|
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
[104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
Tétovázva állok meg az ajtó előtt. Eszembe jut, hogy nem is oyan rég óta ez még csak egy üres, lakatlan torony volt, pókokkal, porral és mindenféle limlommal. Aztán a fejemnek állt valami, és a hely most ragyog, szebb, mint új korában. Még érezni a friss festékszagot, habár annak a szaga lassan halványulóban, és a helyét átveszi a lakó aromája, mindennapi életének illatai.
Tudom, mi hozott ide, csak abban nem vagyok biztos, hogy erre felkészültem-e? De a lehetőség most van itt és nekem muszáj megragadnom, vagy ki tudja, mikor lesz rá legközelebb alkalmam, talán soha. Vagy a jövő héten, máskor, másvalakivel.... Talán most ezt nem is kéne meglépnem.
Hezitálok igen, mert sosem egyszerű meghozni egy ilyen döntést, főleg vámpírként nem. Ha most bemegyek, azzal félig elismertem a gyengeségemet. Mert bár az erőm, hála a teremtőnk, megvan, hiszen azért tudtam eleddig is fennmaradni és nem prédául esni, a tudásom kevés, kevés, vészesen kevés. Jórészt csak a tapasztalat és amegérzések vannak velem, habár ezt sokan nem vágják le elsőre.
Amikor megnyitottam a kastélyt, nem vettem számításba, hogy más vámpírokkal is összefuthatok, pedig ez is benne volt a pakliban. Óvatlan voltam, és ennek talán most iszom meg a levét, vagy talán a javamra fordíthatom.
Végülis, más esetben már halott lennék.
Bekopogok az ajtón.
|
/valahonnan a kastélyból/
Bolyongtam egy fél órát a kastély különböző pontjain, mint egy árnyék. Óvatos voltam, és nem is vett észre senki. Csak egy kis magány kellett. Aztán úgy döntöttem, még mindíg a szobám a legbiztonságosabb. Amint beléptem a szobába, megéreztem a finom illatot. Előszőr azt hittem, egy régi virág illata, amit annyira szerettem kiskoromban, de aztán rájöttem hogy ez bizony holdsütemény illata. Csak fel kellett pillantanom, hogy meg is találjam, az ajtó felett falbafúródott nyílvesszőt, rajta egy batyuval. Tátott szájjal csuktam be az ajtót magam után. Egy kecses urgással elkaptam a nyílvesszőt, és már a tenyeremben is volt a meglepetésem. Hiszen egyértelműen nekem címezték. Ahogy az első pici darabka a számba kerűlt, hangokkal adtam jelét a csodálatos íznek. Milyen régen is ettem ilyet! Tulajdonképpen ez a harmadik alkalom a röpke 500 évem alatt, mikor effélét kóstólhatok. Igazi elf süteményt. Tudom hogy a kastélyban laknak elfek is, bár nem tudom hányan és hogy hol, így nem is tudom megköszönni. Na persze talán nem is örülne nekem egy elf. elvégre én vámpír vagyok. Miközben ezen merengtem, bizony már vagy betömtem magamba a felét a sütemény tartalmának, és közben lehúztam a szoknyám cípzárját, arra készülvén, hogy levetkőzzek. A fekeze dzsekimet már lehámoztam fél kézzel, eléggé nehezemre esett, mert bizony nem tudtam elszakani a süteménytől. Igyekezetemben hogy lerángassam magamról a szűk miniszknyát, fél lábbal ugrálva, hogy lehúzzam a lábamról a magassarkú csizmámat, igen csak nevetséges látvány lehettem. De most gyermeki öröm áradt szét bennem, mert valamit ma én is kaptam. Arra most nem is akartam gondolni, hogy megérdemlem-e. Csak élveztem az ízeket, ahogy azt Arleynnak is tanácsoltam.
|
// szerkesztői megj.:
A sütid megérkezett, eléggé rendhagyó módon, ha erre jársz, ne feledd el megkóstolni ^^
|
Bár nem számítottam rá, hogy megszorítja a csuklómat, és ilyen szorosan tart, nem okozott meglepetést sem. Mivel nem tudtam válaszolni önelégült előadására, roppantúl dühösnek éreztem magam, de kénytelen voltam elviselni, hogy most nem én vagyok nyeregben.
-Kösz mindent! -mondta, majd azért szaporán szedte a lábát kifelé, én pedig lehuppntam a hírtelen kordában tartott erőltől a földre.
-Te kis szemét! -kiáltottam utána, bár sejtettem hogy nem hallja. De legalább kibújt a szög a zsákból. Elmondta hogy fejvadász. Hát ez nagyszerű, igazán nagyszerű! Hol van Lord? Azt hiszem előkerítem.
Döhösen vágtam a köntösöm az ágyra, majd szó szerint letéptem magamról a fürdőruhám, amúgy is utáltam. Egy kis nyugalmat erőltettem magamra, majd felvettem egy tiszta fekete miniszoknyát, és egy egyzserű piros pólót, rá egy bőrdzsekit. Felhúztam a tűsarkú dérdcsizmám, majd megindúltam Lord felkutatására.
/ki a szobájából, valamerre/
|
Látom ahogy felém mozdul.
Baromi nagy lelkierő kell hozzá hogy visszatartsam magam és ne küldjem át azzal a lendülettel a szoba túloldalára amivel megérkezik.
Némán hallgatom mit magyaráz és komolyan elmerengek rajta hogy mi a fenért nem képes engem komolyan venni senki. Ennyire hülye fejem van?
Ha leszámítjuk hogy vámpír, meg azt hogy én nem. Akkor is egy pasinak hedergeti magát a fürdőrucijában ami meglehetősen érdekes helyzet. Ha ehhez visszaadjuk mindazt amit elvettünk...
Mikor visszajön a kis piros bugyijával, azonnal elkapom a csuklóját és belemélyesztem az egyik körmöm. Amíg kicsordul az első lassú vércseppecske, már mondom is a varázsszavakat amik megbénítják pár másodpercre.
Vigyorogva figyelem ahogy az arca és a teste lefagy abban a gunyoros pózban ahogy meglengette előttem az alsóneműjét.
-Nos... tudod prüntyőkém - lépek egészen közel. - Nem hiszem hogy fenyegetne a veszély, miszerint nem tudok eleget a fajtádról. - kiszabadítom a bugyiját a kezéből, majd épp úgy ahogy korábban ő az enyémbe, most én suttogok a fülébe gúnyosan és kimérten. - és te eleget tudsz a vadászokról, vagy kénytelen leszek több bemutatót tartani hogy észrevedd, nem körülötted forog a planéta? Kár a "kurvaveszélyes vagyok" imidzsért szivi! Anélkül zabálnivaló bula lennél.
A varázslat már gyengül is, így a zsebembe gyűröm a bugyit és távozom.
- Kösz mindent!
// Flex a konyhába távozik //
|
-Nem vagyok a prünytőkéd, még akkor sem, ha kívánlak! -villan rá a szemem, kissé fenyegetően. A cél nem a szerelmi életem beteljesedésének sejtetése volt. Attól hogy megjelöltek téged, még szexelhetnénk, ha akarnám. Ami azt illeti, nem biztosíték ez semmire! -mondom kissé dühösen, ami valószínüleg megijeszti őt, de az is a cél. Elvégre akár mikor kettétöröm ha akarom, függetlenűl a jeltől. Maximum leboxoljuk Lorddal. Bár az tény, hogy én is békés vámpír vagyok, és nem áll szándékomban bántani őt, csupán sérti az önézetem hogy megosztok vele egy személyes sztorit, és így elvicceli.
Hirtelen előtte termek, kezeimmel rászorítom a kezeit a kanapé karfájára, majd egészen közel hajolok a füléhez. Percekig csak hallgatom a vér áramlását a nyakában, majd óvatosan végighúzom az orrom hegyét a nyakán, egészen a füléig, és belesúgok.
-Tudod egy jel felelősséggel jár, egy ember számára, de akár egy mágiával rendelkező halandó számára is. Nem tudom miben sántikálsz, de csak hogy tudd.. a jel összeköti a halandót, a vámpírral. Régen arra használtuk, hogy halandó szolgáink lehessenek. Bár manapság a legtöbb vámpír nem alkalmazza ezt. -szóval nem biztos hogy én vagyok, a legnagyobb gondod. -fejezem be, és még belenyalok a fülébe, mielőtt elengedném. A szék előtt maradok, és lassan felhúzom a köntösöm a derekamig, így látható, hogy még fürdőruhában vagyok.
-Egy perc és hozom a bugyidat gyüjtő. -mondom kaján cseppet sem leplezett vigyorral, majd az ágyhoz lépek, és előkotrom a fürdőruha előtt rajtam lévő csipkebugyim, (vérvörös) majd ismét előtte termek a kanapénál. -Itt van.- nyujtom felé. -Remélem tényleg átlátod a helyzetet. Túl sok mindent nem tudsz még a vámpírokról. És azt ajánlom, jobb ha nem titkolódzol előttem. Mint ahogy Lordnak sem hazudtál gondolom...
|
Szép... most gyakorlatilag finoman lehülyézet?
Aztán meg közölte hogy a Lord meg én...
Beleborzongok a gondolatba.
Ha nem lenne vérszívó, talán még hízelgően is hatna a dolog, de a hegyes fogak... Jesszus! Hogy venné a szájába a...
Megrázkódom. Hamar ki kell vernem ezt az izét a fejemből.
- Igazán... hm... hízelgő. Nem csak a... - rendben Flex, mi lenne ha abbahagynád önmagad szopatását és elkezdenél rendesen beszélni? Eh... már megint az a kép... - Szóval édes hogy kívánsz prüntyőkém, de nem csak ez vezetett a billogozásomhoz. Hogy finoman fogalmazzak, én se vagyok különösebben megbízható. Vedd úgy hogy téged is véd éshagyd abba az agyalást.
- A bugyik begyűjtésének oka meg sajna nem publikus. De semmi perverz ígérem.
|
Természetesen nem ül mellém, de legalább beszélgetünk, ez jó jel.
-Nézd. Ennek a dolognak nem kellett volna így lennie. -mondom kissé szigorú hangvételben, majd felhúzom a lábaim magam alá, és a piros selyemköntösöm eligazgatom magam körül. -Ha engem is beavattatok volna, akkor elmondtam volna, hogy nem igazán a véred kellett nekem ott és akkor a medencénél. Jól figyelj, mert nem biztos hogy ezek után a bizalmamba fogadok bárkit is. Mindössze felizgattatok. Testileg, szexuálisan. És volt... -elhalgatok. Nem tudom van-e értelme megosztanom ezt vele, de vegy korty után folytatom. -Volt egy párom, még nagyon régen. Ő ember volt. És megtanultam az ő kedvéért uralkodni a vérszomjamon. De nyilván azért ugyan úgy kívántam a vért is, ezt nem tudom palástolni. Mert a vámpírnak a szex egyenlő a táplálkozással is, így mindkettőre olyan reakciókkal válaszolok, ami kétértelmű. Nyilván úgy tűnt enni akarok. De a párommal sem mentünk el tovább ennél. Mutatok a csukójára. Néha lenyaltam egy kis vért, és ennyi. Erre vágytam ott is. Semmi többre.
-Mire kell a fehérneműm? -kérdezem,és kissé elkalandozva sodorgatom a wiskeys pohatart a kezemben.
|
Maga mellé mutat, de az óvatosság intő sugallatára halgatok és inkább az egyik szemben álló fotelbe huppanok.
- Kétlem hogy kezelhetetlennek tartana. Fogalmazzunk inkább úgy hogy mindannyiunk számára így a legbiztonságosabb. Felvetődött az is hogy megöl, illetve hogy én őt, de tetszik ez a kastély.
Elgondolkodva bámulom.Igazából most először jutottam el odáig, hogy alaposan meg tudjam nézni.
Szép nő. Tagadhatatlanul az, annak ellenére is, hogy idáig érzem a poharából az imént ivott vér illatát és ez nem a legelbájolóbb illatfelhő amit egy hölgy társaságában el tudok képzelni.
- Az ő ötlete volt. Ez biztosíték.
|
Örülök, hogy nem kell erővel kiderítenem, amit akarok. Már messziről érezni ugyan hogy megjelölték, azért sántít valami a dologban. Tudni akartam, mit is érzek, ehhez pedig közelebb kell tolnom az orrom. Finoman körbekulcsolom a bal kezemmel a csuklóját, majd az orromhoz húzom. Mielőtt levegőt vennék, egy pillanatra a szemébe nézek, hogy lássam, nem fél-e nagyon, majd amikor már kínosan hosszú ideje bambulom, hírtelen beleszippantok a bőrét körülvevő sűrű aurás levegőbe. Mély levegőt veszek, ami egyszerre volt bódító, és erotikával töltött. Az illat amit Lord maga után hagyott, igen csak csábító, de Flex illata is nagyon jó. Hírtelen elejtem a csuklóját, és megköszürölöm a torkom, amivel a rekedtséget akarom palástolni.
-Khmm.. -nyelek egy nagyot- Lord megjelölt. Vajon miért? Vehetném ezt sértésnek is. Hiszen olybá tűnik, kezelhetetlennek tart. Kinek az ötlete volt ez? -kérdezem kisssé hidegen, majd még mielőtt válaszolhatna, felteszem a kezem -várj! Odalépek az asztalon lévő pohárhoz, és mint egy rossz alkesz, lehörpintem remegő kézzel a maradék vért a pohárban, majd gépiesen kitöltöm az újabb adagot, és leülök a kanapéra.
-Most mondd. Ülj le kérlek, nincs mitől félned. Mondom, és a mellettem lévő szabad helyre mutatok.
|
Remek. Próbálom elütni a dolgot, de rátenyerel arra amiről leginkább nem szeretnék értekezni... és amiről a leginkább kéne. Elvégre miatta is történt az egész.
Valahogy mégsem vonz a gondolat, hogy a "Lord uzsonnája" kategóriát gazdagítsam személyemmel.
Nem vagyok kifejezetten lelkes ahogy közelebb lépek és kinyújtom felé a kezem.
- Nyugodtan. Bár azthiszem már tudod mit fogsz találni rajta.
|
Hát ami azt illeti, meg kellett volna lepődnöm, de mégsem tettem. Ahhoz túl sok dolgon mentem keresztül. Elrugaszkodtam az ajtótól, és lassan közelebb mentem hozzá. Meglepődtem hogy esélyt adtam neki arra, hogy őszinte lehessek, és nem ragadta meg. De ez a régimódiságom miatt van. A mai világban nem ismerik az etikettet.
-Megengeded? -kérdeztem, majd a csuklójára mutattam.
-Csak megszaglásznám, semmi több. -mondom feltartott kézzel, mielőtt még berezelne, vagy bevetné ellenem a mágiáját. Nem mintha félnék tőle, csak hát utálom a konfliktusokat...
|
Igazából érdekelne mi a fenére gerjedt rá, ha nem a véremre. Mert baromi jóképű vagyok... de azért... nah jó... körülbelül fél éve nem néztem tükörbe. Borotválkozni pocsolyában is lehet. Nem túl jól, de azért...
A legjobb lesz, ha előadom mit akarok és mielőbb távozom.
- A bugyidért jöttem. Vagyis, úgy értem, ha van szakadt bugyid, vagy lyukas zoknid ami már nem kell... örömmel venném ha nekem adnád.
Miért érzem úgy hogy ezt elkúrtam?
|
Látom az arcán a bizonytalanságot, de végül belép a szobába. Fiatal vámpír koromban, ez mindíg rosszúl esett, de ma már tökéletesen közönyös vagyok az ilyesmi iránt. Így egyszerűbb az öröklét. Becsukom az ajtót, majd nekidőlök. Érdeklődéssel figyelem ahogy körbetekint a szobában.
- Azthiszem tartozom egy bocsánatkéréssel a seprűért. -mondja, és rámnéz. Kissé meghökkenek ezen a gesztuson, hiszen érezhetően ártani akart nekem, most meg bocsánatot kér érte? Kezeimet keresztbe fonom a mellkasomon, majd mosolyogva válaszolok.
-Tudod semmi gond. Igazából én sem akartam neked ártani, hiszen nem bántani akartalak, de hosszú lett volna magyarázkodásba kezdeni. Most sem hiszem hogy érdekelne téged, vajon mire gerjedtem rá pontosan. -felhúzom a szemöldököm, és eszembe jut, amikor előszőr találkoztam vele, pontosabban a fenekével a társalgóban. Akaratlanúl is elmosolyodom.
|
- Be. Persze csak ha nem zavarok - a levegő nehezteléssel telítettnek tűnik, nem biztos hogy a legjobb dönté volt idejönni. Előbb lerángathattam volna a cincér ágyékkötőjét.
Ahogy belépek a lakosztályába régi könyvek illata kúszik az orromba, nekem pedig egyből az az érzésem támad, hogy ez itt a "Gyilkos könyvtáros" című D. kategóriás mozifilm live action változata.
És én leszek az első hulla...
- Azthiszem tartozom egy bocsánatkéréssel a seprűért - biccentek felé.
|
Éppen végignyalják a kezem, ami jóleső borzongással tölt el, és már éppen viszonoznám egy kéjes nyögéssel, mikor víziómból felriaszt egy kopogás. Persze nem aludtam. Már vagy 500 éve nem. De most eléggé elrontotta a kedvem, hogy éber vagyok. Elviekben ilyenkor visszavonult állapotban vannak a vámpírok, de mivel aludni úgy sem tudunk, max meditálni, így én régi emlékek felelevenítésével töltöm ezt az időt. Tudatomhoz immár éberen és tisztán érkezik el a kérdés:
- Evariszt! Lenne rám egy perced? -kérdezi a gondnok, aki már így az ajtón keresztűl is furcsán bűzlik.... Könnyedén felpattanok, látom hogy még ott van egy kis vér a palack alján, és a pohár is az asztalon pihen, félig tele. HAngtalanúl nyitom ki az ajtót, szélesre tárom, és mosolyogva kérdezem.
-És bejjebb jössz vagy inkább kinn maradsz? -kérdezem ezt olyan könnyedséggel, mintha nem is lett volna néhány órával ez előtt egy igen kínos incidensünk.
|
Oké hogy mindent végig akarok járni a nyüves zoknikért... de...
Valahol remélem hogy Siron kiabálni fog és megment a saját szuicid hajlamaimtól.
Na persze ott van a csuklómon a Lord nyoma. Nagy baj nem lehet.
Elég húzós lenne ha meg kellene ölnöm az egyik lakót. Persze önédelem lenne, de akkor is...
Óvatosan kopogok az ajtón.
- Evariszt! Lenne rám egy perced?
Persze az is lehet hogy már alszik.
|
/a konyhából, mosogatás után/
Benyitok az üres szobába, majd halkan becsukom magam után az ajtót. Még nem mentem bejjebb, a biztonság kedvéért leellenőriztem, van -e valaki a szobában, de nem volt. Kicsit kedveszegetten ültem le a kedvenc kanapémra, és töltöttem egy pohár vért magamnak, az üveget pedig a földre tettem, a kanapé mellé. Hátradőltem a kanapén, és lassan kortyolgatni kezdtem az italt. A második korty után jutott eszembe, hogy még mindíg fürdőruhában vagyok. Lettettem a kis dohányzóasztalra, a whiskeys poharat, és odamentem az ágyamhoz. Túrkálni kezdtem az elnyűtt, régi bőr hátizsákomban, majd előkotortam egy köntöst. A vörös selyem mintha csak rám folyna, körbevette a testem.
Visszatérem kedvenc könyvemhez, és a pohár vér kortyolgatásához, próbáltam elterelni a gondolataim a csókról, és a gondnokról, vagy mindkettőjükröl.
|
Átaludva a nappalt, frissen és energikusan ébredek. És bár kissé éhes vagyok, testem hidege most jobban zavar. Zavar, mert ugye a halottak nem tudnak fázni. De azt érezzük, hogy fagyosan hidegek a testrészeink. Bár egy kristálypohárnyi vér még nem hozza vissza az elvesztett energiám, arra elég, hogy a külsőm rendeződjön. Úgy döntök tehát, belecsobbanok abba a híres nevezetes jakuzziba, amit Lord olyan átéléssel mesélt nekünk.
/medencéhez el, gondosan bezárva az ajtót maga mögött!/
|
Kissé furcsán viselkedett a vendégem. Persze tudtam honnan fúj a szél. Mondhatni megrebben a szívem egy pillanatra, a meghatódottságtól. Hiszen tetszem neki! Ezt csak a vak nem látná, mindazon által, nekem most nincs szükségem egy molyember társaságára. Mint barát igen. Kegyetlenül gondolkodom még mindíg. Gondoltam, ahogy megráztam a fejem. De hát túl sok év hódítás van a hátam mögött, és túl sok év megadás egy férfinak. Magam sem tudom mit tennék a molyember helyében, így jobbnak látom nem meg történtnek tekinteni a dolgot.
Belefeledkezem az lágy dallamú versekbe...
|
[104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
