|
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
[104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
Evariszt jelenleg a folyosó tartózkodik a Lorddal!
Yasmine pedig felkelve ismeretlen helyre távozott. Bár ő is visszatérhet még, de jelenleg a B toronyban egyedül Evariszt lakik!
|
Befeküdtünk az ágyba. Bevackoltam magam, és ezuttal nem volt ellenemre, hogy hozzámbújik, és csitítóan simogatja a hajam. Bár ő hamar elaludt, én még sokáig meredtem magam elé. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de végűl teljesen erőre kaptam. Úgy látszik, az erő, ami bennem van, most visszavonulót fújt. Nem bántam. Ismét önmagamnak éreztem a testem és a képességeim. Előszőr csak a hátamra fordúltam, és óvatosan oldalra néztem, Yasminra. Egészen meghatott ez a lány amitől oltári zavarba jöttem. Én nem ehhez vagyok szokva. Viszont ezt nem kell tudnia. Még, nem. Átértékeltem a kettőnk dolgát. Felkeltem az ágyból, óvatosan körbetuszkoltam alá a takarót, hogy ne fázzon, majd egy papirdarabra a következőket írtam neki.
ÁTMENTEM ARLEYN BULIJÁRA, AZ EGYES LAKOSZTÁLYBA, A SZOBÁM ELŐTTI FOLYÓSÓN, MEGTALÁLOD A KASTÉLY TÉRKÉPÉT! HA UNATKOZOL, GYERE ÁT! NE FÉLJ, TE VELEM VAGY!
EVARISZT
/Eva átment Arleyn szobájába/
|
. Mindig muszáj, hogy övé legyen az utolsó szó, mi? - morgom utána, majd amikor látom, hogy Evariszt mennyire le van gyengülve, egyáltalán nem ellenkezek.
- Persze, menjünk... Én is fáradt vagyok.
Az ágyhoz kísérem (majdhogynem viszem), felhajtom neki a takarót és segítek neki bebújni. Az anyai ösztönök és a rutin dolgozik. Bebújok mellé. Óvatosan, szinte bizonytalanul húzódom hozzá közel, hogyha szeretne, le tudjon állítani. Simogtom a haját. Gyengéden és szeretteljesen. Érzem, ahogy eltölt a nyugalom és a teljesség érzése. Minden gondolat kiröppen a fejemből, csak az marad, hogy minél tovább ébren maradhassak... De aztán hiába minden. Elalszom.
|
Jóformán tudomást sem vesz rólam, pedig az imént etetett meg. Bár azért elenged egy félmondatot, hogy neki rosszabb volt az én véremből inni.... Nem tudtam rá feleni, aléltan rogytam kicsit meg Yasmin kezeiben, de még tartottam magam. Már sokkal jobban voltam, csak a nekromanta erő meggyöngít, hiába vagyok vámpír.
Flex levágott egy szócsatát Yasminnal, majd elviharzott. Én pedig halkan megszólaltam.
-Bújjunk ágyba jó? De csak aludni/pihenni. -hangsullyozom óvatosságból. Kellett Yasmin testmelege, és szerettem volna ha valaki babusgat végre, és nem csak felhúz, aztán lelép.
|
- Miért velem van ma mindenkinek baja? - szakadok el egy pillanatra Evától.
Aztán fogom magam és a karjaimban a vámpírral egész egyszerűen a tetovált csaj nyomába eredek. Két lépés és már mögötte vagyok. Fél kézzel megfordítom majd a kezébe nyomom Evarisztot.
- Nekem ne duzzogj mint valami cserkészlány akinek lehugyozták a sütijét! Sőt egyikőtök se! - Evara nézek - Nem. Nem volt jobb ötletem. És ha tudni akarod én egész életemben először ittam ma más véréből és mégse csinálok belőle ügyet. 200 év piskóta! Nekem egy rohadt életem van és max 100 évem! Nah meg ahogy meg elnézem melletted itt ezt a csibefalatot - a hangom egészen gúnyosra és undorodóra vált ahogy a tetovált lányra nézek. Csak most vettem észre a testén a halvány harapásnyomokat. Úgy tűnik volt néhány túl éhes randija is... harapásfüggő... köpni tudnék. - nem lesz hiány semmiben ha ismét rákapnál.
Elengedem Evát és gúnyosan vigyorogva végigmérem a kis feketét. Még több harapásnyom... egészen haloványak, úgy fest azért gyógyítják.
Mágia semmi...
- Tudod cicus... én olyanokat ölök akiknek te a fogacskáiért nyuffogsz. Nem veszem el tőled, szóval nagylevegő... pihi... szuszi... ne ráncold a fitos kis orrod, mert úgymarad.
Nagy sóhaj...
- Nah fogom magam és máshol önvizsgálódom. Itt minden van csak béke nincs.
// Flex az üvegházba csattog //
|
- Nem mintha bármit is meg akarnék zavarni, de nem vagyok én ágy, hogy szinte rajtam dugjatok! Erre a célra ott van az a szép puha baldachinos. Bár mint észrevettem, Flex jobban szeret alatta heverészni, szóval tőlem akár oda is mehettek.
Dühös sértettéséggel állok fel. Dühít saját tehetetlenségem, de még inkább az, hogy ez a csodálatos nő teljesen figyelmen kívül hagyva engem... Egyszerűen... Az az állat meg...! Nem ám megmondta volna, mit csináljak! Ááááh, neeeeem! Ő inkább lenyúlja előlem álmaim nőjét. Hát jól van! Nem érdekel.
Tudom, hogy megint felfújom az arcom, mint egy dacos egy kisgyerek, de nem különosebben foglalkozom most ilyesmivel.
- Megyek, lefürdök és majd alszom a folyosón. Jó éjt!
Duzzogva elindulok az ajtó felé, de azért nem rohanok túlságosan. Él bennem a remény, hátha valaki megállít majd... Persze valahányszor erre vágyik az ember, annyiszor csalódik. De hátha egyszer szerencsém lesz... Vajon milyen érzés lehet, amikor valaki visszatart, mert fontos vagy a számára?
|
Halványan hallom hogy Yasmin aggódalmaskodik, legalábbis ezt veszem ki a szavaiból, és bár utálja Flexet, nagyvonaluan együttműködik vele. Én egy pillanatra elvesztem az eszméletem, és aztán már csak arra emlékszem, hogy puha meleg és nedves dolog ér a számhoz. Aztán egyszer csak érzem a számban, az ismerős ízt. Mintha csak a kedvenc édességemet kóstolhatnám meg, amit kiskoromban ettem utóljára. Mohón rákaptam az ajkára, és finoman kóstolgattam, az ajkát, miközben lenyaltam nyelvemmel a vért, duzzadt ajkáról. Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy csak ennyit engedhetek meg magamnak, Nem mélyeszthetem belé a fogaim, mert az végetes lenne. De ugyan akkro finoman szorítom szemfogaimmal néhány pillanatig, hogy erőre kapjak, és ne tudja elrántani az ajkát. Megremeg a bőröm, szinte érzem ahogy átadom, szinte át lököm belé a felhasználhatatlan erőm. HIszen nincs a közelben halott, akit felébreszthettem volna. Éreztem, hogy megint olthatatlan vágy lett rajtam úrrá, hogy valakit magamhoz szorítsak. De Féltem Flex, megint félreértené. Viszont... Így egy szál kombinéban igen csak nehéz volt visszafognom magam. Finoman felkpaszkodtam a mellkasán, de még mindíg csüngtem az ajkán. Nem szívtam, csak nyalogattam, nem vesztett többet, mint amennyit amúgy is veszített volna. Aztán mikot végre lecsillapodott bennem az érő, eltoltam magamtól, és még mindíg vörös szemmel, kivillanó szemfogakkal bámultam rá egy pillanatig, majd dühösen pofon vágtam.
-Te mit csinálsz velem? Jobb ötleted nem volt? Tudod hogy 200 éve egy csepp se ment le a torkomon?! Egy csepp se! ? -sebbzett vadként szorítottam rá a szám az övére, de ezuttal csak az éhségem levezetése végett. A szexualitásba folytott éhség, ideig óráig elég. De aztán mit teszek ha eltol magától? Mi van ha visszaesem? Jobban féltem magamtól, mint ő valaha is bármitől, ebben biztos voltam. Sosem ölnék meg embert. Már nem...
|
- Fogod, hanyatt lököd és karót döfsz a szívébe. Esetleg - mérem végig mennyire nyeszlett - rá is taposhatsz hogy tutira átüsse amit kell. Ha információt akarsz kiszedni belőle akkor a vállainál döföd le a flaszterba, majd egy szép ezüstkéssel elkezded szeletelni. Persze csak miután magához tért, különben mi értelme lenne?
Lecsusszanok az ágyról és még mielőtt megint elkezdhetne rémüldözni nekem,egyszerűen Eva hónalja alá nyúlok mindkét oldalon és kikapom a kezéből.
- De jövök eggyel ennek a nőnek - vigyorgok gúnyosan az ájult vámpírra. - Elvégre egyszer élünk...
Valahogy nincs kedvem beleharapni a karomba, vagy máshova... fele olyan gyorsan sem gyógyulok mint ők. Hát egy apró mozdulat és feltépem ajkamon a sebet amit nemrég Lord ejtett.
- Hogy itt ma mindenki milyen kis tápos - duzzogom, és nagylelkűen nem teszem hozá, hogy velem az élen. - Egy csók hamupipőke?
Ajkára szorítom a sajátom.
Gyengéd, mágiától sercegő mozdulat. Mondhatnám hogy elsősegély némi vérrel, de valójában épp lecsapolom a túltengő energiáit. Úgyfest ehhez remekül értek. A vér meg... nos az azért kell hogy minél előbb észheztérjen.
Jobb íze van mint korábban, de hiányzik az a veszett vágy ami Lord érintésétől azonnal elkapott.
|
Már épp visszavágni készülök ennek a pofátlan fráternek, amikor Evariszt leállít.
- Flex, te duzzogsz. Tetszik, mikor féltékeny vagy. Kár, hogy nem rám vagy az. - mondja.
- Mi...? - fakadok ki őszinte undorral. Még hogy ezek ketten? Egy fiú és egy lány? Tudom, hogy társadalmilag ez az elfogadott, de akkor is... Fúúúúúúúj!
Aztán valami furcsa történik Evariszttal és összeesik. Gyorsan felpattanok és még az utolső pillanatban elkapom. Szépen végigfektetem a padlón.
- Te, Flex! Szerinted egy vámpírnál van olyan, hogy fehér, vagy vörös ájulás? Mert most őszintén lövésem sincs, hogy mi a frászt kéne kezdeni. - Érzem, ahogy kicsit remeg a kezem. - Ha mondjuk ember lenne, tudnám, mit kéne tennem, mert amikor vizimentőként szolgáltam, részt vettem ilyen elsősegély előadásokon, de ott vagy bábukon, vagy egymáson gyakoroltunk...
Azt hiszem, kétségbe vagyok esve és kicsit sokkos is vagyok, mert össze-vissza beszélek. Ráadásul nem tudok leállni.
- De ez nem hasonlít semmire, amit a könyvben láttam, vagy olvastam. Nincs pulzusa sem... Mit lehet tenni egy élőholt esetében?
|
Yasmin azt állítja hogy ismer, mellesleg ajánlatot is kapok tőle, amin nem lepődtem meg, tekintve hogy harapásfüggő, így próbáltam jótékonyan nem tudomást venni róla. Flex szerint Lord nem felejt el... senkit. Túl sok minden történt ma én pedig eléggé fáradt voltam ahhoz, hogy vagy tomboljak, vagy eltűzzek hogy egy magányos kis sarkot találjak.
-Álj gyerekek! -kiáltok rájuk feltartott kézzel, mert mejdhogynem összekapnak itt nekem, mint az oviban.
-Flex, te duzzogsz. Tetszik mikor féltékeny vagy. Kár hogy nem rám vagy az. -vágom oda a szokott őszinteségi rohamomban, majd Yasminra nézek.
-Tudod még mindíg nem tudom honnan kéne hogy ismerjelek, de most ehhez nincs kedvem! -kiáltom, és felállok a kanapéról. Megfordulok, hogy Flex is lásson, és Yasmin is.
-Tu... -már éppen meg akartam szólalni,amikor a hírtelen felgyülemlett düh miatt, elhatalmasodott bennem a mágia, és térdre rogytam. Kezeimet a kanapéra helyezve próbáltam tartani magam, de éreztem nem tudok majd felállni. -Basszus! -tudtam hogy lassan elvesztem az eszméletem, ha nem találom ki, hogyan kezeljem a nekromanta erőm. Ez még számomra is új volt, nagyon új. Hiszen sosem használtam, én pedig egy röpke vonzalomért feladtam ezt.
-Meg vagyok huzatva?! -kiáltok fel hangosan, és lángoló piros szemekkel nézek rájuk, mintha ők tehetnének a világ összes bűnéről. Éreztem, hogy lassan, nagyon lassan, kezdek leülni a lábaimra, majd elkezdtem dőlni, mint egy zsák...
|
- Kétlem hogy Lord el tudna felejteni bárkit. Az a fickó.... - igen az a dögös barom... mit is akartam mondani? - nem feledékeny típus.
A tetovált csaj feláll, valami gyerekkorról beszél, aztán a sliccem csekkolja.
- Mi bajod van vele? Egészséges és meglehetősen flusztrált pasi vagyok. És már nem is tudom mióta nem vertem meg senkit! De úgy istenesen. És ha már őszinteségi rohamban leledzem, hát megjegyzem, hogy ki se vertem egy ideje. Ellenben varázsoltam, veszekedtem, többször majdnem megettek... Lehet hogy le kéne mennem a pincébe és szájoncsókolni a sötét elfet. Az betetőzné a sorozatot ez fix! Szóval tündibündi, ha ficereg a cerka, majd lelohad amikor múllik rólam a kangörcs. Nem nagyon érdekel, ha zavar. Egyébként sincs egyetlen törpe sem a pecóban akinek kiverhetném vele a szemét elhaladtomban.
|
Ohó! Szóval nem szellem. Hát akkor jó. Érzem, ahogy azonnal ellazulok és utólag belegondolva tényleg butaság volt azt hinnem, hogy szellem, dehát nem láttam, mindenki csak látogatóként emlegette és még félálomban voltam. Nade ha még neki is állnék magyarázkodni, akkor aztán végképp eláshatom magam, így egy vállrándítással lerendezem a kis bakit és elindulok Evariszt felé, hogy leüljek mellé. Ahogy felé tartok meghallom a varázsmondatot, hogy milyen szívesen enne ő is. Megeresztek egy cinkos mosolyt felé és halkan megjegyzem:
- Erre tudok megoldással szolgálni, majd Flex felé fordulva hozzáteszem. - De neked nem tudok segíteni.
Levágom magam Evariszt mellé. Végre érzem az illatát! Olyan jó illata van, mint a atavaszi szellőnek egy hosszú fagyos tél után. Erről jut eszembe! Én bezzeg biztos tök büdös vagyok. Főleg a szám. Alvás után az embereknek mindig olyan kellemetlen szaguk van, a vámpíroknak pedig érzékeny a szaglásuk. Amikor megkérdez, hogy honnan ismerem, komoly dilemma elé kerülök. Mos távlaszoljak ilyen büdös szájjal? De ha nem válaszolok, akkor bunkó vagyok, ha meg válaszolok, akkor megérzi a lehelletem. Vagy tegyem a szám elé a kezem? Jahj, az meg olyan idiótán jön ki! Mi legyen, mi legyen? Végül a méltóságot választom.
- Aha... Ismerlek. Még régről. Akkor még pici voltam. Öt éves. Biztos nem emlékszel rám. Régen volt. - Legyintek mosolyogva, pedig valójában úgy éghet a kérdés, mint még soha. Ez azonban nem a megfelelő alkalom a lelkizésre.
- Te meg...! - fordulok Flex felé. - Jobb, ha a félig merev rejtett ékezeted lelohad, mert innen látom.
|
Össze vissza hadovál, de nem vagyok hülye, nagyon is értem miről van szó. Nem is örülök neki igazán. Felüti bennem fejét a féltékenység. Lord és Flex. És én hol maradok? És persze Arleynre meg ráizgultak. Kicsit szemrehányóan válaszolok, azt hiszem süthet a keserűség belőlem, mert érzem hogy megint eluralkodik rajtam a rég nem használt mágia, amit csakis ennek a majomnak a kevéért vettem elő, és most időről időre előtör belőlem mint egy gejzír, és alíg birom visszafogni. Érzetem ahogy forrósodik a testem, az ágyékom felébreszti a korábbi élményeket, amik akkor törtek ki belőlem, mikor Flexnek átadtam belőle, és egy pillanatra egyyé fort a hármunk ereje. Hiszen ő Lorddal is kapcsolatban volt.
- Nincs szendvicsem, de nagyon szvesen ennék egy keveset magam is. - Mondom egy kis vigyorral a számon.
-Szóval Lord már teljesen elfelejtett engem? - kérdezem tárgyilagosan, és azon morfondírozom, hogy nekem is kéne egy olyan társ, mint Lordnak Arleyn. Aki tuti mindíg kapható "rám".
-Mit is mondtál? Ismerős vagyok? De honnan? -nézek rá Yasminra, aki éreklődve figyeli az eseményeket.
|
- Nem vagyok szellem! Csak bebújtam az ágy alá! Megvesztél tündibündi? - dohogva mászom elő az ágy alól és az immár szabaddá vált ágyra csüccsenek. Idegesen borzolom a hajam a tarkómon.
- Mennyire tömören adjam elő a történteket? Volt A meg B akik halálos ellenségek és beficcent C aki hm... hát veszettül dögös. Persze nem ő az egyetlen, de úgy fest hogy A is meg B is hegyezi rá a rejtett ékezetét. Tehát összekaptak... aztán... a rejtett ékezetek, meg az adrenalin... és A szerette volna megficergetni B ficergetnivalóját, de az fogta a hitelen kinőtt umlautot a szájában és majdnem megette vele a szerencsétlen és valószínűleg nagyon hülye A-t... - idegesen bámulok az ölembe - aki még mindig félmerev a történtek hatására... a sztori kb ennyi.
Evara meredek, meg a reszkető tetovált bigére. Azért egy ilyen punkcicától többet vártam.
- Tényleg nincs egy szendvicsetek?
|
Vendég... Úr isten! Egy szellem van az ágy alatt! Ijedten belemarkolok az ágyneműbe. Oké, hogy harapásfüggő vagyok, de azért egy-két dologtól még engem is kiráz a hideg. Ráadásul Evariszt varázslattal csukja be az ajtót. Susan csak a gondolataimban olvasott. Az valahogy nem volt ilyen hátborzongató. Sőt, néha kifejezetten vicces volt. Bár egy idő után simán csak idegesítő volt, hogy nem léphettem félre nyugodt lélekkel, mert rögtön rájött. Még jó, hogy időben leléptem.
- Sze-sze-szellem? - Dadogom a takaróhuzatját markolászva. - Öhm... Flex úr... Bocsánat, hogy betörtem a lakkhaja.. Izé... lakhelye fölött... Öhm... Probáltam aludni. Én nem tudtam, hogy itt lakik. Tényleg!
Ijedten kipattanok az ágyból és egészen a falig hátrálok. Az Odaát biztos a túlvilágot jelenti... Flex biztos, hogy túlvilágról érkezett vissza!
|
- Nem megyek! Nem fogok imádkozni, de kimászni se. - szinte látom a lelki szemeim előtt, ahogy duzzog az ágy alatt. Visszament kölökbe vagy mi? Bemutatkozik az új lakótársamnak, aki időközben felébredt, és azt hajtogatta, hogy én vagyok az. De ki vagyok én?? Mármint szerinte...
- Van egy vendégünk. Mondom, és vigyorogva az ágy alja felé bökök.
-Drága Flex! Nálatok az ajtó nyálon csúszik? -kérdezem negédes hangon, majd dühösen összpontosítok, és egyetlen kézmozdulattal kilövöm az energiám a nyitott ajtó felé. Az ajtó hangos puffanással becsukódik, majd egy pillanatig mély csend uralkodik a szobában. Elértem azt a szintet, hogy nem csinálok titkot a képességeimből. Ha szerencsém van, sosem kérdeznek rá. Ahogy elnézem Flexet, eléggé zavaros állapotban van.
-Flex. Elárulnád mi a helyzet? Mi történt odaát? -bökök fejemmel az egyes lakosztály felé.
|
- Nem megyek! - fonom karba a kezem és duzzogok a sötétben. - Nem fogok imádkozni, de kimászni se. Eszem ágában sincs! Még a békák is szomorúak az alsógatyámon!
Felettem a tetovált lány is felébredhetett, mert kissé elmosódottan hallom a hangját és nyikorognak az ágyrugók.
- Hello! Én Flex vagyok! Itt az ágy alatt. Benned kit tisztelhetek?
Kidugom a kezem és felnyújtom az ágy széle mentén, hogy kezetfoghassunk ha arra támadna ingere.
- Egyébként nincs egy szendvicsetek? Már nem tom mióta nem ettem... - dünnyögök.
|
Ég a ház. A narancssárga lángok mohón falják a gipszkartonból készült falakat. Félek, rettegek. Meg akarok mozdulni, menekülni akarok és sikítani, de nincs erőm, még a számat sem tudom kinyitni. Rettegek. Tudom, hogy eljött a vég. Nincs aki megmentsen. Vagy mégis? Egy nő hajol fölém. Barna haja csigákba rendeződve csüng előre. Zöld szemében tükröződnek a lángok, amik már nem is tűnnek olyan félelmetesnek. Kinyitja a száját, így pedig észreveszem szokatlanul hegyes fogait. Egy vámpír. Az izgalomtól hatalmasat dobban a szívem, de nem olyan rémült dobolással, hanem éltető örömömben. Figyelem a csodálatos ajkakat, amik szavakat formálnak. Eleinte nem is értem, mit mond, majd szavai befurakodnak elmémbe.
- Miféle önvizsgálat? Imádkozni akarsz? Vagy mi? - Ijedten ülök fel. Ó! Csak álmodtam. De ébren ugyanazt a nőt látom, mint álmaimban. Mostmár tudom, kire emlékeztetett annyira.
- Te vagy az! - Mosolygok rá boldogan. Majd hirtelen rájövök, mit mondott.
- Én nem imádkoztam, meg nem is volt szó semmi féle önvizsgálatról. Egyáltalán mennyi az idő? - Kótyagos fejjel nézek körbe. Hozzá szoktam már, hogy kétszer ugyanazt a helyet nem látom reggel, de azért olykor már szinte hiányzik, hogy az otthonomnak nevezhessek egy szobát, lakást, dobozt, bármit...
|
Ahogy kezdtem belesüppedni a mély meditálásba, már éppen kezdtek körvonalazódni a régi emlékek, amikor leszokóban voltam a vérről. Emlékszem ahogy Luise szorította a kezem, hogy kirántson a mélységből. A hideg érintés a csuklómon ugyan megnyugtatott, de a vér körül forgó gondolataim nem egyszerűsítették meg. Aztán bevillan egy másik kép, ahogy Ben csodaszép mélykék szeme tekint rám, és a távolból hallom ahogy azt kiáltja: -Szeretlek! Minden rendbe jön! Halod? - Lord nasinak néz! Az én hibám! Jöttem önvizsgálatot tartani. Elnézést, hogy pont ide. -hírtelen ráföbbenek, hogy ezek az utóbbi mondatok, már nem illenek ide. Azonnal kipattant a szemem, és Flexel találom szemben magam, aki mint egy kisfiú áll az ajtóban, és felfelé rángatja a nadrágját. Bár szivesen mondanám hogy rángassa lefelé, most valahogy megzavart, hogy ismét hallom, hírtelen jött lakótársam szívverését, és még Flex is... Feszült tekintetével körbenéz NÁLAM, majd észreveszi Yasminet.
- Oh hello! Micsoda... engedelmetekkel... megkezdeném az önvizsgálatot.
-Mi van? -rivvallok rá kissé meghökkenten, de ő már be is slisszol az ÁGYAM alá.
-Miféle önvizsgálat? Imádkozni akarsz? Vagy mi? -kérdezem meglepetten, a mai nap után, már semmin sem lepődöm meg. Idáig csak egyszer hoztak ki a sodromból, mikor ellenem használta Flex az erejét, de lassan megint kezdtem kijönni a béketűrésből, mert hírtelen menekültszálló lett a szobámból. Persze nem a gyilkos hajlamai jöttek ki rajtam, csak szimplán dühös voltam, hogy nem hagynak nyugodi.
-Flex.Megtennéd hogy kijössz az ágy alól?-kérdezem hátra tekeredve ültömben, a kanapén.
|
Kopogni akartam, de annyira buzog bennem még az adrenalin, hogy az ajtó gyakorlatilag kicsapódik a mozdulat nyomán.
A gatyám még mindig fél kézzel fogom, ahogy felfelé rángatom magamon, de ahogy előrelépek, hogy becsukjam az ajtót és egy bocsánatkérés kíséretében újfent bekopogjak, elkezd a hasraesés lehetőségével fenyegetni.
- Lord nasinak néz! Az én hibám! Jöttem önvizsgálatot tartani. Elnézést, hogy pont ide.
Evariszt a kanapén gubbaszt, az ágyában pedig egy egészen ismeretlen tetovált nő fekszik.
- Oh hello! Micsoda... - nő... akarnám mondani, de a mai napon már épp elég gondom volt belőle, hogy bókolok a gyengébbik... vagy erősebbik... mindenkinek... - engedelmetekkel... megkezdeném az önvizsgálatot.
Azzal a helyére rántom végre a nadrágom, és két mozdulattal eltűnök az ismeretlen nő ágya alatt.
Remek itt a sötétben, és azért mégse vagyok egyedül.
|
[104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
