|
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
[76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
Itt volna az ideje hogy végre kimásszak a medencéből, mert a végén még elrohadok a vízben... Reyklani már régen elment, valószínűleg a szobájába. Mi lenne ha odamennék?
/Lufu el Reyklani lakosztályába/
|
A nagy gondolkodás közben sikerült elaludnom, így aztán úgy is ébredtem, ahogy ilyenkor ébredni kell: hirtelen, a szívbajt hozva magamra. No meg persze az egész testemre kiterjedő zsibbadtságot, ami nagyjából hasonló, mintha egy hangyabolyba tértem volna nyugovóra.
Hatalmasat ásítok, megigazítom itt-ott lecsúszott törülközőmet, majd hagyom az egészet, és inkább felöltözöm.
Észrevétlenül surrranok ki, Lufu felém se néz.
Kicsit elfáradtam, annak ellenére, hogy aludhattam egy-két órát. Inkább megyek és folytatom a saját lakosztályomba.
Kifelé menet Éjfél is mellém szegődik, együtt ballagunk aludni.
// el a szobájába//
|
| Azt hiszem kissé túllőttem a célon. Nem kéne ennyire nyomulnom, mert ezzel csak elriasztom. De mit tegyek ha annyira felizgat ez a nőszemély?! De lehet hogy nem is bennem van a hiba, csak ez az ostoba tünde izgatta fel szegénykémet. Minek van itt?! Olyan jót pancsizhattunk volna kettesben Reyklanival, erre ez ide jön és beleköp a levesembe! Pedig annyi mindent meg akartam beszélni a kedvenc boszimmal... Ki tudja, hátha éppen ő lesz az, aki letudja rólam venni az átkot. És olyan szexi, amikor kimondja a teljes nevemet és nem tör bele a nyelve... Ó, az a nyelv minő boldog pillanatokat szerezhetne nekem... Úgyis az enyém leszel, baby, mert Lufu nem adja fel egykönnyen. Egy kicsit most békén hagyom, ilyenkor egy nőnek szüksége van az egyedüllétre.
De eljön még az én időm. Most úszok egy kicsit... |
- Csak hagyj békén, kérlek - vágom oda mogorván. Bírom én ezt az arcot, de most jobb lesz ha kicsit békén hagy. Ez a spontán támadás felnyitotta a szememet. Túl sokat láttam és túl fiatal vagyok még hozzá.
Gondolkodnom kell, méghozzá egedül.
Szó nélkül felállok Lufu mellől, még jobban bebourkolom magamat a törülközömbe, majd a zárt öltözőbe sétálok.
Itt végre egyedül lehetek és rendbe rakhatom a gondolataimat.
A hideg fa, és a hátamhoz simuló márvány segíti összeterelni a folyton szétfutó gondolataimat.
Az igaz, hogy segítettem visszaszerezni egy kislányt, amit elraboltak, de egyetlenegy napot ott kellett töltenem közüttük. És az az egy nap magam volt a megtestesült Pokol.
Nem tudom mennyi időnek kell ahhoz eltelnie, hogy elfelejtsem mindazt amit tettem és megbocsássak magamnak.
De hát ezért jötem ide: vezekelni és felejteni.
És bujdosni.
De legalább igazam volt. Bár lehet, hogy ők nem így látják, de nekem így kellett hinem. Azért, hogy ne roskadjak bele.
Vajhon képesek leszek valaha szembenézni a múltammal, és így magammal is? nem tudom. De talán ezen most nem is kell töprengem. Most nem kell küzdenem és szenvednem. Most élhetek egy kicsit.
Talán egyszer majd Lufunak is elmondhatom.
Talán.
|
Hátat fordítok a csókolózni kezdő párocskának és megyek szárítkozni. Egy boszorkány és egy molyember… Lám, támadómnak vannak pozitív tulajdonságai. Velem ellentétben nyitott és barátságos más lényekkel szemben, ami számomra, akinek örök ellenségei vannak, elképzelhetetlen. S talán nem véletlen, ahogy engem meglátván reagált. A homlokomra van írva, hogy harcos vagyok, ezt sosem törölhetem le. A népemnek és múltamnak köszönhetem e „megtisztelő” fogadtatást, kitörni e sorsból nem lehet. De irigylem-e a molyember barátságosságát? Akarnék-e mások szemében kedves lenni, olyan, akit nem akarnak megölni első pillanatban? Vagy sokkal inkább az a kérdés: Tudok-e? – s miközben visszaöltöm magamra a vékony páncélt, s meggyőződöm róla, hogy elrejtett tőröm a helyén van, már nem kínoznak efféle gondolatok. Bár a kettősség, hogy nem is olyan rég még én estem neki valakinek hasonló lendülettel, a halvány tudat, hogy a sorstól visszakaptam, amit adtam, egészen a konyháig kísér.
/Aurelia konyhába el./
|
| Hát nem is tudom, tegyük fel hogy a tünde elhitte a mesémet. Mindenesetre nem tört ki verekedés vagy hasonló, szóval konfliktuskezelésből jó vagyok. De jajj! Reyklani kiment a vízből.... Oda megyek hozzá, sajnos már törölköző takarja bájait... (Leegyem róla? áá, majd máskor..) - Figyelj, boszi, bocsi hogy egy idiótának festettelek le a tünde előtt, de valamit ki kellett találnom. Jobb nem jutott eszembe, ne haragudj. A lényeg, hogy nem vesztetek össze! --- Odabújok a lányhoz és fátyolos hangon, a vágytól kissé remegve közlöm: - Olyan jól csókolsz... Mit tegyek, hogy még egyszer kiérdemeljem ezt a csodálatos kegyet? |
A tünde varázsereje hatástalanítja az enyémet. Meg sem lepődök igazán rajta, a rúnáim csak afféle figyelemelterelésképpen jók. Ha támad, akkor jöhet az igazi durranás.
De ehelyett csak fáradtan mosolyog. Így nem is tűnik úgy, mint azok a felpüffeszkedett rokonai. Kissé bánom, hogy rátámadtam, de azt hiszem annak a néháy napnak az emléke még jó sokáig kísérteni fog.
A molyemer közben hadovál valamit az elmeállapotomról. Tudom, hogy csak segíteni akar, de azért nem kell dilinyósnak beállítani. Vagy ha mindenképpen elmekórlapot seretne kiállítnai, mondja azt, hogy paranoia. Azt még én is lehinném.
De jó, hogy kiállt mellettem.
Hátat fordítok a lánynak, jelezve nem fenyegetem, de nem válaszlok. Túl sokat kaptam a népétől, ahhoz hogy cseverésszek bármelyikükkel is.
A molyemberhez úszok, hogy betartsam saját ígéretemet.
A bőre érdekes tapintású a víztől, de egyáltalán nem undorító. Magamhoz húzom és megcsókolom. Nagyon furcsa érezni az ajkait, de határozottan kellemes. Végigsimítok a hátán, kitapogatva a szárnyát mozgató izmokat, majd a hasfalára kúszik a kezem. Önkéntelenül is eszembe jut, hogy milyen fess lehetett emberként.
Aztán elszakadok tőle és kilépek a medencéből. Mormogok egy igét, mire a bőröndömbe pihenő törülközőm a kezemben jelenik meg. Körém csavarom, majd leülök az egyik padra.
Hátradölők és behunyom a szeme. Van miről gondolkoznom
|
Eva a víz erejét adta nekem, sosem ártana vele. A tölcsér mielőtt érinthetne, leomlik, és hullámokra töredezve lassan elsimul előttem a víz felszínén. Nincs több veszély. A támadó lény visszariadva önnön tettétől elúszik. Ugyanabban a pillanatban a molyember terem mellettem, s magyarázkodni kezd. Nem kell közel hajolnia, a fülem méteres távolságról is azonosítja jellegzetes, rezgő hangját. "Rohamai vannak… nem rád haragszik…" Hm. Nem kell a lányra néznem ahhoz, hogy pontosan tudjam, semmi baja az elmeállapotának. Sőt. Azt sem hiszem, hogy bárminemű védelemre szorulna bárkitől is. Ösztönös reflexekkel maradnak fent a fajok, ez az élet rendje. Ha pedig valódi fenyegetés érkezett volna a részéről, én is ösztönös reflexekkel felelek. De nem ez történt. Fogalmam nincs honnan a fáradt mosoly, ami lassan az arcomra kúszik. Egyvalamit azonban pontosan tudok, hisz az imént fogadtam meg: nem harcolok. Világ életemben ezt tettem, s lám, mire vittem? Az átok örökké nyomja vállam… Bár sosem tékozoltam erőmet hiába - a tündék csak akkor használhatják erejüket, ha feltétlen szükséges, s akkor is csak jó célra -, most úgy érzem, mintha több száz éves lennék.
-További jó pancsikolást! – emelkedek fel ültő helyemből. S ebben nincs semmi felsőbbrendűség, semmi kiválóságérzés, csupán beletörődés, elfogadás és szomorúság.
|
| Eszméletlen jó nő ez a Reyklani... Tudnék még gyönyörködni a testében évekig, amíg el nem rohadok ebben a vízben. Na jó, valószínűleg nem csak gyönyörködnék... Ha addig élek is, meg kell szereznem ezt a nőt! Nem érdekel mennyire bukik egy boszorkány egy molyemberre, de próbálkozni csak szabad... Héé, de most mit csinál? Ennyire felizgatta a tünde csaj látványa? Aztán leesik a tantusz: jaaaa, persze.. a tündék! Hisz mondta! Na zet most meg kell magyaráznom Aureliának...
- Bocsánat, de ismerem jól a hölgyeményt - mutatok Reyklanira. - Néha vannak ilyen rohamai. Igazából az orvosa ajánlotta, hogy jöjjön ide vidékre friss levegőt szívni, mert az jót tesz az idegeinek. Még lehetnek kisebb gigszerek, de majd idővel nyugi, helyrejön. Nem rád haragszik - és ezt már súgom Aureliának - csak kicsit tudod... dilis szegénykém. Majd én szemmel tartom, ne aggódj. Nem lehet baj. --- Ezután kellő távolságra úszom a tündétől, vissza Reyklanihoz és halkan megszólítom: - Na milyen voltam, baby?
|
El kell telnie egy jó hosszú percnek, hogy felfogjam: valaki visszanéz rám.
Az illető szintén lány, szőke hajából bőven patakzik a víz.
- Üdv! - köszön mjad kiszálla vízből.
- Helló! - felelem óvatosan. Az egészben van valmi ismerős. A karcsú, már-már törékeny alak, a búzaszőke haj, azt az érzést kelti bennem, hogy már láttam valahol. A meleg elzsongít, a víz elringat így aztán lassan forog az agyam. De aztán a fülei láttán csak leesik a tantusz: tünde!
Még mielött a tudatom közbeléphetne, miszerint: rejtőzködni jöttem, nem verekedni! a testem reagál.
A lábam elrúgja magát, a testem kiemelkedik a vízből, és a karomon felizzik az egyik láthatatlan rúna. A víz tölcsérré formálódik, majd egyenesen a képben landol. A testem visszavágódik a medencébe, majd távolabb úsztam.
Csak ezután volt időm arra, hogy tudasosítsam magamban: épp most támadtam meg egy másik szállóvendéget.
Ebből, hogy mászok ki, anélkül, hogy ne hajísanak ki?
Remélem ha nekem nem jut eszembe semmi, Lufu majd segít. Ha megúszom épen, beccsszó, hogy megcsókolom a molyembert.
|
Mennyei, ahogy a víz kimossa pólusaimból a feszültséget, ahogy ellazít, ahogy megtisztít ama múltbéli fájdalmaktól, amikre többet nem akarok emlékezni. A harc, a küzdelem képei eltompulnak, helyükbe nyugalom érkezik. De aztán a felejtés pillanata véget ér. A levegő elfogy, a test felemelkedni kíván, s miközben vízoszlopként egyre feljebb török, olyan érzés fog el, mintha a víz felszínéhez közeledvén egy világító szürke szempárba tekintenék, mely megbéklyóz. Nem, bizonyára csak képzelődöm. Ám a köröttem kavargó, fekete fürtöktől terhes víztömeg egyértelműen tudatosítja bennem, hogy nem vagyok egyedül. Belenézek hát a szempárba, mintegy békés szándékom igazolásaképp, s mintegy jelét adván annak, hogy ő sincs egyedül.
Miután felbukkanok, távolabb meglátom a molyembert, akivel már találkoztam a konyhában, mikor süteményt sütöttem, a másik, közelebbi lényen azonban hosszabban elidőzik a tekintetem. Már értettem, miért láttam úgy, hogy a tekintete beszél hozzám. A boszorkányok jelenlétét mindig is erősen megéreztem, ám azt is megtapasztaltam az életemben, hogy vannak jó és rossz boszorkányok. Kár előre elhamarkodottan ítélni.
- Üdv! – biccentettem medencetársaságomnak, majd kicsavarván hajamat, felemelkedtem a medence szélére.
Sosem szerettem alkalmatlankodni, sem kéretlen harmadikként jelen lenni bárhol is. Készültem, hogy visszavonulok, ha úgy hozza a helyzet.
|
//konyhából//
Lvetem a ruháimat és beleereszkedem a finom, selymes vízbe. A hőfoka is pont megfelelő, nincs okom panaszra.
Lehunyt szemmel álldogálok a vízben és érzem, ahogy lemossa rólam az út porát, az átélt eseményeket, a könnyeket. Elmossa szép csendesen, megtisztít testileg és lelkileg.
Meditációs állapotomból a derekamra simuló kéz ébreszt fel, és ránat vissza valóságba. miszerint: én fürdök és mellettem Lufu pancsikol.
Úriember, mi?
- Batmyagmar Nukualufu - ejtem ki a teljes nevét, majd az arcába fröcskölök. Néhány hosszt úszok a medencében, majd a hasamra fordulva mélán lebegek a vízben. Hajam fekete hínárként lebeg körülöttem, szemem a medence alját vizslatja. Milyen jó lenne ha egy-két halacska úszkálna itt körülöttem.
A molyemberről pedig nem veszek tudomást. Pillanatnyilag semmi nem érdekel, és ez így jó.
Ő pedig vegye úgy ahogy akarja.
|
| /a konyhából, Reyklani után/ - óóó, köszönöm a ruhákat. Mmmmm... mennyei illata van. Ezeket most bűn lenne megenni. Inkább elteszem a nehéz napokra - és félreteszem Reyklani ruháit. Követem a fürdőbe. Én is férfi volnék vagy mi, naná hogy lesekszem. Úúúú, Minden Molyok Istene! Hisz ez meztelen!! Váááá, micsoda test....
Azt hiszem kezdenek elmenni otthonról... Odalopózom és én is bemegyek a vízbe. - Nem, a molyemberek nem félnek a víztől. Sőt... - azzal átkarolom a derekát és várom, hogy most vagy megijed és pofon vág, vagy... |
Az impozáns mestermunka felett nem suhanhat csak úgy át a szem. Miután a paravánok mögött megszabadítottam magam a felső páncélrétegtől, átlépvén a vízesésen álmélkodva bámulom az antik oszlopokkal körülölelt barlangfürdőt. De ja vu érzés fog el, mintha már láttam volna ehhez foghatót, de megrázom a fejem, nem akarok emlékezni. Szép lassan belecsusszanok a vízbe és hagyom, hogy a jóleső meleg víz körbefonjon. Fejem a medence peremének döntöm, lábam kinyújtom és átadom magam a lebegésnek. Miközben a mennyezet képeit vizsgálgatom, magamban megfogadom, hogy befejezem az eddigi események elemezgetését és száműzöm fejemből az átkos múltat is. Ennek tiszteletére pici rózsaolajat öntök a fürdővízbe és alámerülök.
|
- Elsőre nem fog sokáig tartani. Talán egy hét. De ha sikerül és akarod, akkor fixálható. Csak... nos kell majd egy-két dolog hozzá a bentlakóktól. De az a jövő zenéje. Előbb... előbb ezen legyünk túl.
Biccentek, hogy a lakosztálya remek lesz és meg is indulok lefelé. Gyanítom ő úgy is előbb ér oda.
//Posztolj be nygodtan a pecódba. Menek utánad. //
|
Valami atfut az arcan... Talan az egyutterzes felhoje, vagy egy nagyon kicsi kecsegteto eselye annak hogy vegre bekenhagyom es maszom elo ejszaka a szennyese kozul.
Megsebesit? Ugyan, maximum szetrepulok es akkor mar tenyleg tokmindegy ertem. A Kastely... Hat a Kastel az nem mindegy.
Hirtelen megerez valamit, es kovetem a figyelmet, ami a sajat csuklojan pulzalo kis illatcsomon allapodik meg. Idiota vigyorral fordul felem. Miert olyan fontos ez?
- Errol meg is feledkeztem egy pillanatra - Flex lathatoan kieszelt valamit, amibol o is profitalhat. Nyilvan ez az uzlet. En sem hagyom majd ures kezzel elmenni. - Legyen, - mondja vegul, es nekem remegnek az erzekeim, szinte elfeledkezem az arcara ragado barmilyen furcsa erzelem felkutatasarol is. - Talan az osregi lakosztalyom alkalmas erre. Ne nyilt szin elott. Es ugyis csak proba, ha jol sejtem, nem tarthat sokaig a hatas. - Gyanakodva figyelem vajon igent bolint-e hogy elindulhassak a szoba fele.
/majd vonszolja' ne kelljen uj posztot irni a mozgasrol :DD nem maszom:D/
|
Egy pillanatra elérzékenyülök azt hiszem.
- Ez... - a gyantás üvegcsére mered a tekintetem, szinte hipnotizáltan követem a szememmel miközben kattog az agyam. - Nézd... nem arról van szó, hogy nem akarom megtenni. Arról van, hogy nem tudom hogyan sül el. Mi van ha porrá égetlek? Ha elbaszom, lazán kitörölhetlek a világból, a fél kastéllyal eggyütt. Oka van, hogy még nem ajánlottam fel.
Kinyújtom a kezem hogy az övére simítsam... és akkor megüti az orrom a szag. Lord szaga.
Idióta vigyor szalad végig az arcomon.
- Erről meg is feledkeztem egy pillanatra - az orrom szinte mozog ahogy a vámpír mágiáját szimatolom a csuklómon. Csak egy kis jel de... remek tompító lesz belőle. - Legyen - biccentek Csontinak.
Tudom hogy mennyire fontos lehet ez neki. Különben nem tenném meg. Így is hisztériásan követelik az agysejtjeim, hogy halgassak rájuk. Frankón legyengítem magam egy vámpírokkal, elfekkel, molyokkal teli kéróban.
Szuiciitásom a plafont verdesi.
- Felveszem a gatyám és nekieshetünk. Nem lenne szép ha pucéran kéne összenyalnia a díszes társaságnak.
|
Atszellemulten mosolygok ra 'nemmondod' kifejezessel az arcomon, akar egy szende szerelmes csontvaztubika, amig o felteszi a ket szep szal labat egy nyugagyra a medencebol kikecmeregve.
- Emlekszel meg a gyantasuvegre? Es amit a nekromantakrol mondtam. Fenenek sem kell nekromanta ha itt vagy te. - kicsit elforditom a fejem, ismet atgondolva az elmult hetekben ramtort erzelemrohamokat. - Ilyen magiaval nem csak a padlot tudod surolni. - Szabad fel kezembe szoritom az altala nyakamba akasztott pici uvegcset es meglobalom a szeme elott egy apro mosoly kisereteben. - Legyen eleg, hogy ezt a selymes labacskaim szortelenitesere akarom hasznalni, mint regen. Mit mondast? Hajlando vagy ra? - felrebillentem a fejem. Tudom mivel jar es nem kell orokre. De KELL. Es ez szamit.
|
- Nem biztos hogy jó úton halad ez a társalgás babám. Konkretizáld légyszíves mi a fenét akarsz. Jólelkű pasas vagyok, ha segítség kell azt mond, ne fenyegess. Nem szeretném összeakasztani a bajszom a tekergőző gézlapocskáiddal.
Elgondolkodva mászom ki a vízből és miután a csípőmre tekerek egy flottírt, lehuppanok vele szemben egy nyugágyra. Úgy fest itt az ideje hogy komolyan vegyem a hölgyeményt. Az pedig nem meg úgy hogy a seggem masszírozza a bugyogó víz.
- Nem tagadom hogy rendelkezem mágiával, de mivel tökéletesen tisztában vagyok a mértékével, nem bólogatok automatikusan bármire.
|
[76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
