|
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
[73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
Jelenleg Arleynnél (1-es szoba) szereli az ablakot!
|
// visszatérve Arleyn estjéről//
Fáradtan dőlök az ágyra. A zuhany felfrissített ugyan, de rég nem aludtam rendesen. Beszuszakolom magam a tiszta, ropogós ágyneműbe és édes álomra hajtom fejem.
Mikor órákkal később felébredek, friss vagyok mint a reggeli napsugár. A hajam ugyan kuszább mint valaha, de dúl bennem a tettvágy így felöltözök, behabzsolom a maradék tortám, vállamra vágom a partvist és alindulok hogy járőrözzek egyet a kastély folyosóin. Elvégre ki tudja mit kell ma még rendbetennem.
// Flex ki a folyosóra //
|
A fájdalom valamennyire kitisztítja az agyam, legalább annyira, hogy nagyjából értsem az elhadart makogását, mielőtt végleg eltűnik a toronyból, egyszál alsógatyában, kezében a többi göncével.
Időbe telik, nem is kevésbe, míg annyira sikerül összeszednem magam, hogy megkockázatathatom a nyársak eltávolítását. Egyébként ügyes trükk, legközelebb figyelni fogok erre!
Mivel a karók közvetlenül a kulccsontom alatt szögeztek a falhoz, esélytelen, hogy a kezemmel elérjem bármelyiket is. Fogakkal szintén, direkt úgy tervezték őket, hogy se sok esélyünk maradjon, ha egyszer belénk fúródnak. Ráadásul valami máig rejtélyes oknál fogva, ezeke ellen a semmi kis fogpiskálók ellen, valammiért hatástatlan a mágiánk is.
Szóval maradt a legszarabb megoldás. Megemeltem a lábaimat, ezáltal elérve, hogy gyakorlítilag a hevenyészett szögeimen lógjak, és a talpamat a fal felé fordítva elrúgtam magam.
Nem részletezem. A lényeg, hogy sikerült kiszabadulnom, és ezért Flexynek nem fogok feltétlenül köszönömöt rebegni.
Még szerencse, hogy vámpírként a fájdalomküszöb extrém magas, és gyorsan is gyógyulunk. Persze könnyebb lenne, ha rendes vért ihatnék... A vacsora kezdetére viszont tűrhetően rendbehozom magam.
//a Lord regenerálódni távozott ^^//
|
Lázas sürgetés növekszik a tagjaimban, még a halk szidalmakat is elhagyom, csak hogy csukott szemmel, a levegővételt is elfelejtve olykor.... csak hogy simulhassak hozzá, érezzem ahogy a testem melege lassan mintha langyossá tenné a bőrét.
Jóleső didergés rohan végig a gerincemen ahogy az ajkamba harap. Már egészen biztos hogy nem vagyok normális, mert a testem első válasza egy jóleső sóhaj és a karjaim indaként csavarodnak a nyaka köré.
De ez... ez a meleg... ez vér.
A karom azonnal mozdul, a karók pedig repülnek. A vállába fúródnak, egy-egy mindegyikbe.
- Sajnálom! Ez, ez reflex! - gondolom neki is. - Elmegyek. Egy perc és elengednek. Én... sajnálom. Illetve annyira azért mégsem - szedem össze a ruháimat viharos gyorsasággal - Szóval... hm... hajlandó vagyok elismerni hogy esetleg én is barom vagyok - csuklok ijedten.
A francba! Sikerült falhozszegeznem a megvadult főnököm. Remek Flex! És még a farkam... nah jó hagyjuk...
Alsógatyában és pólóban rohanok ki a toronyból, véig a kerten mint valami zakkant tájfutó aki reggel jött rá, hogy elsinkófált vagy tíz kilómétert az előírtakból.
//Flex ki a toronyból Evariszt tornyába //
|
A forróság úgy ölel körül, mint egy meleg kabát a hóviharban. A fülemben pattog valami, talán mágia, és olyan, mintha egy pillanatra még visszaszívtam volna azt az utolsó lehelletet...
A falhoz szorít, a kövek pedig szinte megolvadnak körülöttünk, de nem úgy, mint amikor maguk közé fogadnak, ez nem hűvös bölcsesség, ez lángoló érzelem.
Beszél, de csak a hangja ér el hozzám, nem értem mit mond. Az a valami, ami ránk borul, lassan kiveszi a kezemből az irányítást, és újjongva bújik elő a vámpír, vad örömmel szakítja fel az ínyem, nem törődve vele, hogy önnöm vérét veszi. A karmaim belevájnak a kőfalba, és a világ élesebbé válik, mint amilyennek a legmélyebb éjszakáimban valaha is láttam, pedig bizton érzem, hogy odakinn százágra süt a Nap.
Aztán egy pillanatra sikerül annyira kitisztulnom, hogy felfogjam, idegen vér ízért érzem a számban, de mielőtt viszakozhatnék, a vámpír ismét átveszi felettem az uralmat és már csak el akarja venni, ami az övé. Amit felajánlottak neki. Amit évtizedek óta megtagadtak tőle.
|
- Ez iszonyú volt - nyöszörgöm és a hajánál fogva visszarántom magamhoz.
Egy rohadt ragadozó, még a csókja is valahogy éhes. Ennek kéne annak a pontnak lenni mikor hátranyújtom a kezem és intek a karóknak az ágyterítő alatt hogy szögezzék a falhoz amíg lenyugszik. Bár kétlem hogy ettől a manővertől sokkal simább lenne a modora. Csak a gyáva kukacoknál jön be, akik bármit megtesznek hogy szabaduljanak. Mondjuk azokat meg nem szoktam elengedni.
A karók maradnak a helyükön, mégis a falnak lököm, hogy aztán szorosan hozzásimulva csókoljam meg újra. Szigorúan kiemelve, hogy ez mennyire rémes tapasztalat a részemről...
- Kétlem hogy lenyűgöznéd Husit... ezzel a hozzáállással...
Játszunk olyat, mint kiskorunban télen. Tapaszd a kezed a jeges ablakra és figyeld ahogy beleolvad a kéznyomod a jégvirágok rengetegébe.
Játszuk nagyban... ablak nélkül.
|
Egyszerűn csak közelebb mozdulok, és mire észbekapna, már olyan szorosan simul össze a szánk, mint a másnes két ellentétes pólusa. Találó. Beleadom ebbe a csókba midnen féltékenységemet, az évtizedek magányát, a sértettségemet és a dühömet, amit a szavai ébreszettek bennem, a bizonyítási vágyamat, és minden olyasmit, amit ő generált benne a jelenlétével, vagy amit Evariszt ületette el a fejemben, akaratlanul (?) is.
- Ítéld meg te magad - köpöm elé a szavakat, ahogyan elválok tőle.
|
- Ha már itt tartunk Fogacska... - elé lépek és megigazgatom a gallérját amit már nem is tudom hányszor rángattam az elmúlt percekben, így egészen szégyentelenül megtépázott benyomást kelt. - még a felét sem láttad milyen szenvedélyes tudok lenni. Lehet hogy tojok a fenyegetésedre és megmutatom neki milyen érzés ha igazán pezseg a vére. Hogy mennyire forró is tud lenni egy ölelés, vagy szenvedélyes egy csók. Mond csak Lordom... képes vagy te még lángolni? Vagy csak a napfény késztetheti ilyen megdöbbentő reakcióra a halott tagjaidat?
Csöpög a hangom a gúnytól ahogy eligazgatom a nyaka körül a szövetet, aztán vigyorogva, egész közelről sziszegem a mondandóm.
Erre riposztolj temetővirág!
|
Az energiás dolgot nem feszegetem, részről, mert nem akarom az orrára kötni ennél jobban, egyelőre. A másik meg, hogy tulajdonképpen még én sem teljesen értem a hogyant? Az a kis nyál nem volt effektíve valós jel, és ha az is lett volna, egy belőle egyszeűen nem elég ahhoz, hogy cska úgy elkezdje belőlem kiszivattyúzni a mágiát.
- Nem döntök a feje fölött, eddig sem tettem. Csak vigyázok arra, hogy valaki - nyomom meg - nehogy megpróbálja kicsit a maga javára fordítani azt, hogy most nem egészen önmaga. Ami pedig a pazarlást illeti, nem is emlékszem, pontosan ki is rántott vissza oylan szenvedélyesen, amikor éppen távozni készültem? - szúrok vissza.
|
Egy pillanatra sikerül elvesztenem a fonalat. Ő meg csak mondja... mondja... egészen normál fickónak tűnik amikor hülyeségeken húzza fel magát.
- Mibe piszkáltam bele? Nem nyúltam hozzád, csak azt az apró vackot használtam amit a csuklómon hagytál. Egyáltalán lehetséges ilyesmi? Egyébként meg... - kárörvendő vigyorra húzódik a szám. - Ki garantálja neked hogy ha nem meresztgetem a szemem, majd a karjaidba reppen a hölgyemény? Azzal meg, hogy engem fenyegetsz, meg molesztálsz, ahelyett hogy udvarolnál... hát nem hiszem hogy kedvező hatást érnél el. Furcsa mód - jah... a férfiak 50%-a az őskor óta nem érti miért. - a nők nem rajonganak azért ha a fejük felett döntenek róluk. Husi meg gondolom még úgy sem. Szóval... minek pazarlod rám az időd? - vonom fel érdeklődve a szemöldököm.
Lazán kidobhatott volna már az elején. Én soha senkinek nem ígértem hogy a jelenlétem nem lesz kész katasztrófa, csak hogy a magam részéről jól viselkedek. Csak hát mit tehet az ember ha rosszabb a sora, mint egy átlag Bruce Willis film?
|
- Senki sem kérte, hogy ide gyere, ahogyan azt sem, hogy maradj - mutattam rá az egész vád gyenge alapjára. - Tehát azt kell feltételeznem, hogy vagy mazichista vagy, aki a felsorltakat mind élvezi, akkor pedig inkább megköszönnöd kéne a lehetőséget, vagy hülye. De ez esetben sem tehetek érted semmit.
Figyelem, ahogyan majd felrobban. Talán nem csak rá igaza a mazoizmus, én is rendelkezhetem egy adaggal, de nehéz ellenállni a vágynak.
- És ne próbáld beállítani dolgokat úgy - folytatom - mintha egyedül cska én tehetnék róla. A nyalogatás, ahogyan te nevezted, a saját túlélésed érdekében történt meg, amire szintén a saját hibádból volt szükség. Szivességet tettem. Cserébe pedig mit kaptam? Hogy az engedélyem nélkül piszkáltál bele a mágiámba. - Oppá, ez olyan infó, amit talán anynira nem kellett volna megosztani, ezért inább továbbfolytatom, hogyha már kicsúszott, akkor inkább ne menjünk bele, és tereljük el a fiygelmet - Ráadásul most meg Arleynre meresztgeted a szemedet! Gondoskodj róla, hogy ez így is maradjon, mert bármiylen más meresztéstől tőből szabadítalak meg.
|
- Milyen számlát csezdmeg? Hagytam hogy nyalogass. Lábujjhegyen rohangálok a kastélyodban hogy ne zavarjak senkit. Erre tele van az aurám a nyomaiddal, vért itattak velem, és legalább háromszor majdnem meghaltam. Egy szuicid barom vagyok hogy nem fogom a hátimotyóm és húzok el a fenébe. Minden kívánságod teljesítettem, nem ártottam senkinek. Milyen számlád lehet neked Fogacska?
Baromira nem lenne értelme, hogy most megragadjam és átbasszam a szobán. Semmit nem ártana neki, és csak még szánalmasabbnak érezném magam.
Tényleg, mi a fenére gondoltam? Nem... azt pontosan tudom mire gondoltam, csak azt nem hogy miért... eh... ezen lassan egy újabb jobbhorog sem segítene.
Ég az arcom a haragtól és a zavartól, ez a kaján marha meg csak mered rám, arrogánsan lenézve és pontosan tudom hogy most épp semmi esélyem nem lenne.
|
Kiszabadítom a gallérom a kezéből, nem tart sokba, csak egy kis szorítás a megfelelő helyne, hogy elernyedjenek az ujjai.
- Ne ess tévedésekbe, én csak azt jelentettem ki, hogy fogalmad sincs milyen érzés, azt nem mondtam, hogy szándékomban áll felvilágosítani. Hol jár az agyad, Felx? És mondd csak, nem elpirultál? Egyébként pedig, éppen az előbb vágtál pofán, hha nem tévedek, úgyhogy aligha hiszem, hogy bármivel is tartoznék. Mondhatni kvittek vagyunk, habár megfontolandó, hogy nem kéne-e nekem is benyújtani a számlát?
A bőre csak úgy ontja a meleget magából. Az emberek ezt talán észre sem veszik, annyira hozzá vannak szokva. De nekünk ez szokatlanul furcsa és bizsergető érzés. Talán az élők azért borzadnak a holtaktól, mert nem érzik a belőlük természetes módon áramló melegséget. Én viszont most nagyon is, és a haragja egyre csak fokozza. Szeretnék hozzá még közelebb állni, hogy ez a lángoló aura egészen alborítson, és felmelegítsen.
De azt hiszem ez nem a legjobb ötlet.
|
Vért törölget a szája széléről, amitől most valahogy emberinek tűnik. Mintha nem is egy vámpírnak húztam volna be, hanem egy egészen közönséges halandónak.
De a tény, hogy mennyire nem képes befogni a pofáját, vagy egy szompla bocsánatkérést hozzámvágni, hamar visszaránt a valóságba.
- Még nem végeztünk te arrogáns barom! - kapom el a gallérját ahogy távozni készülődik és nagyot rántok rajta visszafelé. - Rohadtul tartozol egy bocsánatkéréssel! Az meg hogy milyen érzés...- önkéntelenül is elvörösödöm. - soha nem fogod megtudni apuskám! Ha csak még egyszer a fenekem felé kóvályog a kezed, lenyisszantom a farkad. Úgy is túl sok vérbe kerülhet használni.
|
Arleyn egy pillanatra megállítana, a szemem sarkából észreveszem a mozdulatát, de ő is habozik. Bizonytalan, akárcsak én, hogy pontosan mi is lenne jobb befejezése egy iylen helyzetnek? Mert kívülről úgy tűnhetett, mintha éppen megölni készültem volna a vadászt, sőt, akár valóban meg is tehettem volna. Adrenalin.
Aztán mégis minden maradt a régiben, ezáltal az a kis, - ki sem modom, mert ennyi idő alatt bőven ragadt rám kultúra - meg életben.
Hallom a szívverését, ami rendesen szaporázza és neki még csak ügyelnie sme kell rá, megy magától is. Nem úgy mint nekem a lélegzet, ami csupán idegborzoló eszköz, semmi több. Szivesen elhallgatnám még egy darabig, olyan megnyugtató, mint a gyermeknek az anyja szívének dobogása. Őt ez a szülőjéhez köti, engem az élethez.
De a varázs megtörik Arleyn távozásával, akinek lépte most úgy ring, mint a Nílus élető áradása után szárba szökkenő, eranyló búzamező. Minden mozdulata folyékony, és nem tudom ez valyon vee született képesség, vagy már hullaként szokott hozzá ehhez a közlekedési módhoz.
De a csípője most gömbölyű, és nem a formátlanul feltekert gyolcs takarja el, hanem finom szövet, ami minden lépésnél elrejti, majd a következőnél újra kihangsúlyozza ezt.
Talán ez a szokatlanság volt az, ami elvonta a figyelmemet annyira, hogy Felx lazán bemosott. Komolyabb kárt nem igazán tehet bennem, ha szimplán csak emberként, emberi indulatokkal kűzd, de ő még így is vadász, jobb vele vigyázni.
A fogaim, amik nem voltak ugyan teljesen kinn, d emég vissza sem húztam őket, most sikeresen megvágták a szám, így nagyon hatásosan kezdett lefelé csurogni a vér a szám sarkából. Felelmeltem a kézfejem, letöröltem, és csodálkozva meredtem rá. Körülbelül száz éve éreztem magam utoljára ennyire embernek, és ez valahol megrémít kicsit, és fel is izgat.
Ezúttal nem állok hozzá közelebb, jót fog tenni mindkettőnknek a távolság, úgy válaszolok.
- Tudod, neked halfány fogalmad sincs, miylen az, amikor én benned vagyok - válaszolom gúnyos mosollyal.
Bár szivesen metanítanám neki hol a helye - hmm -, de az ígéretem kötelez, és szeretném, ha minden Arleyn rendelkezésére állna a vacsorához, bármit is ötöl ki a csinos kis fejecskéjében.
|
Egy pillanat alatt annyira elvörösödöm, hogy elfelejtem hogy akartam folytatni a kis monológom.
Miért borzongok ahogy ez a pojáca hozzám ér? Miért jó érzés a hideg keze a bőrömön, a lélegzete... egyáltalán mióta van neki olyan?
Ez... Husi előtt... ez... összeszorulnak az ökleim. Rendben, hogy én kezdtem a kóstolgatást. Rendben hogy cukkoltam, hogy...
És csessze meg, de felizgat! A fülemben dobol a vérem az idegességtől.
Hallom ahogy Husi távozik. Lágyan kopogó léptekkel, mintha még azok is valahogy fensőbbségteljesek lennének.
Megvárom amíg a torony ajtaja becsukódik mögötte, aztán egy félfordulattal elkapom Mr. Hűdenyagymellénnyelvagyok-ot és bemosok neki egy isteneset.
- Mi a frászt képzelsz magadról te barom?! Ha villogni akarsz a potenciáddal, az magadban végezd! Így is még mindig magamban érezlek!
Remek... nem elég hogy idegességemben elfelejtettem mennyire nem jelent semmit vámpíroknál egy szimpla jobbhorog, de még hülyén és is fogalmazok.
|
A Flex arcán végigfutó mosoly több, mint kacér, arcába hulló tincsei mögül pajzánul provokál a vigyora. Elképzelem, ahogy belém harap...
- Vacsora? Remekül hangzik! Korhű? - Már szinte látom is magam előtt, ahogyan a kreolbőrű gondnok egy csapat nádszálként billegő nő között meztelenül issza korsóból a bort. Közben féltérdére ül, és ajka csak futón érinti bőrömet. -
Szívesen látnálak áttetsző lenvászon ruhában... királynőm. - Igen, én is vergődnék egy ágyon, míg ti ketten lefogtok, fut át az agyamon.
Megjegyzést tesz Drac sápadt bőrére, mire majdnem meglegyintem a fejét. De igazán nem illene kiállnom egyikük mellett sem, amikor ennyire... beleélik magukat a huzavonába. Élvezem a játékukat. Előre várom már a vacsorát...
Flex kiegyenesedik és a Lord felé lép, egészen hátra tudnék dőlni, mint régen, hogy elnézzem a két férfit, aki értem harcol.
Egészen közel állnak egymáshoz, és már indulnék is, hogy a közjátékuk kevesebbet érjen, de a vámpír hirtelen mozdul, és végigszalad valami a testemen; adrenalin? Félelem? Izgalom?
Olyan ingerlékeny, olyan színpadias, ahogy szinte érzékien a puha bőrbe karcol. Megsemmisülve dermedek le, a mozdulat hatása alatt állva, a kezeim egészen ökölbe szorulnak. ILYEN hatást gyakorol rám, ennyi idő után?
Szinte fuldoklom, amíg elengednik egymást, és a Lord végre engedélyt ad. Mit is néztem épp végig? És az arckifejezésük... Nagy levegőt veszek.
- Nos, akkor azt hiszem, elvonulok a lakosztályomba, kicsit felkészülök az estére - mosolygok rájuk, még mindig végigvizslatva őket... hogy ők ketten együtt... lehetséges, hogy én pedig közöttük? Lágy mozdulattal félrelibbentem a szűk szoknya uszáját, ahogy elhagyom a szobát.
//Aleyn valamerre el, majd nyilatkozik, hol óhajtja megtartani a vacsit, és hogy kik hivatalosak rá XD//
|
- Inkább vérre szavaznék ha nem bánod - suttogom a fülébe jól hallhatóan. A mozdulat gyors volt, normál emberi szemmel követhetetlen. Nem léptem előrébb, nem volt rá szükség, annyira közel állt hozzám. Valaki ma nagyon pimasz és pimaszul magabiztos. A fogaimat egy picit hagyom, nőni, épp csak annyira, hogy érezze a bőrén a karcolásukat. Gyerekes erőfitogtatás, nem kéne belemenni, de az imént látott jelenet hatása altt állok.
Három dolog köztudott a vámpírokról, amiben nem hibáznak a leírások. A vér, a megalománia, és a hatásvadász színpadiasság. Az előbbi pedig egyszerűen tökéletesre komponált jelenet volt, még én is elismeréssel adózom előtte.
Ahogyan megalázkodott a nő előtt, akinek hatalma immáron nyilvánvalóvá vált. A formás fenék, ami az ágnek állt, és hozzá Arleyn felsőbbséges arca és ragyogó szépsége mind emelte az előadás értékét.
Ha játék, hát játék, én sem maradok ki belőle!
Miközben fogaim a bőrét érintik, körmeimmel finoman meztelen lapockáiba vájok, csak semmi vér. Majd egy utolsó, mélyről jövő sóhaj kíséretében a kezeim elindulnak, végig hátának két oldalán, megpihenve a nevetséges alsónadrág szegélyénél, majd egy apró reppenést követően egy pillanatra kezembe simunak a formás dombok és én már el is léptem onnan.
Amint kiértem Flex takarásából, Arleynre emelem a tekintetem, úgy válaszolok neki.
- Az engedélyem a Tiéd, Fáraóm, ahogyan bármi más is a rendelkezésedre áll ebben a kastélyban... - a hangom sokat ígérő, ugyanakkor semleges, azt ért ki belőle, amit csak akar.
|
- Vacsora? Remekül hangzik! Korhű? - a gondolatra elvigyorodom, szinte fültől-fülig vonul a mosoly az arcomon.
Térdre ülök és lehajolok hogy megcsókolhassam Husi lábfejét.
- Szívesen látnálak áttetsző lenvászon ruhában... királynőm - meg se próbálom visszatartani a pimasz, kéjenc arckifejezést ami eluralkodik a vonásaimon.
- Persze Lord... kissé sápatag egyiptomi jelölt - tápászkodom fel.
A vámpír elé állok... bosszantó hogy alacsonyabb vagyok, de azért baromi magabiztosan bámulok fel rá.
Miért van ettől olyan érzésem, mintha egy pici puffancs morogna a dándogra?
- Talán némi napozás... - hajtom le a gallérja szélét, hogy alá kukkantva megbizonyosodhassak róla, hogy ott is épp olyan fehér-e mint másutt. - vagy barnító... egy kis vér...
|
Flex ugyan felhabarodva vagja hozzam az egyik parnat, - ebben azt amit az elobb az oleben tartott... - mondata vegere elbizonytalanodik, es nekiall keresni az alsojat, amin zold koronas bekak diszelegnek. Majdnem hangosan felnevetek. Mindig az ilyen ferfiaknak van valami beutesuk. Imadnivalo.
Tekintetem atsiklik a Lordra, aki mar a belepom ota csak mereget. Remelem, felismerik bennem mint ketten a melto vitatarsat. Nem vagyok birtokolhato vagy megszerezheto. Persze, el lennek mindkettejukkel; Flex hanyag eleganciaja, nyers humora, amire meg a legnagyobb holgyek is csakazertis felallast vesznek fol; a hazigazda pedig... nos, en vagyok a noi kapcsolod, remelm eszrevetted az alla vonalat, a szeme melyseget es a hangja borzongato hanghordozasat. A szokincse meglehetosen megelegiti az egyik felem, a masikat kitolti a latvany, Flex pedig abban a cuki gatyaban igy hatulrol... hat kitudja, tenyleg lehet-e bekabol herceg...
Szerencsere a tekintetem iranyitott, ha eszre is veszik hol jar a szemem, remelhetoleg meg jobban beindulnak tole... remelhetoleg?!
- Nos, - finoman megkoszorulom a torkom, es lejjebb veszem a hangom, igy egeszen siman hullamoztatva a szoba levegojet. - Azt hiszem a felreertesek az atvaltozasom korul kicsit... megbolygattak az egyensulyt... - elmosolyodom. Alljatok ellen. Ugy izgalmasabb. - Ha mindez nyugodtabb vizekre terelodhetne... ma este vacsorat tervezek a lakosztalyomban. Ternesztesen a hazigazda engedelmevel. - Ravillantok egy mosolygos tekintetet.
|
[73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
