|
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
[9-1]
/Kifele menet betér a konyhába/
|
Itt valami nem gömbölyű – nyitok be szobámba. - Amorin vagy öngyilkos akar lenni, vagy tájékozódni szeretne, mielőtt szövetségeseket toborozna egy nagyobb küldetéshez. Bár az utóbbit kizártnak tartom, hiszen másokkal nemigen áll szóba, száműzöttként pedig nem szervezkedhet. S miközben pakolok, rossz előérzet lesz úrrá rajtam. Ha a szövetségesem a halálra pályázik, nekem aligha lesz esélyem a túlélésre. Jobb lesz ezt vele útközben tisztázni… Útközben… hm… milyen lesz az út ilyen morc alak mellett? Az elfek szellemi lények is, nem csupán a táplálkozás, tisztálkodás és egyéb alapszükségletekről igénylik majd a társalgást. S igaz, hogy tudnak némán, összehangoltan működni, azért, ami engem illet, hosszú távon szomjazom a szellemi töltődést. Gyors fürdőt veszek – talán utoljára -, felöltöm páncélomat, befonom hosszú hajamat, majd leltározom. Íj, tőr, kard… mi kellhet még? Elemózsiának valót teszek a tarisznyámba, friss vízzel töltöm meg kulacsom, aztán a fogyatkozó tortámra sandítok. Jól jön még pár marcipán… Végül egy jóleső sóhajjal búcsút veszek lakosztályomtól.
|
Jelenleg Arleynnél tartózkodik (1-es szoba), de továbbra is itt lakik az A toronyban!
|
Bágyadtan ébredek, miközben elém kúszik utolsó álmom kusza szövevénye, melyben krémes sütemény illata ejtette fogságba orromat. S akkor, ahogy felülök az ágyamon és megdörgölöm a szemem, rájövök, hogy nem álom volt, még mindig érzem a finom illatot, sőt pár pislogás után megpillantani vélem a csodát. De nem, ez nem torta, amelyre a várúrnak köszönhetően én is, ahogy mindenki más, várok. Ez egy ruhaköltemény, ráadásul nem is akármilyen - szipogok egyet és csak lassan mozdulok felé, mintha bármelyik percben eltűnhetne. A hullámokban elrendezett fehér szövet, a rajta függő ártatlan rózsafejek... Ilyen volt az esküvői ruhám egykor - állapítom meg, s szomorúan meredek rá, mert még ma is élesen átérzem, mi is járt ezzel az eseménnyel. Morgan alakja dereng fel előttem, amint a kezét nyújta felém az oltár előtt, s kedvesen rám mosolyog, aztán a következő képkocka ugrik elő, ahogy pár hónap múlva kardot ránt és villanó tenkintettel hallgattat el az ostrom közepén, és tömlöcbe vet. Majd az utolsó összeszólalkozás parancsszegésemért, az átok, mellyel együtt kell élnem, s melynek feloldásához kétségtelen, hogy valaha is megtalálom azt a valakit, akit ő bosszúból kijelölt nekem.
Térdem összecsuklik, így a ruha alá omlok, melyből egy rózsa szirmocskája a kezemre hullik, s bár tekintetem elhomályosul, a ruhából felém áramló édes illat tudatosítja bennem, hogy bizony, ez az én tortám... ahogy a keresztem is.
Órák telhettek el, mire feleszmélek, s tudatosan kerülve a ruha látványát a zuhanyzóba megyek. Valahogy rendbe kell szednem magam. S miközben zuhanyzom és kifésülöm a hajamat, visszaidézem Sironnal és Flexszel történt beszélgetésemet. Az a buta ital volt az oka, hogy olyat kotyogtam ki, amit nem kellett volna. Elfog miatta a szégyenérzet, s bár már azt kezdtem forgatni a fejemben, hogy megkeresem, ki sütötte nekem ezt a számomra keserédes csodát, most elmegy tőle a kedvem, mert akkor valamelyikük szemébe kell néznem. A találkozás elkerülhetetlen.
Tiszta ruhát váltok, majd újra kilépek a szobába. A ruha még mindig ott áll... Felségteljes pompában, csaknem tökéletesen saját karcsú alakomra szabva. Ki lehetett a cukrász? Tudta-e vajon, hogy ezzel mit vált ki belőlem? Ismer talán engem? S akkor, ahogy árulkodó nyomok után keresgélve körbejárom és mustrálom, a hátsó masni mellett egy furcsa gézbe csomagolt valamit pillantok meg. Nyilván nem üzenet áll benne, azt azért diszkrétebben oldotta volna meg egy ilyen pompázatos ruhához a készítő. Óvatosan kihúzom a mázból és szemügyre veszem. Ujjformájú, állapítom meg és ahogy félig elereszti az anyag, egy csontszerű képződmény tűnik elő. Hm. Elég bizarr ujjlenyomat a szakács részéről, talán mégis inkább jobb lesz, ha megkeresem és beszélek vele. Az új "küldetésen" felbuzdulva hagyom el a szobámat, ám mielőtt indulok, török egy darabot a ruha legalsó fodrából, elvégre valahogy mihamarabb el kell innen tűntetnem, ha nem akarok folyton a múltammmal szembesülni, ahányszor visszatérek ide. Nyam. Isteni! Talán hamarabb eltűnik innen, mint terveztem...
/Aurelia indulna valamerre, de olyan finom a nyalánkság, hogy úgy dönt, inkább degeszre eszi magát keserűségében./
|
/A konyhából/
Felspannolva, mégis kezdődő fáradtsággal érkezem szálláshelyemre. Lelki szemeim előtt lebeg egy torta, amit félittas állapotban készítettem, de hogy hova és merre vittem, már nem emlékszem. Lehet, hogy nem is a megfelelő személyhez szállítottam? Röhögcsélve keresem a cetlit a tarisznyámban, de nem találom. Uhha, lehet, hogy elhagytam útközben. Ajajj... dőlök le ágyikómra és fogalmam sincs, miért találom az egész helyzetet viccesnek. Beletúrok a hajamba. Na, jó, egy hidegzuhany talán nem árt - moccanok meg fél centit, ám az ágy sarkánál tovább nem jutok, mert elnyom az álom.
|
Nem sokat alszom, csak egy keveset, épp annyit, hogy regenerálódjam. Álmaim amúgy sem adnak békét nekem, az idegen kastély rejtélye nagyobb erő a fáradtságnál. Másfelől az éhség is gyötör... Tarisznyámban lapul néhány varázsfű, a várszolga pedig már idefelé felhívta figyelmemet a konyhára, melyet tetszés szerint használhatok. Nos, hát akkor egy-kettő, vágjunk neki... Egy frissítő zuhany, átfésült hajkoronázat - harcosokhoz méltón a tarkón összefogva -, majd a kitisztított, csillogó páncéling védelme alatt az ajtóhoz perdülök. Egy pillanatra ledermedek. A kezembe csaknem magától odarepülő kard markolatára esik a pillantásom. Hm... talán nem kellene magammal vinnem, elvégre vendég vagyok. Hosszas vívódás után végül a törőm mellett döntök, melyet észrevétlenül tarthatok magamnál. Sosem lehet tudni... Egy kattanás a zárban és csaknem szellemként osonok le a vártoronyból.
/A konyha felé tart./
|
Könnyű sóhaj hagyja el ajkamat, amint meglátom messziről a kastélyt. Erő sugárzik a falakból és ez az erő ellenállhatatlanul vonz. Ugyanakkor gombóc keletkezik a torkomban, mert arra a kastélyra is emlékeztet, amit nem is olyan rég hősiesen védtem... Ah, nem is olyan rég?? Hisz évekkel ezelőtt történt - rázom meg a fejem, hogy elűzzem a még mindig élénken bennem élő csata véres képeit. Igen - préselem össze az ajkam. - Az otthonom... az otthonunk volt. És ez itt - szaporázom meg a lépteimet - vajon pótolja-e majd az űrt?
Ösztönösen a kardom markolatára szorul az öklöm, ahogy a kapu kitárul előttem, még a míves boltívek káprázata sem lazít izmaimon. Bár el kell ismerjem, lenyűgöző, engem valami egészen más érdekel, miközben a zsákocska aranyat elégedetten markolászó londíner felkísér a szobámba. A kastély birtokosa és lakói felől érdeklődöm, s próbálom kipuhatolni, milyen esetleges kellemetlen meglepetések várhatnak rám. Pár köhintésen és a Várúr jellemének dicsőítésén túl azonban érdemleges válasz nem érkezik. Megtehetném, hogy egyetlen mozdulattal választ csikarjak ki belőle, de nem akarok visszaélni a vendégszeretettel. Különbenis, ha a vár ellenséges faj kezében van, feltételezem, hogy a bejutásom akadályba ütközött volna.
A toronyszoba csendje és nyugalma gyógyírként hat rám, ám csak akkor ernyedek el, miután a szolgáló odébb áll. Elismerő pillantásokkal jutalmazom a bútorzatot. Nem túl giccses, egyszerű, s magamban máris elkönyvelek egy jó pontot a házigazdának, amiért nem rózsaszín ágyhuzatot rendelt. Hihetetlen, hogy milyen előítéletek élnek egyes fajokban rólunk...
Az ágyra lehuppanva máris elnyom az álom, jobb, ha mielőbb megszabadulok páncélzatomtól és bezárom az ajtót...
|
 név: Aurelia Bloom
faj: elf
neme: nő
kora: 23 éves
speciális képességek: Eva különleges képességgel áldotta meg, hogy a harc során életben maradhasson, ugyanakkor a nyakában függő három kis kubikra hasonlító kövecske arról gondoskodik, hogy gonosztevőit hatásképtelenné tegye, viselőjüket pedig bő élettel lással el.
ismertető: Klánjából, mely a sötét elfek ellen harcolt, egykori férje kivetette, mert megsértette a büszkeségét. Harcászatban szerzett ügyességét szolgálja egykezes kardja, de a tőrrel és az íjjal is remekül bánik. A klánból kivetvén még mindig vágyik a kihívásokra, a harcra, de épp így vonzza a kandalló melege és odáig van az édességekért. Vajon képes-e nyugton maradni a sok bajkeverés és vándorlás után az útjába eső várkastélyban?
Lakosztálya:
|
[9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
