döntött, hogy megnézi magának a Föld nevű siralomhelyet.

4.3 Hogyan jellemezné az otthonát?
Kényelmes és családias. Ráadásul kutya-és haverbarát, vagyis jó nagy kertje van, ahol nemcsak a háziállat futkoshat kedvére, de a házibuliba meginvitált barátok is kényelmesen elsátrazhatnak. Tiszta, rende, és a fel-fellobannó viták ellenére, amik minden családban megesnek, szeret ott lenni.

4.4 Ma is ott él?
Naná! És ez nem is szorul bővebb kifejtésre.

5.1 Születési dátum év,  hónap, nap
1993. 07.17

5.2 Születési hely, ország, város.
Rejteken születet. mivel ez annyira eldugott hely, hogy rendelkezik saját kórházzal, tűzoltósággal, rendőrséggel, és mkinden egyébbel. Csak összekötetéssel nem.

5.3 Kora
Na ki számolja ki? De azért, hogy ne kelljen fárasztanotok magatokat elárulom, hogy 19.

Idézet
2012.11.09. 14:31
Arleyn

 

2.Faj
Ember. Határozottan - legalább is, jelenleg. Eddig élt, meghalt, élt. Guess what's next.
 
3.Nem
Így feléledve elég egyértelműen nő... hullaállapotban az emberek általában udvariasak és nem mondanak semmit.
 
4.1.Lakhely
Állandó lakhely: LordDracul Várkastélya, 1.em., 1-es szoba, Gyökerező Hullák Arborétuma.
 
4.2.Előző lakhely
Oh hát lássuk csak... Egyiptom egyik ősi, elveszett dinasztiájának palotájában.
(ha nem vesszük -töbek közt - a piramist, az ősmúzeumot, a sírrablók hajóját, Indiát, egy műgyűjtő vak öregasszony házát és egy antikváriumot)
 
4.3.Hogyan jellemezné az otthonát?
Kéjlak.
Miután átvette a trónt, több változtatást is eszközölt az amúgy sem szerény királyi rezidenciában (pedig az apja sem volt prűd stílus terén).
Szoborszegélyes sétányok, pálmalugasok, szökőkutak, tükörtermek, tetőkertek, és persze a trónterem...
Visszatekintve talán túlzás volt a rengeteg egzotikus szolga és állat, a méregdrága (és emellett igazi mérgek) kelmék és ételek. Kiszámolva, ha még a trónon marad 30 évig, az ország vagyonának mintegy 21%-át elpocsékolta volna.
 
4.4.Ma is ott él?
Nem. De nem is menne vissza. Az a világ már kinőtte őt - vagy ő azt - végeztes lenne visszatérni.
Néhány dolog jobb, ha csak fakuló emlékkép marad, és a bezárult ajtókat nem mindig tanácsos kinyitni.
 
5.Születési dátum
Egy hölgy korát nem firtatjuk. De augusztusban született, amikor a legragyogóbbak a csillagok, és legfüllettebbek az esték.
 
5.2.Születési hely
Kairóban született, a dinasztia különrezidenciáján. Akkoriban a palota a Nílus felsőbb partjain helyezkedett el, az ország pedig hadban állt már hosszú évek óta.
A királynő, udvarhölgyeivel elhagyta a palotát az utolsó hónapokban, és ott adott életet lányának, a döntő csata napján. Egyiptom győzedelmeskedett.
Ennek köszönhette, hogy hosszú, tartós béke szállt az országra, és talán ezért is lett ennyire hálátlan.
 
5.3.Életkor
Ha kérdezik, egyöntetűen hatezret mond. Egyes évek nem igazán számítanak már neki, ha pedig újabb száz eltelt, azt csak megérzi már.
Idézet
2012.10.22. 16:48
Flex Mongrel (gondnok)

2. Faj

Ember. Vámpírvadász. Bár ez utóbbit nem tudom mennyire faj.

3. Nem

pasi

4.1 Hol lakik? Állandó lakóhelye

nincs, ill. jeleleg a kastély

4.2 Hol élt előtte, milyen körülmények között?

világcsavargó olt. Eredetileg Erdélyben lakott, de onnan hamar távozni kényszerült. Utána gyakorlatilag mindenhol.

4.3 Hogyan jellemezné az otthonát?

Jelenleg tyúkól. A szülői házban ugyan is mindenki vércsirke lett.

4.4 Ma is ott él? Ha nem, ideiglenes lakóhely

Ez a kastély.

Idézet
2012.10.20. 17:07
Siron Loch

Jó, hogy újrakezdtük, közben egy csomó apróságot kitaláltam, és pontosítottam :)

2) faj: félig ember, félig szirén

3) nem: igazából nő, de jelenleg férfinek álcázza magát

4.1) állandó lakhely: nem rendelkezik ilyesmivel, egész életében mindig költözödni kényszerül, ilyen-olyan okoknál fogva

4.2) eddigi életkörülményei: folyamatosan költözködött, a helyek legtöbbször eléggé igénytelenek, sok esetben szinte élhetetlenül rosszak voltak, egyedül az iskolájában voltak rendes körülményei, illetve most, hogy a kastélyba költözött

4.3) otthonának jellemzői: fontos, hogy vízközeli legyen, már csak a fajtája miatt is igényli, habár megvan nélküle is, ha muszáj, de az ereje jó részét innen meríti, egyébként nem vágyik nagy luxusra, egy rendes, csendes, nyugodt hely bőven megteszi

4.4) ideiglenes lakóhely: a Lord, hogy segítse a rejtőzködését, felajánlotta, hogy lakhat vele a kastély D tornyában, ezzel is minimalizálva a lebukás esélyét, ki merné a házigazda lakáját zaklatni? :D

5.1) születésnap: 1993.03.03.

5.2) születési hely: valamelyik görögországi szigeten

5.3) kora: 19 év (lassan öregszik, fajának rettenetesen fiatal példánya)

Idézet
2012.10.20. 10:01
Lufu

2.) Faj: molyember

3.)Neme: hím nemű molyember (ember

4.1 ) Lakhelye: A Lord Kastélya (állandó)

4.2)  Eredetileg a mongol sztyeppén egy jurta volt a lakhelye. Utána a Föld minden pontján ruhákat zabált. Most épp hellyel-közzel a kastélyban tartózkodik. NINCS álandó lakhelye.

4.3) Nincs állandó otthona, a kastélyban csak ideiglenes lakó. Egyébként pedig ruhásszekrényekben szeret tartózkodni.

4.4) Az ideiglenes lakóhelyem most a pincében van, egy ruhásszekrényben.

5.1) 1121-ben született. Hónap és nap nem ismert, mert akoriban nem volt pontos Mongóliában az anyakönyvezés. :)

5.2) Valahol a mongol sztyeppén született, egy jurtában.

5.3) Jelenleg 892 éves.

 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Kattints!
Kattints a képre! ©Wyndua

 
Tervek

December

4. német
8. Nyíri
9. német
12. ledolgozás (24.)
14. Üzemgyűlés
       Niki
15. Nevtan
21. Gabi
22. német
28-30. meló

x haladni az elmélettel (jogsi)
   1 - 2 - 3 - 4 - 5
   gyakorlóvizsga
   záróvizsga
x ruhák szortírozása
x könyvespolc áthelyezése
x cipőtároló 2

továbbiak >>

 
HemoBlogin - A véremben van...
Friss bejegyzések
2015.11.17. 14:21
2015.11.02. 16:49
2015.10.04. 23:07
2015.09.27. 22:11
2015.09.20. 20:17
Friss hozzászólások
 

Kövesd Dracul LordDracul VárKastélya nevű tábláját a Pinteresten.

 
 

 
Építőkövek

#ajánló #archív #challenges #évösszegző #ficblog #formula 1 #hemoblogin #hétköznapok #idézet #jellemző #kelj életre! #kezdő írók #livejournal #melo-drama #morsfatum #oldalinfó #ovis(ar)ok #pacsit? #random #sulisságok #ünnepek

 
Áldozatok száma
Indulás: 2007-08-24
 

  • Black Vogue

{{Kérj cserét!}}x{{Itt hirdess!}}

szerk: LordDracul © 24#design: Wyndua és Boci :)
téma: blog, személyes, irodalom, szerepjáték | nyitás: 2007.08.24. | zárás: nem tervezett | böngésző: Mozilla | felbontás: 1024×768 | host: gportal

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.