|
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
[97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
-Értem az aggodalmad okát, de egy valamit tudnod kell. Amíg emberként nekromanta voltam, kétféleképpen tudtam levezetni a felgyülemlett mágiát. Vagy szexel, vagy úgy, hogy felélesztettem a fél temetőt. De ebben az esetben nem tudom milyenek lennének, az általam életre keltett hullák, így a szexet választottam. Tekintsd ezt a jobbik rossznak. A tekercsekben meg csak találunk valamit. Remélem.
|
- Könyvet? Nemigen - húzom el a számat én is. - Nem vagyok túl jó töriből, márpedig ez még jóval előttem volt. Szerintem a könyvnyomtatás annyira nem régi, már bocs, de akad néhány tekercs. Ne kérdezd, honnan. Valahogy, ha az embernek egyre több év lesz a háta mögött, egyzserűen megtalálják az ilyen dolgok valahogy és rajta ragadnak.
Egy idig szótlanul ballagtunk egymás mellett.
- Tényleg jó lenne ezt a kérdést is megoldani. Tudom, hogy neked is új lehet a helyzet, hiszen ha jól vettem ki, te sem nagyon mozogtál társaságban az utóbbi időben, így nem csoda, ha a te életedet és hormonjaidat s felborította ez az egész - célzok finoman a szexuális kisugárzására, ami elég jellegzetes attribútumává nőtte ki magát. - De nem hiszem, hogy olyan nagyon jó ötlet lenne elengedni magad és a kontrolljaid addig, amíg nem tudjuk, mit kezd a benned felgyülemlett energia akadályok nélkül.
|
-Igen, talán igazad van. Lehet hogy ott találunk valamit. De van öregebb könyved nálam is? -bal szemöldököm felhúzva, szégyenlős vigyort eresztek meg felé, hisz a kérdés egyik fele valóban humor, a másik része keserű valóság.
-Ha találunk valami megoldást, én leszek a leginkább meglepve. Nos. Merre is van az a könyvtár?
|
- Hülye életösztön - dohogom. Mert hiába lenne jobb nélküle, de meghalni baromira nem könnyű dolog. - Miért nem nézünk szét a könyvtárban, Evariszt? - kérdezem a vámpírnőt. - Elég nagy a gyűjtemény, talán akadna valami megoldás, vagy legalábbis tüneti kezelés a te problémádra is.
Neki is, nekem is jót tenne, ha lefoglalnánk magunkat valami fontossal, és nem rágódnánk megoldhatatlan problémákon. Egyszer, még az anyám, azt mondta, hogy a dolgok nyolcvan százaléka megoldja önmagát, csak hagynunk kell számukra időt.
|
Hamar csatlakozik hozzám, és néhány másodperc elteltével meg is szólalt. Meglepődtem a kérdésén, de természetesen értettem. A hátamon összekulcsoltam a kezeim, és néhány lépésnyi időt hagytam magamnak, hogy kigondolhassam a választ.
-Dehogynem. Ezereszer. Most is épp egy ilyen periódusban vagyok. Hisztis vámpírnak tűnök, de valójában nem tudom kezelni a vámpír létem, és a nekromanciát egyszerre. Túl sok emberi érzést hoz felszínre. Ha nem tudok ezekből valamennyit elnyomni, biztosan nem akarom folyatatni az öröklétet. -ránéztem egy pillanatra, aztán ismét a magassarkúm orrát néztem, a lassu bandukolás közben.
|
//D toronyból Evariszttal//
Lassít a léptein, majd meg is erősíti, hogy nem bánja a társaságom. A folyosó elég széles, így számomra is marad bőven hey az árnyékosabb oldalon.
- Nem bántad meg? - kérdezem hirtelen, csak úgy. Nincs benne szomorúság, depresszió, csak egyszerű kérdés, amit feltettem, hiszen szinte most először vagyunk magunk között. Vámír, a vámpírral. Ahogyan egyre csak öregszünk, néha felmerül a kérdés, hogy nem ett volna jobb, már évekkel ezelőtt abbahagyni, vagy soha fel sem ébredni a halál után.
Mert nem mindegyik vérszívó bna ám, sőt, a legtöbbjük nagyon rafinált elme. Hiába élnek a vadászok szokatlanul sokáig, életkoruk meg sem közelítheti egy öreg vámpír éveinek számát. Hogyan is vehetnék hát fel a versenyt velük? Inkább csak a "fiatalabbakat" rendszabályozzák, azokat, akikkel soka gond. A "felnőttek" pedig időről időre szinte önként kínálják fel magukat. Persze nem adják a legtöbben harc nélkül fel, de megteremtik a lehetőséget a vadászok számára, aik, ha elég élelmesek és felkészültek, ekkor pontot tehetnek a végtelenre.
|
/D-toronyból/
Már a folyosón állva válaszolok neki.
-Nem, nem bánom ha csatlakozol. - lassan megindulok a folyosó árnyékos oldalán, függetlenül a napszaktól, mindíg ott szoktam bandukolni. Sok oka van ennek, de leginkább az, hogy a fal jobban viszi a hangokat. Aprólépésekkel jeleztem, hogy sétálni van kedvem, de bevárom őt, amennyiben valóban igényli a társaságom.
|
A folyosó óvó homályában sétálgattam lassan, mint egy macska. Töprengtem, törtem a fejem. Igaz, az agyamat már csak a létszükségletek vezérlik, lelkemet fogvatartja a vámpír harapás, azért nagyszerűen elboldogulok. Ezuttal nem Lord, és nem is a gondnok játnak a fejemben. Éhes vagyok. Igaz hogy Lord több embervérhez jutott mint én, de az én önuralmam gyenge lábakon áll, mióta belenyaltam az embervérbe. Időnként önkéntelenül görcsbe rándul a testem, érzem hogy a szemem átváltozik pirosba, én pedig csak nagy energiabefektetéssel tudom ismét emberivé varázsolni. Rájött a vadászat. Sokkal élénkebben figyelem a hangokat, szagokat és félelmeket, ha vannak. Érzem hogy a kastélyban más is kellemes órákat tölt/töltött, ez a szag minden más szagot elnyom. Föl- le járkálok, időnként megállok, összekulcsolom a karjaim, és feszülten figyelek, aztán megyek tovább. Nem jó ez így. Mit is keresek én már itt? Tulajdonképpen azért jöttem, hogy elvoultan élhessek, de már tele van ez a rohadt kócerály! Halkan morgok egyet, majd nekidőlök a falnak, hogy megállítsam magam. Ha erre jön valaki, vagy nem jó kedvemben lát, vagy tündérkének fog hinni. MAjd elválik, addigra hol tartok az "önismereti tréningben"...
|
kedvem lenne kettéharapni, de mégsem. Inkább csak rezignáltan megforgatom a szemeimet, és sóhajtok egyet, hogy kicsit kieresszem a gőzt. Még a nyakamat is megropogtatom, ember koromban bejött.
- Az irodám ugyanúgy a D toronyban található! - válaszoltam teljesen konvencionálisan, üzleti stílusban, hogy még véletlen se adjam meg magamnak az esélyt arra, hogy felhúzzam az agyam. Van egy olyan sanda érzetem, hogy hamarosan úgyis megint üvöltözni fogunk, akkor meg már ne a folyosón.
Főleg, hogy megint új vendégünk érkezett, ami baromi érdekes, mivel addig nem került hivazalos meghírdetésre a szálló, amíg a teljes felújítási munkálatok be nem fejeződtek. Ehhez képest pedig egye csak szivárognak a külnféle lények, mintha alattomban híre kúszott volna a dolognak.
Ideje kicsit a papírmunkákkal is foglalkozni hát, szóvval mindenképpen az irodába kell mennem, és akkor egy füst alatt elintézhetem a gondnokot is. Van olyan szoba a kastélyban, ahol soha nem találnák meg, főleg, ha szaga sem maradna, annyira csontszárazra... ehh... szóval beszélnem kell a fejével, és kidolgoznunk valami köztes megoldást, hogy az egyre szaporodó lakók közt fenn tudjuk tartani az elégedettséget.
//D toronyba el//
|
Lufu és a boszi távoznak én meg lehuppanok az egyik hatalmas ablak párkányára és a combomra fektetem a partvist. Várakozóan bámulom Lordot, hátha végre hajlandó felvilágosítani az irodája hollétéről. Szinte látom a pillanatot amikor kirúg... és valahol várom is. Mindazok után amiket tettem, kiprovokáltam és mikbe beledugtam az orrom... meg is érdemlem.
Persze - vigyorodom el pimaszul - ezt aztán soha egy percig nem fogom bevallani ennek a piperkőc vérszopónak.
|
Vámpír vagyok. Baromi meglepő, és talán ehez lehet köze annak, hogy lazán meghallom a kis műsort, amit az az agyatlan vágott le mögöttünk. Kedvem lenne visszamenni és a nyakába borítani azt a córszt, de tokostul. De az első akkor is a vendég!
- Semmi probléma, nincs feleség, akinek gondot okozna, kisasszony - mosolygok rá melegen, a szemfogaimat gondosan rejtve, mert bár nem titok ki vagyok, mi vagyok, de szabály, hogy feleslegesen nem ijesztgetünk és ilyesivel nem vágunk fel, ha hosszú áéetűek szeretnénk maradni ezen a földön.
- A kettes lakoszályt szánom önnek, ha megfelel majd az ízlésének, ugyanis errefelé kevesebben laknak, így nagyobb nyugalomban lehet része. Csak a szemközti egyes foglalt, Arley kisasszony szobája. Az ficsúr pedig, akiről érdeklődik, elméletileg a gondnokom lenne, de nem igazán süt róla a dolog, én is úgy hiszem. Ideje lenne kicsit megnevelni. Egyébként, Flex Mongrelnek hívják, és ha ezen a folyosón továbbhalad jobb felé, akkor előbb utóbb találkozik majd a C torony bejáratával, ahol ez a jómadár dekkol. Engem majdnem átelenben, a kapu melletti D toronyban lehet elérni. A földszinten vannak a közös helységek, uszoda, jakuzzi, konyha, ebédlő, kamra, könyvtár, bátran használja ki bármelyiket. Ha valami kérdése lenne, akkor pedig ne habozzon.
- Ez pedig a lakosztály - tárom fel előtte a jettes szoba ajtaját..
//sztem mindketten átvonulunk a kettes szobába, nem igaz? //lorddracul.gportal.hu/gindex.php?pg=35036977//
|
Hát igen, szóval na. A neve kísértetiesen emlékeztet egy bizonyos Drakulára. Ha pedig tényleg így van, és netalántán rokona, akkor ő biza egy vámpír.
Egy vámpir szállodafőnök.
Ha ő a diri, vajon kik a lakók?
Bár addig nincs baj, ameddig nem látok tündét. Valahogy nem tenne jót sem az én lelkivilágomnak, sem az övének. Főleg az övének.
Hogy a gondnokról ne is beszéljünk.
- Reyklani. Örvendek a találkozásnak - visznzom kedvességét - Remélem a barátnője, vagy a felesége nem haragudott meg váratlan betörésemért.
Séta közben kicsit elgondolkodok. Kettes szoba, jól hangzik. Végre egy hely ahol tisztázhatom a gondolataimat. De ha már gondolat:
- Az a figyelemre méltó úriember aki volt kegyes felhívni a figyelmemet titkos szerelmének halálára, nos őt, hogy hívják? Úgy érzem kissé sérelmezné ha Lakájnak szólítanám. Érzékeny egy alkat.
Éjfél gyengéden megkarmolja a lábamat. Hiába, nem szereti ha késik az ennivalója.
Útközben csak odaértük az ajtómhoz is. Kiváncsi vagyok, milyen lakosztályt kapok, de még türelmesen várom a választ.
|
Egy beugróban ülök valami szobor mögött és nézem ahogy elmennek mellettem.
Idegesen horkantok a Lord szavaira. Nem elég hogy negédesen terelgeti itt ezt a Rigót, mikor az lenne a dolga hogy Arleynt pátyolgassa minden elképzelhető módon, mennyiségben... - Bár tudnám miért flusztrál ez a gondolat, mikor igen is helyesnek tartom. - Még nekem is beszólogat, hogy sokat megengedek magamnak a "vendégeivel" szemben.
- Az ablak megoldásra kerül - utánzom kissé eltúlzottan a hanglejtését ahogy Rigócskának magyarázott. - Höhöhőőőőő! Mert én a nagy Lord majd ingujjban nekiállok falazni, ha már a gondnokom semmire sem képes! - a partvisnak magyarázok veszettül és Lordot utánzom. Végigsimítok a hajamon ahogy elképzelésem szerint ő teszi alkonyatonként a hú de tökéletes frizurájával, aztán megragadom a szerencsétlen takarítóeszközt bedöntöm és mély, búgó hangon közlöm a kusza partvisfejjel - Nem lesz semmi gond! A nevem Drac. LordDrac huhuhúúúúúúú és a csúnya gondnokot pedig megbüntetem, mert szemet vetett a hullámra meg a seggemre jajjj de nagy lesz a córesz!
|
//Arleyntől érkezik//
Még kicsit zsong a felyem, amikor kilépek, pont elkapom kedvnec gondnokunk szóáradatának utolsó foszlányát, majd az ismeretlen nő kérdését.
- Hölgyem - szólítom meg udaviasan - elnézését kérem! - Azzal ritka nagyot kurjantok a távolodó gondnok után. Nem félek attól, hogy nem hallaná meg. - Szeretném, ha nap folyamán valamikor, jelentkezne az irodámban, mert meg kéne beszélnünk egyet, s mást. Úgy érzem, túl sokat enged meg a vendégeinkkel szemben, s cserébe még nem nagyon láttam semmit.
Igen, frusztrált vagyok. De ez az ember felzaklatott, sértegetett, átszúrta a vállamat és amúgy is totálisan felforgatta az egész életemet, jobban, mint a tény, hogy az otthonom jó részét szállóvá alakítattam.
- Még egyszer elnézését kérem, kisasszony. Ha szeretne megszállni nálunk, természetesen semmi akadálya nincsen, rendelkezésére tudok bocsátani egy kényelmes szobát. A részletekről ráérünk később is tárgyalni, először engedje meg, hogy amíg elő nem kerül a lakály, addig magam kísérjem el a kettes szobába! A házigazda lennék, LordDracul. Önben kit tisztelhetek? - vetek rá egy féloldalas, barátságos mosolyt, reménykedve, hogy a kis közjáték nem szegi kedvét, hogy nálunk vegyen ki szobát. - Az ablakért pedig ne aggódjon, megoldásra kerül.
|
//kösz Flex ez jó volt :)//
Esélyem sincs, hogy szóhoz jussak. Zuhatagként áradó dumájától röhögni támad kedvem, de csak azért nem nevetem képen, mert még megmaradt bennem a jóindulatának cseppnyi szikrája.
A dolgom azonban nehezedett, mikor beindult a fantáziám és elképzeltem ahogy helyes kis naciban, fürdés után, leszedi a függönyt és beletakarózik.
Vagy ahogy szerelmes számokat dúdolva átmossa az üveget, vagy holdfényes éjszakákon üveg bort iszogatva, érzékien simogatja...
Eddig tudtam visszafogni magam, de szerencsére egy baljósnak szánt ígéret kíséretében távozott, így hát elkacagtam magam. Számra tapasztott kézzel próbáltam visszafoni magamt, mert azt hiszem a helyzet túlságosan komoly volt, legalábbis a minuszpont körüli hőmérséklet erre utalt.
Néhány mély levegő után úgy éreztem, hogy képes vagyok a normális, emberi kommunikációra.
Mondjuk azt azért megnézném, ahogy kísérteni jön a szobámba. Szegény még sosem láthatott boszorkányt közelről, ha ilyesmit forgat a fejében.
Apropó szoba. Még mindig nem tudom hova telepedhetnék le. Hol lehet a kastély ura?
- Hahó! Van itt valaki aki esetleg felelne egy csóri boszi ártatlan kérdésére? Nem török össze semmit. Vagy legalábbis megpróbálok - kiabáltam bele a süket csendbe. Jobb nem jutott az eszembe hirtelen. - Merre van itt egy szabad szoba?
|
- Az egy antik ablak! Ha hozzányúlsz, beleépítem kis kacsód a keretbe! - hagyom hogy a hirtelen felfortyanás megkeverje benem kissé a mágiát, mintha az is buzogna haragomban. Pedig ennek az egésznek semmi köze Rigócskához. Egyszerűen rajta sikerül lecsapódnia. De az ő hibája... végtére is minek gugolászik ismeretlen fazonok mellé egy kastélyfolyosón? Lehetnék álruhás kéjgyilkos is!
- A kastély gondnoka vagyok időtlen idők óta! Egyidős az ablakkal! Kiskegyed, meg csak úgy jön és szétbarmolja. Gyermekkorom emlékei fekszenek ott szilánkosra törve mint egy kupacnyi másodosztályú virágcserép maradványai! Maga egy terrorista! Szétrombolta nyugalmas életem utolsó mentsvárát azt a rohadt vasveretes ablakot! Nem is tudja elképzelni mit tett! Hiszen aludni is csak úgy tudok hogy a függönybe csavarom magam! A napfény íze a szél simogatása a ...
Honnan a faszból jönnek ilyen baromságok a számra, arról gőzöm sincs, de sokkal jobb módja a gőz kieresztésének, mintha megmondom neki egészen egyenesen hova kívánom a roppant kedves kérdését és mennyire nincs kedvem épp vele megbeszélni a gondjaimat amikor két perce zuhant be az életembe.
- Mikor még éltem... mikor még éltem az az ablak volt a mindenem! A DRÁGASÁGOM!
Azzal felpattanok kihúzom magam és flegmán lenézek a kuporgó lányra.
- Tudja meg hogy kísérteni fogom az éjszakáit! - ezt a mondatot azért megtoldom egy nagyon pimasz vigyorral is, majd összeszedem a partvisom és magamnak vezénylek vele mint valami kivénhedt tábornok.
Irány tovább a folyosón.
|
//Arleyntól kifelé//
Jól van Reyklani ez szép volt.
Tényleg, gratulálok. Betörni az ablakot, tényleg a legjobb bemutatkozási módszer, az illemtanodákban is oktatják. Csillagos ötöst kaptál, légy vele boldog.
Most aztán csak azt kéne kitalálni, hogy mi a fenének rohanok előre ilyen magabiztosan, amikor fogalmam sincs merre hány méter. De azt hiszem az eltévedésem már nem oszt nem szoroz. Azok után, hogy sikerült tönkretennem egy méregdrága ablakot, valószínüleg inkább örülnének, ha felszívódnák.
Igen ám, de nem kéne a falakon belül is ellenségeket szereznem. Vgyis úgyis fogok, sőt tuti már van, például az inas, aki nem az, mert akkor tudná az illemet, és bemutatkozott volna. Így Lakájnak fogom hívni, nagybetüvel, míg ki nem derítem.
De ez még várhat. egyelőre egy zug kéne ahová lepakolhatok. Aztán pedig ennék néhány falatot is, mert mindjárt kilyukad a hasam. És persze a viszonyokról sem ártana tudni néhány dolgot. Egy szerelmáspár már van a listán.
Jó kezdet.
Gondolataimba merülve sétáltam a folyosón, majd megálltam. SZép, szép azt tettetni, hogy tudom a járást, de most az egyszer szakítani kéne a hagyományokkal.
Megfordultam és visszafelé lépkedtem, hátha találok valakit aki segíthet. Legnagyobb meglepetésemre a Lakáj csücsül a kövön. Úgy fest, mint egy pulóveres varjú, akinek elázott a pulóverje és pofával beleesett a fagyott tarlóba. Akárcsak a pulóveres varjú akinek elázott a pulóverje és pofával beleesett a fagyott tarlóba.
A cuccomat nekitámasztottam a falnak, otthagytam örzésére Éjfélt, majd a férfi mellé guggoltam:
- Bocs az ablakért. Ha segíthetek rendbe hozni, csak szólj. - igazából kezdhettem volna azzal is: Hogy valami baj van? de az túl sablonos megoldás lett volna.
|
// Arleyntól ki//
Hol is hagytam a jegyzeteim? Berohantam és eldobtam.. de hol hagytam? Hol? És...
Még hallom valamerre a Rigó lépteit, de mégsincs kedvem utána menni és megkérdezni mégis merre pattog, amikor itt áll a vár ura, meg én is. Talán tudja a járást, azért nem kérdezősködött...
Leguggolok a partvis mellé hogy felszedjem azt is, meg a jegyzetfüzetet is, de végül inkább leülök a kőre és magam elé meredek.
Azt hiszem gondolkodni kéne. Mindazt át kéne rágni amit Eva otthagyása óta tologatok... de semmi kedvem.
|
Sétálgatok, írom össze a tennivalókat és a partvisom lóbálom mint valami győzelmi zászlót.
A mágia kellemesen bizsereg a bőröm alatt, rég voltam ennyire elememben, ennyire feltöltődve...
Amikor a perifériámon megpillantom a vezélyes gyorsasággal közeledő fekete pontot, először egy vállvonással elintézem.
Kissebb gondom is nagyobb annál mint hogy egy részeg holló épp neki akar száguldani az ablaknak.
Csak akkor döbbentem meg mikor a pont nőni kezd. És egyre-egyre-egyre nagyobb...
Hatalmas csörömpölés Arleyn szobálya felől és listát, tollat eldobva máris rohanok oda
// Flex Arleynhez //
|
Miközben magamban feldolgozom a hallottakat, észre sem veszem, hogy a gondnok és az a helyes lény is megjelenik. Az utobbi ember(?) igaz egy pillanatra, de mégis nagy hatást gyakorol rám. A gondnok esetében csak annyit éreztem, hogy szivesen dobnám ki az ablakon. Kifejezéstelen arrcal húzok egy cetlit, és ugyanezzel az arckifejezéssel biccentek némán a "Lord"nak, majd némán én is elindulok a fény gyengítő sugarai elől a lakosztályomba.
|
[97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
