Bonc egy fiatal, de nagyon lelkes konyhaművész, egészen mély érzelmi kötődéssel mindennemű éles dolog iránt. Tőrök, szablyák, hússzeletelők, borítékvágók és belezőkések, egzotikus katanák. Amikor csak teheti, hatalmas vigyorral gyarapítja már amúgy is elég széles arzenálját, amit egy csinos kis barna bőröndbe rejt. Nehogy valaki sikítófrászt kapjon, azt nagyon utálja. Elvégre, semmi rossz nincs abban, ha egy srác legalább negyven db borotvaéles pengével mászkál mindenfelé. Ugye? Mh, jobban meggondolva, nem olyan kicsi az a bőrönd. És nem is túl praktikus, ha az ember épp folyton úton van, mert megszökött.

Alapvetően nincs mitől tartani, rendkívül barátságos figura, bármikor kapható egy-két falatra/kortyra, mikor épp nem a leglehetetlenebb helyeken szundikál… békés természetű, nem keresi a bajt, de a lőporral sem bánna ügyetlenül, ha mégis arra kerülne a sor, hogy megvédje magát, vagy állatot lőjjön, vagy valakit levadásszon. Természetesen nyomós okkal – vagy, hobbiból.

Szóval éppen menekülőben tévedt a szállóba, és mivel tetszik neki a környezet (de főleg a földrajzi elhelyezkedés, ahol az istenverte apja még csak véletlenül sem keresné), feltett szándéka, hogy valamiképp (véresen vagy vér nélkül) állandó munkát kapjon (szerezzen) a kastély falai között.

Ja éés, a Bonc nyilvánvalóan nem az igazi neve. A teljes, valódi, hivatalos, törzskönyves neve gáz, és még annál is zavarbaejtőbb. Örök homályra ítéltetett, és megfejthetetlen rejtélynek nyilvánított. Aki mégis kideríti, azt feldarabolja, és aznap hétfogásos lakoma kerül az asztalra.

Azt mondják, a nevek jelentéssel bírnak. És ez egy fontos és érzékeny téma… a „Bonc” határozottan találóbb, mint bármi más. (;

KastélySzálló [9-es szoba]