[26-7] [6-1]
Elkéstem, ezt elbuktam. Mivel túl sokat hezitáltam, hogy mit tegyek, innentől fölösleges bármit is, mert csak erőltetettnek hatna és nevetségesnek. Le kell nyelni ezt a vereséget. Így próbálok inkább úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, vagy ha mégis, akkor sem rázott meg túlzottan.
- Igen, az ablakot jó lesz lassan rendbehozni, mert biztosan az lesz az első, amibe beleköt, ha rossz kedve lesz. Nem kell ilyen ütőkártyát a kezében hagyni, ha nem muszáj. Tudtommal nekem sincsen más dolgom most, így veled tarthatok, de nem hiszem, hogy sokat tudnék segíteni, ablakos még nem voltam. Ellenben, mit szólnál, ha a javítási kötségeket elkönyvelném a Lord számlájára? - kérdezem vigyorogva. - Mindkettőnk munkabéréhez hozzáadhatna egy kicsit, lassan úgyis aktuális lesz a kifizetése.
//az 1-es szobába mennek mindketten! Flex, ha csak más terved nincsen, akkor posztolhatsz oda is, követlek//
|
- Pont ezt - vigyorgom.
Szemét dolog de az előbbi határozotlanságom után az ő zavara kifejezetten szórakoztató. Fifti-fifti ide-oda.
- A végén még kiderül hogy te épp annyira nem szoktál gondolkodni melőtt beszélsz, mint én - cuppanós puszit nyomok az arcára mielőtt elengedem és ez már tényleg a pimaszság teteje részemről.
Van egy olyan sanda gyanúm hogy meg fogom én még ismételni az iménti akciót.
A karjaimban, zavartan és kissé borzongva... mintha az ember csapdába ejtene egy nagyon különleges madarat pár pillanatra.
Kiengedem a kezeim közül és végigtekintek a szobán.
- Nem, azt hiszem nincs itt több dolgunk. Megyek, meglesem mit tudok tenni azzal a nyüves ablakkal, mielőtt tényleg kitekeri háziurunk a nyakamat. Jössz? Vagy megnézed szüksége van-e még valamire Arinak? Én a közelébe nem megyek amíg a kutyus is ott van...
|
Hatalmasra tágult szemekkel hagyom a csókját. Közben próbálom visszapörgetni, hogy vajon ez honnan, vagy miről juthatott eszébe? Mit ronthattam el? Aztán megáll a film, és ráébredek, hogy az iménti viccemmel az ággyal kapcsolatban. Azt vehette komolyan, mert én vagyok olyan hülye, hogy egy köztudottan két csapatban játszó, szexuálisan kicsit túlfűtött pasit ilyesmivel ugratok.
A döbbenetem határtalan. Miatta, mert még mindig nehéz felfogni, hogy tényleg képes volt ezt megtenni, és miattam is, hogy még mindig nem dobtam ki az ablakon, habár sejtem, nem lennék képes megemelni. Viszont talán azt sem kéne hagynom, hogy tovább tartson ez a csók, de valami teljesen lezsibbasztott. Ezt jól mecsináltam. A pánik lassan felkúszik a gerincemen, és egyszerre borzongat a csókja által kiváltott, mivel is?
- Te mit...? - kérdezem kifulladva, végre kitörve a bűvöletből. Ha most pofánvágom, egyből rájön, hogy nő vagyok, de ha nem, akkor azt bíztatásnak veheti. Meg kéne vernem? Gyors pillantással felmérem megint, de csak arra jövök rá, ez mennyire esélytelen, és hogy tulajdonképpen nem olyan rossz az, amit látok.
|
Gyanítom ha nem ő kérdezné egész nyíltan megmondanám mire is gondolok éppen, elvégre Lord, vagy Eva egyben ellenfelek is, ott nem számít még egy arculcsapás a rengeteg várható közé. De Sironnal nehéz mit kezdeni.
Egyrészt mint pasi simán lehet hogy csak hülyült az előbb, másrészt meg... nem is tudom, valahogy mindig elkap vele kapcsolatban az a furcsa érzés hogy nem akarom megbántani Siron egy élő kérdőjel, elég sok szempontból.
Végeredményben baromság az egész agyalás. Minek hazudtolnám meg magam azzal hogy mozgatom a kerekeket az agyamban?
Utána nyúlok, érzem ahogy megrezzen a kezem alatt mielőtt hozzá hajolok.
- Megcsókolni téged... - suttogom az ajkaira mielőtt nekilátok a megízlelésüknek. Hogy "Halacskám" már csak magamban teszem hozzá, még a végén dupla oka lesz arculcsapni.
|
- Mármint mit? - nézek rá értetlenkedve, miközben kicsit én is megdöntöm a fejem. Én még ott vagyok leragadva, ahogyan hirtelen mintha valóra vált volna a képzeletem, mert fuldokolni, és habogni kezdett, mintha az óriáskígyó tényleg támadásba lendült volna.
Aztán feladta, inkább felállt a fotelból, ahol eddig a lábát lógatta, és most ő lépett közelebb hozzám. Kényszerítettem magam, hogy ne kezdjek hátrálni, hiszen egy férfi nem tesz ilyet! Ennyi minden mellett pedig igazán nem maradt agyam arra, hogy a furcsa szókirakósát fejtegessem, vagy barkóbázzak vele.
- Mit szeretnél? - kérdezem meg újra, hátha sikerül ezúttal összefüggő választ kapnom.
|
Ha innék, most biztosan prüszkölve kiköpném.
- Mi? Mármint persze tisztában vagyok a szex mikéntjével meg amúgy és, de te... mármint... velem...
Mi a fenéért kezdtem el habogni?
Összezavarodva kapálózom a kezemmel. Miért jutott ez az eszébe? Mármint az enyémben megfordult, miért is ne, hiszen elképesztően vonzó jelenség, de olyan higgadt volt a szívverése a tenyerem alatt hogy egy percig sem feltételeztem hogy bármi kívánatosat lát rajtam. ezért nyeltem le a késztetést is hogy megcsókoljam...
A szoba egész hidegnek tűnik ahogy eltávolodott, feltápászkodom hát, hogy ha csak egy lépésnyire is de újra közelebb legyek.
- Sza... szóval... szabad nekem? - tudakolom félredöntött fejjel egészen ártatlanul, mert szó mi szó most tényleg meglepett.
|
- Semmi bajom sincsen a halakkal - húzódom vissza, ismét kilépve az aurájából. Bár az is lehet, hogy az övében még benne sem voltam, és az enyém olyan nagy, hogy szinte kényelmetlen bárkivel is egy szobában lennem. - És csak azért lett kukac, hogy a témába vágjon, bocs - vigyorgok rá. - Mivel nem láttam még, lehet akár óriáskígyó is - vonom meg a vállam, még mindig vigyorogva, mert lelki szemeim előtt megjelent a kép, ahogyan kimászik a gatyájából, és többszörösen a nyakára tekeredve megfojtja őt...
- Azt hiszem, itt végeztünk - nézek végig még egyszer a szobán. - Hacsak nem akarsz szexelni nagyrabecsült vendégünk frissen vetett ágyában, akkor nincs más dolgunk. Vagy a Lord sózott még valamit a nyakunkba, nem tudod?
|
Nagyon vissza kell fognom magam hogy ne röhögjek fel amikor kiejti a "kukac" szót.
Épp azon van kiakadva hogy lehalaztam, erre lekukacolja a péniszem. Mi a fenét lehet erre mondani? Hogy a neve, Lőcs úr?
- Vettem! Nem vagy hal. Csak azért jutott eszembe mert tengeri fürdősó illatú a hajad, de ezennel visszavonom kedves maszkulin bajtársam. No Halacska, No Cápa és esküszöm Violaszálnak sem foglak nevezni... de... khm... a kukacot meg én kérem ki magamnak ha lehet. Szóval egál. Egyébként mi a fene bajod van a halakkal? Egész finomak, meg színesek és remekül tudnak hallgatni. Egyszer volt egy a fürdőkádunkban.
Elmerengek pár pillanatig, próbálom visszaidézni Petert a pontyot, de rá kell jönnöm hogy Petert anyám később megsütötte a szomszéd gyerek körülmetélése alkalmából.
Morcos voltam.
|
- Nem vagyok hal - csattanok fel, idegesen kirántva a tincseimet az ujjai közül. Azt sem bánom, ha fáj, nem izgat, csak minél távolabb szeretnék kerülni tőle. - Na hasonlíts holmi...
Aztán persze rájövök, hogy kicsit túlreagáltam a dolgot. Nem tudom, most mit tehetnék, annyira hülye helyzet. Pár pillanatig tanácstalanul állok, aztán döntök, utánam a vízözön. Újra előrébb lépek, bár ezúttal férfiként vagyok jelen, de Flexnek talán nem olyan nagy gond ez. Közel hajolok hozzá, annyira, hogy az orromba már megint beférkőzik az illata, és egy pillanatra majdnem sikerül elfednie, mit is akarok pontosan.
- Nem vagyok holmi büdös hal - suttogom, lassan, nyomatékosan ejtve a szavakat, majdnem szótagolom. - Naponta megfürdöm, tehát egyszerűen kizárt, hogy halszagom legyen! Tessék, itt vagyok, úgy mondd az ellenkezőjét a szemembe, hogy esetleg a kezedbe adom a kukacod!
|
Nem bírom ki hogy erre ne vigyorodjak el szokásos pimasz mivoltomban. Egyszerűen túl magas labdákat adogat. Képtelenség nem lecsapni legalább egyet. Főképp mert végigvenni a halottakat... sokáig ülnénk itt ebben az idegesítően lazacszín szobában.
- Valóban. Most az élőkkel kellene foglalkozni... Halacskám - piszkálódom és a hajába szagolok. Tényleg fürdősó illatú és bárhogy próbálok másra koncentrálni, valamiért folyvást az a kép furakszik az agyamba amint Siron, csak hajban, tengernyi gumikacsával körbevéve üldögél egy kádban.
|
- Neked van egy hatalmas előnyöd velük szemben - és velem szemben is talán, de ezt nem kötöm az orrára. Azzal, hogy hagytam neki kitapintani a pulzusomat, már így is sokkal többet árultam el, mint amennyit az épp eszem súgott. - Te képes vagy meghalni!
Komolyan nézek rá, még akkor is, amikor elgondolkodva egy hajtincsemet babrálja. Ujjai úgy furakszanak be a szálak közé, mintha aprócska halak keresnének menegéket a súlyos hínárok között. Vagy angolnák, mert újból végigbozongat valami, ami az elektromos áram érintésére hasonlít leginkább.
- Azt hiszem, mindketten túl sok időt töltöttünk már a halottainkkal - húzom el a számat idegességemben.
|
Forró az érintése. Sehol az a hűsítő, olykor égető hideg ami a Lord mozdulatai nyomán végig szokta borzolni a bőröm.
Riadt madárként verdes a szívem és tudom hogy érzi minden dobbanását a tenyerén.
Ez szinte riasztóan valóságos.
Ő hús és vér... öregszik, sebesül, meghal... épp úgy mint én.
Lord, Arleyn, Eva... mind mind egy örökkévalóságba fagyott gyönyörű pillanat. A változatlanság és a hallhatatlanság erős, de csalóka ábrándjai.
Siron olvadtarany szemei várakozón figyelnek, a haja hosszú függönye tenger illatot áraszt, mintha túl sokáig maradt volna a medencében és magába itta volna a fürdősó illatát.
A szívverése egyenletes, mintha keringőt járna az ujjaim alatt.
Kedvem lenne megcsókolni. Fogni a két kis párhuzamost amin haladunk és összegabalyítani egy időre. Legalább amíg magamat kibogozom, de az a lassú megfontolt kerngő a tenyeremben óva int a pimaszkodástól.
Szabad kezemmel a hajába túrok és végigfuttatom az egyik hosszú hullámos tincsen.
- Valóban halottak. Talán engem is csak az tart még életben hogy lusta vagyok meghalni. Egy reggel arra ébredek hogy nem ver a szívem - önkéntelenül is megszorítom a kezét a mellkasomon. - és úgy megyek tovább. Ugyan mi változna?
|
Mindenki megérzi, ha nézik, meg sem kell fordulnom ahhoz, hogy ezt tudjam. Még eligazgatom az ágynemű ráncait, miközben hallgatom amit mond, csak aztán fordulok meg újból.
- Nem lenne szabad létezniük. Ők halottak. Mind.
Hagyom, hogy a súlyos csönd közénk ereszkedjen, és hagyom, hogy úgy értse mindezt, ahogyan szeretné. Megértem őt, de dühös is vagyok rá kicsit. Ő ember, mégha vadász családba is született, de ember! Becsülnie kéne, hogy él, hogy nem a mágia rabszolgája, nem elkárhozott, nekromanciával összetákolt, lélektelen szörnyeteg. Meg tudom érteni, csak elfogadni vagyok képtelen.
Odamegyek a fotelhez, amiben ül. Egyik kezemmel megragadom az övét, és a csuklóm köré kényszerítem, hogy fogja meg, majd a tenyeremet a szívére fektetem.
- Érzed? Ez a különbség!
Ahogy a csuklómat szorítja, érzem, hogy a pulzusom ver, a tenyeremen pedig az ő szívverését. Az enyém sokkal lassabb, normál esetben már én sem élnék, ezért tudom megérteni. De elfogadni nem.
A szoba hűlt talán túlságosan ki a szellőztetés miatt, vagy a mi bőrünk forrósodhatott fel, de megborzongok, és szinte látom, ahogy a lehelletünk összekeveredik.
|
- Remek kérdéseid vannak - biccentek és komolyan is gondolom, bár a keserűség szinte magát kongatja a hangomban.
Hátravetem a fejem a fotelben és csüggedten meredek rá.
Igazán finom jelenség. Az a szőke hosszú haj, a kecses kezek, az ádámcsutkájára feszülő selymes, sápadt bőr... eszméletlenül irigylem.
Nem, tévedés ne essék, nem a külseje miatt, hiszen épp elég jóképű vagyok én önmagamnak, inkább azért amit mindez sejtet. Egy jóval egészségesebb életet mint amit nekem sikerült eleddig megérnem. Nem romlott meg belül, csak formálódott.
- Egy kissé mazohista vagyok, nem gyengén szuicid és... hm... komoly problémáim vannak az adrenalinfüggőséggel. Gyakorlatilag orvosi esetnek számítok, ne keress logikát az egészben. Lord kihívás, borzongató csatározás. Eva könnyed szórakozás, valaki akivel nem vesszük egymást komolyan és ami azt illeti elég szoros összefüggésben van a Lord és köztem húzódó játszmával. Arleyn... nos az egy egészen más tészta - vigyorodom el. - Ki tudna figyelmen kívül hagyni egy királynőt?
- Ami a vámpírokkal történt... minél közelebb tartod az ellenségeidet, annál könnyebb karót szúrni a bordáik közé. Sokszor a távolság jóval veszélyesebb. Nah meg élvezem legalább ebben a tekintetben levadászni őket - biccentek, de ez már valóban műhelytitoknak minősül. Hiszen Lord szájába és farkára is szinte úgy kellett rátukmálnom magam.
|
- Igen, soha nincs jó vége annak, amikor két különböző faj keveredik - értek egyett keserűen. - De látod, mégis mindig megpróbálják, újra és újra. De ha az elmélet helyes, akkor vagy borzalmas vége lesz ennek a történetnek, és valamelyikőjüket, vagy mindkettőjüket vérbefagyva találjuk egy szép napon, vagy Arrogance talán mégsem az, aminek látszik... Ember és vámpír, nem lehetnek barátok!
Elgondolkozva nézem a feszengő Flexet, ahogyan a nyakát masszírozza. Az enyém is teljesen merev, tudom mit érezhet.
- Tulajdonképpen ez lett volna a másik kérdésem. Persze nem tudok biztosra sokat, inkább semmit, de hallottam pletykákat arról, hogy te meg a vámpírok... és Arleyn is, nem normális az ő létezése sem. Biztos vagy abban, hogy megéri?
Tudom, hogy nagyon közel járok az egészséges, baráti kiváncsiság és a pofátlanságot elválasztó határhoz, de meg kell kérdeznem, tudnom kell, hogy ő minek számít. Embernek még? Vagy valami egészen mássá válik lassan, anélkül, hogy akárcsak ő is észrevenné.
|
A hajamba túrok és talán most először, de komolyan végiggondolom mik is az aggályaim.
- Nézd... a vámpírok embereket esznek. Nem barátkozunk a kajával, ahogy azzal sem aki esetleg megehet. A Trex is biztos nagyon cuki dínó volt, mégsem mentem volna hogy vakarásszam a hátát. Persze védekezhetnek azzal hogy tulajdonképpen felettünk állnak a táplálékláncban, amire a társaim csuklóból rávágnák hogy a vámpírok nem természetes lények, a megjelenésük valamikor minden bizonnyal mágia közreműködésének köszönhető, tehát nem számíthatók be egy... táplálékláncba. És itt persze az én elméletem is borul a kaja-kajáló kapcsolatról, de... - megdörgölöm a tarkómon az apró jelet ami nemrég tűnt elő és keserűen a szám szélébe harapok egy pillanatra.
- Tudod az életem arról szólt hogy vámpírokat öltem. Láttam embereket akik közel kerültek egyhez-egyhez... sosem volt jó vége. Amit én és a Lord... Tudod nekem frászkarikát se számít az életem, arra lavírozok amerre akarok. Ha megöl hát megteszi és néha talán azért cukkolom mert kívánom hogy beteljesítse... beteljesítsen minden rémképet amit csak tudok, amit eddig tapasztaltam.
- Lord... bosszant, a nyanya is... - ismerem be, mert nincs jobb szó az érzésre mikor van egy kirakósod amit életed kezdete óta rakosgatsz és a sok sárga darabka között egyetlen ciklámen virít amit nem tudsz hová rakni. Legszívesebben cafatokra tépnéd, mert nem illik a képbe és mégsem ereszt a vágy hogy megfejtsd hogy a fenébe került oda és egyáltalán milyen szín is az a ciklámen.
|
Meleg helyzet volt, de úgy tűnt, nem firtatja tovább a dolgot.
- Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy kaptál is volna néhány képet! Attól még, hogy ez a nő ember, nem biztos, hogy velünk vállalna sorsközösséget, még az sem kizárt, hogy a vámpírt választaná, hiszen nem tudjuk, pontosan mi köti össze őket. Még azt sem tartom kizártnak, hogy egy éjjel, ha nagyon sokat pattogsz, nem ő maga lesz az, aki elvágja a torkod.
Kicsit megborzongok, mert bár kisarkított a példa, azért annyira tényleg nem hihetetlen, amennyire annak kéne lennie. Persze, öreg nő, meg minden, de tényleg aggasztó, hogy ember létére ilyen sokáig tartó barátságot ápol egy vámpírral.
- Te miért aggódsz e miatt amúgy? Miért is ne lehetna barátság ember és vámpír között? - kérdezem meg végül, mert az ő véleményére is kiváncsi vagyok, hogy mi az, ami őt aggodalommal tölti el az ügy kapcsán.
|
Érdekes mennyire kerüli a témát.
Most kedvem lenne megveregetni a hátát és elmesélni hogy hányszor robbantottam fel véletlenül a kerti budit. Mágiát tanulni nehéz, ha nem akar beszélni róla, hát nem fogom erőltetni.
- Gondolod elfenekelte Lordot? - az elképzelés vkaján vigyorra késztet. - Abba a mutatványba én is szívesen beszállnék. Remélem rendeznek nagy múltelevenítős teadélutánt. Azért ilyenkor sajnálom hogy Lord nem ember. Most cikis gyerekkori fotókat kunyerálhatnék a vénlánytól és nem azon kellene aggódnom hogy lehet olyan ember ismerőse aki megérte az aggkort.
|
A mondata elején még vigyorogtam, utána pedig lazán rámfagyott a mosoly. Kicsit elfordultam, hogy ne legyen ennyire nyilvánvaló. Az ablakra néztem, és eszembe jutott, ideje lesz becsuknom, addig is háttal állhatok és rendezhetem a vonásaimat.
- Semmi komoly, csak apró trükkök - válaszolom még mindig a függönynek. - Valóban van valami ebben a nőben. Egyféle sötétség - váltok témát. Kapóra jön és még érdekel is. - Nem gonoszság, csak sötétség. A dominaság illik is hozzá, de nem tudnám bőrszerkóban elképzelni. Inkább bíborban, bársonyban, de az ostor az stimmel. Vajon hányszor tehetett a Lord rossz fát a tűzre még ifjú korában egy jó kis fenekelésért? - vigyorgok teliszájjal.
|
- Szerintem még most is jó nő, mér persze nem abban a hú de megdugnám értelemben, de van benne valami svung. Erő vagy tartás... nevezd akárminek. De fiatalabb korában... ha a Lord így tart tőle szerintem tuti domina volt. Ostorral meg lakkcsizmával. Simán kinézem belőle. De hogy zsarolná azt semmiképp. Ez a fazon mégiscsak vámpír, az meg egy öregasszony. Két mozdulat és nincs feje.
Lezuttyanok az egyik pihe-puha fotelbe és jólesően elnyújtózom.
- Egyébként hol tanultál varázsolni? Irigyellek.
|
[26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
