¤ HemoBlogin - A véremben van (hírek; frissek)

2012-es blogösszefoglaló

2013.01.09. 18:12, LordDracul
Címkék: évösszegző

Egy ismerősöm csinálja ezt lj-n, és hirtelen kedvet kaptam hozzá. A lényeg az, hogy az adott év minden hónapjának első bejegyzését kell linkelni, ebből jön ki a lista ^^

Nos, lássuk, mink volt tavaly?

Január: Újév - felmondtam a munkahelyemen (nocom XDXD)

Február: ÍK és RO 1. - Az Írói Kérdőív, aminek meglepően nagy sikere lett, és lezárásra került az I. Roxfort Olimpia 1. fordulója is, amit másodikként zárt a Mardekár csapata

Március: ÉK 2 és Gyilkosság - az Építsünk Karaktert kezdeményezést is érdeklődés fogadta, így közzétettem a második részt, közben folyt az Alagsorban kihelyezett gyilkosságunk
Hozzáfűzném, hogy ekkor már üzemelt a Szállónk és ekkor tervezgettem az utazásomat Wynhez ^^

Április: A hallgatás vára - melyben jó szokásom szerint megint kaptatok egyveleg mindent, ami csak eszembe ötlött. Egy kis random írogatás, napi ügyintézés, hogy lusta fordító vagyok és kaptam rózsaszín csillagokat ^^

Május: Szálló galéria - ez leginkább Wyn érdeme, ekkor készültek el azok a skiccek a Szálló lakóiról, amik jelenleg is láthatóak a hely főoldalán ^^

Június: Füvezik - valami megszállt, mert a kertben és odabenn is rengeteget szöszöltem

Július: Netkapcsolatom, csapó 5330. - A Végső (?) csapás - mint valami szar, zs kategos tragikomédia... én és az én ingadozó netkapcsolatom harca (mondanom sem kell, hogy nem ekkor oldódott meg :P)

Augusztus: Publikációs lehetőség - A Töviskapu meghirdette a saját novellapályázatát, ahol a nyertesek műveit papír alapú antológia lapjaira nyomtatták

Szeptember: Nyaralás vége lassan, jön az ősz, csoszog halkan... - huhh, hát itt hirtelen nagyon sokminden történt, a részletes listát olvashatjátok a posztban. A lényeg, hogy rengeteg kis lépést tettünk meg és TERVEINK (!) lettek ^^

Október: GPortálosúj kategok és törött ablak - új kategokat hoztak létre, a kölök pedig befejelte az ajtó alsó üvegtábláját, de hála Isten, nem lett nagyobb baja!

November: ÉK I/4. - az újraindult Építsünk Karaktert első nagy blokkjának befejező része ^^

December: Az Év honlapja verseny - nem értünk el semmit, de helyette volt egy fantasztikus gyilkosságunk *.* köszönet érte mindenkinek, baromira élveztem! (L) részemről nem bántam meg, hogy inkább ebbe fektettük az energiát *.*

Összegezve, én azt látom, hogy az oldal, az eddigiekhez, és főleg hozzám képest :P viszonylag stabilan üzemelt. Csomó dolgot kezdtünk el és csináltunk együtt, és fontos, hogy lettek célok is, amiket többé-kevésbé próbáltunk, vagy próbálunk elérni ^^ Ez azért jó, mert ebben ott a fejlődés lehetősége.

A fenti összegzőből pedig kimaradtak még olyan dolgok, mint az elkészült Facebookos profil, a #hétköznapok sorozat és oldalakon át lehetne mesélni a gyilkososokról, vagy akár a szállóról.

Én amondó vagyok, remek évet zártunk, és nagyon remélem, hogy jövő ilyenkor ugyanezt megint elmondhatom Nektek ^^

1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2013.01.13. 11:40
Ripley
Szerintem is termékeny éved volt. ^^ Bár mostanában nem lébecolok erre annyit mint szeretnék, nagyon szeretek benézni, mert mindig hangulatba hozol a játékhoz. ;)
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Kattints!
Kattints a képre! ©Wyndua

 
Tervek

December

4. német
8. Nyíri
9. német
12. ledolgozás (24.)
14. Üzemgyűlés
       Niki
15. Nevtan
21. Gabi
22. német
28-30. meló

x haladni az elmélettel (jogsi)
   1 - 2 - 3 - 4 - 5
   gyakorlóvizsga
   záróvizsga
x ruhák szortírozása
x könyvespolc áthelyezése
x cipőtároló 2

továbbiak >>

 
HemoBlogin - A véremben van...
Friss bejegyzések
2015.11.17. 14:21
2015.11.02. 16:49
2015.10.04. 23:07
2015.09.27. 22:11
2015.09.20. 20:17
Friss hozzászólások
 

Kövesd Dracul LordDracul VárKastélya nevű tábláját a Pinteresten.

 
 

 
Építőkövek

#ajánló #archív #challenges #évösszegző #ficblog #formula 1 #hemoblogin #hétköznapok #idézet #jellemző #kelj életre! #kezdő írók #livejournal #melo-drama #morsfatum #oldalinfó #ovis(ar)ok #pacsit? #random #sulisságok #ünnepek

 
Áldozatok száma
Indulás: 2007-08-24
 

  • Black Vogue

{{Kérj cserét!}}x{{Itt hirdess!}}

szerk: LordDracul © 24#design: Wyndua és Boci :)
téma: blog, személyes, irodalom, szerepjáték | nyitás: 2007.08.24. | zárás: nem tervezett | böngésző: Mozilla | felbontás: 1024×768 | host: gportal

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.