folyt.

“amiket soha nem mertem elsírni, mert féltem, még mindig félek, hogy felsértene, ha hagynám őket előbuggyanni.” – egyes szám-többes szám: amiket-felsértene-őket, helyesen: felsértenének

Az a baj, hogy a mondat egy részét ragadtad ki, így valóban nem értelmes. De ha az egészet nézed, ezt kapod:
A könnyeket nem meri elsírni, mert fél, ha megpróbálja, akkor Az Az Álom, ami összetört, felsértené, majd visszatérünk a könnyek képhez, ami megint többesszám.

“Szebben szikrázik az összetört ékkő, mert több oldalról éri a fény.” – a fény ugyan onnan éri: több oldalra veri vissza a fényt

Több oldalról éri, hiszen egy kockának, mondjuk, van hat oldala, de ha feldarabolod mondjuk csak kettőbe, akkor már tizenkét oldala lesz…

“Sokkal többnek látszik így, szétforgácsolva, mintha egészben őrizgettem volna, bár tény, hogy kevésbé értékes.” – első vessző felesleges, jelen-múlt: látszik így-őrizgettem, helyesen: őrizgetném

Most látszik többnek, és már összetörtem. Ez régen történt, nem ebben a pillanatban. Most már csak a szilánkokban “gyönyörködünk”.

“mint az alagút végi.” – alagútvégi

A magyar nem véletlen használ erre két szót.
Az alagútvégi fény, az az a fény
de ez nem biztos, hogy egyenlő az alagút végén lévő fénnyel, mert az lehet akár a vonat is, mint az egyszeri viccben

“és nem a vakuk ócska utánzatát,” – nem utánzását akart lenni?

nem. Mert nem a vakuk fényére van szükségem, hanem a Napra, annak a mindent fénybe vonó kitörésére, és nem arra az “ócska” villanásra, mire a fényképezőgép képes.

“Megvakulok, ahogy villan. Káprázik.
Felém villannak a mosolyok,” – sok a villan

Ami erőszakosan állítja párhuzamba a merev képek ígéretét a már most merev mosolyokéval.

Az írás ezt takarja. Amikor odaérsz, és rádöbbensz, hogy mindig ezt akartad, de mégsem. Amikor megmászod a hegyet, és rájössz, nincs tovább, elfogyott. Ennyi. Amikor hónapokat készülsz, ott a nagy pillanat, és elmúlik…
A fokozás is erre hivatott. Mindig várod Azt a pillanatot, és nem kapsz igazából semmit.
Csapong, mert bevillannak a képek, nem összefüggően gondolkozol, közben keresed a válasz a kérdésre: miért? Miért kerested ezt?
Ez adja a lüktetést, és a lényeg pedig, hogy igenis eljutsz az A-ból a B-be, azután rájössz, hogy inkább szeretnéd elölről kezdeni.
A képek pedig pont csak annyira zavarosak, amennyire az ember gondolatai azok.

Köszönöm, hogy írtál, az elemzésedet, és ezt a másik olvasatot. :)
Üdv. Drac

A válaszom, első fele, mert nem engedi fel egyben :@

Akkor kezdem elölről, és igenis megvédem ezt az írást olyannak, amilyen. Mert ennek született. :)

A cím: Nem véletlenül volt “Az út végén” az eredeti címe. Ez a “történet” önmagában is egy életút vége. Amikor elér valaki oda, ahová mindig is feltörni vágyott, és egyben annak a küzdelemnek is a vége, amit addig harcolt. Ott pedig kénytelen rájönni valamire. Hogy ennyi volt. Vége.

“hogy végül minden ezernyi szikrára robban majd.” – szilánkokra robban

Szikrákra robban, mert ezek apró csillagocskák mindössze, mint a fényszóró szikrái, amik felfénylenek, majd kialszanak. A szikráknak mindig van egy újabb esélyük, hiszen azokat újra, s újra érheti a fény. A szikrák meghalnak. Azonnal.

“Egészen olyan lesz, mint egy szappanbuborék” – nem tudom mit takar a hasonlat, de mintha nem illene a képbe, szilánkos szappanbuborék – hát?!

Maga a jelenség fog hasonlítani arra, amikor az a bizonyos buborék szétpattan.

“a fehér szilánkos takarót” – felesleges a szilánkos, még a jeges hó sem szilánkos, esetleg kristályos

A kristályos hótakaró egy baromi nagy sablon. Ráadásul ez a takaró nem puha, nem meleg, nem védelmező, ez a takaró fáj, és még inkább összeszabdal.

“Az a munkám, hogy árulom a testem. Ebből élek, a testemből.” – második test felesleges, nem tudsz nyomatékosítani vele, csak szóismétlés

Szóismétlés. Nem tudom ki tudja, de Gárdonyi sírjára ez van felírva: “Csak a testem”.
Azért van megismételve, mert pontosító jelentése van.
Először a munkájáról beszél, csak azután pontosítja, hogy a testéről is, hogy a kettő egy és ugyanaz.

A vesszőkre nem térek ki, mert azok nekem is agynegéim, szal itt-ott igazad van XD

“Bebizonyítva. Bizonyítva. Bizonygatva.” – ha már egymásra pakolod, akkor a sorrend: Bizonygatva. Bizonyítva. Bebizonyítva. – az első a kétséges, második a tény, harmadik a megerősítés

A sorrend szándékos.
Az első az A bizonyítás. Ami mindenki felé szól. A második, ami a cselekedet “helyességét” bizonyítja, a harmadik pedig már önmagát győzködi, mert nem tud úgy mást meggyőzni igazán, ha maga is inog. És tudja, hogy inog, csak…

Mindig ezt akartam. Mindig ezt! Mindig?” – felesleges szóismétlés, legalább az ezt hagyd ki: Mindig! De te sem vagy az egészben biztos?

Dettó. Kijelentem, hogy ezt akartam. Felüvöltöm az égbe, bele a világba, hogy bebizonyítsam neked és neked is, hogy boldog vagyok, hisz ezt akartam. Aztán megkérdezem önmagamtól, valóban? Ez az a kis hang, ami mindenkiben benne él, és a legrosszabb alkalmakkor szólal meg.

“és a szemhéjam csillámoktól terhes,” – inkább nehéz

Ez a csillogás már nem szimplán nehéz. Ez teher.

Ezt egy másik oldalon kaptam kritikának. Azért teszem fel ide, hogy a válasz, amit írtam rá, érthető legyen, és talán így egy kicsit könnyebben megérti az aki legközelebb az elolvasására vetemedik XD

:) A két nap alatt nem sikerült címet adni, ideiglenesen a Szakadék közöttünk címet adom, szólj, ha mást szeretnél.

“hogy végül minden ezernyi szikrára robban majd.” – szilánkokra robban

“Egészen olyan lesz, mint egy szappanbuborék” – nem tudom mit takar a hasonlat, de mintha nem illene a képbe, szilánkos szappanbuborék – hát?!

“a fehér szilánkos takarót” – felesleges a szilánkos, még a jeges hó sem szilánkos, esetleg kristályos

“Az a munkám, hogy árulom a testem. Ebből élek, a testemből.” – második test felesleges, nem tudsz nyomatékosítani vele, csak szóismétlés

“Minden éjszaka, újra, s újra megmutatom a világnak, bizonyítva” – három felesleges vessző

“Bebizonyítva. Bizonyítva. Bizonygatva.” – ha már egymásra pakolod, akkor a sorrend: Bizonygatva. Bizonyítva. Bebizonyítva. – az első a kétséges, második a tény, harmadik a megerősítés

“Mindig ezt szerettem volna.
Ha elismerik, azt, ami vagyok. Olyannak amilyen vagyok.
Mindig ezt akartam. Mindig ezt! Mindig?” – felesleges szóismétlés, legalább az ezt hagyd ki: Mindig! De te sem vagy az egészben biztos?

“és a szemhéjam csillámoktól terhes,” – inkább nehéz

“amiket soha nem mertem elsírni, mert féltem, még mindig félek, hogy felsértene, ha hagynám őket előbuggyanni.” – egyes szám-többes szám: amiket-felsértene-őket, helyesen: felsértenének

“Szebben szikrázik az összetört ékkő, mert több oldalról éri a fény.” – a fény ugyan onnan éri: több oldalra veri vissza a fényt

“Sokkal többnek látszik így, szétforgácsolva, mintha egészben őrizgettem volna, bár tény, hogy kevésbé értékes.” – első vessző felesleges, jelen-múlt: látszik így-őrizgettem, helyesen: őrizgetném

“mint az alagút végi.” – alagútvégi

“csak a szakadék köztem, és az emberek között.” – nem kell vessző

“Húst akarok, valódi élő, meleg húsra vágyom.” – valódi vessző élő

“kiszorítóra,átmelegítőre,” – egy szóközhiány

“és nem a vakuk ócska utánzatát,” – nem utánzását akart lenni?

“Megvakulok, ahogy villan. Káprázik.
Felém villannak a mosolyok,” – sok a villan

Nem nagyon tudok mint hozzá szólni, mert őszintén szólva nem világos, mint takar az írásod. A rengeteg szóismétlésen alapuló fokozás, rosszul veszi ki magát. Csapong, ellentmond magának, nincs íve, lüktetése, dinamikája, nem jut A-ból B-be, a képek zavarosak.

Nos, ez egy jól sikerült, elmélkedős egyperces, fogadd
gratulációmat. :)

Az utolsó mondat méltó lezárása a gondolatmenetnek, hatásos csattanó.

Ja, és ügyesen kerülted a fölösleges szavakat. Úgy veszem észre, nálad a Nap gyakran előfordul a versekben, történetekben, olyan visszatérő motívum, mint nálam annak idején a Víz.Pont olyan, amilyennnek egy novellának lenni kell. Akárhogy is igyekszem, nem tudok róla rosszat mondani. :)

(Pedig most olvastam el másodszorra)

Egyedül a Juhász-idézeten pontosítanék: nem "és" hanem "én", vagyis: "Én nem tudom mi ez" stb. (Klasszikusoktól szószerint)

Sok hasonló írást kívánok!