Lassan meg kéne csináltatnom a székemet, mert már csak a lélek tartja, ahogy mondani szokták. Nem tudom, hogyan történt, mert biztosan enm én csináltam -.-" de a székem alja teljesen beszakadt. Nem akarok újat, mert ezzel az eggyel csináltam végig a sulit, egészen elsőtől... Még a nagyapám eze munkája, akárcsak az asztal.

Azért kéne saját lakás, mert nem szeretem nézni, ahogyan a dolgaim mennek tönkre. Persze ez megtörténik amúgy is, de most komolyan! Mennyi a realitása, hogy egy tárgy, ami kihúzta több, mint 12 éven keresztül sértetlenül, az egyik pillanatról a másikra reccs. Oké, megtörténhet, de... értitek.

Meg amúgy is, itt nincs helyem, ahova letehetném például a kalapomat! Minden annyira zsúfolt, csak teszem egyik helyről a másikra a dolgokat, amik egyre csak gyűlnek.

Nem a harag, vagy az ideg beszél belőlem, mitn a legtöbbször lenni szokott, most reális vagyok és kicsit talán félek is. Tudom, hogy lehet ezzel még vegetálni, elég sokáig húztam most is, és még lehet is, talán fogom is, de... egyszer minden történetben van egy de, különben nem lenne történet.

Nem tudom, mi van a kölökkel is. Ma tök jó hangultban van, egyáltalán nem tűnik betegnek, sőt, az éjszakát is nyugodtan átaludta. Láza továbbra sincsen. Azért nem vagyok nyugodt, de az orvos meg... komolyan órákat kell eltölteni nála, annyira lassú, szóval mindeki csak akkor megy hozzá, amikor tényleg beteg a gyerek. Három óra alatt meg frankón össze lehet szedni valamit akkor is, ha addig mégsem volt az -.-"

Holnap viszont úgyis mennünk kell az éves kontrolra, szóval lehet egyszerűbb, ha összekötöm a kettőt. Remélem nem csinálok hülyeséget a várakozással.