Frissítés

2012.11.22. 08:49 Amorin

CTRL + Q to Enable/Disable GoPhoto.it Mikor felnézek, már nicns a szobában. Lassan felállok és valóban nekikezdek a készülődésnek. Egy kényelmes börnadrágot és egy hozzá való mellényt veszek magamra, miután letépkedtem a felsötestemröl a kötéseket. Egy két heg még látszott, de hála az isteneknek hamar be fognak gyógyulni. Ennél súlyosabban is sérültem már meg. Ezüst hajamat, öt ujjamal átvésültem, nem maradt-e benne valami alvadt vér vagy egy darab valakiből. Bal kezembe is lassan kezd visszatréni az élet. Az votl a legcsunyábban kikészítve. Talán mégiscsak jol járok hogy magammal viszem ezt a lányt. Legrosszab esetben megölhetem, vagy túszként használhatom. Bár az utobbi opcio a kirekesztése miatt teljes mértékben felesleges. Vállamra akasztom az íjjamat és a tőröket az övembe dugom. Körülnézek a szobában, ami hosszú hetekig volt az otthonom. Akármit mondott akkor is egy kényelmes helység volt ez. De azért nem ér fel az eredeti otthonommal. Amit felgyújtottak, miután kiűztek... Sóhajto kegy nagyot, és épp indulnék, mikor eszembe jut egy merész gondolat. Talán ostobaság, de eddig mindig túléltem a kritikus helyzeteket amikro az ösztöneimre hallgattam. Talán most is segíthet.   //Drachoz indul búcsúzni//

2012.11.22. 07:10 Aurelia

Csak arra voltam kíváncsi, hogy képzeli száműzött jövőjét „kíváncsisága” kielégítése után ilyen mentalitással egy várkastélyban mint ez, amiben számtalan különböző faj él együtt. Nem, nem hatalmas partikra gondoltam, csupán egyszerű, kényelmes életre. S ami a legfontosabb: képes lenne-e, akarna-e beilleszkedni, vagy sosem adná fel elveit? De buta kérdés volt, nyilván visszavonultan élne, ahogy most is, vagy sehogy, mert leírta már az életét. Ami engem illet, szeretek célt látni magam előtt, és az nem egy eldugott remetelak, sem fekete halál. Válasza elég is volt rá, hogy felébresszen. Muszáj pozitív célt látnom, különben értelmetlennek találom a küldetést és csak őrlöm magam. A bor pedig kell a fenének, csak zsibbasztja az elmét. Némán leteszem a poharat az asztalra. Ne aggódj, Amorin, tudom, hol a helyem… - Rendben. Megyek és összeszedem a fegyvereimet – jelentem ki és az ajtóhoz lépek. - Ne aggódj, a paplant és a báli ruhámat itt hagyom – teszem hozzá, mielőtt kilépek. Komolyan azt hiszi, hogy tejben-vajban fürösztöttek? A fene sem tekinti bulinak ezt az utat, tudom, mi a tét, csak szeretek abban gondolkodni, hogy visszatérek. Ha ő a magasabb elméjével ott szeretné hagyni a fogát, hát a magánügye…Még hogy a kíváncsiság vezérli! - indulok fel a lépcsőn. - Megöli a szerettét az a valami és ő csupán kíváncsi???   /Aurelia szobájába el/

2012.11.22. 02:57 Amorin

- Barátokbol épp elég volt. Pontosan annyi volt amennyi elég volt a számüzetésemhez. És ez a szoba kényelmes. Nem látom be miért sértegeted a rezidenciámat. De kérdéseidből arra merek következtetni, hogy te azt várod, hogy minden este egy kényelmes házban fogunk lakni, enni adnak és ágyat vetnek nekünk. Oh nem. Földön és fákon fogunk aludni, mitn az állatok. Sziklahasadékokba... olyan lyukban, mint ez. És még csak pár napja érhettem vissza elötte természetesen minden higéniai szempontnak megfeleltem ami egy magadfajtának elegendőnek kell hogy legyen. Nem vagyok primitiv, sőt az én fajom tágabb elmével rendelkezik, mivel olyan erők hatalmában vagyunk amiröl ti lemondtatok, sok száz évvel ezelött. Ne félj nem fogsz tőlem semmilyen betegséget elkapni, hiszen nem vagyok állat... vagyis... csak.... Komolyan azt hiszed, hogy bosszú vezérel engem? - kezdtem egy új mondatba - nem, nem a bosszú vezérel. Engem a kíváncsiság hajt. Hogy tudjam, mi az ami képes elpusztítani egy olyan nagy múltú fajt, mint az enyém. Hangom picit megremegett ahogy az utolsó kérdéseit rágom meg magamban. - Ni'ani halála óta nincs kedvem bulizni... és most ha nemharagszol, felkészülök az útra, jobban tennéd ha te is hasonlóan cselekednél. Leroskadtam az ágyam szélére és tisztogatni kezdtem a fegyvereimet.

2012.11.22. 00:46 Aurelia

Figyelmesen hallgatom barátságról szóló monológját, s értőn bólintok. A múlt háborúi... hümmögök. - Szövetségesek – ismétlem a szót. Amorin nem is találhatott volna ideillőbbet, el kell ismernem, s ha ágál is ellene, a bizalom ennek is valamilyen szinten alapja. – Rendben – bólintok, s emelem poharamat. – Bár – folytatom a könyvespolca elé libbenve – azok a szövetségesek, akiket én ismertem, színtiszta stratégiai kérdésekbe bocsátkoztak csupán. Nem tudom, te hogy vagy vele, de engem a bor – kortyolok bele -, sokkal inkább filozofálásra késztet. Szóval – húzom el az ó-t, de mikor észreveszem, hogy tűnődve bámul rám, ujjaimmal végigzongorázom a könyvgerinceket, mintegy szórakozottsággal leplezendő zavaromat. -  Engedd meg, hogy körkérdést tegyek, ha már példázatba szőtted a barátság fogalmát. Ha pedig túl messzire merészkedek, egy szemvillanásodba kerül és elhallgatok, rendben? – biztosítom halvány mosollyal. – Szóval, úgy látom, hogy a múlt mély nyomokat hagyott rajtad, ahogy rajtam is – teszem hozzá halkan. - Talán ennek köszönhető, hogy itt élsz ebben a sötét lyukban – nézek körbe -, akár egy farkas a vermében – toldom meg további hasonlattal. – Gondoltál már rá, hogy letedd a terheket, hogy elfelejtsd az ősi szabályokat, hogy végy egy jóleső fürdőt itt a várban, hogy egyél egy finom vacsorát a csinos kis konyhában, hogy… hogy közben badarságokról fecsegj a vár lakóival, vagy mulass tréfáikon, egy szó mint száz, hogy esélyt adj másoknak arra, hogy megismerjenek, vagy hogy te – fenntartások nélkül - megismerj másokat és akár… fogadd barátságukat? – itt ránézek. Talán túl sokat beszélek? – Mihez kezdesz, Amorin, ha ép bőrrel megúszod és a bosszút bevégzed? Milyen életet szánsz magadnak, ha továbbra is száműzöttként kell élned, népedből kivetvén, másoktól elzárkózván? Itt a várban, távol fajtársainktól már nem ugyanazok az együttélés szabályai mint otthon… – s miközben beszélek, rá kell jöjjek, hogy mindez rám is illik, s a válasz engem is érint. Vagy mindez mit sem számít, mert úgyis meghalunk? – Ne haragudj! – sütöm le a szemem, s érzem, hogy kipirultam a nagy monológban. – Felejtsd el! Épp badarságokat hallgatsz egy várlakótól, akivel az ősi szabályokat pár pillanatra félresepervén borozgatsz, nemde? – mosolygom keserűen.   Mindegy mit hoz a jövő, most egy a fontos. Meg kell érte küzdeni. De bár látnám, miért küzdök, mert innen úgy tűnik, csak űr marad utána bennem – bámulom a pince parányi ablakát. Tényleg jobb lesz Ni’ani sorsára jutni, mint magányosan tengődni a tömegben…

2012.11.21. 18:34 Amorin

- Bizalommal megajándékozni az ellenséget, igen felelőtlen dolog. Tudod mi a külömbség az ellenség és a barát között? Az, hogy a barát késöbb támad hátba. Nem, nem kellenek bizalmasok nekem, hanem szövettségesek, akikkel elvégezhetek bizonyos dolgokat, hogy a céljaimat továbbvihessem. Ennyit tudok ajánlani - vontam meg a vállam - talán ezért is szakadt ketté az elf faj, mert sokan egészen máshogy gondolkodtunk, mint a konzervativ közös királyunk. Ha mi, sötét elfek, nem vállaljuk a sötét erők szövettségét, akkor az elfeket már rég elmosták volna a földröl. Mégohozzá azok az emberek, akik barátként álltak az elfek elé... Hát én ezt gondolom a baráttságrol... Ahogy belekortyolok a borba a szememet le sem veszem a lányról, a szövettségesemről. Vajon mit üzen ő álltala nekem a sors?

2012.11.21. 16:13 Aurelia

Amit az imént mondtam, szándékosan kiéleztem, mert kíváncsi voltam, megbánta-e, hogy szóba állt velem. De sikernek tudhatom-e be, ha cinikus, fagyos választ kapok? Remélhetőleg csak a sértettség szól belőle, amikor arról beszél, hogy keresztülhúzhatom a számításait, elvégre miért tenném, ha rá vagyok utalva. Ahhoz pedig, hogy végezne velem, nekem is lesz pár szavam... Persze, hogy egyeztetnünk kell, tudom jól, hisz nem csak stratégiáról van szó, hanem meg kell egymást ismertetnünk erőinkkel is, épp ebben van a bökkenő. Képesek vagyunk-e erre a bizonyos fokú önfeltárásra?   Milyen hosszú híd vezet a bizalmatlanságtól a bizalomig? – ötlik fel bennem, mert mindketten ezen lépegetünk hol előre, hol hátra. Amorin hátra, amikor hűvösen tekint rám, előre, amikor bort kínál és mosolyt adományoz. Ami engem illet, hasonlóan ingázom, de a nagy lépésre nagy lépéssel kell felelnem, hisz együttműködésünk feltétele. Igen, kell az a bor, hogy erőt adjon a további közös tervekhez, de józanságra is szükség van, így hát pár kortyot tervezek csak inni, miután elfogadom a poharamat. - Amennyiben az ajánlat kölcsönös bizalommal jár – teszem hozzá felszólalásához -, s nem a halálunkra, hanem a győzelmünkre iszunk – mondom. – Tarthatsz ismét naivnak, vagy akár fiatalnak, amiért így beszélek, bár nem hinném, hogy te olyan idős volnál – szökik fel ajkam egyik vége. – Te sem akarhatsz még meghalni… Felettébb kíváncsivá tesz, milyen jövőről álmodik. Száműzöttként el sem tudom képzelni, milyen célt kellene adnom létemnek azon túl, ha netán az átok lehull rólam. S vajon ő, ha igazolta népe felé, hogy tiszta, visszatérne-e közéjük…?

2012.11.21. 05:16 Amorin

- Hogy ne beszéljek veled, amíg a közelemben vagy? Maximum ha megöllek. Ha velem jösz egyeztetnem is muszáj, mert csunyán keresztülhuzhatnád a számításaimat. Bolondokat beszélsz, amire a korod a mentséged  - jegyeztem meg hűvösen - de ám legyen. Hajlando vagyok magammal vinni téged. Egyetlen feltétellel. - emeltem fel az ujjamat, míiközben egy újabb adag bort töltöttem ki mindkettőnknek, egy új pohárba - ha már úgy is meghalunk, mert efelől kétségem sincs - akkor kár lenne meghagyni ezt a jo bort - felényújtottam a poharát ismét, és most ki tudja mióta egy feszes kis mosolyféle jelent meg az arcomon - Ezt veheted ajánlatnak is - biccentettem a pohara felé.

2012.11.18. 09:24 Aurelia

- Ugyanolyan indulattal vagy, mint én, mikor hellyel és borral kínáltál, mégis itt beszélgetünk, holott nem jellemző népeinkre, hogy béketárgyalásokat folytatnának egy asztalhoz ülve… Mondhatnád, hogy a kölcsönös megmentés sem, csakhogy nekem népeinktől függetlenül elveim vannak.  – válaszolom kitörésére higgadtan, majd a kiömlő folyadékra meredve, mellyel Amorin jelezte felém, hogy így folyhat el az én vérem is, folytatom. - Igazad van, nem harcolhatunk együtt. Úgy, hogy óvni való nőnek tartasz, meg pláne! De ne mondd, hogy te a helyemben egy kolostorban imádkozva várnád, hogy elkerül-e a vég! – rázom meg a fejem. - És ne hidd, hogy a férjem a szárnyai alá vett, és így maradtam életben. Ó nem, épp ellenkezőleg, Morgan maximálisan kihasználta a képességeimet – válik gúnyossá a hangom ezen a ponton, majd szikrázni kezd. - Ha hiszed, ha nem, én is átéltem már a kínok kínját. Volt alkalmam megtanulni a harcok során, hogy maradhatok életben – pár pillanatig elhallgatok, s roskatag alakját kémlelem. – Fegyvereinken több elf, árnyelf élete múlik, ahogy mondtad, mit számít hát neked az enyém? – akarok olvasni a tekintetében. - De ha nem akarsz együtt készülni a végső bukásunkra – mert, ahogy mondtad, nem csak én, te is ott hagyhatod a fogad -, akkor csupán azt engedd, hogy kövesselek. A felelősséget magam vállalom, óvni, védeni, sőt még beszélned sem kell velem. Mindketten száműzöttek vagyunk. Mit számít ilyen esetben egy szokásrendszer vagy holmi büszkeség? S nekem, hogy megtaláljam az utat, szükségem van rá, bármennyire is ellenség. Amennyiben pedig fehér elf katonák is őrzik azt az izét, úgy neki is szüksége lehet rám… Megértem és elfogadom, ha nem akar velem edzeni, s ódzkodik erőnk egymáshoz igazításától, én magam is kétkedve venném. De ismeri Ni’ani sorsát, többet tud nálam arról, ami rám vár, tudja, merre kell menni. Nekem ennyi elég…

2012.11.18. 04:28 Amorin

- Együt? - ismétlem halkan a szót - Ezt te sem gondolod komolyan. Több mint zer éve, hogy a két faj háborúban áll egymással. Igaz a nagy csatáknak már vége, de ugyanugy nem látják szívesen nálunk az elfeket, mint nálatok a Sötét elfeket. Te is tudod, hogy több száz Sötét elf vére szárad példának okáért a férjed lelkén. És ö csak egy elf a sok közül. Több tucat, talán több száz Elf vére szárad ezeken a tőrökön - mutattam lendületesen a saját késeimre. a Hangomon percek óta most érzödik valamiféle indulat, de az nem az örömé - a férjed átkai valóra válnak? Hát arra nem gondoltál, hogy magad akartál elöbb elindulni affelé, hogy valóra váljon? Láttál már igazán brutális mágia álltali kivágzáseket? Ha nem akkor menj el egy két kolostorunkba, ahol meg vannak a módszerinek arra, hogy a Ti kémeitekből kiszedjük az igazat, ha a fizikális megterhelés nem oldaná meg a nyelvüket. Hidd el nem szép látvány. És te is erre a sorsra juthatsz, ha a férjed megátkozott. Észre sem vettem, ahogy felálltam a székről. Talán csak Aurelia borospohara csattanása ébresztett rá, ahogy leeset az asztalrol amikor felpattantam. A Vörös bor, mint valaki kiontott vére lassan folyt a padló repedései felé. - Én elindultam, nemrég felkutatni azt a... a valamit és elf katonákba botlottam. Mit keresenk ők itt? Ennyire közel mi népünkhoz? Megölhettek volna, de nem tették, mert tudták, hogy számüzött vagyok. Ezért vagyok csak itt. És ha a te békésebb nemzetetek is igy bánt velem, akkor mit gondolsz , veled aki asszony és fehér elf... mit gondoslz veled mit tennének az ellenségeid? Vettem egy mély levegőt és leroskadtam az ágyam szélére - Nem jöhetsz velem. Te itt vagy biztonságban.

2012.11.17. 23:44 Aurelia

Bár ijesztő, amiket mond, igyekszem nem mutatni. Figyelemelterelésül elmosolyodom. - Itt állsz egy boros pohárral a kezedben, fegyvertelenül, jeléül annak, hogy nem bántanál – idézem szavait. – Ni’anival sem te végeztél, hanem egy sötét erő, mely meglehet, hogy téged használt fel, de nem te magad voltál – forgatom a gondolatokat, majd volt férjem említésére elkomorodom. – Tévedsz, ha azt hiszed, a puszta kíváncsiság vezérel. Nem – rázom a fejemet. – Morgan egyik fő képessége, hogy átkai valóra válnak. Nem ülhetek tétlenül, várván, hogy utolér az általa kívánt végzet, elébe kell menjek, hátha megfordíthatom, hátha megakadályozhatom. Csak így győzhetem le. Eva mellettem áll, tudom, és nem, nem az ellenségemért, hanem a szabadságomért kell harcolnom. Azért, hogy megszabaduljak az átoktól. Ketten együtt pedig erősek lehetünk. Gondold végig! Azt mondtad, nem tudod, miféle lényről van szó. Bármi is az, kettőnk ellentétes mágiája együtt a legerősebb fegyver lehet. Ha megtanuljuk kezelni… együtt… A mondat végét tagolva, mintegy magam számára is ízlelgetve ejtem ki. Hátborzongatóan hangzik, még lúdbőrözöm is tőle, meglep, mintha nem is én mondtam volna. De talán nincs más mód. Bármily ellenséges fajok is legyünk, talán épp az a kulcs, ha összefogunk. Ki-ki a saját egyéni céljaiért, mégis egyazon ellenség elpusztításáért.

2012.11.17. 23:08 Amorin

- Nem tudod miröl beszélsz Elf lány. Talán nem figyeltél. Semmi bizonyíték nem szol az meleltt, hogy én tettem, de amellett se, hogy nem én tettem. Ni'ani torkát szátmarcangolták. Késöbb kiderült, ugyan, hogy nem az otthonában történt. De a varázslóink vissza tudtak állítani néhány emlékképet. N'ianit Feketemágiával kínozták, mielött véget vetettek az életének - hangom meglepően nyugodtan csengett, szinte hidegen - Az az alak, aki őt megölte, ha nem én voltam akkor az engem akar, de nem tudom miért. És ha Ni'anit ilyen könnyen, ilyen szánalmasan egyszerüen le tudta fegyverezni, akkor nemcsak neked, de nekem sincs esélye ellene. Én tudom, hogy ha utána eredek, akkor abba belehalok.... és ha megprobálnál velem tartani rád is ez a sors vár. a Legkegyetlenebb a legfájdalmasabb halál, amit el tudsz képzelni. Képes lennél ezt bevállalni azért, hogy megtudd, hogy valojában mit is mondott a férjed? Képes lennél ezt a halált bevállalni, nem is a hazádért, hanem az ellenségedért? Ne legyél naív Elf lány, nem akarhatsz még meghalni...

2012.11.17. 20:14 Aurelia

Míg Amorin meg nem szólalt, Ni’ani nevét ismételtem magamban. Honnan ismerős, miért a makacs vágy, hogy tudjam, hogyan halt meg, s miért az az első reflex, hogy pattanok, mintha kötelességem lenne bosszút állni érte? S a hit, hogy köze lehet sorsomhoz, száműzetésemhez…  Ám akkor bevillannak az indulásom előtti utolsó emlékképek. Morgan indulata, villámló tekintete makacsságomért, azért, hogy bele mertem szólni a csatatéren olyasmibe, amihez csak és kizárólag ő, a kapitány érthet. És persze, nekem, mint a feleségének, mi más dolgom lenne, mint vakon engedelmeskedni, erőmet, tudásomat az ő szolgálatába kell állítanom. Bármilyen sáros, bármilyen kegyetlen… s hogy mégsem teszem, amit tennem kell? Sőt… - Talán nem volt köze a múltban a sorsomhoz, de a jövőben lehet… - felelek. - Amikor száműztek, Ni’ani halálát kívánták nekem – mondom ki halkan, annak a kódexnek a gerincére meredve, amit nem sokkal korábban Amorin érintett. Akárha Ni’ani abban létezne, mintha egy megfoghatatlan, mégis érezhető szellem lenne.   „-  Olyan erő tépjen szét, kedvesem, amivel még sosem találkoztál, s amire nem készülhetsz fel – vetette oda Morgan öblös hangon. – Remélem, Ni’ani sorsa utolér…”- ezek voltak búcsú szavai. Nem tudom, honnan ismerte e sötét elf lány sorsát, ez még számomra is rejtély, én mindenesetre a nevéből és épp azért, mert volt elf férjem hivatkozott rá, azt hittem, fehér elf lány. Ezek szerint Morgan oly kegyetlen volt, hogy még csak nem is fajtánkbéli sorsát kívánta nekem – szorul el a torkom keserűen a felfedezésre, de voltaképpen már mindegy... Csoda hát, hogy tudnom kell, ki ez a lány? Hogy az ő sorsáért utólag, a saját magamért pedig előre kiállhassak? Hogy megakadályozzam, hogy az a sötét erő, melyről most Amorin beszélt, engem is elpusztítson? - Együtt kell megkeresnünk ezt a valakit Amorin – lépek a sötét elf elé, s tétován megérintem a karját, hogy ne értse félre. – Ha elfogadod a segítségemet, veled megyek – keresem a tekintetét, így próbálom vele megértetni, hogy ez számomra is mennyire fontos.

2012.11.17. 16:36 Amorin

Mialatt beszél, végigpergett lelki szemeim elött azo ka boldog évek, amikor Ni'ani ellett lehettem békességben. Hányszor, óh hányszor gondoltam azokra a pillanatokra, amikor ölelhettem, érezhettem hajának selymes érintését. És most? Most az alvilágban szenved, egyedül. Kínok és gyötrelmek között, hiszem a mi fajtánk átkozott nép. - Semmi köze a népednek, a sorsrodnak Ni'ani halálához úgy vélem.  - szólaltam meg halkan - A gyilkosságért engem vontak felelősségre - képtelen lennék visszaidézni azt a pár gyomorszorító pillanatot, amikor megtalálták a holttestét. Amikor a törékeny karcsu alakjára visszaemlékszem, akkor néhe felvillen alöttem a szétmarcangolt torka is.  - A Herceg utasítást adott nekem, hogy egy bizonyos Saleem Ra'iki-t kutassak fel és végezzem ki - ahogy visszaemlékszem arra a napra, ugyanugy átéltem lélekben újra minden egyes pillanatát - éjjel felkutattam a házát és majdnem behatoltam, amikor megakadályozott benne valaki... vagy valami - ahogy a sötét csuklyás alakra gondolok hátamon pillanatra végigfut a hideg - ismert engem, ismrete a nevemet és azt is, hogy honnan jövök. Tudta, hogy miért szakad ketté a két faj, egszóval mindent rólunk. Mégiát használt ellenem. Sötétebbet, mint amivel én valaha is találkoztam.... Azt mondta nem győzhetem le - a hangom picit megbicsaklott, gyorsan ittam egy korty bort, hogy palástoljam ezt - Aztán megbűvölt és másnap reggel letartóztattak Ni'ani meggyilkolásáért. A népem száműzött, mivel Ni'ani a Sötét elf klán hercegének a lánya volt. - egy pillanatra elhallgattam - egy menekülő lényt keresek. Nem tudom ember-e vagy elf, vagy sötét elf vagy bármi... Csuklya volt rajta is. Az biztos, hogy fárfi volt, éreztem az aurájából. Ő az egyetlen tanum arra, hogy nem én votlam a gyilkos, ha tényleg nem én voltam. Őt kerresem, ő érte jöttem ilyen messzire. És addig nem nyugszom amíg elő nem kerítem, és a herceg elé viszem, hogy bizonyítsa azt, hogy nem én tettem. Elfordítóttam Aureliatól a fejemet és a palsót bámultam - nem is azért szeretném elkapni, mert elvesztettem a becsületemet, hanem részben azért, mert tudni akarom Ni'ani gyilkosának a kilétét. És van egy olyan érzésem, hogy ez a... valaki.... ez elvezethet hozzá...

2012.11.16. 14:30 Aurelia

Mondhatnám, hogy ő kért magyarázatot, de nem teszem. Nem lenne értelme. Ahogy annak sem, ha újra bizonygatnám, hogy hány sötét elffel találkoztam már, akik nem az általa leírt képbe illenek és igen, akár cselből megjátszották a békét, hogy előnyökre tegyenek szert. Azóta megtanultam, hogy nem állok velük szóba. És ha neki büszkeség kell, hát megtehetném, hogy felállok és szó nélkül távozom. Magyarázat nélkül. Ám hangja nem provokatív, olykor szelíd. Nem lehet Ni’ani gyilkosa. - Nézd – állok fel. – Oktatásból eleget kaptam a saját népemtől is…. -  harapom el a mondatot forró arccal, mert rájövök, hogy ezzel félig-meddig elárultam, miért is vagyok száműzött. - Csak annyit szeretnék tudni, hogy a népemnek köze volt-e Ni’ani halálához. Ha te erről bármit tudsz, oszd meg velem, kérlek. És mielőtt megkérdeznéd, miért fontos nekem a válasz, csak annyit mondhatok, hogy talán az én sorsomat is befolyásolta.

2012.11.16. 05:43 Amorin

Végig háttal állok neki amíg beszél. De a várt megnyugvás helyett egyrei nkább hatalmába kerit egy rosz érzés. Ahogy beszél, ahogy megyarázkodik, ahogy - Fejezd be kérlek. A Te népedhez, se az enyémhez, nem illő ez a fajta magatartás, hogy magyarázkodunk a tetteinkért. Az elfek nem magyarázzák a tetteiket, és reakciójukat. Ennél büszkébb az a nép. Lehet ők voltak azok, akik száműztek minket. És ezért a háború elöreláthatónam ég évezredekig is eltarthat, mégis zokon veszem, ha valaki nem rangjához méltóan viselkedik. - Nem értem, hogy lehetsz bizalmatlan, mikor itt állok háttal neked, fegyvertelenül egy pohár borral. Amibe nem tettem mérget se. Igen azt mondtam, hogy nem károhztatlak érte ha vissza utasítod. De azt nem mondtam, hogy nem lepődök meg rajta. Pár másodperc kínos csend. Megtehetném, hogy egyszerüen kidobom a szobából. Vagy felkapom a tőrömet és átvágom a torkát. Vagy egy gyors harc keretein belül kioltanánk egymás életét. De nem lenne értelme. Semmivel se jutnék elörébb a célomhoz. Ezért megprobálom a lehető legbölcsebb megoldást választani, ahogy Őreg mesterem Yarif tanította. Ahogy eszembe jut a ráncos tanítóm, visszatér a múltamból egy jelenet, az utolsó párbeszédem vele. Yarif bölcs őreg Elf volt. Az egyetlen aki megélte azt amikor kettészakadt ez a dicső faj... -" .... Jegyezd meg Amorin, hogy megölhetsz ezer ellenséget de nincs annál dicsöbb ha magadaal is szembe tudsz szállni. Mert a test az önmagában semmit nem ér. Az elme és a szív az ami a fajunk életét ilyen csodálatossá teszi. - De semmire nem megyek az eszemmel, ha nem tudom megvédeni magamat. - Tévedsz. A mi fajtánk sosem kereste a bajt. Ezért hittek minket gyávának, mert mi voltunk az egyetlenek akik nem tartották dicsöségnek ha értelmetlen harcban trancsíroznak fel minket. A mi erőnk a szívükből ered. Ha azt tudod kezelni akkor hosszu és boldog élet vár rád. De elöször ezeket a töröket tanuld meg kezelni, mert addig szorakozol itt velük amig levágod a...." Az arca és a hangja is előszi kahogy visszatérek a jelenbe. Talán ő segített engem a túlvilágról, mert nem hiszem ,hogy önálloan is hajlando lennék erre. Lassan az Elf felé fordulok és újra felteszem a kérdést. Mit szeretnél tudni?

2012.11.15. 08:30 Aurelia

Zavartan tekintek rá, vállam lesüllyesztem. - Azt mondtad, nem kárhoztatsz érte, ha nem fogadom el az invitálást. Neked is érezned kell, hogy visszás a helyzet. Nem ismerjük egymást, és népeinkről mindkettőnkben kölcsönös előítélet él. Ami engem illet, nem egy árnyelf próbált már szórakozni velem. Az, amit a kertben tettél, illetőleg nem tettél, arról győz meg, hogy fair játékos vagy, de fenntartásaimat nem könnyű levetkőznöm. Ami pedig a megmentésedet illeti, ugyanazzal magyarázható, mint a te döntésed odakint. Nem is vártam érte hálát… Miközben beszélek, lassan leoldom tőrömet és a földre dobom. Jól van. Be kell látnom, a szituáció újszerű, és valami azt súgta, nem harcra szántak ezek a percek.Feltételezhetően nem ő Ni'ani gyilkosa. Fegyverszünet és kompromisszum? Vagy eltolt párviadal? Ki tudja, mi lesz ebből, a kíváncsiság viszont nagyobb bennem. Ahogy a kódexet vizsgálgatja, mintha a múlt árnyai borulnának a szobára, s mintha népünk legendás harcai megelevenednének. Rejtély rejtély hátán, gerincoszlopomon bizsergést érzek. Ugyanaz a varázslat ül ezen a szobán, ami a kastélyba vonzott. Csendben leülök és egyfajta bűvölettel várom, hogy újra megszólaljon. - Rád bízom, mennyit mondasz el ezek után – adok helyt elégedetlenségének, mert igaz, roppant modortalan voltam, de el kell fogadnia, hogy a gyanakvás a tapasztalatok tükrében jogos, és megmételyezi népünket.

2012.11.15. 04:30 Amorin

- Ez a modortalanság igazán meglepő volt egy Elftől. A mi népünk csak azzal ül asztalhoz akit méltónak talál erre. És hogy ö ezt visszautasítja? Ennyire alacsonyabbrendübbnek gondolna? Lassan felállok az asztaltól én is rezzenéstelen arracal a könyvespols felé fordulok. Odalépek egy két régi könyvhöz, egyik kezemben a borospohár, a másikkal szorakozottan lesöprök néhány szem port  egy börkötéses könyvröl. Fülemben még visszacseng a hangja. Honnan is tudhatná, mi történt azon az éjszakán? És ezzel, hogy a saját lakosztályomban vérig sértett... - Úgy gondolom, nincs mondanivalóm a számodra - egy kodex gerincét vizsgálom miközben megszolalok. Szabad ujammal lassan végigsimítok a könyvön - Az illendőség úgy kívánja, hogy megköszönjem amit értem tettél, holott a kutya se ugatott volna utánad ha nem teszed meg. De arrol, ami azon az éjszakán történt, arról így nincs mit mondanom. Köszönöm, hogy benéztél...

2012.11.15. 00:33 Aurelia

Arra az utálatra számítottam, amit a kertben kaptam első találkozásunkkor, s a gyanakvás, hogy annak dacára, hogy megmentettem, ellenem fordulhat, nem oszlott el csüggedt alakját látván sem. Bármelyik pillanatban meggondolhatja magát, még akkor is, ha most sutba dobja fegyvereit. Ismét tetterős, s ugyan, mennyibe telne, hogy visszarepüljenek a kezébe a tőrök? Egy csettintésbe? Nem lenne meglepő, hogy egy árnyelf gúnyos vigyorát villantja felém, s kijátszva próbál győzedelmeskedni. Ám be kell valljam magamnak, hogy sajnos egy fehér elf is képes erre, hisz Morgan igazságtalanságainak sorban tanúja voltam… De akkor, ahogy eszembe jutnak Amorin szavai , melyeket a kertben vetett felém a tartozás lerovásáról, rá kell jönnöm, hogy ő nem olyan mint társai. Megkönnyebbülten nyugtázom, hogy épp úgy a fair play híve, mint én, s talán pont ezért jár magányosan, és lóg ki a sorból velem együtt… Na, de hogy borral kínál? Én lennék a legutolsó, akivel egy asztalhoz kellene ülnie. Megint a gyanú kerít a hatalmába, s összeszűkült szemmel figyelem minden rezdülését. Talán mégis elmértem a jellemét és ez valami fondorlat? Nem mondhatok le saját fegyveremről, a végén csapdába ejt. Mozdulataiban feszültség, látszólag ő is óvatos és bizalmatlan, bár mintha a bizalmába készülne avatni. Idegszálaim kiélezve, s csak akkor nyugszom meg valamelyest, mikor felment. Tehát ő is érzi a határvonalat. Helyes. És bizony, ha neki bor kell ahhoz, hogy el tudja viselni ezt a kétes helyzetet, ám legyen, de tőlem ezt ne várja! Vagy – harapom be az ajkamat – netán Ni’ani halálára akar koccintani? Mégiscsak olyan gúnyos volna, mint a többi? Bár nem fogadom el az invitálást, azért az ajtót behajtom magam mögött, jelezvén, hogy másra nem tartozik ügyünk, s neki döntöm a hátam. A kínálásra szándékosan nem reagálok, az utolsó kérdésére viszont azonnal lecsapok. -  Miért halt meg? – villantok a szememmel. - És figyelmeztetlek – nyomatékosítom – ha bármiféle közöd van a halálához, nem borozgatni fogunk.

2012.11.14. 03:19 Amorin

Ahogy ott áll elöttem, ahogy árad belőle a fényes aura, amit az én népem már régen eladott a sötét erőknek, valahogy teljesen megzavarja az elmémet. Tudom, hogy nem fog nekem ártani. Ha akart volna akkor megtehette volna amíg öntudatlan voltam. Gond nélkül megölhetett volna, senki a kastélyban nem fordult volna ezért ellene, hiszen a földön mindenki tudja, hogy két elf élet halál harcába nem avatkozat bele, nem foglalhatnak állást, mert az végzetes kienetelű háborúkba vezethetne. Nem kerülte el a figyelmemet a ruhája alá csusztatott keze sem. Ez visszaadta az önbizalmamat. Halványan elmosolyodtam, és én is lassan, hogy ne értse félre a Tunikám alá nyúltam. Elővettem Népem ősi tőreit. Amit még A dédapám kapott közel ezer éve az Istenektöl, és az ágy túlso oldalán lévő kis asztalkára dobtam. Arcomon feszült félmosollyal a bárszekrényhez léptem és elővettem egy palack bort. Szemeimet addig le sem vettem Aureliárol. Nehogy valami értó szándék kerítse hatalmába, amíg én védtelenül állo ka saját szobámban. Micsoda szégyen lenne ha innnetöl úgy emlegetnének, hogy "ő volt az az Amorin akit fegyertelenül öltek meg az elfek a saját területén." Lassan letettem egy pohár bort elé az asztalra, majd a saját poharamat picit felé emelve végre megszólaltam. - Egészségedre Belekortyoltam a borba, hogy mutassam: nincs benne méreg. Leültem a vele szembe eső székre és picit hátrabillentve az őhozzá közelebb eső ülőalkalmatosság felé mutattam. - Nem mondom szép gesztus lenne ha helyet foglalnál és elfogadnád az italt, de nem kárhoztatlak érte ha visszautasítod. Talán csak Ni'ani szelleme az ami belémszállt, vagy csak a név említése egy idegen szájbol, okozta ezt az érzsét bennem, de úgy gondotlam, hogy nincs mitől félnem. Attol függetlenül, hogy az ellenségem. - Mit szeretnél tudni? - hangom halk volt de érezhető volt egy lehelletnyi gyanakvás, és egyben kíváncsiság is. Mit szeretne tudni?

2012.11.13. 23:50 Aurelia

- Ahogyan te is – adom az ugyanolyan határozott választ, s összeszorítom az ajkamat. Ám amint az ajtó újra megnyikordul és szép lassan láttatni engedi a megereszkedett vállú elfet, észrevétlen gyengül a szigor az arcomon. Az imént ápoltam, s az a gyengeség, ami ösztönszerűen váltja ki fajtánkból a gondoskodást, mintha még mindig körbe lengené. De ezúttal nem az erején érződik e megrendültség. Homlokráncolással zökkentem ki magam e megfoghatatlan hatás alól, s frissítem emlékezetemet, hogy a ruhám alatt merre rejlik a tőröm. - Ami engem illet, nem szeretem a könnyű, félig megnyert csatát, főleg, ha másvalaki kezdi el vagy végzi be helyettem – pillantok - visszanyerve szilárdságomat-  az imént még vérző, most már tettre kész karjára. – És most te következel…  magyarázatot kérek Ni’ani nevében – bököm ki végül.

[60-41] [40-21] [20-1]