Kelj életre!
Kelj életre! : Kelj életre! $4 | A változás képessége

Kelj életre! $4 | A változás képessége

LordDracul  2014.05.17. 11:47

"Ahogyan a főszereplő vágya a történet motorjaként tölt be fontos funkciót, úgy a jellem változása gyakran a történet végkifejletéül szolgál."

Nem véletlen idéztem szó szerint, gyakorlatilag ez az egész fejezet lényege. Általában karakterfejlődésnek hívjuk és tényleg a legbeválósabb módszer. Hiszen mindenki akarva, akaratlan fejlődik a környezet hatására. A dolgokat, eseményeket le kell reagálni, és ahogy szélesedik a látókör, úgy értünk meg egyre több dolgot, és másodjára, harmadjára, sokadjára már nem biztos, hogy ugyanúgy vélekedünk ugyanarról. Ez nem azért van, mert nem vagyunk következetesek saját magunkhoz, sokkal inkább csak olyan nézőpontokhoz is hozzájutottunk, aminek annak előtte nem voltunk birtokában.

 

hangulat:


Térj vissza a szereplőhöz, akit korábban vágyakkal és egymást kiegészítő jellemvonásokkal ruháztál fel. Ideje életre kelteni egy bekezdés erejéig, melyben vágyai nyomába ered. Például a már említett színésznő olyan meghallgatásra tart, ahová meg sem hívták. (A szereplő elé gördített akadályok természetesen mindig jól jönnek.) A szereplő útját nem muszáj a végkifejletig felvázolni ebben a rövid passzusban, de tudni kellene érzékeltetni az egymást kiegészítő jellemvonásokat és azt, hogy a szereplő képes lehet arra, hogy megváltozzon. A feladat nem egyszerű, de nincs ok az aggodalomra, ha nem sikerül egyszerre mindent megvalósítani ebben az egy bekezdésben. A szereplők jelleme nem kerekedik ki olyan hirtelen.

Az eddig alapvetően "gonosz" karakterünknek ideje vennie egy nagy levegőt, és nekifutni a változásnak. Persze ez nem elég, innen simán bebukhatja még, de ugye minden mérföld az első lépéssel kezdődik ^^

 

Forrás: Kezdő írók kézikönyve; 45. old.

 

Kattints!
Kattints a képre! ©Wyndua

 
Tervek

December

4. német
8. Nyíri
9. német
12. ledolgozás (24.)
14. Üzemgyűlés
       Niki
15. Nevtan
21. Gabi
22. német
28-30. meló

x haladni az elmélettel (jogsi)
   1 - 2 - 3 - 4 - 5
   gyakorlóvizsga
   záróvizsga
x ruhák szortírozása
x könyvespolc áthelyezése
x cipőtároló 2

továbbiak >>

 
HemoBlogin - A véremben van...
Friss bejegyzések
2015.11.17. 14:21
2015.11.02. 16:49
2015.10.04. 23:07
2015.09.27. 22:11
2015.09.20. 20:17
Friss hozzászólások
 

Kövesd Dracul LordDracul VárKastélya nevű tábláját a Pinteresten.

 
 

 
Építőkövek

#ajánló #archív #challenges #évösszegző #ficblog #formula 1 #hemoblogin #hétköznapok #idézet #jellemző #kelj életre! #kezdő írók #livejournal #melo-drama #morsfatum #oldalinfó #ovis(ar)ok #pacsit? #random #sulisságok #ünnepek

 
Áldozatok száma
Indulás: 2007-08-24
 

  • Black Vogue

{{Kérj cserét!}}x{{Itt hirdess!}}

szerk: LordDracul © 24#design: Wyndua és Boci :)
téma: blog, személyes, irodalom, szerepjáték | nyitás: 2007.08.24. | zárás: nem tervezett | böngésző: Mozilla | felbontás: 1024×768 | host: gportal

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.