|
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
[84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
A baj csőstül jön, ez a mondás évszázadok alatt sem volt képes elkopni. De nem lehet minden problémát, és végképp nem egyszerre megoldani, így pillantásom Sironra siklik, hogy kísérje a szobájába Arit.
- Elnézésüket kérem, hölgyeim, de szólít a kötelesség, nem hanyagolhatom el a kastély ügyeit, így ha megbocsátanak... - főbólintással tisztelgek a nők előtt mielőtt kilépek a folyosóra.
Rövid időt engedélyezek magamnak, hogy képletesen is, de kifújjam a levegőt, aztán elindulok az emeletre. Percek óta kínoz a bizonyosság, hogy valamiért ott kell lennem, és már a lépcsőházban döbbenek rá, hogy mi az, amit érzek. Kötelék! Persze, hiszen ittam a véréből! Átkozva a lassú felfogásom, gyorsabbra fogom a lépteimet. Hamarabb kellett volna jönnöm, biztosan valami baj történt! Mivel még sosem volt részem ilyen kötésben azelőtt, és nem volt mellettünk eddig tapasztalt vámpír, aki levezényelte volna a folyamatot, így bár tudom, hogy az én feladatom lenne a kötés "finomhangolása", de fogalmam sincsen róla, hogy hogyan működik. Most pedig nicns idő ezen vacakolni, mert ahogy felismertem a mívoltát, úgy erősödik az érzés is. Mint amikor rádöbbensz, hogy fáj a fejed, és onanntól már képtelen vagy nem arra figyelni.
//Arleyn szobájába, 1-es szoba//
|
itt tartózkodók: Ari, Evariszt, Siron, Amorin, a Lord
|
//A kastélyból valamerre//
Végre megtaláltam a kastély urát. De sajnos nem egyedül. Egy halom mindenféle nép vette körül, akiknek nem szívesen számoltam volna be a tervezett céljaimról. Szerencsére megláttam Siront, akivel sajnos olyan kevés időt tölthettem együtt. Lassan végigjártattam rajta a szememet és magamban sóhajtottam egy kicsit, majd halkan odalépegettem a háta mögé és halkan megszólítottam.
- Ha jól tudom a Lord lakája vagy. Szólj neki, hogy beszédem lenne vele és ez eléggé sürgős lene szóval tegye félre a programjait. Csak öt percre rabolnám az idejét.
|
Csendesen ültem és hallgattam. Nem hallgatóztam, hiszen beengedtek maguk közé, csak információkat szereztem! Ki tudja, egy napon talán majd sokat öszönhetek néhány ilyen morzsának. Kicsit kívülről szemléltem az eseményeket, és innen nézve mulattató volt, ahogyan lassan szappanoperába fordult a jelenet, bár azért a hátamon mégis vigyázba álltak a pihék. Merzt a felszín alatt indulatok dolgoztak, és arra gondoltam, hogy nem szeretnék ott lenni, amikor ezek elszabadulnak.
Éppen le is léptem volna, de Arleyn megelőzött, és eltűnt a kertben a kertésszé vált gondnokkal. Jelenleg a szobában egyedül úgy tűnik, Evariszt képes normálisan kezelni a helyzetet, mert ő végig nyugodtan ült egy helyben, nem pattogott, nem balhézott, nem csitítgatott, egyszerűen csak tudta, mikor kell visszavonulót fújni, és mikor kérdezhet újra. Figyelmesen hallgattam, mert így egy csomó érdekességet hallottam.
Aztán a Lord véget vet a beszélgetésnek azzal, hogy ideje lenne megmutatni a vendégnek a szobáját. Segítőkészen pattanok fel, és várom, hogy mi fog történni.
|
A beszégetés kezd elég kínos témákat feszegetni, így jobbnak látom, ha átevezünk kevéssé veszélyes vizekre!
- Senki nem becsüli alá őket, nénikém, hiszen ahogyan azért maradtam erős vámpírok, úgy a vadászok között is akadnak, akiket nem érdemes félvállról venni, és mivel előszörre nicns rájuk írva, épp melyik csoport, ezért nem is kockáztatok. De tény, hogy az ő számuk is megfogyatkozott! Egyébként pedig igaza van Evarisztnak, nincs kedved megnézni a szobádat vacsora előtt? Így, ha valami óhajod lenne még, akkor azt könnyen orvosolhatnánk!
|
- Elpuhult vadászok? - vonom fel a szemöldököm. - Csak nem támadtak meg mostanában? Pár éve még nem ez volt a véleményed. Bár igaz hogy a számuk megfogyatkozott, egyre kevesebbet járnak hozzám ellenőrizni. De mégis - ciccegek - nem szabad senkit alábecsülni.
A szintetikus vér alaposan felcsigázta a céh embereit. Csak azt remélhetem a vámpíroknak ugyanennyire imponálni fog. Persze ha hagynám hogy bármelyik oldal rátegye a kezét a pontos receptre az igencsak csúnya incidensekhez vezetne.
Ha a vámpíroké lenne a vadászok mindenkit jogosnak tartanának megölni aki nem kizárólag ezt issza. Ha a másik oldalhoz akkor pedg kedvük szerint zsarolhatnák a vérszívókat. A többségüknek elég nagy vagyona van hogy érdemes legyen.
|
- Valóban elpuhultunk. Éppen ezért mondtam, hogy nem menne, mert nem tűrjük meg egymást. Az csak a vágyálmaim egyike, hogy valaha egy boldog családban élhessek. -mondom csitítóan, de arra semmiképp nem számítottam, hogy ilyen hevességet váltok ki belőle.
- Sejtem hogy nincsenek túl jó tapasztalataid -e téren, de végülis ez már a múlt. Most biztonságban vagy, a saját otthonodban. - a kijelentés kissé kérdésbe váltott, mert nem akartam kényes témába kezdeni.
|
- Vannak fészkeke, Evariszt, tulajdonképpen nyugodtan nevezhetjük így egy-egy klán bázisát - folyok bele én is a beszélgetésbe. - De ha egy klán tagja vagy, sosem élhetsz úgy, ahogyan szeretnél! - Ezt nem fejtem ki bővebben, most nicns idő a lelki sebeket nyalogatni. - Ugyanígy enne akkor is, ha egy nagy helyre gyűlnénk mind, hiszen akkor is lennének olyanok, akik elég erősek hozzá, hogy szövetkezve az uralmuk alá vonják a gyengébbeket és rájuk kényszerítsék az akaratukat. te is tisztában vagy vele, hogy a vámpírok sme képeske megférni egymással, csak idő kérdése, mikor esnének egymásnak! Ráadásul a vadászonak elég lenne egyszer rátalálni a helyre, és rögtön, egy útban letudhatnák az egész vérszívó problémát. Egyébként sem hiszem, hogy a mai fiatalokat rá tudnád venni arra, hogy kolóniában éljenek, hiszen sokkal kifizetődőbb számukra a magamutogatás, és az egyénieskedés. Elpuhultunk, ez az igazság, és az az egyetlen szerencsénk, hogy ugyanígy elpuhultak a vadászok is!
|
//kert//
Miután Flex majdnem levágja a nyakam a metszőollóval, arrébb tolom a kezét és ideges mosollyal az ajtó felé irányítom.
- Máshol - magyarázom, azzal elszakítom a kis virágai mellől, és kilépek a folyosóra.
/Flexi majd jer *.* elvileg folyosóra.
|
- Ha lenne egy fészkünk, akkor most sem kellene meghunyászkodnunk a technika előtt. Azonban a vámpír is csak emberből lett, és az ember egyre kevésbé tűri meg maga mellett a társakat. Régen sokkal összetartóbbak voltak a vámpírok is. Viszont ezen kívűl nem tudok nyilatkozni, mert vagy harminc éve magányosan éltem, fogalmam sincs mi megy a világban ilyen téren. Azonban a szintetikus vérről már most van véleményem. Finomabb, mint az állati vér. Ennyit mondhatok. - mosolyodtam el, mert komolyan gondoltam.
- Esetenként bódítóan is tud rám hatni, ha elszalad velem a ló. - rá is néztem a teáscsészémre, ami kiürült, de úgy döntöttem, mára elég volt a dorbézolésból.
- Nem szeretné megnézni a szobáját? - tértem a lényegre. Élveztem a hölgy társaságát, de a többieken is éreztem a feszültséget. Egyszerűbb, ha lefoglalom őt, na eg már eleget ültünk itt.
|
- Igen, elhiszem, hogy nagyon nehéz ellenállni a csábításnak. Láttam, hogy mennyivel másabb lett a Lord is, miután rendes vérhez jutott. Szembeszökő a külömbség! Ezért is próbálkozom azóta is egyre inkább tökéletesíteni a szintetikus vért, mert bár tudom, hogy soha nem lesz képes felérni az emberihez, de talán jelentősen megkönnyíthetem vele az önmegtartóztatást!
A vámpírnőre mosolygok.
- Tudja, egyre több vérszívó dönt manapság a békés együttélés mellett. A mai világban kicsit kiegyenlítődtek a viszonyok, hiszen az emberek számára ott a fejlődő technika, a régi, erős vámpírok pedig jelentősen megfogyatkoztak, így nem kockáztatnak fölöslegesen. a fiatalabbak nagy része meg már ebbe az új korszakba született, és számukra inkább a trend követése vált fontossá, mint a régi hagyományoké. A múltkorjában is az a tömeghiszti a köröl a film körül... Lassan sikkes lesz állati véren élni, mégha az messze nem olyan egészséges is!
|
Elképzelem, ahogy Ari fiatalabb énje megpillantja az alabástromfehér bőrű, fiatal férfit, aki egy veszélyes vérszívó a javából. Hmm... Szeretem az ilyen jeleneteket. Felperzseli a gondolataim, amin kissé meghökkenek. Hogy a fenébe láthatok mindent a szexualitás szemszögéből?! De nem tagadhatom le a gondolataim. Ari vidáman mesél nekem, úgy érzem, kezdünk összebarátkozni, fesztelenül válaszol, minden kérdésemre. Eközben Lord zavara egyre nagyobb mértékű. Arleyn szexisen megfenyetegi, és csodálkozik hogy Lord folyton lefagy a közelében? -Édesem, a pasikat így lehet a legjobban összezavarni. -mondanám legszivesebben, de persze nem teszem. Helyette barátságos szeretet árad belőlem, kezdem megkedvelni ezt a társaságot.
- Hihetetlen hogy már fél hónapja vagyok itt. Többenk tűnik. - válaszolok Arinak, hogy bedobjak valamit, amig Lord visszanyeri az agyának egy részét.
-Ami azt illeti, időnként nehezemre esik megállni, hogy ne kóstoljak bele az emberi vérbe, ismét. -tárgyilagosan jelentettem ki, lábaimat keresztbe tettem, és hátradőltem, a banánfa oltalmat adó árnyékába.
|
Evariszt rögtön megérti a néma kérésem, nem kel odáig merészkednem, hogy egyenesen az elméjébe nyuljak. Mert rendben van, hogy megtehetném, mert meg tudnám tenni, de nagy fomu udvariatlanságra vaélani, hiszen nem vagyunk olyan viszonyban, hogy teljes nyugalommal hagyhassa, hogy a fejébe kotorásszak.
De Arleyn csak nem hagyja magát. Néhány jol álcázott ám mégis gunyosnak szánt gesztussal távozik, és még ép elcsipem, ahogyan odakinn megragadja Flex karját. Kedvem lenne utánuk dobni valami nagyot és jo nehezet.
Egy pillanatra még arrol is elfeledkezem, hogy egy beszélgetésnrészese vagyok, igy már csak a kérdés ránt vissza a jelenbe.
- "...nemde?"
- Dehogynem, nénikém, ahogy mondod -válaszolom, bár fogalmam sincsen, mire.
//bocsi népek, telon vagyok, igy nem tudok formázni, meg hiányzik néhány ékezetes betüm//
|
A szívszélhütés majd rámjön mikor Husi megragadja a karom. Annyira elmerültem meg se hallottam ahogy zizegnek a léptei a fűben.
- Baj van? - kérdem szinte harciasan tartva a metszőollót. Aztán megállapítom hogy senki nem sikongat, nincsenek furcsa hörgő hangok, vagy egyéb katasztrófára utaló jelek és leengedem. - Oh... szóval miről akartál beszélni?
|
Fantasztikus ez a hely!
Bőr alatt feszülő indulatok, kényszerített, vicsorgásnak beillő mosolyok és mégsem érzek igazi gyilkos szándékot. Ez egészen olyan mint egy család.
Elrejtem a mosolyom a csésze peremem mögé és míg Eva felajánja a pesztrálásom, jóízűen kortyolom a főzetet.
Lord mint valami látens apuci... kár hogy nem írhatom meg könyvben vagy pletykálhatom ki a barátnőimmel. Persze képzelem milyen arcot vágnának már arra is ha megemlíteném hogy ismerek egy vámpírt, de ez a sokszemélyes komédia megér egy misét.
Eva kérdésére leteszem a csészét és boldogan rámosolygok. A végén még kiderül hogy mégiscsak lesz itt valaki akivel lehet pletykálni.
- Oh ez egészen egyszerű. Megesett a szívem rajta. Olyan kis elveszett volt, szerencsétlen, és ami azt illeti ázott. Tudod kedvesem, azért mert még csak fiatal csitri voltam, azért észrevettem ha egy férfi jóképű. Hát hagytam volna magára? - sóhajtok - De mire ment a jóképűségével? Tíz perc ismeretség után olyan lett mintha az öcsikém lenne, pedig ki tudja hány évvel korosabb volt már akkor is. Nemde? - kacsintok Lordra.
|
Eva gesztusa meglep - bar fontolgatom, vajon gesztusnak szanta, vagy ossze akart minket ugrasztani. Hiszen tudja mindkettonkrol, hogy nem a nyilt szinen ordibalo tipusok vagyunk; en elobb mergeznem meg akivel lerendezetlen ugyem van, o pedig... nos, o eredendoen egy vadasz.
De en nem kinalok talcan kiskapukat. Mindenki a jelenlevok kozul tudja, hogy tarsasagban az ember visszafogja az indulatait. En nem adom meg ezt az oromot Drac-nak.
- O, igazan nem illene, hogy Lord Dracul magara hagyja egy ilyen fontos vendeget - mosolyogva leteszem a kiurult cseszet, es lesimitva a ruhamat, felallok, szinte ujjnyira a Lordtol. - En, azt hiszem, sokkal inkabb nelkulozheto vagyok itt, hiszen igazan szemelyes a tema. Ha megbocsajtotok, visszavonulok, es majd kesobb talalkozunk az ebedloben. - Bar nagyon is sajnalom az informaciokat, amirol lemaradok es valahogy ossze kell majd gyujtenem, ezt most meg kellett lepnem.
Az egyik kezemmel osszecsipem a Lord inget es egy leheletnyi kozelebb huzom magamhoz: nem lathatoan, csak hogy erezze a mozdulatot. Majd, mintha csak elmennek mellette, az arcomat futolag kozel viszem az ovehez es alig hallhatoan a fulebe suttogok:
- Kesobb felkereslek - kicsit bug a hangom, mintha nem is lennek duhos ra, csupan a tarsasag elol rejtenem el ezt a kis affert.
Kilibbenek az ajton, meg elcsipve Flexet. Moge lepek, igy meg tudom markolni a karjat, hogy megertse, fontos a dolog.
- Beszedem van veled. - Azzal kitolom a folyosora es bezarom a tarsalgo orchideas uvegajtajat.
|
Figyelmesen hallgatom a beszámolót a szintetikus vér születéséről, közben végignézem ahogy Arleyn és Lord szurkálják egymást a tekintetükkel, próbálva leplezni, az indulatokat. Arleyn legalábbis elég indulatosnak tűnt, Lord pedig próbálta enyhíteni a körülményeket, szokásához híven. Ránézek Arira.
- Érdekes hogy mégis hányszor de hányszor összehozza a sors az embert és a vámpírt. - a sors szót kissé gúnyosan mondtam, ennyi év után nem hittem ilyen dolgokban, de az emberek még igen, és nem feledkezhettem meg róla, hogy most is épp egy emberrel beszélgettem. Tekintetem Lordra siklott, aki épp engem nézett. Nem szólalt meg a fejemben mint Arleyn buliján, pedig megtehette volna, helyette esdeklően nézett, ahogy csak egy férfi tud, ha bajban van. Bár nem hittem hogy jó ha megszólalok, mert engem Arleyn nem igen szívlel, azért csak meg tettem.
- Azt hiszem bármi is a gond, megbeszélhetitek akár most azonnal is, addig én foglalkozom a vendégeddel. -mondtam nyomatékosan, jelezve, hogy nyugodtan elmehetnek, elvagyok én Arival. Vissza is fordultam hozzá, miközben konstatáltam, hogy Flex kisomfordált a kertbe.
- Azt hiszem érdekes élete lehet önnek. De vajon miért tartja a kapcsolatot egy vámpírral, akikről tudja, hogy sosem lesznek kebelbarátok az emberekkel? -kortyoltam a teámból.
|
Semmit sem szól, ráadásul úgy tűnik lenyugodott, de elég csak a szemébe néznem ahhoz, hogy tudjam, gond lesz. Arleyn valamiért iszonyatosan pipa rám, és vannak ugyan elképzeléseim, de biztosan semmit sem tudok. Ki a fene érti meg egy nő csavaros észjárását?
Nah talán Flex, nézek rá bosszúsan, mert neki bezzeg sikerül kicsikarnia egy mosolyt mielőtt lelép a kertbe. Micsoda remek kifogás! Pont, mintha elhinném, hogy ég a vágytól, hogy dolgozhasson. Annak az abalaknak is mennyi idő kellett az emeleten!
- Egy fél hónapja lehet talán - válaszolom Evariszt kérdésére. Engem is meglep, sokkal hosszabb időnek tűnt, annyi midne történt. Bele sem gondolnék most.
Hálás vagyok Arinak, hogy nem részetezi, pontosan miyen állapotban is találkoztunk, de minden sejtem azt kívánja, bárcsak vége lenne már ennek a kínos precedúrának.
Próbálom elkapni Arleny tekintetét, de gyanús, hogy szándékosan nem néz rám. Evarisztra pillantok segélykérőn, ő még is csak nő, talán megérti a néma kérdést, és tud válaszolni nekem, hogy most mégis mi a fenét várnak el tőlem?
|
Árgus szemekkel figyelem, ahogyan a Lord átadja a csészét Arleynak. Egyetlen fölöseleges szó sem hangzik el, de nem csapnak be! Értenek ezek minden mozdulatból és szemvillanásból! Figyelemreméltó összhang.
A gondnokot viszont nem nyűgözi le a dolog, vagy talán valami más oka lenne a kényelmetlenségre? Mindenesetre elindul ki a kertbe, miután pár szót vált Arleynnal. Nocsak.
- Ez egy igazán régi történet már, kedveském - fordulok Evariszt felé, aki tartva magát a jó szokásához, nem folyt bele ebbe a néma torzsalkodásba, csak csöndesen ízlelgette az italát. - Jó néhány évtizede annak, hogy a Lord és én találkoztunk. Akkoriban kicsit zavarosak voltak a körülmények, és úgy alakult, hogy hosszú időt tötöttünk egymás társaságában. Neked nem kell elmesélnem, milyen egy vámpír élete vér nélkül. Az állati annyira elég csak, hogy életben tartson, és megvédjen az emberektől, de az igazi erőt csak az emberi vér képes felébreszteni! Kislányként is mindig érdekelt a kémia, és amikor megismertem egy igazi, élő vámpírt, egyértelművé vált számomra, hogy ezt a célt tűzöm ki magam elé! Fiatalként meg akartam váltani a világot, tudja, azt hittem, hogy az emberek és a vámpírok békében élhetnek, ha sikerül olyan szintetikus vért kikísérleteznem, amivel elérhetem, hogy ne legyen több emberáldozat, ami miatt a halandók fenyegetettségként élik meg a vérszívók létét. De tudjuk, hogy nem így van - kortyolok bele a teámba én is, mielőtt teljesen kihűlne. - Most már tudom, hogy sokkal mélyebb árkok és érdekek húzódnak a viszály mögött!
Akaratlanul is a Lordra esik a pillantásom, és szinte látom magam előtt a majd fél évszázaddal ezelőtti énjét, aki megtépázottan húzódott meg a fészerben. A szintetikus vér feltalálása talán leginkább mégis annak köszönhető, hogy akkor nem voltam képes megölni őt.
|
Biccentek Husinak. Bíztató hogy legalább akar beszélni, kicsit féltem hogy a kirohanása után inkább elefáncsont toronyba zárkózik. Nem kétlem hogy képesek lennének még egy olyat is összehozni,
Azért én feltápászkodom és kissé meghajlok a hölgyek felé.
- Azt hiszem ideje lenne megmetszenem a rózsákat. Az udvaron megtalálható leszek. További jó teázást!
Most persze megkérdezhetnék hogy mi a fenéért megyek késő délután kertészkedni, de nem várom meg.
A kertben felkapom a metszőollóm és nekiállok megszelidíteni a lugas rakoncátlan hajtásait. Legalább látszik hogy csinálok is valamit.
|
[84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
